Amerikai Magyar Szó, 1998. január-június (52. évfolyam, 1-25. szám)

1998-02-19 / 7. szám

Thursday, Feb. 19, 1998 AMERIKAI MAGYAR SZO 3. Felhívás A Magyarok Világszövetsége idén megrendezi a Külhoni Magyar Sportbajnokok I. Világtalálkozóját. Ezen a találkozón szeretnénk kitüntetni mindazokat az élsportolókat, akik más országok színeiben versenyeztek és azoknak dicsőséget szereztek, ám ugyanakkor - magyarságuk tudatos vállalásával - a magyarok hírnevét is öregbítették. Elsősorban azokra gondoltunk, akik olimpiai-, világ- és kontinentális bajnokságo­kon szereztek érmeket, pontokat. Ha módunk lesz rá, szeret­nénk meghívni azokat is, akik országukban országos bajnoki címet szereztek. Sajnos nem rendelkezünk pontos kimutatásokkal, és még kevésbé ismerjük a szóbanforgó sportbajnokok lakcímét, elérhetőségét. A Világtalálkozót Budapesten, augusztus 18-21. között, az Atlétikai Európa Bajnokság idején és azzal összekapcsolva rendezzük meg. Kezdeményezésünket kedvezően fogadta a Magyar Olimpiai Bizottság és az Atlétikai Európa Bajnokság Szervezőbizottsága, akik társszervezői státuszt vállaltak. A kitüntetésre szánt sportolók jegyzékét szeretnénk február folyamán véglegesíteni. Csak miután a teljes létszámot ismerjük, kezdődhet el a pontos szervezés. Kérjük az olvasók közreműködését. Patrubány Miklós az MVSZ elnökhelyettese Cim: 1068 Budapest Benczúr u 15 Tel: 00-36-1-06-1-351-7951 Fax: 00-36-1-06-1-322-9817 Szaktáborok A TIT Budapesti Ismeretterjesztő Társulat 1990 óta szervez tehetséggondozó szaktáborokat magyarországi diákok számára. Idén először "Fedezd fel Magyarországot!" címmel 3 hetes (kétnyelvű: magyar, angol) kulturális vándortábort hirdet a hazától távol élő vagy Magyarországot "felfedezni" vágyó fiatalok részére. A program során a fiatalok megismerkednek az óhaza három jellegzetes tájegységének látnivalóival, természeti kincseivel, kulturális értékeivel és a magyar városok, falvak fiataljaival. Akiket érdekel a program küldjék be érdeklődésüket a következő címre: TIT Budapesti Ismeretterjesztő Társulat "Fedezd fel Magyarországot!" BUDAPEST, Múzeum u 7 H:1088 Hungary Tel: 00-36-1-11-80-065 "De jó volna, ha lennének, Petőfi, Kossuth, Széchenyi kaliberű embereink, hogy átragadjon ránk a lelkesedé­sük, az elszántságuk, hogy meglegyintsen szellemük, a nagyságuk, s talpra lendítsen minket, ülőket, fekvőket, négykézláb mászkálókat, autó-üléshez hozzánőtteket, mankóval bicegőket, térdre rogyottakat és térdre ro- gyasztottakat. És de jó volna, ha megértenénk, hogy ez csoda lesz, a csodák pedig mint minden jó adomány Istentől valók. Csak úgy, jelző nélkül, de ha mi könyör- günk érte, akkor a magyarok Istenétől!" Farkas Márta, Budapest a Keresztény Nevelés szerkesztője Magyarul beszélő ügyvédek Büntető- Polgári- Magánjogi Általános jogi ügyek Manhattan-i iroda Kívánságra házhoz is megyünk! Shortell-McSweeney 212 -242-8087 Hungarian speaking Lawyers Criminal and Civil Matters Manhattan Location (Home appointments for your convenience) Keresse: RoseAnn Schill-t Utolsó kommentár NATO-ügyben Molnár Tamás Előttünk a kozmikus költözködés? Mit lehet még a NATO- hoz való csatlakozásról írni, különösen azok számára, akiknek komoly százaléka, a hatvan éven felüliek, átéltek sok más propagandakam­pányt, más csatlakozások ügyében? Valóban, száza­dunk ismét a nagy birodal­mak kora, mint Nagy Sándor idéjében, amikor is elavult­nak tartották a városállamot, és minden polgár felesküdött a kiterjedt birodalmiság elvé­re. Akkor Egyiptom, Szíria, Macedónia, majd a szépen és biztosan terjeszkedő Róma; majd a hitleri Német­ország, a Szovjetúnió, az E- gyesült Államok és - végül, de nem utolsósorban - az Európai Unió. A kor kislel- kű, de mindenféle ürüggyel terjeszkedő, nem fér el kis golyóbisunkon, és a kozmosz dimenzióit áhítja. A terjesz­kedési vágy talán akkor szü­letett, mikor 1969-ben az első ember