Amerikai Magyar Szó, 1998. július-december (52. évfolyam, 26-47. szám)

1998-12-17 / 47. szám

Thursday, Dec. 17, 1998 Amerikai Magyar Szó 11. A Mohács-i művészeti kiállítás Mohács városában nagyjelentőségű művészeti kiállítás került megrendezésre 1998 november 27-től - december 20-ig. A mohácsi kiállítások hagyományosak, mivel minden második évben ismétlődőén megrendezik a Bartók Béla Művelődési Központ szervezésében. Több mint félszáz művész alkotását állítják ki a város központjában. A szalon termeiben kiállított festmények, grafikák, szobrok, kisplasztikák iparművészeti tárgyak alkotói országos szinten is sikeres pályát futnak be. 1998. november 25-én grandiózus rendezvényt Köveskuti Péter, a Bartók Béla Művelődési Központ igazgatója nyitotta meg, majd Szekó József főpolgármester beszédével folytató­dott. Ezt követően Goltermann: La Fői darabját gordonkán játszotta Speiser Marietta, és zongorán kisérte Kovács Győzőné, majdTamásúTrombitaversenye következett, Reiter Gábor zongorakiséretével. Végül Dobosné és Kovács Orsolya művészettörténészek elemeztéka kiállított munkákat, melyben elismerően nyilatkoztak Péterváry Babos Mária munkájáról. A megnyitó zenei része Offenbach: Hoffman meséi Barcaro- lájának előadásával végződött, melyet Verőczi Alexandra és Szirmai Ágnes duó énekelt, Horcsnyi Mónika zongorakiséreté­vel. Péterváry Babos Mária három festményével Újságunk egyik támogatója és munkatársa, Péterváry Babos Mária festőművésznő, Mohács város szülötte, másodszor állítja ki műveit a mohácsi kiállításon. Mindkét esetben nagy sikerrel és díjazottan. Újságunk ezúton is gratulál a tehetséges művésznőnek, és további sikeres működést kiván neki a jövőben. Szerkesztőség AMERICANA . . RENT-A-CAR átijjfeh THE LOWEST PRICE ^ **nA**W WITH THE BEST SERVICE GÉPKOCSIBÉRLÉS nagyon kedvező árakkal díjmentes szolgáltatásokkal KÉRÉSÉRE A REPTÉREN VÁRJUK! Típusaink: Suzuki, Daewoo, Toyota, Chrysler. Antomata.kéziváltós.légkondicionált autók Új modellek!! Címünk H-l 134.Budapest, Dózsa Gy.u.65. Fax/tel:(00-36-l)-320-8287, Tel:350-2542 E-mail: americana@mail.matav.hu Ha bemutatja ezt a hirdetést 5% kedvezményt kap! Egész ezer esztendőnk ünnepe a millennium A kormány eldöntötte: az ország méltó körülmények között ünnepli meg államisá­gunk és kereszténységünk 1000 éves évfordulóját, s az előkészületeket már meg is kezdte. Kormánybiztosnak kineve­zett 74 esztendős, még min­dig katonás, mindenki által Tanár úrként tisztelt Nemes- kürty István professzorra testálták azzal, gyűjtsön csa­patot maga köré, tervezze meg az ünnepségsorozat "forgatókönyvét", s vállaljon felelősséget annak húszmil­liárdos költségeiért is.- Közismert történészként sikeres < íróként - akinek könyveiből nemzedékek okul­tak, mivel tudták levenni a lábáról, hogy ősz fejjel ideg­őrlő kormánymegbizatást vállaljon? Aki olvasta könyveimet, az azon csodálkozna, ha nem vállaltam volna. Minden kö­tetemben a hazát igyekeztem szolgálni, vitázva és bírálva is.. Tehát, ha egyszer azzal bíztak meg, hogy méltó módon ünnepeljük meg a többszörös millenniumot, örömmel teszek ennek ele­get.