Amerikai Magyar Szó, 1998. január-június (52. évfolyam, 1-25. szám)
1998-05-14 / 19. szám
2. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, May 14, 1998 Ranariddh találkozott Szihanukkal Norodom Ranariddh, a hatalomból júliusban eltávolított kambodzsai társkormányfő ismét hazatért Kambodzsába és a puccs óta először találkozott apjával, Norodom Sziltanuk kirá lyal. A Bangkokban élő Ranariddh arra kérte a királyt, segítsen abban, hogy "szabad és tisztességes" választásokat lehessen rendezni a nyáron július 26-án. # Precedens az ENSZ-ben Az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága - szakítva eddigi gyakorlatával - az idén visszautasította azt az Egyesült Államok által szorgalmazott határozatot, amely az alapvető emberi jogok megsértése miatt bírálta Kubát. Jacob Selebi, az 53 fős ENSZ testület elnöke bejelentette, hogy Washington javaslatát 19 szavazattal 16 ellenében, 18 tartózkodás mellett elvetették. A határozat ellen szavazott egyebek között Kína, India és Oroszország. A döntéssel véget ér a kubai emberi jogok érvényesülését vizsgáló svéd Carl-Johan Groth megbízatása, • Mamutzenekar koncertezett A Pittsburghi Szimfonikus Zenekar több száz gyerek segítségével a világ legnagyobb zenekarává duzzadva adott elő Bernstein, Beethoven és Mozart műveiből a Civic Arena baseball-stadion- ban. A 2049 muzsikust számláló zenekarba történő felvételre tartott próbajátékon mintegy 5000 ifjú muzsikus jelent meg s a legifjabb mindössze 6 esztendős volt. A műsort Edward Cumming, a Pittsburghi Ifjúsági Zenekar karmestere és Mariss Jansons, a pittsburghi szimfonikusokzeneigazgató- ja vezényelte. ^ 53 ezer dollár a szaúdi hetesikreknek A szaudi trónörökös 200 ezer riált (53 ezer amerikai dollárt) adományozott a sivatagi királyság hetesikreinek. A négy fiú és három lány január 14- én született. A hét csecsemő még mindig kórházban van, de jó egészségnek örvend. Amerikai Magyar USPS 23-980 ISSN 0194-7990 Published weekly, exc. last week in July, first two weeks in August, last 2 weeks in Dec. by Hungarian Word Inc., 130 East 16th St. New York, N.Y. 10003 Second class postage paid at New York, N.Y. Edited by the Editorial Board Subscription in the USA: One year $30.- 6 Months $16.in Canada $35.Hungary and other foreign countries $42.Postmaster: Send address changes to: Amerikai Magyar Szo, Hungarian Word Inc. 130 East 16th St Né* York, N-Y..10003 Telefon; 212-254-0397 Fax: 212-254-1584 * A névvel aláírt cikkek nem szükségképpen fejezik ki a szerkesztő-kiadó álláspontját, és azok tartalmáért mindenkor a cikkíró a felelős. Közlésre beküldött kéziratokat nem érzünk meg és nem küldünk vissza. Sepsiszentgyörgy. Újra viselheti utca Petőfi nevét a székelyföldi Sepsiszentgyörgyön, Kovászna megye székhelyén. A Petőfi Sándor út elnevezést örömmel fogadták a városban, mert a költő halála előtt néhány nappal, ebben az utcában lévő épületben szállt meg, amelyet húsz esztendővel ezelőtt leromboltak. £ Szükség lenne türelmi időre Buzánszky Jenő, a magyar labdarúgás hajdani a- ranycsapatának tagja önként nem vállalt szerepet az új MLSZ-ben. S nem hadakozik az új elképzelések ellen, azt azonban kimondja, igazában a ’96-os sporttörvénynek kellett volna rendelkeznie a profizmusról, és a mostani nyáron kezdődő bajnoksággal bevezetni. Mert a klubok rendelkezésére álló három hónapban a várt komoly gazdasági társulások helyett torzszülöttek jöhetnek létre, és ez a helyzet elsősorban a vidéket sodorhatja lehetetlen helyzetbe. • Veszteséges a Malév A Malév Rt. az 1997 évet mintegy 60 milliárd forint árbevétel mellett 2,5 milliárd forint veszteséggel zárja, ami részben a további privatizáció előkészítésének tudható be. Az igazgatóság elhatározta, hogy a lehető legrövidebb időn belül tervet kell