megpillantotta az űrből a földgolyót lebegni, és elhatározta, hogy ez a kék- barna-fehér gomolyag meg­hódítható egység. Akkoriban volt, hogy Teilhard de Char­din eszméi is belevésődtek tudatunkba: ha százmillió év múlva is, de kisajátítjuk majd a kozmoszt, morális-mentá­lisán összeolvadunk a min- denséggel és lakóival, és fel­fújódunk, mint a teremtés szuperbirtokosai. Mint mondtam, megéltük, egy, két, három, öt, tíz biro­dalom keletkezését, és per­sze az ezeket megelőző pro­paganda- és reklámhadjára­tokat. A Nagy Testvér min­den színben és formában szólt már hozzánk és garan­tálta, hogy ezentúl a világ ilyen és olyan lesz, mindenki mindenkit meg fog védeni, még azokat is, akik mint Ma­gyarország, a birodalom mar­góin tengődnek, és akiket eddig nemigen védett meg senki. Nem kell negatív gon­dolatokat táplálni, például megszálló csapatok képét felidézni, vagy sokrétű nem­zetközi bürokráciát elvisel­hetetlen súlyként emlegetni. Nem, ezentúl mindenki belül lesz és nem kívül; a Földön felállított nagy szekértábor a Mars bolygón végződik, de már a Szaturnuszra vetjük szemünket. így az sem kétes, hogy a birodalmak, amelyek ma már nem a szomszédos biroda­lomra törnek, hanem a Föl­det, a kozmoszt célozzák meg, vagy egymásba fognak olvadni, vagy olyan háború­kat indítanak majd meg, mint amilyeneket Orwell írt le 1984 című könyvében: há­ború a háborúért (amely "bé­kének" neveztetik), hiszen mind a két, három, öt biro­dalom ugyanazt az ideológiát vallja, mondjuk, a liberális­szociális pacifizmust, a javak méltányos cserélését, a kul- túrjavakértékelését, a pozitív gondolatok megfogalmazá­sát. Ezeknek aláfestése a magától értetődő tény, hogy jogi gyakorlatunkat a hágai Nemze tközi Bíróság határoz­za meg, hogy Strasbourgból, Brüsszelből, az ENSZ New York-i székhelyéről áramla­nak világszerte az ukázok, hogy a háborús bűnöst és a békeszeretőt egy világköz­pont (alias "világközvéle­mény") határozza meg, és látja el ilyen értelmű címkék­kel. Ugyanezek a főhadiszál­lások döntötték már el, hogy a nemzetállam elavult, hogy a múlt háborúit ezek a bűn­fészkek szították, és hogy helyüket a történelemben a nemzetközi nagy cégek, ban­kok és kultúrközpontok ve­szik át. Ezt állította Kant is: a világpolgárok tudást és békét óhajtanak, pénzüket nem fegyverekre akarják köl­teni. Ezt a napóleoni holo­caust küszöbén írta. Az állandóan megismétlő­dő csoda az, hogy az embe­rek, akár mint nemzet, akár mint Világbank, olyan dönté­sekbe kergetik magukat, a- melyekből annak ellenkezője jön létre, mint amit állítólag kívánnak. Nem Világbéke jön létre, hanem globális huzavona, mint ahogy az 1815-ben létrehozott Szent Szövetség "örökkévalósága" is a nemzeti felkeléseken bukott meg. A paradoxon manapság az. hogy egyfajta kultúránk kép­zeletben előkészítette már a teilhardi formulát vagy annak permutációit. Úgy gondoljuk, az Internet korá­ban a kommunikációs csoda új embert farag, mindenkiből szomszéd lesz. azonos cél felé haladunk. De a telefon vörös zsinórja sem hozta kö­zelebb az ómega pontot, konkrétan láttuk ezt Francia- ország útjain, ahol egy ki­sebbség sztrájkja egy egyesü­lésre kész (?) kontinens köz­lekedéshálózatát bénította meg. Nem lett háború belő­le, de számtalan kis ember személyes tragédiája. Milyen méretű tragédiánál húzzuk majd meg a vonalat bolygón­kon? Boszniában? Bősnél? A francia teherautók útvona­lain? Hogyan nevezzük majd mézes szavakkal a jövő háborúit? "Polgárháború" az új címke, amelyet a biroda­lom engedélyez? Vagy ren­dőri jegyzőkönyvbe illő "saj­nálatos baleset"? Dr. SZABÓ ENDRE BELGYÓGYÁSZ SZAKORVOS ENDOKRINOLÓGUS v. new yorki orvostudományi egyetemi tanár Cukorbetegség, pajzsmirigy problémák és egyéb hormonzavarok diagnózisa és 220 East 69th Street NääW VORK.N.Y. 10021 Telefon: (212) 628-5626 Appointment csak előzetes bejelentesse! I árnai l.iiszló prafikájtt

Next

/
Thumbnails
Contents