Amerikai Magyar Szó, 2001. július-december (55. évfolyam, 27-48. szám)
2001-07-26 / 30. szám
10. Amerikai Magyar Szó Thursday, July 26, 2001 Olvasóink írják A félelem bére III. VIRÁNYI TANÁR ÚR 2001 májusában Budapestről lerándultunk Laci öcsémmel és családjával Baranya megyébe is. Kellemetlen esős és szeles idő volt, de azért beérkeztünk Siklósra. Itt a volt családi házban csak Pista bátyám felesége Ibolya,- és gyerekei fogadtak, bátyám már 3 éve meghalt, így hát kimentünk a temetőbe imádkozni lelki üdvösségéért, és egy csokor virágot elhelyezni a sírra. Pár óra múlva Villányba is ellátogattunk, ahol utoljára lakott a család, mielőtt Budapestre költözött volna. Legkésőbben édesanyám hagyta el a helyet. Megmutattam a fiataloknak a régi házat, telket. Közben az eső elállt, déltájt voltunk ott és a kis város olyan kihalt volt, mintha a szellemek város lett volna. Sikerült beszélnem idősebb emberekkel, ők még emlékeztek a "Kovácsékra". Kérdeztem őket volt iskolatársaimról, de azok mind felköltöztek Pécsre, egyesek pedig már nem is élnek. Megálltunk a régi plébánia előtt, az is kihalt volt és lelakatolt. Megtaláltuk kedvenc tanárom Virányi tanár úr házát, örvegye fogadott és jól elbeszélgettünk, elmondta a tanár úr 5 éve meghalt. Elérzékenyedtem. Sok szép emlék jutott eszembe. A vonzalom kölcsönös volt, a tanárom is szeretett és főleg tehetségesnek tartott. Elmondtam Virányi néninek, amit a tanár úr nekem mondott, amikor egyszer szinte még gyerek lévén: a világot szeretném látni! Erre ő azt válaszolta: "Fiam, ha egyszer hazáját elhagyta, többet sohasem lesz igazából hona". Akkor azt kérdeztem, "mire fel mondja ezt Tanár úr? A válasza: "Egyszerűen fiam, ahol született az a hazája" Erre én: "Én Erdélyben születtem, Salamáson, ott a Maros partján" - amire ő is kibökte:, hogy ő is erdélyi százmazású, de oda nem mehet soha vissza. Tovább nem faggattam, megéreztem szíve nehézségét. Oh Istenem, mennyire igaza volt, nem tudom, hol az igazi hazám! Erdély, kis Magyarország, amit még meghagytak belőle a románok, mert a németekkel elvesztettük a háborút és ezért a francia oly nagyon gyűlöl minket, az oroszok meg leigázták Magyarországot. Az orosz rablás folyt "56-ig, de még azután is mert elvesztettük a forradalmat, és ahogy az áruk mentek ki a vasúton Záhonyi határnál, úgy vitték ki ’56-ban a fiatal magyar gyerekeket, hogy soha az életben haza ne jöjjenek. így soha többé nem láthatták meg családjukat, barátaikat. Elkanyarodtam a témától. Virányi néni felpakolt engem, a hátramaradt olajfestményekből egy szép csendéletet választottam ki, haza is hoztuk és ott ragyog a falon. így mindig tudok emlékezni volt tanáromra, ahányszor csak oda téved tekintetem Kovács Ince Álom és vágyakozás Szeretném ha mindenki boldog lenne, és a szegénységtől ne szenvedne. Szeretném, ha a gazdag nem rettegne, hanem boldogan, szép álmokat szövögetne. Szeretném, ha újra földön béke lenne és a szívbe egy kis szeretet költözne. Szeretném, ha a jó Isten reánk nézne és a büntetést eltörölné, hogy az Édenkerti élet tisztán körülölelhetne bennünket. Illatos lenne akkor a légburok, amitől azután mindenki mámorossá válna. Nem kellene akkor kábítót szedni, mert a lelki boldogságot nem lehet pénzért megvenni, csak érezni lehet a lüktetéseket az érrendszerekben. Szép a természet. A lágyan csivitelő madarak éneke elringat, a hűs fák, selymes rétek, andalítanak. Szeretem az álmokat, melyek felfrissítik a memóriát és a múltba elkalauzolnak. Csodálatos az élet, mert nem tudjuk mik voltunk és mivé válhatunk. Az álombéli utazások sokfelé elkalauzolják az emberiséget, a megvalósításhoz azonban egyelőre még pénz kell, mert ez a fizető eszköz. Mégsem vágyom arra, hogy bármilyen árom megszerezzem. Itt a földön mindenkinek van szerepe, amit el kell játszani, bármilyen nehéz is. Ezért szeretném, ha már elérkezne közénk a világ Megváltója, hogy az átok, bilincs, lehullana rólunk és az új világban véle együtt utazhatnánk bárhova. Ferencz Amália Pesti éjszakák A minap, előttünk lenn az utcán két revolverlövés csattant. Éjjel negyed kettő volt. A ház előtt két rendőrautó állt üresen, még láttuk, amint a rendőrök futva eltűnnek a szemközti háztömb sötét átjárója alatt. Nyilván üldöztek valakit, valakiket. Azontúl semmi, sokáig. Mintha egy film szakadt volna el, csak bennünk pergett a félelem celluloidszalagja tovább, jelen időbe téve elmúlt és ezután ránk váró bűnügyeket, melynek kárvallottjai mi voltunk -leszünk. Amikor ellopták a mi autónkat (ezt a másikat vajon mikor viszik?), betörtek a vikendházunkban (mikor törik fel legközelebb?). Az a két lövés, úgy látszik, nem talált. Hallottuk volna, hogy