Amerikai Magyar Szó, 2001. július-december (55. évfolyam, 27-48. szám)

2001-07-05 / 27. szám

6. Amerikai Magyar Szó Thursday, July 5, 2001 Nyelvrokonaink Nagy Ábrahám Nemrégen nyelvrokonaimra akadtam itt Amerikában. Az esetnek rövid története emígy fest: A múlt nyáron váraltanul felkeresett otthonomban egy régi ismerős, aki évekig New York-i lakos volt, aztán leköltözött Floridába. Azonos érdeklődési körünknek kö­szönhettük a köztünk kialakult barát­ságot. Most is egy csésze kávé fogyasz­tása közben régi témánkra, olvasmányainkra terelődött a szó: kitől mit olvastunk az utóbbi időben, milyen könyveket szereztünk be magunknak. Könyvespolcomon a három kötetes pazar kivitelezésben kiadott Márai regényre mutattam, meg jónéhány idegen író magyarra fordított könyvével dicseked­tem. Láttam rajta a készlettel közel sincs elragadtatva. Igaz is, neki mindig több könyve volt a magaméhoz képest. Amikor kifogytam olvasmányaimból, tőle kölcsönöztem. Panaszkodtam, hogy nehezen tudok hozzájutni olyan könyvek­hez, amitel szeretnék olvasni. A New York-i Puski-Corvin rég bezárt. Magyar könyveket forgalmazó üzlet még létezik ugyan, el is kértem a könyvek nyilvántartásáról szóló lajstromot: Wass , Albert Kard és kasza c. regényét kértem, hogy küldjék ki. A válasz rá: jelenleg kifogyott, nincs a lerakatunkban. Mihelyt lesz, azonnal postázzuk. Ismerősömnek ekkor támadt egy briliáns ötlete, adjak fel hirdetést az újságba, szépirodalmi könyvét ne dobja ki, átveszem. Mindjárt akadt jelentkező, a hangjukból ítélve többnyire idős személyek. Valamennyien szinte szóról-szóra ugyanazt mondták, a családjukban rajtuk kívül más nem olvas magyarul. Amikor ők elköltöznek az élők sorából, ezeknek a könyveknek a sorsa megpecsételődött, a szeméttel a hátrama­radottak kidobják őket. Szívesen adom, jöjjön és vigye el valamennyit, nem kell fizessen értük. Volt olyan telefonáló aki Michigan államból hivott. 85 éves idős néni. Sajnálattal kellett tudomására hoznom, hogy olyan hosszú útra nem vállalkozom. Ő majd elküldi postán - mondta. Lediktáltam a címemet és harmadnapra rá a könyv szállítmány megérkezett. Meglepett milyen akkurátusán volt becsomagolva. Egytől egyik régi kiadású könyvek, egyikről másikról levált a fedele, oda volt ragasztószalaggal ragasztva. Megsárgult újságpapír borítású is akadt köztük nem egy. Ahogy elpepecselt velük a gazdájuk, hogy egy kicsit rendbe tegye őket. Azt is érezni lehetett, hogy kedvenceitől válik meg, amik annyi kellemes perceket okoztak neki. Az egyik könyvajánlattal kapcsolatos hívásnak nagyon megörültünk, főleg azért, mert a helység nem esett messzire. A magyarul kifogástalanul beszélő hölgy mindjárt tudtul adta nekünk, hogy a lakásán helyszűke miatt magyar könyveinek egy részétől szeretne túladni. Leírtuk a címet és egy szépnek ígérkező napon a kora reggeli órákban nekivágtunk az útnak. Nem is volt olyan tündöklő az idő, amilyennek előző este a meteorológusok előre jelezték, végig köd lepte be az utakat, a napsütésnek se híre, se hamva. Fő az, hogy nem esett, mert allergiás vagyok, amikor a mellettem elhaladó járművek autómra fröcskölik a latyakot, a szépvédő üveget bepiszkítják. Fél kilenckor becsöngettünk a lakásán. Személyesn jött le fogadásunkra, a liften. Ahogy beléptünk a lakásba - gondolom a nappalinak használt helységbe, a szőnyegen szupermarket műanyag tasakokban elszállításra készen vártak ránk a könyvek: egytől egyik keménykötésű, jó állapotban lévő nyomdai termék. Bemutatkoztunk. Az ilyenkor szokott csevegésre került sor, miközben a szememet a könyveken tartottam. A nagyon kedves barátságos hölgy megismételte, amit a telefonban már egyszer elmondott: nehezére esik megválni legjobb barátaitól, de nincs más alternatíva. Szűk a 1 hely a lakásban, nincs ahol tartsa őket És az is igaz, hogy ő már magyar könyveket nem olvas, csak angolt. Az árújáért felajánlott összeget nem is akarta elfogadni. Egy üveges szekrényből díszkötésés Tamásit meg Nyirőt vett elő. Ezeket nem adja semmi pénzért, ezeket megőrzi magá­nak. Tény és való, sok olyan magyar család létezik Amerika-szerte és máshol is a nagyvilágban, ahol a szülőföldtől megvált szülők gyermekei már csak a nevükben magyarok. Elhagyják identitá­sukat. Rendre elfelejtik elődeik anyanyelvét. Még jó, ha egy- egy magyar szót is kevernek beszédükbe. Azok, akik mindha­lálig hűek maradnak nyelvükhöz "nyelvrokonainkként" tarthatják majd számon őket. Nagy Ábrahám Nausikaa Wallner Mr. Scott és a megoldatlan eset(ek) '"Érrték?"