Amerikai Magyar Szó, 1999. január-június (53. évfolyam, 1-25. szám)

1999-02-11 / 6. szám

2. Amerikai Magyar Szó Thursday, Feb. 11, 1999 Péterváry Miklós a Duna TV-n A Kárpátalja-i árvízkárosult magyarság megsegíté­sével kapcsolatosan a Duna Televízió február 1-én interjúra hívta meg Péterváry Miklóst. Főszerkesztőnk már régóta szoros kapcsolatban áll a Magyarországon székelő Kárpátaljai Szövet­séggel, és a múlt nyáron részt is vett (és meghívott előadó volt) a Balatonföldváron megrendezett 3 napos találkozón. Előzőén a Duna Televízió - az árvízkárosultakat segítendő - licitálással kisorsolta Losonczy Lilla, - híres szentendrei festőművésznő - grandiózus magyar tájat ábrázoló festményét is, melyet főszer­kesztőnk nyert meg. A befolyt összeget a kárpátal­jai magyar rászorultaknak juttatja el a TV állomás hivatala. Az adás után először a televízió irodáiba, majd később a főszerkesztőnk lakásába nagyon sok telefonhívás érkezett Péterváry Miklósnak. Mivel a Duna TV adását szerte Európában lehet fogni, a hívások, a hívók Svédországtól Budapestig 1 tudatni akarták, hogy részesei kívánnak lenni ennek és minden jövőbeni magyar megmozdulás­nak. Felemelő érzés, hogy egy ilyen lényegében egyszerű televíziós adás folytán percek alatt meg tud mozdulni Európa magyarsága. (Vegyük ezt számba mi amerikai magyarok!) És hogy mi magyarok mindenek ellenére oly sok veszély és szenvedés után is ilyen lelkes összefogásra vagyunk még képesek. <§> A Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó bizottsága úgy döntött, hogy 6 tag kizárását java­solja a Salt Lake City pályázatával kapcsolatos korrupciós botrány miatt. A 2000-ben és a 2002- ben esedékes játékok helyszínét nem változtatják meg, tehát a nyári olimpiát Sydney-ben a téli játékokat Salt Lake City-ben rendezik meg. A postai címzésnél legfelül találják meg előfizetésük lejárati idejét. Kérjük, ne várjanak a felszólításra, hanem küldjék be a megelőző hónap utolsó napjáig az előfizetési díjak Köszönjük, hogy segítik és egyszerű­sítik munkánkat. Szerkesztőség Elhunyt Tátrai Vilmos Életének 87 évében elhunyt Tátrai Vilmos hege­dűművész. A Kosszuth-díjas, érdemes és kiváló művész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola nyugalmazott professzora alapította a Tátrai Vonósnégyest és a Magyar Kamarazenekart. Munkásságához fűződik mintegy 200 hanglemez- felvétel, hatvannál több magyar mű ősbemutatója, valamint számos külföldi zenedarab első előadása, illetve tanulmányok közzététele. Pályafutása során Európa szinte valamennyi országában, valamint Japánban is hangversenye­zett. $ WASHINGTON, D.C. A Ford autógyár 5,5 mil­liárd dollárért megvásárolja a svéd Volvo személy­autó-részlegét. A svéd cég legnagyobb piaca már most is az Égyesült Államok, ahol a Ford hálóza­ton keresztül bővülhetnek a Volvo-eladások. Amerikai Magyar Szó USPS 23-980 ISSN 0194-7990 Published weekly, exc. last week in July, first two weeks in August, last 2 weeks in Dec. by Hungarian Word Inc., 130 East 16th St. New York, N.Y. 10003 Periodicals postage paid at New York, N.Y. and additional mailing offices. Owner: N Péterváry Editor: Kinga Molnár Subscription in USA: One Year $30.- Half yean $16.- in Canada $35.- Hungary and other foreign countries $42.- Postmaster: Send address changes to: Amerikai Magyar Szó, Hungarian Word Inc. 130 East 16th St. New York, N.Y. 10003 Telefon: 212-254-0397 Fax: 121-154-1584 * A névvel aláírt cikkek nem szükségképpen fejezik ki a szerkesztő-kiadó álláspontját, és azok tartalmáért mindenkor a cikkíró a felelős. A beküldött cikkeket nem díjazzuk. