Amerikai Magyar Szó, 1997. július-december (51. évfolyam, 26-47. szám)
1997-12-18 / 47. szám
6 Amerikai Magyar Szó Thursday, Dec. 18, 1997 Karácsonyok, fehérben és gyászban Gyermekkorom boldog csatangolásainak idején csupán két hely maradt, ahová küldetés vagy hívás nélkül nemigen tehettük be a lábunkat. Ahol, sejtelmek, rejtelmek, borzongató falai között csak a képzeletünk kószált szabadon és szüléink fenyítései nélkül. Báró Kemény Béla tornyos kis kastélya volt az egyik, Géza nevű testvérbátyjának szerény udvarháza volt a másik tilalmas hely - főleg oly módon, hogy a belépési tilalmat a mindenkori cselédek regulázták belénk, nehogy miattunk rajtuk verjék el a port az urak. A- nyámat, aki hajadon korában szobalány volt Kemény báró- éknál, kastélybeli csodákról faggattam néha, de csak nevetett, vállát vonogatta. - Nem olyan földesurak ezek, mint a Jókai-regényekben! A román hatalom kiforgatta őket régi birtokaikból. Kemény Annának 1920-ban még 4000 holdja volt, abból csak 800 maradt a két örökösének: Bélának és Gézának. Osztozkodás után 400 holdon gazdálkodott egyik is, másik is: az okleveles gépészmérnök és a hegedűművész. Szőke, kék szemű, jó növésű fiatal férfiú volt Géza báró. Nagy ritkán, késő esti órában szokott hegedülni, nyitott ablaknál, a vadszőlővel futtatott verandán. Énekes természtű lévén, nagy kedvvel hallgattam szomorkás dallamait. Faluszéli pusztaságban, egyszer csillagos ég alatt, máskor ködben, avagy hóhullásban különös hatással volt rám ama titokzatos művésznek a hegedűjátéka. Képzelgés kapott el: láncolt lelkek börtöne az a ház, a- melyben Erdély és Magyar- ország óriás szelleme, Kemény Zsigmond tépdeste valaha a téboly rácsait, utána pedig fényes pályáról eltérített művész, Kemény Géza röpteti bánatát a mezőségi éjszakába. Egy alkalommal, advent idején, anyám kezében megállt a mosószappan, sírás idején is mosolygó szeme kicsitösszeszűkült, miközben így szólt hozzám: - Hanem van ott valami, te fiam, abban a kastélyban! Ha te oda beszabadulhatnál, darázsnak mézesbödönbe. kecskének a káposztásba, molynak bundasapkába! Ha oda bevehetnéd magad kará csonykor, húsvétig ki se dugnád az orrodat a neked való gyönyörűségből! Na mi van ott?- Könyvek! - rikkantottam, mivel éppen Jókaira, Mik^ száthra, Gárdonyira vadasztam akkor. - Sok könyv lehet ottan!- Több mint magyar - mondta anyám. - Megszámlálhatatlan. Kívül vakolat, belül könyv az egész kastély, már ahol ők laknak, a bárók. Ahol mi háltunk, a lányok, kinek-kinek egy könyve volt: a cselédkönyv. Ezen kacagtunk, aztán törni kezdtem a fejemet: miként juthatnék én el oda, ahol anyám aranyozott könyvekkel szokott tapsolni portörlés közben még annak előtte, hogy én a világra jöttem. Kedvező alkalom, hogy bejussak a kastélyba csak aztán adódott, hogy befogadtak engem is a betlehemezők tarkabarkaboldog csapatába. Azt mondtam akkor magamban: ahová nem léphettem be mezítlábas olvasóként, könyvmolyként, de még elvarázsolt malacként sem - bevonulok én oda zsidó királyként, Szűz Mária, Jézuska, Szent József, egy futár meg két angyal s két betlehemi pásztortársaságában. Ugyanis engem neveztek ki Heró- des királynak. Általa lehettem azzá, ami sose voltam: büszke, kőszívű zsarnok, a szent család és főleg az üdvünkre született gyermek üldözője. Karácsonyi csodák estélye volt Kemény Bélától könyvet is kaptam - kölcsönbe, amely azután megtörte bennem Jókai egyeduralmát. Németh László Bűn című regénye volt annak az évnek legszebb ajándéka. Néhány hét múltán, amikor visszavittem, valamiért nem kerülhettem a báró színe elé. Nem voltam már király, elmúltak az angyali vigasság kalácsillatos napjai. Vége lett a háborúnak. Az orosz és román csapatok közeledtének hírére a két Kemény család elmenekült a faluból. Katonák, civilek a kastélyt az utolsó cserépkan- csóig kifosztották. Senki se tiltotta már, hogy bevegyem magam álmaim könyverdejébe. 