valaki feljajdul, így azonban saját jajaink zengették az éjszakát. Pedig nagy barátja voltam a pesti éjszakának, hittem, hogy ő is szeret. Munkám diktálta így, a hivatásom. Az újságnál hosszú az ügyelet. Milyen jólesett munka után, hazafelé sétálva megtenni egy-egy útszakaszt, mikor a lámpák fénye már tompítottan békít a világgal, és jó reménnyel indulunk a holnap felé. De ennek vége lett, a- mikor - épp egy ilyen este - a Nagykörúton, a Gong eszpresszó előtt vérbefagyva ott feküdt egy ember, a mentők már otthagyták - a hullaszállítók ráérősebbek -, annyi késszúrás volt a testén, hogy a mentőorvos homlokát hideg verejték lepte el. Már ötvenéves elmúltam akkor, s a háborús halottakat kivéve, ilyet én nem láttam errefelé soha. Azt éreztem, valami egészen másféle háborúság kezdődik itt. Ezután farkasszemet kell nézni a kapualjakkal. Valami forgatókönyvet kell kidolgozni váratlan támadások esetére. Vissza kell gondolni az apai intésre: "Te üss először, különben el vagy veszve.!" Ütni? Eszerint kellene berendezkedni az életre? Amikor olyan békésen kezdődnek az esték. Sötétedéskor az öregek szépen lekászálódnak a villamosokról, szembetűnő, hogy nyolc után többnyire fiatalok az utasok. Több a derű, a felcsattanó nevetés. Az összebújások mintha a nyarat ölelnék magukhoz, elpihen a rengeteg zsebtolvaj, nálunk különben is az ifjúság szegény. A mellékutcákat feldíszítik mennyire rájuk fér! - kétoldalt a lakóházak csillárfényei, a kitárt ablakokon a fészekmelegség apró zajai. Ki bánthat itt, ki akar bántani? Olyan itt a séta, mint valami diadalmenet. Ránk sóhajt a biztonság: menj nyo- godtan az utadon. Mintha mindenki vigyázna mindenkire. Úgy tíz után kezd más arcot ölteni a pesti éjszaka. Ez a kezdés is csuda szépen indul. Kutyások sétáltatják kutyáikat. Pöröl a dakszli a bernáthegyivel. Ahányat vakkant az utóbbi, annyiszor húzza be a nyakát emez. Talán szebb lenne a világ, ha ez a jószolgálat éjhosszat tartana. Ám tizenegy tájban csönd készül, ami azonban kérészéletű. Furcsa hangok. Csapkodják a kukák tetejét, amiket már este kitett a házmester a járdaszélre. Közvetítem: itt ballagok a Nádor utca környékén, figyelem, amint a mellékutcák erdejében megjelennek a guberálók. Rémálom-arcok, vad bozontok mögé rejtve, nézésük vak sötétség, irtózom tőlük és szánom őket. Honnan kerülhettek elő, hol, merre jártak napközben, mikor, miért veszhetett ki belőlük az emberi tartás utolsó maradéka? Miként lehetne segíteni rajtuk? Attól tartok, a legtöbben nem is igénylik a segítséget. Talán nem is a társadalom vetette ki őket magából, hanem ők magukat a társadalomból, nekik béklyóvá vált minden, ami másoknak, a többinek talán eszmény. Az aktatáskás fess hivatalnokoknak, akik napközben ellepik ezt a környéket, végtére is a kormányzati negyedben lennénk ugyebár, kiáltásnyira az Országház, a másik oldalról a Bazilika, köztük minisztériumok a sző- nyeges folyosóikkal, azzal a sok párnázott ajtóval, ami mögött csupa halk, hűvös intellegencia honol, s a jelen és jövő készül bizonyára a népjólét szent törékvése jegyében. Közben a kukákban reggelre csak a szemét szemete marad. ' Valaki jön, nagy csörgéssel. Közeledik valaki az éjszaka ámokfutói közül. Ezt onnan látom, hogy meztelen csuklójára tekerve méteres lánc csörög, aki erre a lánc- csörgésre ébred, most majd sokáig nem tud elaludni, mert fél. Mert mi is félünk, másképp nem húzódnánk sürgősen egy kapualj óvó sötétjébe, együtt a guberálókkal. Látni a tekintetüket: milyen végtelen-védetlenül emberi. ... A minap előttünk, lenn az utcán, éjjel negyed kettőkor két revolverlövés csattant. Mint reggel megtudtuk, egy külföldi rendszámú autót feltörtek, a zsákmány meglehetősen nagy volt, sokáig tartott a pakolás, aminek végül a rendőrjárőr vetett véget. Csak azt nem tudtuk meg, hogy elfogták-e a rablókat. A lövések nem zártai le semmit. Az az érzésünk, inkább valaminek a kezdetét jelentik megint. Kovács Imre Elkerülhetetlen j Nézem ahogy jönnek-mennek Barát, közömbös ellenségek 1 Téged is majd eltemetnek Hangzik a kegyes ígéret. Majd hosszú betegség után Talán a hirtelen halál ■ Jelenti, hogy itt a véged i Vagy kezdődik örök élet. Ezért volt érdemes élned Vagy ez lesz a büntetésed. i Jönnek mennek, gondolkodnak 2 Halálukra nem gondolnak Hogy tudnának tovább élni i Mindig lenne mitől félni És nem lehet azt remélni i Őket fogja elkerülni Elkerülhetetlen Dennis P. Horváth, M.D. | A A A A A A A A A A A A A A A A A A A A A A A Első Amerikai Magyar Televízió N.Y. Minden szombaton reggel 7:30 órakor műsort íözvetít a Manhattan Cabel-televízió 34-es csatornáján Producer: Bárdos Károly VW v v v v v v v v v v v v v v V v v v v ír v
