Amerikai Magyar Szó, 1997. július-december (51. évfolyam, 26-47. szám)
1997-09-11 / 33. szám
» 6. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, Sep. 11, 1997 Tisztelt Pétervárv Úr! Nagyon szép és mély értelmű a bemutatkozó vezércikke. Rendkívül jól ítéli meg a magyarság sorsát, úgy a múltban, mint most. Mint a Magyar Szó egyik lelkes olvasója gratulálok és teljes szívből kívánok sok szerencsét és sikert a munkálkodásához. Amennyiben írja, hogy "az egyetemes magyarságért fogunk dolgozni" beleértve a felvidéket is, meg szeretném kérni, hogy közöljék le a levelemet, amit a nyári szünet előtt küldtem be a szerkesztőségnek. A felvidéken születtem, Kassán. Július elején ellátogattam a szülőföldemre és rámutattam egy-két fontos tapasztalatra, ami magyar lakosok igazságtalan elnyomására utal. Szeretném ha a Magyar Szó olvasó közönsége felfigyelne ezekre az aggasztó körülményekre, és talán valaki előjönne egy pár ötlettel, hogy mi volna a legjobb és legprak' tikusabb módja enyhíteni ezen a helyzeten. Széchényi Lászlóné Nagyon köszönjük kedves levelét A kért sorait már leközöltük az augusztus 28-i lapban, biztosan felfigyeltek rá az olvasók. - Szerk. Tisztelt Szerkesztőség! Szeretném újból megrendelni az Amerikai Magyar Szót. Elég régi olvasója vagyok ennek a tartalmas újságnak és nagyon meg vagyok elégedve vele. Az orvosi rovat nagyon hasznos, hisz sokféle betegségről olvashatunk, ami nagyon hasznos nekünk, hiszen a mi nyelvünkön van írva, és minden szavát megértjük, ami nem csekély ajándék az idősebb olvasók számára. De azért volna egy kérésem, ami gondolom sok idős embert érdekelne. Miért van az időjárás oly nagy hatással az idegrendszerre és az alvásra, ezt sokan panaszolják, hogy le sem tudják hunyni a szemüket, mintha kisepernék az álmot a szemükből és ingerült, egész nap fáradtnak érzik magukat, s mikor a front elvonul alig tudják a fáradalmat kipihenni. Mi lehet ennek.az oka? Talán a feldúlt légkör? - amit sajnos már úgy felszántott a tudomány és az emberi kíváncsiság, hogy talán azt bosszúlja meg a természet? Nagyon szeretem Claire Kenneth írásait. Kívánok sok egészséget neki, hogy még sokáig írjon az Amerikai Magyar Szóban. Mellékelem előfizetésemet és adományomat a lapra. Gondolom jól eltelt a megérdemelt szabadság és kipihenték magukat. Kívánok sok egészséget és jó munkát továbbra is. Tisztelettel Szügyi Erzsébet Nagyon ör(ültünk, hogy érdeklődéssel olvassa lapunkat és szereti orvosi rovatunkat Sokan teszik ezt a megjegyzést Nem hiába,a legfőbb kincsünk az egészség. A közeljövőben próbálunk orvosunkkal kapcsolatba lépni és megkérni, hogy tájékoztassa az olvasókat a "front átvonulás" sokszor kártékony hatásáról. Köszönjük adományát és levelét - Szerk. Jelcin csak 2000-ig marad elnök Szeptember elseje Oroszországban hagyományosan az iskolakezdés, az "első csengetés" napja, egyben a tudás ünnepe. Ennek alkalmából Borisz Jelcin elnök meglátogatott egy középiskolát, ahol kifejezetten nem iskolás témákról is szót ejtett, bejelentve, hogy többet nem indul elnökválasztáson. U- gyancsak ezen a napon találkozott Román Herzog német köztársasági elnökkel. Jelcin a Kreml Nagypalotájában fogadta a német elnököt és kijelentette, hogy még az év vége előtt Oroszországba várja Kohl kancellárt. Jelcin a tárgyalásokon a prioritások prioritásának nevezte az orosz-német kapcsolatokat. Herzog kijelentette: ha a szakértői vizsgálatok bebizonyítják a cári idők "borostyánszobája" 'előkerült darabjainak eredetiségét azokat Németország visszaszolgáltatja. Ez viszont új helyzetet teremtene a restitúciós vitában. Oroszország is kénytelen lenne számos európai országnak visszaszolgáltatni a második világháború alatt és után elrekvirált kultúrális értékeket. Jelcin iskolacsengővel nyitja meg az új tanévet BUDAPEST. Év végéig ki- lencszázhatvan középiskola kapja meg az Internet-hálózatba való bekapcsolódáshoz szükséges számítógépes felszereléseket - jelentette be Báthory Zoltán a művelődési tárca helyettes államtitkára a megrendezett országos tanévnyitó tanácskozáson. Előadásában hangsúlyozta, hogy Magyarország szeptembertől részt vehet az Európai Unió összes oktatási programjában. Továbbá