Amerikai Magyar Szó, 2001. január-június (55. évfolyam, 1-26. szám)

2001-02-08 / 6. szám

2. Amerikai Magyar Szó Thursday, Feb. 8, 2001 Román kormányfői látogatás az Európa Tanácsban BUKAREST. Romániának meg kell találnia a helyét az európai országok családjában, és ez irányban tett jelentős lépést az ország amikor a román parlament elfogadta a közigazgatási tör­vényt - jelentette ki Adrian Nastase román mi­niszterelnök. A román miniszterelnök Strasbourgban - emlé­keztetett arra. hogy az új román közigazgatási törvény előírja a kisebbségi nyelvek használatát azokon a településeken, ahol a lakosság több mint 20 százaléka egy adott nemzeti kisebbséghez tartozik A törvényben előírtak alapján több mint 1100 romániai városban, településen lehet majd a magyar nyelvet használni a közigazgatásban ja WASHINGTON, D.C. Az amerikai kongresszus európai bizottsággal és együttműködéssel foglalkozó bi­zottságának a nemzetközi jogi ta- > nácsadónője Erika Schlager, a roma kérdés elismert amerikai szakértője Romániát és Szlovákiát emelte ki olyan országként, ahol kirívó példák voltak az indokolat­lan rendőri razziákra a cigány lakosság körében. Az állampolgárság megtagadását illetően a Cseh Köztársaság által Csehszlovákia kettéválását követően érvényesített gyakorlatot tette szóvá. találmánya nagyszerű lehetőséget nyújt az Evangé­lium hirdetésére, ugyanakkor számos torzulásnak is forrása RÓMA. II. János Pál sze­rint az internet, a meg­annyi televíziócsatorna és a tömegtájékoztatás minden korszerű Amerikai Magyar USPS 23-980 ISSN 0194-7990 Published weekly, exc. last week in July, first two weeks in August, last 2 weeks in Dec. by Hungarian Word Inc., 130 East 16th St. New York, N.Y. 10003 Periodicals postage paid at New York, N.Y. and additional mailing offices. Owner: N Pétervary Editor: Kinga Molnár Subscription in USA: One Year $30.- Half yean $16.- in Canada $35.- Hungary and other foreign countries $42.- Postmaster: Send address changes to: Amerikai Magyar Szó, Hungarian Word Inc. 130 East 16th St New York, N.Y. 10003 Telefon: 212-254-0397 Fax: 212-254-1584 * A névvel aláírt cikkek nem szükségképpen fejezik Id a szerkesztő-kiadó álláspontját, és azok tartalmáért mindenkor a cikkíró a felelős. A beküldött cikkeket nem díjazzuk. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem kül­dünk vissza Válságkezelés Argentínában ARGENTINA. Óriási, közel 40 milliárd dolláros gazdasági csomaggal támogatja meg az IMF Argentínát, hogy elejét vegye egy esetleges egész Dél-Amerikára kiterjedő válságnak. A tervezett reformprogram sikerét azonban megkérdőjelezi, hogy az ellenzéki peronisták által uralt parlament ellenállása miatt az államfő csak elnöki rendelettel tudta életbe léptetni a hitel feltételéül megszabott szigorító intézkedésedet. Amerikai légitársaság-fúziók WASHINGTON, D.C. Az amerikai repülés utolsó legendás cégneve tűnik el, amennyiben az Ameri­can Airline felvásárolja az ismét csődvédelembe menekült TWA-t. A bonyolult ügyletbe bevonták az Unites Airlinest is, s ők ketten együtt uralhat- jük az USA polgári légiközlekedését. *Í Német kormányátalakítás BERLIN. A mezőgazdasági szubvenciók átcsopor­tosításával új alapokra kívánja helyezni a német agrárpolitikát Gerhard Schröder szociáldemokrata kancellár, aki a Németországot is elért kergehar- hakór miatt lemondott két miniszterét