Amerikai Magyar Szó, 1998. július-december (52. évfolyam, 26-47. szám)

1998-08-20 / 30. szám

Thursday, Aug. 20,1998 Amerikai Magyar Szó 3. Szent István uralkodása idején keresztény hitre tértek a magyarok. Templomok épültek, kolostorok emelkedtek mindenfelé az országban. S mint szerte Európában ünnepélye­sen szárnyaló lírai költeményekben, un. himnuszokban magasztalták a kolostorok névtelen költői nálunk is Istent és a szenteket. Eredetileg a középkori egyház hivatalos nyelvén, latinul, írták ezeket a szép vallásos énekeket, csak később fordították le őket magyarra is. KOLOSTOROK ÉS LOVAGVÁRAK KÖLTÉSZETE Himnusz Szent István királyról s Uj évezred küszöbén Vad volt a magyar és hitetlen, Attila király alatt, S mint zsarnok-szokás, kegyetlen Dúlta az országokat. Ám István idejében Hitből új világ terem, A kegyetlenség helyében Úrrá lesz a kegyelem. Amikor szent ifjúsága Korlátáiból kinőtt, És a férfikor virága Erőssé edzette őt, Attól fogva dicsőséges, Híre hét országot ér, Bátor, okos, erősséges, Győzedelmes hadvezér. Hitt az Úrnak szíve mélyén S tett volt ennek záloga. Mindeneknek mindenévé Vágyott lenni egymaga. Király volt és prédikátor, Kettős adót fizetett, Nyer azért jutalmazáskor Testi lelki örömet. Boldog férfi: juhakolba Cipeli a párducot, Vad oroszlánt felkarolva, Jászol mellé állított. Kér is, ád is, fenyeget is, Hívja, vonja, kergeti, Gonoszát is, szelídet is: Krisztusba megszenteli. Ha e nemzet mesterének Mást is bírna vallani, Tetszett volna Istenének Más apostolt küldeni. Am e nyakas délceg fajta, Kardos marku nemzetet Nem más, csak egy maga fajta Harcos téríthette meg. Az oroszlánt megigázni A nagy Sámson kelletik: Magyaroknak prédikálni Erős király küldetik. Torkából az oroszlánnak Drága lépes méz csepeg: Száján a magyar királynak Édes szép dicséretek. Mit hoz a jövő? Mit az ez­redforduló, ez az új ezerév? Kérdezzük a bizonytalan la­bilissá vált világban, a szá­zad végén, amidőn már "minden egész összetört". Most ideje van a jósoknak a jövendőmondóknak: a prófétáknak és próféciák­nak. Ideje a hamisságnak, ám ideje az igazmondásnak is. Történelmi az idő, érez­zük, erős a sodrása, itt az évezred végén, a Krisztus után 3. évezred, a harmadik millennium kezdetén. Érzé­keljük világunk dinamikus "egységesülését", mely folyamat kapcsán egyes szerzők már az "Új Kor-ról", a New Age-ről írnak, és az "Új Világrend" közeli megvalósulásáról. Az "Új Kor" új rendjéről George Bush, az USA ex elnöke, az Öböl-háború kap­csán, 1991. január 29-én a követkexőket mondta: "A tét itt több mint egy kis ország, egy hatalmas elképzelésről van itt szó, egy új világrend­ről, amelyben az elkülönült nemzetek egybekapcsolód­nak a közös célokért, hogy megvalósítsák az emberiség univerzális törekvéseit: a békét és biztonságot, a szabadságot és törvényessé­get. Egy ilyen jövőért megéri küzdenünk, ez méltó jövője lesz gyermekeinknek!" Pat Robertson szerint vi­szont az új világrend megszületését előmozdító erők jelentős részét nem kizárólag gazdasági, szociológiai vagy ökológiai érdekek motiválják. Úgy véli, a legmagasabb szintű játékosokat a banki-alapítvá­nyi, nagypénzekkel játszó körökben kell keresnünk, akiknek - neki úgy tűnik -, az a legfőbb céljuk, hogy megszerezzék az eljövendő világkormány pénzintézetei fölötti ellenőrzést, azzal a befolyással együtt, amelyet e hatalommal a választott politikusok és politikájuk fölött gyakorolhatnak. Az új