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem kül­dünk vissza <§> HÁGA. Helmult Kohl volt német kancellár Hágá­ban megkapta a legmagasabb holland kitüntetést, az Oroszlán Rend nagykeresztjét. A kitüntetést jóformán kizárólag államfőknek adják, Kohl előtt egyetlen kormányfőt, a brit Winston Churchillt tisztelték meg vele. Eközben a németországi Aachenben döntöttek arról, hogy idén Tony Blair brit miniszterelnök kapja a Károly-díjat. <§> BUKAREST. Miron Cozma a romániai bányászok vezére elérte, hogy két bányát nem zárnak be és 200 millió dollár segítséget hozott a Zsíl-völgyébe az Európai Unió alapjaiból. <§> Letartóztattak egy internetes szervkereskedőt OlaszországbanletartóztattakegyszervkeresKeuőt, aki a világhálón keresztül kínálta szolgáltatásait. A James Cohen Farkas névre hallgató amerikai állampolgár Los Angelesből kínált eladásra első­sorban szivet, vesét és hasnyálmirigyet. Az olasz rendőrök egy színlelt üzlettel Rómába csalták, majd őrizetbe vették Farkast, aki a gyanú szerint egy nemzetközi bftnbanda tagja. Az olasz nyomo­zók elképzelhetőnek tartják, hogy a bűnözők a fejlődő országokban gyilkoltak meg embereket, hogy hozzájussasnak az áldozatok szerveihez. Kelemen István Szomorú szívvel veszünk búcsút Kelemen Istvántól, aki 1999 február 7-én visszaadta nemes lelkét Teremtőjének. Kedves írásait - jobbára az Óhazával foglalkozva - mindig örömmel olvastuk, nívós lapunkban, az Amerikai Magyar Szóban. Gyászolják felesége Melitta, két lánya, Liliké és Andrea, vejei, 4 unokája, húga Sárika, a Bartos, és a Bittó család számtalan baráttal együtt, úgy itt Amerikában, mint otthon Magyarországon. Nyugodjál békében Pistukánk! AUSZTRÁLIÁBAN megszűnt 1999 januárjától a Heti magyar híradó félórás műsora. Ä szerkesztők a megszüntetés okaként az anyagi nehézséget jelölték meg. ^ LONDON. Nagy Británnia támogatja Romániát, hogy bekerüljön a NATO-bővítés második hullá­mában, jelentette Bukarestben a brit védelmi miniszter. George Robertsont fogadta Emil Cons- tantinescu elnök, tárgyalt a kormányfővel, a külügyminiszterrel és a nemzetvédelmi miniszter­rel ® PÁRIZS. A halálunk a miénk címmel több mint 130 francia értelmiségi kiáltványt tett közzé, követelve, hogy mindenkinek adják meg a jogot saját halála órájának szabad megválasztására. Szándékuk az, hogy e kérdésről nyílt, érvelő vita induljon az eutanáziáról. Módosítják a NAT-ot? BUDAPEST. Az oktatási miniszter szerint módosí­tani kell a nemzeti alaptantervet, mert nem nyerte el a pedagógusok tetszését, és túlterheltté teszi a gyermekeket. Pokorni Zoltán az ősszel elkészített felmérést elemezve elmondta, hogy a tanterv szeptemberi elindításával a pedagógusok mind össze egynegyede értett egyet, a megkérdezettek 52 százaléka később, 23 százaléka pedig egyáltalán nem vezette volna be a reformot. A miniszter kijelentette, hogy az alaptanterv nyomán a tanórák száma meghaladja a törvényben előírt maximumot. m LONDON. A brit és az ír kormány március 10-ét jelölte meg arra, hogy London megkezdje a hatal­mi jogkörök átadását Észak Írország új nemzet- gyűlésének. Akik e héten ünnepük névnapjukat: Sok jó egészséget és minden jót kívánunk! Boldog névnapot! Február U* Bertold 12. Lídia, Lilla 13. Ella, Linda, Katalin 14. Bálint 15. Kolos 16 Julianna 17. Hamvazószerda, Elek, Donát • . Á ' - ’ .____ * ■_____ \ -A ■ ■ • B t£ « ■ I Ä « s-SLí» JíSS -fr® W * » Wirft St 3 üt ■■ Sül & a *48« 25« S 5ÍJa# m in!8 ti IS Síi k £ » C: :Í|S**§íÍ2®h!s«Íí!5)iiSíS* B.Ra B

Next

/
Thumbnails
Contents