Amerikai Magyar Szó, 1998. január-június (52. évfolyam, 1-25. szám)

1998-06-11 / 23. szám

Thursday, June 11, 1998 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 7. Egyetemes nyelv a hajbeszéd Az emberek közötti érint­kezésben nagy szerepe van a testbeszédnek. Idegen szóval ezt metakommunikációnak nevezik, ami annyit tesz, hogy szavak nélkül - arckife­jezéssel, mimikával, mozdu­latokkal gesztusokkal, a kü­lönféle testrészek sajátos jelzéseivel, akár testtartással ki tudjuk fejezni, amit gon­dolunk és üzenni kívánunk társainknak. Testbeszédről nyilván azóta beszélhetünk, hogy az embe­ri faj létezik. A beszéd kiala­kulása előtt föltehetően még nagyobb volt a jelentősége, mint napjainkban: egyes cso­portokban azonban ma is rituáléja van a gesztusok ér­telmezésének, használatának- hozzáértők úgy mondják, különösen az ázsiai kultúrák­ban. Egy világnyelv felfedezése mottóval szakemberek be­széltek arról, miként közve­títhet üzenhet hajunk a másik fél számára. Ha meg akarunk változni, s ezzel lát­ványos külső jelét is adjuk, fodrászhoz megyünk. Az új frizura, az új szín azt a lát­szatot kelti, mintha kicserél­tek volna. Más élethelyzetre, eseményre más hajviselettel reagálunk. Mindenki szeretné, ha haja szép, finom, lágy, dús, fényes- egyszóval egészséges lenne. Sajnos ez nem adatik meg mindenkinek, így további sorainkat sokan talán csak vágyakozva olvassák. A haj állandóan szem előtt van - fejünk, testünk leglát­ványosabb dísze. Eszköz, amivel verbális üzeneteinket kiegészítjük, tartalmát hang­súlyosabbá, kifejezőbbé tesszük. Hatszáz kelet-közép- európai nő körében végzett közvélemény- kutatás alap­ján, a haj pszichológiai és szociológiai szerepével a ’70- es évektől tudományosan foglalkozó kutató Reinhold Bergler azt állítja, hogy a "hajnyelv" Ádám-Évához nyúlik vissza. Botticelli Vé­nuszánál, de Picasso nőfigu­ráinál is kiemelt a haj szere­pe. Az emberi együttélés szempontjából mindig is fon­tos volt. A haj áldozat az isteneknek: festők ábrázolták minden korszakban; dráma­írókat, zeneszerzőket ihletett meg. Az emberek tudatalatti­jában nagy a szerepe, Szociális tartalma is volt és van. A reneszánsz idején például csak a legmagasabb rangú nemesség hordhatott rövid hajat. A haj jellege szimbolizálja a csoporthoz tartozást. A megkérdezett nők szerint a haj meghatározza a közér­zetet, magatartási mintát nyújt. A szép haj tulajdono­sának nagy önbizalma pozití­van befolyásolja immunrend­szerét. Akinek jó az önérté­kelése, annak is tudatában van, hogy tetszik másoknak is. A magabiztos föllépés mellett ösztönző, szimpatikus kisugárzást ad környezeté­nek, ezáltal jól érvényesül. Mindez prevencióként hat, a jó közérzet segít megelőzni a betegségeket. Az ápolt, rendezett, egész­séges haj befelé saját egyéni­ségünkre, kifelé másokra hat, bennünk is kellemes élményt keltve. Javítja a motiváltsá­got. A téma kutatói megkérdez­ték a nőket, mit is akarnak a világ elé tárni a hajukkal: 43 százalék öntudatosan azt felelte: "Ez az ékszerem. Sze­mélyiségem jellegének, de a rend, a rendezettség utáni vágyamnak és a kapcsolatra való készségemnek is kifeje­zője egyben." A haj színének kialakult szimbólumrendszere van: szőke - világos; istenség, élet, termékenység, öröm, de a felületesség, mozgékonyság, könnyedség és így az állha- tatlanság szimbóluma is; fe­kete haj - sötét, démoni, fé­lelmetes, de mélyen szenve­délyes, intim, erős érzelme­ket árul el; vörös haj - a tűz ídéződik föl, tehát a veszély, szenvedély, a varázslatos erők, sőt az aljasság is, de a spontaneitás, a vidámság és az ártatlanság is. A hajnak nemcsak színe, hanem mozgása is van. El lehet rejtőzni mögé, a tincset csavargatni, húzgálni, rágni lehet, beletúrni, igazgatni, hátradobni. Kifejezhet inten­zív fájdalmat, csábítást, törő­dést, gyengédséget