világrend, ez a régi­új utópia sokak szerint béke, a harmónia, az igazság és bőség korszakához vezet.;. Ezt .az érzést, közvetítetté milliók felé John Lennon • híres dala, az "Imagine" (képzeld el), Képzelj el egy oly kort, ahol "nincsenek országok", "nincs vallás", "nincs menny", "nincs po­kol", nincs tulajdon", "mindenki a mának él" és a világ "egy" Kelet-Közép-Európa törté­nelmi determináltságáról, szerkezeti és mentális eltéré­seiről - úgy a nyugati cent­rumrégióhoz; mint Európa keleti régiójához viszonyítva - amit Bibó István és Szűcs Jenő írt mindmáig érvénye­sek. Régiónk megkésett, és nem szerves fejlődésű, torz szekezetű, a nagyhatalmi gyámkodás és a "kisállaim nyomorúság" színhelye. Nyugati modellkövető - bár örökösen lemarad -, elkésik, akár lakói, "mi mindenről elkésüiík"... E torzulás törté nelmi hiány, és megkésettsé- get jelent és a jövőt is alapo­san megterheli. "Nem tagadjuk, hogy a nemzeti érzésnek komoly szerepe van a hidegháború utáni világ számos részében, de azt a felfogást, hogy a nemzeti érzés örök és min­den felett diadalmaskodni fog, egyrészt szűk látókörű­nek, másrészt hamisnak tart­juk. "Először is ennek a fel­fogásnak a hangoztatói nem is tudják, mennyire új keletű és a véletlentől függő jelen­ség a nemzeti érzés. Hogy Emest Gellnert idézzük, a nemzeti érzés "nem gyökere­zik túl mélyen az emberi lé­lekben"... Ez persze nem azt jelenti, hogy Európa a jövő­ben mentes lesz a nemzeti konfliktusoktól. Különösen Kelet-Európa nem lesz az, a maga újonnan felszabadult népeivel, amelyeknek a nemzeti érzés évtizedekig szunnyadtak kielégítetlenül a kommunista uralom alatt. Sőt a hidegháború befejezté­vel várható, hogy a nemzeti konfliktusok megszaporod­nak Kelet-Európábán. A nemzeti mozgolódások ezekben az esetekben szükségszerűen hozzátartoz- nak a terjedő demokratizálódáshoz, miu­tán a népek és etnikai csoportok sokáig nem nyilat­kozhattak, kívánják e szuve­renitást és a függetlenséget? Dr. SZABÓ ENDRE BELGYÓGYÁSZ SZAKORVOS ENDOKRINOLÓGUS v. new yorki orvostudományi egyetemi tanár Cukorbetegség, pqjzsmirigy problémák és egyéb bormonzavarok diagnádsa és kezdése 220 East 69th Street NEW YORK,N.Y. 10021 TdcffaK (212) 628-5626 Appointment csak előzetes bejelentessél FAMILY PRACTICE Dr. MOLNÁR TAMÁS Általános, családi orvos 83-39 DANIELS St. Briar wood queens N.Y. 11435 Tel: 718-291-5151 One block East of Main St and two blocks South of Grand Central Pkw. Bib: Q 44 Main St. & Grand Ct. Pkw. Q 60 Queens Blv.& Van Wyck Blv. Subway: F Van Wick Blv. Stätten. Magas vérnyomás, cukorbetegség, kisebb sérülések, baleset, oltások, cho’esterol, izületi bántalmak korszerű diagnózisa és gyógykezelése EKG, röntgen, laboratóriumi tesztek a helyszínen Gondos orvosi kivizsgálást és kezelést nyűjt - az egész család számára. Szükség esetén kórház biztosított * Biztosítást elfogadunk Dr. Borbély József Magyarul beszélő ügyvédek Büntető- Polgári- Magánjogi Általános jogi ügyek Munhattan-i iroda Kívánságra házhoz is megyünk! Shortell-McSweeney ,212 -242-8087 .«.v.v á.t . ’ * * ' * i • « > Hungarian speaking Lawyers Criminal and Civil Matters Manhattan Location (Home appointments for your convenience) Keresse: RoseAnn Schill-t Első Amerikai Magyar Televízió N.Y. minden szombaton reggel 7-J0-kor közvetíti a legfrissebb Magyarországi Képes Híradót angol felirattal a Manhattan Kábel-televfzió 34-es csatornáján Szalay Lajos rajza

Next

/
Thumbnails
Contents