Amerikai Magyar Szó, 1998. január-június (52. évfolyam, 1-25. szám)
1998-04-23 / 16. szám
Thursday, April 23, 1998 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 3. Lemondott a román miniszterelnök Bukarestben a múlt hetekben már bukott politikusként emle- ' gették Victor Ciobea kormányfőt, s bár ő akkor még hallani 1 sem akart távozásáról, a hát- i térben már meg is kezdődtek a i tárgyalások az új kabinetről. A Demokrata Párt március végét jelölte meg határidőként és ez be is következett március 30_______ án, amikor is lemondott Viktor Victor Ciobea Ciobea kormányfő. A kormányalakítási tárgyalások gyors ütemben haladnak. Radu Vasile aztán ismertette az új kormánylistát. Bár a tárcák elosztásáról még nem született végleges döntés, a parasztpárt hajlandóságot mutat arra, hogy az ipari és kereskedelmi minisztériumból és esetleg a reformügyi tárcáról is lemondjon a demokraták javára. Az RMDSZ ragaszkodik az eddigi két miniszteri tárcához, s ezek közül az egyik okvetlenül a kisebbségügyi miniszteri poszt lenne. Az oktatásügy körül kialakult vita az önálló magyar egyetem kérdésére összpontosul. A kijelölt kormányfő ezzel kapcsolatban kijelentette, hogy a kérdés megoldását a multikultúrális egyetemek létében, s nem pedig az önálló egyetemben látja. Csődbe mehet az ENSZ Az ENSZ csődbe juthat, ha az Egyesült Államok az idén sem fizeti ki hátralékainak legalább egy részét - jelentette ki Gentbe Fred Eckhard a világszervezet főtitkárának szóvivője. Az ENSZ becslései szerint az Egyesült Államok 1,4 milliárd dollárral adósa a világszervezetnek. "Szükségünk lenne pénzre az Egyesült Államoktól ahhoz, hogy a fejünket a víz felett tarthassuk - mondta Eckhard, s hozzátette: ha valamely ország két éven át nem fizeti ki hozzájárulását, akkor elvesztheti szavazati jogát az ENSZ közgyűlésében" Te csak házasodj, boldog Amerika A világ gazdagabbik felén szinte naponta föiröppennek a hírek a számítástechnikai, a hírközlési, a gyógyszeripari, az autó-, a repülőgépgyártó óriások házasságairól, a sokszor eleve nagynak számító cégek részvényeinek felvásárlásáról és persze hagyományosan a bankok, és más pénzintézetek összeolvadásáról. Tőlünk keletre - kevésbé a szemünk előtt - eleve Góliátok jelentik azt az ipart: Oroszországban birodalom- nyi vállalatok végzik a nyersanyag kitermelést, - feldolgozást, - hasznosítást. A globalizálódás olykor üdvös, olykor átkozott, de egy biztos, Magyarországon csak a hatásokkal lehet találkozni. Volumenét tekintve, töténelmének legnagyobb cégegyesülési hullámát éli az Egyesült Államok. A lendület három éve töretlen és egyre újabb rekordokat ér el. Tavaly az egybeolvadások és részvényfelvásárlások értéke elérte a 908 milliárd dollárt, negyvenhét százalékkal haladva meg az előző évi ^ugyancsak soha nem tapasztalt magasságba emelkedő ) mutatót. Összesen több mint tizenegyezer ilyen jellegű ügyletet ütöttek nyélbe. Az Egyesült Államokban a célmozgásoknakés globalizációnak inkább az előnyeit érzékelik. A belső szabályozás, a monopolellenes törvények szigorú betartatása a fogyasztót a legtöbb esetben megvédi az egybefonódások káros következményeitől. Az összeolvadások inkább a megújulást és a versenyszellem éleződését segítik elő. Jellemző példa, hogy bár a legnagyobb mozgás a telekommunikációban érzékelhető- tavaly 86 milliárdos volt a szektor részesedése az össze- olvadások teljes: volumenéből- mégis inkább lefelé nyomta a távolsági beszélgetések árát. Másik sajátossága, hogy a manapság gyakorta túlértékelt részvények is arra ösztönzik a cégeket, most próbáljanak vásárolni. Sok esetben ugyanis az üzletet nem készpénzben hanem részvényekben kötik meg. Ez viszont segít mozgásban tartani a tőzsdét is, ahol jelenleg értékpapírok, nyugdíjalapok fomájában szinte a teljes a- merikai középosztály érdekelt. Vezető közgazdászok ugyan figyelmeztetnek arra, hogy az ázsiai pénzügyi válság következményei, éppen a globalizáció és az ottani a- merikai tőkeérdekeltségek útján előbb-utóbb az Egyesült Államokat is elérhetik, ám jelenlenleg az ázsiai valuták értékvesztésének is inkább az előnyei, a még olcsóbb import antiinflációs hatásai érzékelhetőek. Úgyhogy az átlag amerikai tudatában a nagy üzleti házasságok idahaza, illetve világméretekben, egyet jelentenek az aranykorral, s a konjunktúra beszűkülésének tekintenék, ha a lendület