-Ez a második magyar millennium történelmünk során, voltaképpen mit je­lent az ön számára? Legfontosabb feladatomnak azt tekintem, hogy az elen­gedhetetlen szükséges kö­szöntéseket, ünnepségeken kiállításokon túlmenően va­lami maradandót hasznosat és örömet okozót alkossunk, méghozzá elsősorban az ifjú­ságnak, mert övék a jövő. Előre kell tekintenünk., de olyasmiket kell kitalálnunk, aminek az egész ország örül, s amitől fejlődik is.- Mit ünnepiünk? Szent Istvánt, államiságunk kezde-1 tét, vagy történelmi bukta­tókkal, vérbe fojtott forra­dalmakkal, elveszített hábo­rúkkal teli évezredünket? Amagyarságönmegismeré- sére, önmagára találását is hivatott segíteni a magyar millennium, amely többszö­rös ünnep, s ilyen szempont­ból rendkívül érdekes egybe­esés. Tudniillik ez egyben a kereszténység fennállásának kétezredik évfordulója is. Az új évezred eljövetelét tehát nem csak mi fogjuk "magyar ügyként" köszönteni, vagy mint azt kellett volna, ezt egész Európa sőt az egész keresztény világ ünnepelni fogja hiszen időszámításun­kat is onnan datáljuk. Mettől meddig tart hivata­losan a rendezvénysorozat?- 2000 január 1-jétől, vagyis 1999. szilveszterétől 2001. augusztus 20-ig. Persze min­denféle, a külsőségekben bővelkedő ceremóniát a leg­szükségesebbre kell szorítani. Mert egy cifrán díszmagyaros sarkantyúpengetős, kardcsör­tető hivalkodással, csak nagy szavakban és nemzeti frázi­sokban tomboló s abban kie- légülő,szakadatlan győzelmi mámorral,hallani sem aka­rok. Elképzelései szerint mi­ként élheti át az egyszerű földi halandó a magyarság világraszóló ünnepét?- Minden magyar település polgármesterét, önkormány­zatát fel fogom kérni egy levélben, hogy írják meg, közöljék velünk, mit jelent számukra a millennium, minek örülnének, mit tervez­nek a maguk portáján.- Kikből áll majd "ezred­fordulós" csapata?- Minél kevesebb állandó alkalmazottra gondoltam, s annál több alkalmi tanácsa­dóra, munkatársra, akik elvé­geznek egyes feladatokat- Megítélése szerint mi lehet az elkövetkezendő ezer év legnagyobb sikere a ma­gyarság számára?- Ha a nyelvünk él és léte­zik. Ez maga a siker. Kurcz Béla Magyarul beszélő belgyógyász Dr. Veronica Zaharia Hematológus - Onkológus New York University Cabrini Downtown Hospital Medical Center Általános kivizsgálás - Vér és vizelet teszt vér és rákbetegek kezelése, - Rák szűrés. Electrocardiogram, - Tüdő vizsgálat ­Rendelő: 237 East 20th Street Suite # 1-H New York, N.Y. 10003 Telefon: (212) 995-0422 Biztosítást elfogadok! Előzetes bejelentés szükséges A szerző 57 versében gondol vissza hazájára: falura, templomra, húvétra, karácsony estre, barátokra, családra - fiatalságára Amerikából. Az ihletet adó Magyaror- szág-i és Arizona-i "idill" harmonikusan lélegzik együtt a szép sorokban, ami ebből az "első kötetes" verses­könyvből áramlik. Várjuk a folytatást. Megrendelhető szállítással: Kaprinyák Guláné 7*di4 N. 7th Street Phoenu^Phoemx. $5020 USA cimen $ 7.95 beküldésével, személyi csekk­en, vagy nemzetközi pénzesutalványon.' 4542-B West Village Dr. Village Corners, Tampa, FL. 33624 Office (813) 963-0280 * Fax (813) 265-6726 L C Kimberly E. Collins Realty Group Licensed Real Estate Broker Notar/ Public Beszelek magyarul, angolul, spanyolul és románul Phone (813) 961-8456 * Pager (813) 885-0411 "Personal Real Estate Consultant for Life"

Next

/
Thumbnails
Contents