Amerikai Magyar Szó, 1998. július-december (52. évfolyam, 26-47. szám)
1998-09-10 / 33. szám
4. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, Sep. 10, 1998 FILMVILÁG Saving Private Ryan WASHINGTON.D.C. Nyolc amerikai katona bóklászik a normandiai partraszállás után Franciaországban, mélyen a német vonalak mögött. Egyetlen küldetésük van: megtalálni James Ryan közlegényt, a négy Ryan fivér legkisebb és még egyedül életben maradt tagját. A parancsot maga George C. Marshall vezérkari főnök adta ki, mély erkölcsi indíttatásból, tisztelegvén az amerikai anyák előtt. A szakasz tagjai, akik az egyik legvéresebb ponton. Omaha Beachen verekedték magukat partra, most sokuknak értelmetlen, futólagos érzelmi kitörésnek tetsző utasítás foglyaiként teszik kockára az életüket. Talán maga Miller kapitány, az egyseg vezetőjé sincs meggyőzve a misszió értelméről, ám egyet tud: nincs más választásuk, mert ez a parancs, s a parancsot teljesíteni kell. Ötödik hete, a bemutató óta vezeti az észak-amerikai mozik sikerlistáját Steven Spielberg új filmje, a Ryan közlegény- megmentése. A kasszabevételek már átlépték a százmillió dollárt, s a lendület töretlen. A sajtó hetekkel a bemutató után is foglalkozik vele, a kritikák többsége az egyik (ha nem a) legjobb amerikai háborús filmként emlegeti, a nézők tódulnak a mozikba. Spielberg valóban zavarba ejtő. Ma már talán csak lenyűgöző képzelete, mesemondó és gondolatébresztő képessége emlé keztet az E.T. hajdani rendezőjére. Legutóbbi filmje, az Amistad, "szakmai körökben szép sikert aratott", ahogy tapintatosan szokták megfogalmazni a nagyközönség mérsékelt érdeklődését. Erre előállt a második világháborúval, a D-day- jel, egy olyan témával, amit az amerikai moziipar már pontról pontra feldolgozott, kilúgozott, minden lehetséges könnyet kifacsart belőle. Vietnam után különösen magasra srófolva a hábrúellenes érzelmeket. S tudott újat mondani. Vége a Vietnami-szindrómának. A háború abszurd, de nem a hatalom erkölcstelenségének, az állam túlkapásainak, a vezetők felelőtlenségének a jelképe, hanem a kötelességé és a kötelességteljesítésé. A hős nem a tépelődő intellektuel, akit magasabb morális szempontok vezérelnek. Megtestesítője ebben a filmben gyáva, összeomló, társait veszni hagyó selejt. Hősök azok, akik gondolkodás nélkül vagy lázongva, esetleg értelmiségi kételyeiket elnyomva alávetik magukat a felsőbb tekintély akaratának. Valóban Spielberg zavarba ejtő Lambert Gábor BUDAPEST. A nyilvántartások szerint közel száz magánvállakozó számíthat arra, hogy a napokban bevonják az útlevelét, ezzel eleget téve a külföldi utazást szabályozó törvény korlátozó rendelkezéseinek. A szeptember 1-jén hatályba lépett jogszabály 10 millió forint feletti köztartozást felhalmozó vállalkozók előtt ereszti le a határsorompót. A külföldre utazás korlátozását az adóhatóság, vámhatóság, a rendőrség, valamint a Belügyminisztérium kezdeményezheti abban az esetben, ha a vállalkozónak 10 millió forintot meghaladó összegű adó- és vámhiányból, illetve bevallatlan tb-járulékból származó tartozása van. / Vízumkényszer az Egyesült Államokban A legnagyobb gond Mexikó WASHINGTON, D.C. Az Egyesült Államokban az e- migrációkérdés kpülönösen összetett és sokoldalú, hiszen a század nagy bevándorlási hullámainak és az ország felvirágzásának a folyamata egymással párhuzamosan - és egymástól elválaszthatatlanul - ment végbe. Éppen ezért Amerikábán a migráció visszaszorítása nem egyszerű idegenrendészeti, hanem sokkal szélesebb társdalmi- ideológiai kérdés. Az amerikai bevándorlási törvényről azt tartják, hogy csupán az adótörvény bonyolultabb és átteinthetetlenebb annál. Ám amikor reformokról esik szó, ezalatt az amerikaiak többsége - "olvasztótégely" és hagyományok ide vagy oda - már nem egyszerűsítést, hanem szigorítást ért. A The Wall Street Journal és az NBC tavalyi közvélemény-kutatása szerint a lakosság 49 százaléka gondolja úgy, hogy a bevándorlásnak határozottan negatív hatása van az országra. Hetven százalék - egy másik felmérés szerint pedig 83 százalék - a megszorító intézkedések, a bevándorlási hullám Illegálisan dolgozó mexikói munkás mérséklésének a híve. Mindez egy olyan korszakban, amikor a gazdasági fellendülés tartós, és öt százalék alatti munkanélküliségi mutatóval párosul. A bevándorlási