Amerikai Magyar Szó, 2000. július-december (54. évfolyam, 27-48. szám)
2000-11-16 / 43. szám
6. SZÍNHÁZ Amerikai Magyar Szó Thursday, Nov. 16, 2000 DICSÉRET A választásnak vége volt. Illetve dehogyis volt, csak a választások után keződött igazán. Emlékezzenek csak az előző kis cikkemre. Az utolsó mondatot, mire ez a cikk megjelenik már megválasztották az USA elnökét, a főszerkesztő írta. Akkor még ő sem tudta, hogy talán még ez az írás is megjelenhet anélkül, hogy tudnánk ki az új elnök. Az előző hatalom emberei nem igen sietnek távozni. Minden eszközt megragadnak, ami hatalomban tarthatja őket. Ez mindenhol így van. Csak Gorbacsov adta át a hatalmat küzdelem nélkül. Talán valamit kevertek az ételébe. Szóval most újra számolták Floridát. Talán még mindig számolgatják, addig míg a megfelelően vélt eredmény ki nem jön. Időt akarnak húzni. Arra hivatkoznak, hogy a külföldön lévő katonák szavazatait is meg kell várni, pedig mindenki tudja, hogy a hadsereg kire szavaz. Nyilván azok, akik fejleszteni akarják őket nem pedig ellenkezőleg. Azért nincs ok a kesergésre. A legfontosabb dolog sikerült és az jutott a New York-i kongresszuba, akit látszólag senki sem akart. Már arról is beszélnek, hogy négy év múlva már ő indul az elnökségért és a mostani jelölt lesz az alelnöke. Úgy hiszik, hogy bárhol, vegyen is New Yorkban lakást vagy házat, az állam mellé telepíti a vizsgálótisztet. Ne kelljen annyit költeni autóra meg benzinre. Minden esetre amikor a győzelmi beszéde után a férje mellé lépett és meg akarta fogni a kezét, ő ügyesen kitért előle és a lánya meg a másik kongresszusi képviselő társa kezét fogta meg. Éljen! Na de most már tényleg elég a választásból. Igazán remélem, hogy mire ez a cikk megjelenik a megfelelő ember lesz az USA elnöke. Deák Pál November Tocsogó tócsa márványa kéklik Zuzmós zúzmara virága fénylik Harsogó égbolt lebben a tájra Ruhátlan már az akácfa ága. Ez itt az ősz már harsanó szájjal; nem száll az ének, nincsen madárdal Kutya vonít a puszta határban, jön a november ezüst-ruhában. Hunyorog a nap. S hűsse a szélnek fésüli át a kócos vidéket. Andalog lelkem hervatag kedve, s ölel az élet, mintha szeretne Te, ki lopkodod éveim tőlem, őszbe vegyülő hús verőfényben fel-felvillámlik előttem arcod amint lelkemmel vívod a harcod. Adjál, ha tudsz még langyos esőket, némuló számra hangos igéket. Borulj a földre lebbenő éggel, s fésüld meg hajam lagymatag széllel. Teríts a földre nagy lepedőket, legekből szőttes, szép térítőkét. Takarj be engem, fázik a lelkem, s engedj még tovább álmodni engem. Engedd, hogy hozzád simuljak lágyan harmatos fűben csillogó ágyban. Aludni vágyom, álmodni véled, suttogjál nekem tündérmeséket. Bili Bernáth Deák Pál Sohasem kaptam kitüntetést, igaz felejthetet dicséretet igen, amit beképzeltség nélkül mindig említhetek. Feri barátomat és osztálytársamat, Rózsát, Miklós tanító gyakran dicsérte szép kézírásáért és szépen bekötött könyveiért. Egy évvél idősebb bátyámat, akinek hajszíne sötétszőke volt (az enyém gyönyörű szép tizián vörös) mindenki dicsérte, a család, a rokonság még a szomszédok is. Bátyám az ebédnél finomkodott, furcsa levesekért lelkesedett, én minden ételt az utolsó falatig elfogyasztottam, amit a drága Mama a tányéromra tett. Nem irigyeltem bátyámat sikéreiért, de titokban én is szerettem volna valamiért dicséretet, kitüntetést kapni. Felnőttem, Megnősültem. Többszörös apa lettem. Mindhiába. A dicséret a kitüntetés felemelő érzését nem ismertem meg. A büszkeség izgalmas örömével tudatom a világgal, hogy most nagyapa koromban végre megkaptam a dicséretet, a kitüntetést, amiről eddigi életemben álmodtam. A dicséretem története tavaly szeptemberben történt. Rockland County Monsey városában kezdődött. (Furcsa módon akárhogyan ejtem ki hangsúlyozom a Monsey nevet, mindig Manóinak hangzik.) Otthonom környékén két helyen van alkalmam kenyeret vásárolni és