Magyarul beszélő ügyvédek Büntető- Polgári- Magánjogi Általános jogi ügyek Manhattan-i iroda Kívánságra házhoz is megyünk! Shortell-McSweeney 212 -242-8087 Hungarian speaking Lawyers Criminal and Civil Matters Manhattan Location (Home appointments for your convenience) Keresse: RoseAnn Schill-t SZÁLLÍTÁS! USA-MAGYARORSZÁG AUTÓJÁT, BÚTORAIT, INGÓSÁGAIT VAGY BÁRMILYEN MÉRETŰ ÉS SÚLYÚ CSOMAGJÁT ZÁRT KONTÉNERBEN A LEGKEDVEZŐBB ÁRON SZÁLLÍTJUK MAGYARORSZÁGRA HÁZTÓL-HÁZIG VAGY RAKTÁRTÓL-RAKTÁRIG SZOLGÁLTATÁS OVERSEAS CONTAINER SERVICES CALL TOLL FREE 1-800-349-8416 681 MAIN STREET BLDG. 66. BELLEVILLE, N.J. 07109 TEL: (2011 844-9020 FAX:(201) 844-9030 KÉRJÉK IMRÉT VAGY LÁSZLÓT CSOMAGFELVEVŐ IRODÁINK: MANHATTAN: 212-734-2809 CONNECTICUT: 203-459-8671 NEW BRUNSWICK: 908-846-3223 CLEVELAND: 216-651-1229 CARTERET: 908-541-1442 PENNSYLVANIA: 215-766-2597 FLORIDA: 561-744-0872 LOS ANGELES: 714-249-1547 Igémé* A magas vérnyomás A XX. század egyik jellemző és egyre több gondot jelentő betegsége a magas vérnyomás. Az érrendszert, a szivet, a vesét és még sok más szervet károsító szövődményeivel élen jár a halálozási listán. Mikor lehet azt mondani határozottan, hogy valakinek magas vérnyomás betesége van? Ha a nap különböző idősza­kában (sőt éjjel alvás közben is), fekve, ülve vagy állva a mért vérnyomás állandóan 140 per 90 higanymilliméter felett van. Bizonyos helyzetekben (mint például szokatlanul sok folyadék elfogyasztása, hirtelenül, maximális sportteljesítmény) akár jelentősen is kiugarhat a vérnyomás az említett normáli határ fölé, mind a felső (úgynevezett szisztolés). mind az alsó (úgynevezett diasztolés) értéke, de ilyenkor a kiváltó ok megszűnte után, a szabályozó mechanizmus segítségével gyorsan helyreáll a rend, és a vérnyomás megszokott értékére csökken. A tartósan magas vérnyomást az okok szerint több csoport­ba lehet sorolni. Legfontosabbak ezek közül a vérkeringés kóros körülményeivel összefüggő esetek, aztán az idegrendsze­ri szabályozás zavaraiból adódó kórképek, és harmadszor a hormonális eredetű elváltozások említhetők meg. Mindegyik csoportból csak a leggyakoribb formákat említem meg. Erre a betegségre is jellemző az örökletes hajlam, azaz vannak családok, ahol jóval gyakoribb a magas vérnyomás,, mint az átlag. Az öröklődés meghatározó szerepét azért nehéz tisztázni, mert az érintett családokban sokszor nemzedékről nemzedékre ismétlődnek a külső kiváltó körülmények is, így a helytelen életmód, esetleg a kövér alkat, a zsíros étrend stb. Ezek közé a veszélyeztető tényezők közé kell sorolni még a túlzott sófogyasztást, ami érthetően megemeli a napi folyadék­fogyasztást is. Ez megterheli a szivet, a vesét, és tiltakozásul ennek hatására emelkedik a vérnyomás, ami örödögi kör. Külön kell foglalkozni majd az egyre fokozódó stresszhatások­kal, melyek vezető szerepet kezdenek játszani ennek a kórképnek a kialakulásában. folytatjuk Manhattanben összeállított, manhattaniek számára bemutatott magyar nyelvű TV műsorok: HUNGARIAN MAGAZIN EXTRA szombaton d.e. 10 órakor a 34-es, vasárnap d.u. 1/2 3-kor a 16-os csatornán FRISS HÍREK MAGYARUL pénteken este 6 órakor az 57-es és hétfőn d.e. 1/2 10-kor az 56-os csatornákon láthatók Gyors és barátságos kiszolgálás Tel/Fax: 1-800-599-7507 C±aCdál <^Almanaak Irodánkban kedvezményes árú repülőjegyek rendelhetők meg a világ minden nagyobb városába Azonnali jcgykladás kOlföldr« és bdf«dr* gyors és pontos ügyintézés 'f Package tórák már $ 999-tól *** \ NEW YORK - BUDAPEST - NEW YORK Hotel foglalás, gépkocsibérlés Gyógyfürdő beutalás, rokonkihozatal kedvezményesen Indulás most már. Newarkbó! Is New Jersey-i megbízottunk NAGY KATALIN ■d * -fr a- jj. Autóbérlés Magyarországon & STAR RENT-A-CAR U.S.A.

Next

/
Thumbnails
Contents