gyorsan pótolva az eddiginél nagyobb felelősségget ruhá­zott a vele koalícióban kormányzó zöldekre, s miniszterális szintre emelte a fogyasztóvédelmet. ❖ LILLE. Az észak-francia­országi Lille rohamrendőr­sége könnyfakasztó gráná­tok és kábító lövedékek záporával rohanta le azt a több száz tiltakozó tűzol­tót, akik előzőleg oltóhab­bal fújták be az ellenük kivezényelt biztonsági erőket. A rendőrrohamban haznált egyik gránát letépte egy tűzoltó kezét. A szerencsétlenül járt 54 éves férfi állítólag felvette a földről a lövedéket, amely a kezében robbant fel. A gránátok másik nyolc tűzoltót is megsebesítettek. Szigorodó fegyvertörvény? BUDAPEST. Közel kétéves huzavona után várha­tóan még a tavasszal elfogadja a parlament a polgári célú fegyverekről szóló törvényt. A tervezet szöveget a hosszas előkészületek során - mind a sportlövők, mind a vádaszlobbi nyomására - sokat változott, de a jogszabály várhatóan még így is a legszigorúbban egyike lesz Európában. * LONDON. Példa nélküli módon másodszor, ezúttal minden valószínűség szerint véglegesen távozott a brit kabinetből Peter Mandelson északír ügyekért felelős miniszter. Lemondása jelentős csapás az északír békefolyamatra, és egyben rendkívül kellemetlen a kormány számára a várhatóan tavaszra előre hozott választások előtt. kt PÁRIZS. Vojislav Kostunica jugoszláv elnök azt mondta egy párizsi lapnak, hogy Carla Del Ponte, a hágai Nemzetközi Törvényszék főügyésznője "destabilizálhatja" Jugoszláviát azzal, ha ragaszko­dik Slobodán Milosevics ex-diktátor kiadatásához. Kostunica nyilatkozata a Herald Tribune számá­ban jelent meg, melyben rámutatott, hogy "amig hazája nem stabilizálódik, és valóban demokrati­kus intézményeket nem hoz létre, addig bármiféle jogi eljárás (Milosevics ellen) az igazságszolgálta­tás megtagadásává é^nerő bosszúállássá fajulhat" KONGÓ A meggyilkolt eddigi elnök, Kabila halálának körülményeit tovább vizsgálják, annyi biztos, hogy egy testőre hátba lőtte. A temetés napján angolai katonák vették át a főváros ellen­őrzését. Január közepén letette a hivatali esküt Kongó új elnöke, Joseph Kabila. Megfigyelők szerint addig marad hatalmon, amíg Angola, Zimbabwe és Namibia meg akarja és tudja őt tartani a ruandai és ugandai katonákkal szemben. Ez a két ország máris elutasította, hogy elismerje államfőnek az ifjabb Kabilát. MOSZKVA. Borisz Jelcin volt orosz elnököt ismét kórházba szállították, vírusos influenza gyanújával, magas lázzal. Jelcin február elsején ünnepelte születésnapját, ezúttal a kórházban köszöntötték jubileuma alkalmával. Oroszországban is támad az influenza, több területen bezárták az iskolákat is. Szakemberek szerint a járvány február közepén tetőzik. ** •* TEL-AVIV. Az Izraelt megbénító általános sztájk miatt nem lehet Izraelbe légi utón beutazni, sem kiutazni onnan, a nemzetközi repülőterek nem működnek. A sztrájkot a szakszervezeti szövetség szervezi, amely a közalkalmazotti bérek 16 százalé­kos emelését követeli. **************************** Akik a héten ünnepük névnapjukat sok jó egészséget és minden jót kívánunk! Boldog névnapot! Február 8. Jeromos, Aranka 9. Apollónia 10. Elvira 11. Bertold 12. Lídia, Lívia 13. Ella, Linda, Katalin 14. Valentine’s Day, Bálint **************************** Negyvenévesen mindent elértem, amit akartam: ház, kocsi, nő....

Next

/
Thumbnails
Contents