politika hagyományos eszköze a vízumkényszer fenntartása, amelyet annak függvényében vizsgálnak felül, hogy az adott országból egy meghatározott időszakban hányán sértették meg a beutazási engedély feltételeit (tiltott munkavállalás, engedély nélküli tartózkodás stb.) Illetékesek ugyanakkor arra is felhívják a figyelmet, hogy a vízum csak az Egyesült Államokba utazás, de nem a belépés feltétele. Vagyis előfordulhat (és időnként elő is fordul), hogy a határon az Imigration and Naturalization Service (INS) tiszségvi- selői felülbírálják a kiadott engedélyt, és visszafordítják a beutazni szándékozót. A legnagyobb problémát azonban nem a repülőterek, hanem a mexikói határ jelenti. A hetvenes években még évente hatvanezer mexikói maradt illegálisan az Egyesült Államokban, a tendencia megfékezése ma is szinte megoldhatatlan gondot okoz. Miközben a határellenőrzés erősítésének a szószólói a hadsereg segítségét kérik, és a legnagyobb forgalmú szakaszon fal épül az illegális átlépés megakadályozására, menekültügyi szervezetek szerint az INS, a leggyorsabban növekvő szövetségi ügynökség már most több fegyveres alkalmazottat foglalkoztat, mint bármely más hatóság, s fellépésük sok e- setben sérti az emberi jogokat. Mobiltelefon-gyár Magyarországon BUDAPEST. Mobiltelefongyárat és elosztóközpontot telepít Magyarországra a finnországi székhelyű Nokia, amely 1998 és 2001 között mintegy 40 miliárd forintot költ fejlesztésre. Az építkezés még az idén megkeződik és több mint 500 embernek ad majd munkát. Elhunyt Wanda Toscanini Horowitz Manhatteni otthonában 90 éves korában elhunyt Wanda Toscanini Horowitz, Arturo Toscanini lánya, a világhírű zongoraművész, Vladimir Horowitz özvegye. Wanda Toscanini 25 évesen ismerte meg Horowitzot, és azonnal beleszeretett, mivel úgy játszott egy Chopin-mazurkát, mint előtte még senki más. Wanda és Vladimir 1933 decemberében esküdött meg Milánóban. A gyakran viharos, több válással tarkított házasság legnehezebb szakasza az a 12 év volt, amikor Horowitz nem ült zongorához, és megesküdött, hogy többé nem is üt le egyetlen billentyűt sem. Horowitznak 1989 novemberében bekövetkezett halálát követően Leonard Bernstein levélben mondott köszönetét az özvegynek, amiért szerepe volt abban, hogy a zongoraművész végül is megmásította elhatározását. Wanda asszony némelykor furcsán nyilatkozott híres atyjáról és nem kevésbé híres férjéről. "Ne beszéljenek kettőjükről. Apám neurotikussá tett, a férjem pedig őrültté" - hangoztatta. O maga korán letett muzsikusi ambícióiról, mert nem merészkedett a zongorához, ha apja odahaza volt. A szerző 57 versében gondol vissza hazájára: falura, templomra, húsvétra karácsony estre, barátokra, családra - Fiatalságára Amerikából. Az ihletet adó Magyaror- szág-i és Arizona-í "idill" harmonikusan lélegzikegyütt a szép sorokban, ami ebből az "első kötetes" verses- könyvből áramlik. Várjuk a folytatást. Megrendelhető szállítással: Kaprinyák Gyuláné 7104 N. 7th Street Phoenix, AZ 85020 'USA címen $ 7.35 beküldésével személyi csekken, vagy nemzetközi pénzesutalványon. Ha Ön felkeresi az interneten http://www.hungary-online.com című ^H honlapunkat, a magyarországi írott és elektronikus médiák gazdag választékából szemezgethet: ■ tallózhat az országos napilapok híreiben ■ hallgathatja a Kossuth és Petőfi Rádió élőadásait és archívumait SgBpy * nézheti a Duna Televízió és a TV-1 napi hír és riport műsorait és archívumait KjS-x-L v A A Hungary Ominc nap mint nao otthonába t' r ■■ i '■ vagy irodájába viszi az anyaország JozsefAmla üveggolyója a legfrissebb gazdaságii p0|'tikai, Jtúrális koltoi kepzelet szülötte, Az hlreit és sporteseményeit Internet azonban napjaink Hogyan vehat| |génybe szolgáltatásalnkat7 valosaga, amely paratlan . Keresse fe| hon,apunkat a lehetőséget kínál arra, hogy http://www.hungary-onlíne címe^ a külföldön élő magyarság * Töltse ki a regisztrációs ürlaoo* közvetlen, napi kapcsolatba ' **£££>£?inSVe"—“ kerülhessen az ohazaval, annak < Egy hét elteltével a havi 9.95 USD előfizetési mindennapjaival és egymással. díjért továbbra is látogathatja web-oldalainkat http://www.hungary-online.com » i '■ * info@hungary-online.com J Cím: Hungary Online H-11 22 Budapest, Városmajor u. 1 3. J j ^___________________Tel.: (36-1) 224-4QOO • Fax: (36-1) 224-4100 miHltllllír