Amerikai Magyar Szó, 2001. január-június (55. évfolyam, 1-26. szám)

2001-05-10 / 19. szám

Amerikai Magyar Szó Thursday, May 10, 2001 Erdélyi emlékfoszlányok folytatás az 1. oldalról szokás szerint vásárolni akartak a romok és építő­anyagok között megmaradt "árúházban". Ahogy megyünk egy födém alatt, egy alak csak elhúz egy gerendát előttem. Ki akartam kerülni, de ugyanakkor éreztem valaki kihúzza a pénztárcámat a farzsebemből. Elkaptam a kezét, de magyar barátaim csak azt látták, hogy egy hatalmas rúgást mérek a zsebtolvaj farkcsigolyájára. Miután az jajgatva, iszkolva húzta a lábát, mialatt én in­vitáltam magyarul, hogy még több is van ott, ahonnan az jött, jöjjön csak vissza. (Akkor hegyes cipő volt a divat, én is még abban az időben futball formában voltam)... Hogy visszatérjünk a mostani bukaresti látogatásra, magyar újságíró kollégám elvitt az ottani (GE) bank igazgatójához, a lakására, ahol meghánytuk-vetettük a román határokon belüli magyar ügyeket. Igaz ez a görög-román nem, helyesebben nem sokat hazudott. Jól van, ez nem is annyira román, mint görög, de az már teljes talány volt, hogy miért is csinálja az amerikai emigrációt. Mit is kezdhetek én ezzel az emberrel, amikor semmit sem akar, és semmit sem tud tenni a romániai mai határain belül élő magyarság ügyében.? Legalább egy minimális olyan megnyilvánulása lett volna... Amikor visszatértünk Kolozsvárra, barátaink jót nevettek a bukaresti kalandunkon, de azon már nem nevettek, amikor búcsúként kikisértek ben­nünket az állomásra és a közös kabinunkból kiutasította őket magyarul is beszélő, román házaspár, hogy hagyják el a kabint (A szerelvény egyébként magyar tulajdon volt.) Mi pedig bosszúból Nagyváradig játszottuk a filmezéseinket, melyek pontosan ilyen emberkék viselkedésével volt fűszerezve. Sőt a határnál a szemtelen zsaroló vámost majdnem áthoztuk a magyar-román határon: az utolsó pillanatban ugrott le a vonatról, miután az sebességbe kezdett, így az ugrás után a lábai összefonódtak és nagyot zuhant az elcsatolt magyar talajon. Péterváry Miklós Amerikai USPS 23-980 ISSN 0194-7990 Published weekly, exc. last week in July, firts two weeks in Aug, last 2 weeks in Dec. by Hungarian Word Inc., 130 E 16th St. New York, N.Y. 10003 Periodicals postage paid at New York, N.Y. and additional mailing offices. Owner Publisher: Nicholas Petervary Editor: Kinga Molnár Subscription in USA: One Year $30.- . Half year: $16.- in Canada $35.­Hungary and other foreign countries $42.- Postmaster: Send address changes to: Amerikai Magyar Szó Hungarian Word Inc. 130 East 16th St. New York, N.Y. 10003 Telefon: 212-254-0397 Fax: 212-254-1584 * A névvel aláírt cikkek nem szükségképpen fejezik ki a szerkesztő-kiadó álláspontját, és azok tartalmáért mindenkor a cikkító a fe­lelős. A beküldött cikkeket nem díjazzuk. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem kül­dünk vissza. A postai címzésnél legfelül találják meg előfizetésük lejárati idejét. Kérjük, ne várjanak a felszólításra, hanem küldjék be a megelőző hónap utolsó napjáig az előfizetési díjat. Köszönjük, hogy segítik és egyszerű­sítik munkánkat. Szerkesztőség Júniusban választ Britannia LONDON. Elhalasztotta a május 3-ára kiirt angliai és walesi helyhatósági válasz­tások megtartását a száj- és körömfájásjárvány miatt Tony Blair brit miniszterel­nök. Egyben bejelentette, hogy a választásokat június 7-én rendezik meg. Közöl­te, hogy a halasztással az ország érdekeit tartotta szem előtt, és a betegség sújtotta vidéki közösségek érzéseire és érzékenysé­gére kíván válaszolni. 