kidolgozni a szigorú költségtakarékos gazdálkodás érvényesítésére. A Satur szlovák utazási irodával együttműködve a Malév nem hivatalos kirendeltséget nyitott Pozsonyban és partnerirodát Kassán. ^ Növekedőben a házasulási kedv Hosszú idő után először fordult elő Magyarországon, hogy két hónap átlagában az anyakönyve - zető elé lépő párok száma felülmúlja az elmúlt év hasonló időszakának mutatóját. Az idén januárban és februárban 3196 házasságot kötöttek, ami csaknem tíz százalékkal több, mint 1997 első két hónapjának a mérlege. Ugyanebben az időszakban 5 százalékkal csökkent az élveszületések száma és 13 százalékkal a halálozásoké. Az év első két hónapjában a halálozási statisztika még így is több mint 6 és fél ezerrel magasabb a születésinél, így tovább csökkent Magyarország népessége. Tavasz elején 10 millió 129 ezer lákósa volt. • Oroszország: adó a határon Az orosz kormány azt tervezi, hogy a nyáron új adófajtát határátlépési illetéket vezet be - mondta Alekszandr Pocsinok, az orosz szövetségi adóhivatal feje. Várhatóan mintegy 10 dollárnak megfelelő összeget kell lerónia mindenkinek, aki átlép az orosz határon. Az illeték kiszabását július 1-jén vagy augusztus 1-jén meg is lehet kezdeni. • Romlik Sinatra egészségi állapota? Frank Sinatra egészségi állapota romlik ugyan, de a 82 éves világhírű énekes és színész változatlanul erős és életerőtől duzzad - mondta Tina Sinatra, a művész lánya. Tina szerint apja most is olyan konok, zsörtölődő és parancsolgató, mint mindig is volt. Családja rendszeresen cáfolja azokat a híreszteléseket, amelyek szerint az énekes halálán volna. Új leltár Csernobil káráról A csernobili atomkatasztrófa legalább 120 milliárd dollárba került Ukrajnának az elmúlt tizenkét év alatt - mondta Volodimir Kolosa, miniszter- helyettes. Az anyagi kár több mint felét a kiesett energia értéke és a mezőgazdasági és erdőterületek kényszerű termelésből való kivonásának következményei tették ki. A sugárszennyezett területen 1,7 millió ember él, 75 százalékuk szenved a sugárzáshoz kapcsolható betegségben. Ukrajna 1995-ben vállalta, hogy 2000- ig bezárja a csernobili atomerőművet, ha 3.1 milliárd dollár támogatást kap a világ vezető hét országától a Hetek szervezésében. ^ Sikeres japán-orosz csúcstalálkozó Hasimoto és Jelcin együtt horgásznak Az orosz államfő és a japán kormányfő a két ország kapcsolatépítésének felgyorsításában állapodott meg a békeszerződés aláírása érdekében. Jelcin orosz államfő a kavanai tengerparti üdülőhelyen rendezett képnapos kötetlen csúcstalálkozón felvetette, hogy a békeszerződést tágabban, barátság szerződésként értelmezzék. Hasimoto Rjutaro ezt nem ellenezte, ám hangsúlyozta, hogy a szerződésnek magában kell foglalni a Kurill- szigeteket érintő területi vita megoldását. Ezreket vesz fel a British Airways Összesen 15 ezer új dolgozót készül alkalmazni a British Airways légitársaság a következő három évbn. Ugyanakkor 3 ezer ember munkahelye az idén megszűnik. A nagyarányú felvételek azt célozzák, hogy egy rugalmasabban dolgoztatható alkalmazotti állománya legyen a British Airways- nek. # Jégleválás az Antarktiszról Hatalmas, negyven kilométer hosszú és öt kilométer széles jégmezőcsík szakadt el a Déli-sarkról, ami, szakértők szerint, tovább erősíti a Föld légkörének felmelegedéséről szóló elméleteket. A leválás feltehetően február 26-a és március 23-a között történt. Ausztrál tudósok szerint a globális felmelegedés még évszázadokig tart majd, és az Antaktisz 500 éven belül szinte teljesen elveszíti jégperemét. Akik e héten ünnepük névnapjukat: Sok jó egészséget és minden jót kívánunk! Boldog névnapot! Május 14- Bonifác, Gyöngyvér «15 Zsófia 16. Botond, Mózes 17. Paszkál 18. Erik. Erika. 19. Ivó, Előd 20. Bernát 0/áÍLozó Q/tfácj