- nevetett fel a nő mély rekedtes han­gon. "Mi érték van itt az én festményeimen kívül, de azok meg nem kellenek sen­kinek" - mondta a nő, majd nemhogy magának. Még be­szélgettek egy ideig. Scott biztos akart benne lenni, hogy Miller nem károsította meg a nőt, azonkívül, hogy magát eltüntette. Nem me­sélt a nőnek egyelőre arról, hogy találkozott a férjével. Ezt még jól át kell gondolni, s hazament nemsokára. Nagy izgalommal várta a hétfőt. Valahogy nagyon bí­zott a kellemes hangú férfi­ban, hogy tényleg megjelenik és folytatja az esetek feltárá­sát. Scott nem csalódott, hét­főn 10 felé benyitott az iro­dába egy barátságos kinézetű magas fiatalember. "Mr. Scotthoz van szerencsém ugye?" - kérdezte, s megrázta a felügyelő kezét. "Igen, de önt hogy hívják" - kérdezte Scott ismét. "Uram, mond­tam a telefonba, hogy úgy segítek, hogyha nem fontos a nevem." - mosolyodott el a férfi. "Na jó" - adta beleegye­zését a detektív. "De azért a magnót bekapcsolhatom ugye?, ez könnyebben felve­szi, mintha én írnám le" "Persze" - adta a beleegyezé­sét a srác. Másfél óra alatt lediktálta Scottnak az eltűn­tek megtalálási helyét és hogy tűntek el, majd az áldo­zatokat sorolta fel az elkö­vetőkkel együtt. Scott csak ámult, még ilyet nem látott. A fiú úgy sorolta a dolgokat, mintha csak egy filmben látta volna az eseményeket és most el kellett volna me­sélnie, hogy mit látott. Látta a csodálkozást és elképedést Scott arcán. "Biztos lehet, hogy amiket mondok, úgy megfelelnek a valóságnak, mint ahogy a Miller eset" - biztosította a felügyelő-t. "De honnan tudja mindeze­ket"? - szakadt ki a kérdés Scottból. "Azt nem mondha­tom el, de vegye úgy, hogy fentről kapott segítséget" - s mutatóújjával felfelé bökött. "Minden jót és sok szeren­csét." -pattant fel a srác, s nemsokára már az ajtón kívül volt. Scottnak még annyi ideje sem volt, hogy egy köszönömöt nyögjön ki. Maga elé meredt. Hirtelen felpattant és kiszaladt az aj­tón, le a földszintre egészen a kapusig. Lihegve kérdezte a kapuban posztoló rendőr­4 rész tői. "Mit írt be az a srác aki nálam volt, milyen nevet írt be a könyvbe?" - s már pró­bálta kinyitni a portás előtt lévő könyvet. Az őr furcsán nézett rá, "Milyen srác? Uram, önhöz ma nem jelent­kezett be itt senki". "Most ment el tőlem egy magas fiatal férfi, s annak be is kel­lett jönnie ide" - makacsolta meg magát Scott. "Én nem tudok róla, pedig reggel óta állok itt és még csak nem is váltottak fel" - vonta meg a vállát a kapus. Scott letaglóz­va ment vissza a szobájáig. Lecsúszott a székére és döb­benten maga elé meredt. Rájött, hogy boldognak kel­lene lennie, hogy a 8 esete valószínűleg megoldódott, s lezárhatja majd végre az ak­tákat. Erre kapott egy még különösebb esetet, amit való­színűleg sosem tud megolda­ni. Tudniillik, hogy ki volt az a férfi, s honnan jött, s hon­nan tudta mindezt. Hátra­dőlt a székén, becsukta a szemét s próbálta megnyug­tatni magát, hogy egy jó de- tektívnek még ebbe is bele kell nyugodnia.- vége ­Űrlények a 2002-es focivébé kabalafigurái Látogatók Atmozónából A nagy Atmo vezér és családja Három űríény lesz a japán- délkoreai közös rendezésű 2002-es labdarúgó-világbaj­nokság kabalafigurája. Az Atmo névre keresztelt, szá­mítógépes animáció szülte teremtményeket bemutató rajzfilm premierjét egyszerre tartották a két fővárosban Tokióban és Szöulban. A "nagy Atmo vezér" aranyszí­nű és áttetsző, míg a család két, futballőrültnek ábrázolt ifjabb tagja lila, illetve ég­színkék. Mindannyiuk arcán huncut mosoly ül és repülni is tudnak. A vébé felvetése során a figurák gyakrabban lesznek láthatók abban a rajzfilmben, amely kalandos útjukat ábrázolja a világbaj­nokság helyszínére Atmozó- na nevű hazájukból, ahol a labdarúgás atmoball nevű változatát játsszák. A jelentések szeint a tokiói bemutató nagy meglepetést keltett a jelenlevőkben, akik elsőre leginkább illuminált manóknak vélték a különös lényeket... A tervezők azon­ban úgy vélik, a világ fokoza­tosan megszereti majd őket. Park Sze Dzsik, a dél-koreai szervezőbizottság elnöke ki­jelentette: futurisztikus kül­sejükkel jól illenek az új év­ezredhez. Olvassa a legfrissebb híreket

Next

/
Thumbnails
Contents