Amerikai Magyar Szó, 1998. január-június (52. évfolyam, 1-25. szám)
1998-03-19 / 11. szám
Thursday, March 19, 1998 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 3. Egy nemzeti párt útja és utóélete Most fél évszázada még egyetemi hallgató voltam. A bölcsészkar könyvtárában, társalgónak is használt folyosóin, pillanatnyilag üres teremben sokszor beszélgettem egy szerzetes évfolyamtársammal. Cisztercita volt, annak a rendnek a tagja, amely engem fölnevelt, a- melynek emberként sokat köszönhetek. Beszélgetéseinknek többszöri tárgya volt a Nemzeti Parasztpárt, amely iránt, mint jövendő magyar szakos tanár, nagy rokonszenvet éreztem, hiszen vezérkarában számos író, költő volt. Beszélgető társam azt mondta róla: olyan nemzeti párt, a- melynek zászlója majdnem teljesen piros, csak kis csíkként látható rajta a fehér és a zöld. Érthető célzás volt a párt erős baloldaliságára meg a kommunistákkal kötött látszólag majdnem teljesen zavartalan szövetségre. A párt a népi mozgalom balszárnyán alakult 1944-45 fordulóján. Létszámban nem volt nagy, nem állt a politika első vonalában. Különleges értékét a minőség adta. (E- gyetemi szervezete a hírek szerint a vizsgák szigorítását javasolta!) Fő terve lője volt a földreformnak, s leginkább azon munkálkodott, hogy a parasztságból, főleg annak szegénységéből, új vezető réteget válasszon ki és nevel jen fel. Bátran befogadott olyan írókat is, akiket a kommunisták nem szívelhettek, például Németh Lászlót, Féja Gézát (bár ilyeneknek tisztséget nem adott). Az én véleményem szerint nem volt sem vörös, sem pedig nemzeti színű. Rátalált a nemzeti értéképítés, főként az irodalom által előkészített, a huszadik században érvényes magyar azonosság- tudatra. Ellentétben a pogári és úri jobboldallal, nem volt szüksége szemet szúró külsőségekre, hogy magyarságát igazolja. Használta a piros- fehér-zöld zászlót, azt még Rákosi kommunistái is lengették, mellőzése sokakban megbotránkozást okozott volna. Az eredeti parasztpárti jelvény nem is volt háromszínű: piros sarló fekete mezőben - később a sarlót változtatták feketére, a háttér piros-fehér-zöld lett. Az akkori pártok egy része a Himnuszt énekeltette a gyűlésein, egyéb rendezvényein (de azzal nyitották meg a szmo- kingos bálokat is...), más része az Internacionálét, Rá- kosiék olykor mind a kettőt - a Parasztpártösszejövetelein magyar népdal közös éneklése vált hagyománnyá. A parasztpárti nemzettudatból hiányzott a pátosz, ez különböztette meg leginkább a hagyományos osztályok, politizálok nemzetinek szánt retorikájától. Nem akarom hibáit, eltévelyedéseit menteni. Elmélkedésem célja, hogy azt a - sajnos efemer jellegű - közéleti és eszmei késérletet szembeállítsam az ellentétével a konzervatív ideológiák tartalmatlan nacionalizmusával. Mi jellemezte a konzervatív irányzatokat 1945 előtt, után, mi jellemzi ugyanúgy ötven év múltán is? Szónoklatok, amelyeknek mindegyik mondatában, olykor nem is egyszer, elhangzik a "magyar" szó. Amelyben minden "nemzet" és "nemzeti". Patetikus stílus, "lángoló hazaszeretet". Recitáló hanghordozás. Zászló mindenütt, ahol kell, ahol nem. Koronás címer. Kopjafák (pogány, kereszténység előtti jelkép). Aki nem így gondolja, rossz magyar Régibb korok kimerült irodalmi, zenei, képzőművészeti eszköztára. Hagyományos díszöltözékek, egyenruhák (amelyeket nem Magyar- országon találtak ki és viseltek először, pl. a sujtásos kabát). Jellemző arra az általános emberi törekvésre, amely az élmény hiányát külsőségekkel igyekszik komfolytatás az 1. oldalról mely adósság kamat és 30 éves törlesztési költsége legalább 200.000 Ft évente, családonként. Ahhoz, hogy ez lehetséges legyen a magyar családi átlagjövedelemnek évi 4 millió forintnak kellene lennie). Aprivatizáció egyeseknek a zsebein kívül, nagy szolgálatot tett ugyanezek politikai organizációi hatalmának megszilárdítása terén is. Nemcsak a parlamentben, de a közélet minden vonatkozásában egyeduralkodó a szocialista párt. A pártnak magának valószínű több vagyona van, mint az összes pártnak együttvéve. Ez a tény maga is nagyfokú illegalitást rejt magában valahol. A magyar népnek feltétlen nem ezek voltak a tervei ezzel a párttal, és ezekkel az emberekkel amikor bosszúból, elégedetlenségből egyharmada rájuk szavazott. A kormánynak a másik elkötelezettsége, vagy "sikere" az Európai Unió és penzálni. Az 1990-es rendszerváltás napjaiban a Kisgazdapárt földfoglaló demonstrációkat rendezett, a földekre kihelyezett karókon piros-fehér-zöld pántlikák lebegtek - a nemzeti tudat vészes hiányát bizonyító giccs. (Megjegyezhetné valamelyik olvasóm, hogy Fran- ciaországépületei, közterületei július 14-én tele vannak zászlókkal. Ez azonban ott nem a tudathiányt takaró túlzó külsőség, hanem a rendkívül fejlett francia vizuális kultúra megnyilatkozása, vagyis esztétikai jellegű). A harmincas évek népi mozgalma rajta tartotta a szemét az elszakított magyarságon, de ezt nem verte dobra, és nem helyezte mindenek elé. Részben, mert nem akarta a magyar kisebbség ellen ingerelni a szomszédokat, részben, mert tudta: itt kell emberi életet építeni, a trianoni határon belül, s csak úgy állhatunk a határon túliak mellé, ha ez sikerül. Ezt örökölte az 1945 utáni népi baloldal és képviselte a Parasztpárt. A jobboldal az ellenkezőjét - látjuk az eredményt: napjainkban a határon túli magyarság nagyobb veszélyben van, mint valaha is volt. NATO alapszerződések "komplexuma" volt. Már az elején a dolgok rettenetes hibákkal indultak. Érthetetlen túlbuzgósággal, összekapcsolással asszociálták az alapszerződéseket az Európa-i-NATO tagságok elnyerésével, holott a kettőnek semmi köze egymáshoz. (Ezt már mi egyszer kitárgyaltuk). Talán csak produkálni akarták magukat,de az egész borzalmas fordulatot vett. Milyen alapszerződést írtak alá a lengyelek a németekkel, vagy a csehek a németekkel vagy a szlovákokkal, még úgy is, hogy az a szituáció fordított előjelű volt? Minél többet zagyváltak, annál jobban kerültek mélyebbre a kelepcében. Csak totálisan amatőrök követhetnek el ilyen hibát. Feladni, vagy behozni a közösbe olyat, mely csak a magyarságnak érték... Maga az idea is abszurdum. Ennek a kormánynak amúgy is a kertjébe tévedt A bukott korszak hátvédje 1945 és 48 között hasonló, de nem egészen ugyanolyan haragot érzett és tanúsított az NPP iránt, mint a marxista pártokkal szemben. A részleges különbségtételt az okozta, hogy a Parasztpártban konkurenciát is látott: olyan kínálattal jelentkezett az eszmék piacán, amelyet a múltat élesztgető dzsentroid ideológia is értékesíteni próbált - nacionalizmussal. Csakhogy a kétféle nacionalizmus között minőségi különbség