alábbhagyna. Az orosz elnök tavaly az adózók 6,7 millió dollárjába került Jelcin drágább, mint Clinton Az orosz elnök havi 12 ezer (új) rubel fizetést kap - csaknem kétezer dollárt - ami éppen tizenkétszerese az átlagkereseteknek,miközben az amerikai elnök éves bére 200 ezer dollár, ami csak nyolcszorosa az amerikai átlagnak. Természetesen az államfő nem csak "bérből " él, hiszen számos előjogot és juttatást kap, amelyeket aligha lehet pénzben kifejezni. Borisz Jelcin tavaly 6,7 millió dollárba került az orosz adófizetőknek, az amerikai elnök viszont csak 6,3 millió dollárba az amerikai adózóknak. Az orosz elnök ennél jóval drágább az egyes adófizetőnek, ugyanis az Egyesült Államokban 123 millióan adóznak az államkasszának, Oroszországban viszont - a 70 millió munkavállalóból - csak 42 millióan fizetnek adót. A Kremlben, a volt szenátus épületében található az orosz elnök első számú rezidenciája, s az elnöki hivatal egy része is itt működik. Az 567 helyiségből álló rezidencia felújítása csaknem kétszázötvenmillió dollárt kóstált, nem számítva a berendezést. Itt is szolgálati lakás áll az államfő rendelkezésére, bár Jelcin az elmúlt években mindössze kétszer éjszakázott a Kremlben. E rezidencia éves fenntartási költMagyarok a világ körül! A floridai SKYEX cég létrehozta non-commercial WWW site-ját azzal a céllal, hogy azon keresztül megtalálhassák egymást a világban szétszóródott magyarok. Listánkon ma már több mint 1500 név szerepel. Iratkozz fel te is, hogy csupán a névre rákattintva, hosszú Internet címek memorizálása nélkül felvehesd a kapcsolatot rég elveszettnek hitt barátaiddal, családtagjaiddal, a világ bármely sarkában éljenek is - vagy sok új barátot szerezz. SIGN-UP - Látogass el a http://www.skyex.com web oldalra, ahol felirat' zhatsz! Help the Hungarians Communicate! sége 630 ezer dollár. A két Moszkva melletti elnöki rezidencia -a Rusz és a Gorki-9 dácsák - fenntartása további évi kétszázötvenezer dollárt jelent. Emellett még Szocsi- ban és a Valdaj-tavaknál is van elnöki üdülő. Az orosz elnöki különgép egy speciálisan felszerelt IL- 96-os repült óráinak kötsége 42 ezer dollár (tavaly Jelcin útjainak összköltsége egyes források szerint négymillió dollár volt). És ebben még nincs benne a légi "díszkisé- retaz orosz államfő gépét általában két vadászgép, egy AWACS-tipusűfe lderítőgép, egy teherszállító repülőgép és egy tartalék IL96-os követi Az autós utak lényegesen olcsóbbak. Jelcin egyedi gyártású ZIL-je alig 800 ezer dollárba került. Az elnöki konvoj általában öt gépkocsiból áll ( nem számítva a rendőri felvezetést és biztosítást) : a testőrség előfutója, a különleges híradós gépkocsi, az elnöki ZIL, ismét a testőrség autója, végül egy tartalék ZIL követi egymást. Ezen utak összköltsége tavaly mindössze 35 ezer dollár volt az elnöki sajtószolgálat állítása szerint. Jelcin és családtagjai személyes biztonságára 650 ember ügyel (átlag- keresetük havi ezer dollár), míg a " személyi testőrök " száma mindössze 44. Az orosz állami vezetés "fenntartására" egyébként összesen 1,9 milliárd dollárt szán az 1997-es orosz költségvetés. A pótköltségvetés előírásai szerint ezt az összeget harmadával csökkenteni kellett volna, ám úgy tűnik, a törvény nem vonatkozik az elnöki hivatalra, mert csökkentés helyett még emelkedtek is 15 százalékkal tavaly a kiadások. Ismét királyi frigy a Mátyás templomban Budapesten, a Mátyás-templomban kötött házasságot Habsburg-Lotharingiai Margherita főhercegnő és gróf Piatti Benedikt április 18-án. - tájékoztattak az eseményről a szervezők. A szentmisén PaskaiLászló bíboros prímás is részt vett. Habsburg-Lotharingiai Margherita főhercegnő a magyar Habsburg-ág leszármazottja. Édesapja Habsburg-Lotharingiai Mihály főherceg, édesanyja Christiana főhercegnő. Piatti Benedikt gróf Piatti Manfred és - a Habsburg-Lotharingiai születésű - Mechtildis grófné fia. Az esküvőt megelőzően vacsorát rendeztek a Magyar Tudományos Akadémián, amelynek alapításában közreműködött József nádor is. Manhattanben összeállított, manhattaniek számára bemutatott magyar, nyelvű TV műsorok: ........................ Á L NGARIAN MAGAZIN EXTRA, szombaton d.e. 10 órakor a 34-es, vasárnap d.u. 1/2 3-kor a 16-os csatornán FRISb 4ÍREK MAGYARUL F eteken este 6 órakor az 57-es és hétfőn d.e. 1/2 10-kor az 56-os csatornákon láthatók