beszámolt Csökkenő gyermeklétszám, hatezer munkanélküli pedagógus arról is, hogy a pedagógus munkanélküliekszáma tavaly augusztusbantetőzött. Akkor nyolcezer-hatszáz munkanélküli pedagógust regisztráltak a munkaügyi központok. Mára hatezerre csökkent számuk, ez a pedagógusszakma három-négy százalékát, az összes munkanélküliek egy százalékát teszi ki. A közoktatás legégetőbb kérdé- sénék nevezte a pedagógusok bérhelyzetét., "Az általános iskolái és középiskolai tanári fizetések alacsonyak, nem sikerült a béremelés^ áttörés." - jelentette ki. A pedagógus munkanélküliség, a közoktatási változások kísérőjelensége kezelhető maradt. A demográfiai apály miatt azonban számolni kell azzal, hogy a jelenség tartós lesz, elsősorban az óvodai és az általános iskolai pedagógusok között. Kitörési pont lehet a gimnáziumi Tepzes , . . "ír nn ?;.• miner? kiteriesztese. ,-.'ai wu Jii cambia . jji Soros Alapítvány 2,5 milliója Árvíz ismét, Hóm nem mond le (folytatás az 1. oldalról) alhadnagyként nemzetőri feladat ellátására hívta be. Nemzetőrként november 4-i leszereléséig járőrfeladatokat látott el. Tényleges karhatalmi szolgálatot 1956. december 15-től végzett a Budapesti Rendőrfőkapitányság Karhatalmi Ezredének 3., úgynevezett Hunyadi János zászlóaljban. Szolgálata során részt vett hidak őrzésében, a kistarcsai - szervezése alatt álló - gyűjtőfogház külső őrzésében, jelen volt a budapesti Nyugati Pályaudvar előtti tüntetésnél. Hornt saját kérésére 1957 júniusában leszerelték, majd ezután visszatért korábbi munkahelyére, a PM-be. A határozat rögzíti azt is, Horn az ellenőrzés során elismerte, hogy 1985 és 1990 között külügyi államtitkárként, majd külügyminiszterként beosztásából eredően esetenként kapott a BM által készített írásos tájékoztatókból. Kijelentette, hogy tevékenysége során e tájékoztatókat nem használta fel, a jelentésekben szereplő információk eredetét és forrását nem ismerte. Az átvilágítok szerint a belügyminiszter átiratából azonban megállapítható volt, hogy Horn nem csupán esetenként kapott jelentéseket. Két és fél milliárd forinttal gazdálkodhatott a magyarországi Soros Alapítvány az 1996-os esztendőben - hangzott el a székházban tartott sajtótájékoztatón, ahol bemutatták a Sörös Évkönyvet. Mindez jelentős előrelépés aZ előző évekhez képest (1994-ben a keret még egy- milliárd forint volt), s jövőre már elérhetik a hárommil- liárd forintot - közölte az újságírókkal Vásárhelyi Miklós, az alapítvány elnöke. Vásárhelyi kijelentette: a támogatottak köre jelentősen kiszélesedett, programjaikkal egyre inkább’a fogyatékosokat, a hajléktalanokat, a hátrányos helyzetűeket és az elesetteket kívánják felkarolni. Bakonyi Éva, az alapítvány igazgatója számokkal támasztotta alá az elnök szavait. Elmondta: a legnagyobb hangsúlyt a közoktatás (880 millió forint) és az egészség- ügyi, illetve szociális ellátás (520 millió forint) kapta az elmúlt évben. Romániában Az utóbbi napok heves esőzései nyomán újból kiöntötték a folyók Románia északi felében és Erdély egyes részeiben. Máramaros megyében Kővárgarán és Magyarláposon pusztít a víz, amely 2Í gazdaságot őhtött el. Ko- lozs megyei Alsókosályon és Peésétszegen, valamint Kac- kon a folyók kiléptek medrükből és 70 család maradt fedél nélkül. A román meteorológiai intézet jelentése szerint még újabb esőzések várhatók. Ezeken a vidékéken nem tudnak hozzáfogni , az őszi vetésnek és sok helyen nem tudják betakarítani a napraforgót. Kérik a kormányt, hogy adjon hiteleket a mezőgazdaság rendelkezésére. Szombathely. Római kori kutat tárt fel a helyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola munkacsoportja. A kút- ban egészen jó állapotban lévő edényeket is találtak. Az értékes leletek restaurálását a Savaria Múzeum szakemberei végzik. : ».tel Olvasóink Magyar BELGYÓGYÁSZ specialista Dr. Dániel Klein I Rendelők: I 229 E 79 St. New York. N.Y.10021 (212) 737-2000 | Hétfőn és csütörtök délelőtt » 138-48 Elder Av. Flushing, N.Y. I 24 órás díjtalan telefon konzultáció ( Rendelés előzetes bejelentéssel BIZTÓSÍTÁST ELFOGADUNK Túlsúly problémák *magas vémyomás*cukorbetegség I Teljes kivizsgálás Szükség esetén házhoz megy