volt! Az 1947-es választásokon a Parasztpárt több szavazatot és mandátumot szerzett, mint két évvel korábban, s a koalíciós partnerek ezt elismerték azzal, hogy nem egy, hanem két miniszteri tárcát adtak neki. A Társadalmi Szemlében a nyolcvanas évek folyamán két nagy tanulmány jelent meg a Nemzeti Parasztpárt késői sorsáról. Az egyik szerint 1947/48 fordulóján sok paraszt reménykedett, hogy a teljesen tehetetlenné vált Kisgazdapárt helyett a Parasztpártban találhat védelmet a kommunista hatalmaskodással szemben. Rákosi azonban a két munkáspárt egyesülése után nem érezte szükségét ilyen szövetségesegy extra, nem várt segítség. (Melyet egyébként más szempontból sem használtak ki, és egyáltalán nem). A boszniai helyzet és Magyar- ország fekvése nagyot lendített az Európa-i-NATO tagságok elnyerésén. Ez egymaga több volt mint amire szükség lehetett. (Aztán ott voltak a nagyarányú magyar- országi befektetések is). Hogy mégis miért kellett megtagadniuk a magyarságot a szomszédos köztársaságokban, az örökre rejtély marad). A szomszédos köztársaságok 1920-ban kaptak 4-5 millió magyart egy nagy területű ingatlannal. Csupán a szép szemükért, és azért mert az akkori szereplők játékos kedvükben firkálgattak a világatlaszban, és úgy találták a firka jó szolgálatokat tesz majd nekik és országaiknak. Magyarul, csatlósok után néztek, és már előre kiosztották a j :ilmak előlegeit, hálából, a magyarságéból, azért mert a magyarok 1000 nek. 1949 elején a párt már csak vegetált, azt is egyre kevésbé, 1950 nyarára formailag is megszűnt - csöndesen, a közvélemény számára észrevétlenül, nem akkora látványossággal, mint a Szociáldemokrata Párt. Sorsa különbözött az SZDP-étől abban is, hogy vezetőit általában nem üldözte, csak (néhány kivételezettet nem számítva) politikai csendre kényszerítette a kommunista vezetés. Kétszer próbált feltámadni: 1956 őszén és az 1990 táji politikai változások idején. Mindkétszer más néven: Petőfi Párt, illetőleg Magyar Néppárt. A névváltoztatás tisztességes döntés volt, mert a párt jellege elváltozott, a régi név félrevezető lett volna. Nem támadt fel sem bal- oldalisága, sem erős és hiteles magyar világlátása. Elnöke, Fekete Gyula, egy másik pártnak, a Magyar Demokrata Fórumnak tagja... Úgy vélem: századunk e- gyetlen olyan hazai pártja volt, amely kétséget kizáróan megérdemli a "nemzeti" jelzőt. Most karácsonykor megpróbáltam kapcsolatba jutni egykori cisztercita kollégámmal, hátha folytathatnánk alkalmilag az éppen fél évszázada félbeszakadt beszélgetéseket. Sajnos nem sikerült. Dr. Bán Ervin évig olyan rossz európaiak voltak, hogy csak a nagyobb részük pusztult el Európáért. Jött a "magyar miniszterelnök" és azt mondta: Dobjunk rájuk egy másik bilincset is, mert egy talán nem is elég. Feladni valamit semmiért!? Még az adás jó érzése sem lehetett az okozó egy ilyen adakozásban, testvéreink leírásában. Az ötlet és a gondolat, minósíthetelen. Semmiért, abszolút módon semmiért! Egy pár hónapra rá ugyanezek pojácát csináltak belőle, és ő még azt sem mondta, hogy esik az eső. Egy felelős kormány felelőtlensége következmények nélkül maradt. Felelős? Kinek? A kontrollált parlamentnek? “ Természetesen! 33 százalékkal? 1994-ből? Mi szükséges még ahhoz, hogy magunkhoz térjünk? Péterváry Miklós Olvassa a Magyar Szó-t ! Cél vagy céltalanság