mégis két kilométer távolságban lévő Frank pékséghez utazok kenyeret venni. A híres pékség a Monsey város főutcáján úgy büszkélkedik, mint a csendőr kalapján a kakastoll. Az üzlet elején fűszerüzlet van. A sütöde hátul működik és készít kenyeret, zsemlyét, arab pitát naponta ezrével. A pékség nagy bejárata a parkolóhelyről nyílik. Leparkolom az autómat és indulok a bejárat felé. A nagy ajtó e- lőtti térség durva nyers kővel van befedve. A második lépésnél hirtelen egyensúlyomat vesztve egy méter bukdácsolás után, arccal lefelé végigcsúszok a dúrva kövezeten. Egy pillanatra kihagy a lélegzetem majd érzem, hogy vér borítja az arcomat. (Később megtudtam, hogy egy keménygumilabdára léptem) Nem mozdultam, gondolva ebben a helyzetben jobb ha segítségért kiáltok. Az ajtó nyitva volt, help kiáltásomra senkisem jelentkezett, mert Jeff a feketbőrű munkás rádiója csak hangos Rock "N" Roll zenét közvetít. Végre jelentkezett a tulajdonos veje, aki azonnal széket hozott és küldte Jeffet segítségért. Rövid időn belül megérkeztek a mentők. Lefektettek egy fatalpra, leszijjazták a lábamat, kezemet és a sérülésemmel foglalkoztak. Láttam Frank úr ijedt tekintetét a bejáratnál és két kukucskáló asszonyt és arra gondoltam, ha megírom a történteket a kíváncsiskodókat következőképpen fogom jellemezni. Az egyik csúnya volt a másik nem volt szép. Az egyik mentős közel hajolt hozzám és kérdezte: Hogy hívják? Megmondtam. Tudja hol van? Ezt a ziccert nem hagyhatom ki - gondoltam és keresve a főnök tekintetét az válaszoltam: Rockland County legjobb pékségében, a Frank pékségben. Minden rendben lesz - nyugtatott a jó ember - próbáljon nyugodtan feküdni, pár perc múlva visszük a kórházba. A mentőautó hangos tülköléssel félre tolva a közlekedést, rohant a kórház felé. A kórházban egy kis fülkébe toltak a négy kerekű valamin, amin még mindig nyugodtan feküdtem. Egy ápolónő jött injekciót adott. Megkértem hívja fel a fiamat, de nem mondja meg az anyjának mi történt. Fél óra elmúltával az orvos nem jött, de Ari fiam és a Mama igen. Egy újabb óra múlva megérkezett az orvos, nem spórolva a speciális cérnával, homlokomra 11, balkezem tenyerére 4 varratot adott. Hat napig üldögéltem a karosszékemben, majdStein- feld doktorhoz mentem kivenni a varratokat. Hogy érzed magad? - kérdezte. Jól - feleltem. Tíz napos szabadságra hazaérkezett látogatóba a 21 éves szőke hajú, kék szemű egyetemista Tál unokám. Nagypapa hogy vagy? -kérdezi szokatlan csendességgel. Jól - feleltem még csendesebben, mert tudom, hogy nem ok nélkül viselkedik szelíden. Igazam volt, mert a következő kérdése az volt: Fogod perelni a pékségen keresztül a billiókat manipuláló biztosító társaságot? Nem perelek senkit - feleltem. Tál, mint akit alulról megszúrták felugrott a székéről, magasra emelt karokkal kiabálva mondta s Bravó! Nagyszerű! Kiváló amerikai polgár vagy! Nagyapám büszke vagyok Rád! Erre a dicséretre vártam évtizedek óta. Ha valaki egy millió dollárt ajánlana érte, nem adnám el. Isten engem úgy segítsen! Jack Hahn rAímeAáüní... Indián és a fia ül a tóparton. Az öreg megszólal:- Uff! A fiú átússza a tavat, majd visszauszik. Az öreg megint szól:- Uff! A fiú átúszik majd vissza. Újra felkiált az öreg- Uff! A fiú mérgesen megjegyzi:- Uffon már maga is, én elfáradtam. * Két ember megy a sivatagban. Az egyik suttogja:.- Oroszlánt látok!-Hol? - kérdi csendesen a másik.- Balra.- Milyen messze?- Egy kilométerre.- Akkor miért beszélünk ilyen halkan?- Mert be vagyok rekedve! * Az elsős Móricka lihegve ér haza, sarokba vágja a táskáját és így szól:- Képzeld mama, ma én voltam a legügyesebb.- Miért?- Mert azt mondtam, hogy a papagájnak három lába van.- Na de kisfiam, a papagájnak csak két lába van.- Igen, de a többiek négyet mondtak. *- Elérem még a gyorsvonatot? - kérdezi a pályaudvar csarnokában lihegve befutó utas a vasutast.- Attól függ, hogy tud futni. Öt perce indult.