4 Izsák után Jézusról Az Amerikából hazatelpült Bitó László - a zöld hályog elleni gyógy­szer világhírű feltalálója, Magyar- országon tudósi pályafutásátvégleg az íróira cserélte fel. Terveiről szólva azt mondja, a bibliai Izsák után csak Jézusról írhat, mert kettőjük között hihetetlenül sok a hasonlóság. * MOSZKVA. Nyolcnapi űrutazás után május 6-án földet ért Kazahsztánban a Szojuz orosz űrhajó" utasait szállító kabinban Dennis Tito, a világ első űrturistája. A 60 éves multimilliomos kalifornaiai pénzember 1957 óta álmodott egy űrkalandról és most 20 millió dollárt fizetett az útért. DAMASZKUSZ. Több tízezer hívő, elsősorban a Szíriában élő keresztény kisebbség képviselői előtt mutatott be misét a szabad ég alatt május 6-án Damaszkuszban II. János Pál pápa. A pápa a keresztények, muzulmánok és zsidók között "megértést, tiszteletet és békét" szorgalmaz­ta. A mise után a római pápa látogatást tett egy mecsetben, amire az iszlám 1400 éves története - során nem volt példa. 0 ALGÍR. Kétnapos hivatalos látogatást tett Algériá­ba Fidel Castro kubai államfő. A 74 éves kubai vezető algériai tárgyalásai után Iránba és Malájziá- ba is ellátogat. Működik a Semmelweis BUDAPEST. Nincs csődhelyzetben a budapesti Semmelweis Egyetem, zavartalanul folyik az oktatás és a betegellátás - tudatta Sótornyi Péter rektor. Az intézmény élére a közeljövőben kincstá­ri biztost neveznek ki, az egyetem külső adóssága ugyanis elérte a másfél milliárd forintot. ♦ Magánterület a Margit szigeten BUDAPEST. Nem kizárt, hogy rövidesen csakúgy, mint az Osztrák-Magyar Monarchia idején - elzárható lesz az emberek elől a Margit-sziget - nyilatkozta Varga Péter a Főpolgármesteri Hivatal egyik ügyosztályának vezetője, utalva a Bíróság ítéletére, amely a Casino és annak terasza alatt lévő földet a Taverna Rt. tulajdonába adta. k? 300 milliárd dolláros kölcsön Az Európai távközlési vállalatok a harmadik generációs mobiltelefon-koncessziókra és egyéb fejlesztésekre háromszázmilliárd dollár kölcsönt vettek fel, s további százmilliárd dollárra lesz szükségük az új mobilhálózatok kiépítésére. A londoni befektetési bankház szerint a távközlési szektor által az utóbbi 18 hónapban felvett hitelek 90 százalékát befektetési kategóriába sorolt cégek kapták. | PÁRIZS. Május 5-én Starsbourgba érkezett az a 16 főnyi roma csoport, amely Mosonmagyaróvár­ról indult el. Kraszna József, aki kelet-franciaor­szági városban tartózkodó zámolyi romák szóvivője arról tájékoztatott, hogy a mosonmagyaróvári és győri családokat sikerült elhelyeznie egy ifjúsági szálláson Jg» PRISTINA. Több mint ezer albán menekült május 3-dika óta Macedóniából a szomszédos Koszovóba érkezett. Falllkus felhőkarcoló Barcelonában? BARCELONA Igencsak felizgatta fallikus felhő­karcolójával Jean Nouvel francia sztárépítész a spanyol közvéleményt, jóllehet az épület jórészt még csak papíron létezik. Az erotikus képzeteket keltő felhőkarcolót a katalán vízművek számára tervezte. Sokan rossz viccnek tartják a 35 emeletes toronyházat, amelynek lekerített formája egy férfi nemi szerv benyomását kelti. A spanyol építőmű­vészek lelkesednek a tervért. A magas lekerített kupolájú irodaházat a köznyelv máris óriásfütyinek becézi. Akik e héten ünnepük névnapjukat: sok egészséget és minden jót kívánunk! Boldog névnapot! Május 10. Ármin, Pálma 11. Ferenc 12. Pongrác 13. Szervác, Imola 14. Bonifác 15. Zsófia, Szonja 16. Mózes, Botond 2.

Next

/
Thumbnails
Contents