1944 októberében toronymagasan gomolygó füst láttán szaladtam föl én is a százesztendős, zúgó fenyvesen át a kastélyhoz. Annak a kertjében sok ezer, máglyahalálra ítélt könyvet égettek román katonák. Őrmesterük egy hosszú karóval igazgatta a harm asztást. Ha valamely konok millenniumi sorozat megtagadta a lobogást, levelekkel, kéziratokkal serkentette a lángot. Mint később megtudtam: Kemény Zsigmond kérziratait, kortársaiSzervátiusz Tibor: Festett Madonna nak leveleit használta gyúj- tósnak az őrmester, aki megengedte nekem, hogy egyetlen könyvet kimentsek a máglya pereméről. Ma is megvan ai-a könyv, ereklyeként őrzö'rtlÍ?Irodalmí lexikon, szerkesztette- Benedek Marcell, Győző Andor kiadása, Budapest, 1927. Aranyozott barna borítóján Dante látható oldalnézetben rajzolva. Ennek a Szervét Mihály sorsára szánt könyvnek a végleges megőrzését bízta rám özvegy Kemény Béláné, a tündérjóságú Lola asszony 1973 tavaszán - A- merikában. Isten csodájaként szabadult világgá abból a gettóból, amelynek börtönei, munkatáborai és kényszerlakhelyei elnyelték az erdélyi magyar arisztokráciát. Azt kérdezte tőlem Lola asszony: hogy van az édesanyám, apám? Megemlékezne k-e róla a pusztakamará- siak? Kiderült-e vajon: kinek a parancsára verték agyon Kemény Gézát olyan emberek, akik ellen semmit se vétett? Titkon említjük a titkot, amely örökre elsüllyedt a múltban, és jelek szerint a gyáva vérbosszú elkövetőit a nemzeti hősök közé sorolják. Akkor nem mondhattam el, mivel csak egy évtized után következett be, hogy nem csak a fenyveserdő, gyermekkorom Vértes vadona tűnt el örökre tarvágás folytán, hanem a ház is, amelyben meghalt Kemény Zsigmond. S amelyet kegyeleti helyként erdélyi és magyarországi zarándokok ezrei látogattak hosszú éveken át. Látván ezt a nemzeti türelmetlenség helyi Gauleitere, parancsot adott a kúria lerombolására. Emlékháznak és múzeumnak szántuk pedig - álmainkban. Kemény Zsigmondot 1875 karácsony szombatján temették, allelujás napon tehát, amikor a betlehemi csillag fehér fénye gyászleplek fekete foltjaira hullt Pusztakamaráson. Énekeltek és sírtak az emberek a lét teljességének követelménye szerint. Ünnep első napján, mikor a református atyafiak az úrvacsorát magukhoz vették: örök életre ítélt Kemény Zsigmond letöltötte már első napját sírjában, édesanyja mellett, aki egyetlen halottja volt húsz éven át a kicsi temetőkertnek. Karácsonyestén ketten voltak immár a havas pusztaságban. Most, hogy néhány karácsonyi emlékemet fölemlegettem, azzal is számot kell vetnem, hogy mesés csoda folytán lehetnék bármi: Jeruzsálem királya, szárnyas angyal, betlehemi pásztor; régi hallgatóságomat az időnek romjai alól nem bírnám kiszabadítani. Meghalt apám, anyám, lakat és vaspánt szigorog zúzmarásan a szülőház ajtaján. Egy pillanatra mégis ahhoz igazítom magam, amit romolhatatlanságban őriz a hűséges emlékezet.- Szabad-e kántálni? - kérdem játékos hangsúllyal, amit ötéves koromban les tem el idősebb mendikáló társaimtól a várakozás ablakai alatt. .ííj.ö- Szabad, szabad! - hallom az elfogódott választ kánonban, apám, anyám, hangján. Ketten vannak odabent, hárman leszünk, ha énekem végére érek. Mit is mondok majd nekik karácsonyesti köszöntésképpen? Jézus üzenetét mondom el, amely úgy szól, mintha szórványmagyarok vigasztalására mondotta volna: Mert ahol ketten vagy hárman egybegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük. Juhász Qyuía Karácsonyi y -> 4 * nnlßv ének Y'v ■ • ‘ J ... - I Szelíd, szép betlehemi gyermek Jó pásztorok és bölcs királyok: Az angyalok nem énekelnek Sok farkas és holló kóvályog S üvöltenek vad emberek. S nem látjuk azt a csillagot. Boldog, víg betlehemi jászol: Sok kórház és börtön viíágol És annyi viskó bús, sötét. Békés, derűs karácsony éjjel: A nagy sötét mikor száll SÉéjje! S mikor lesz béke és derű?78 ti Xi József Attila: Betlehemi királyok Adjonisten, Jézusunk, Jézusunk! Három király mi vagyunk. Lángos csillag állt felettünk, gyalog jöttünk, mert siettünk, kis juhocska mondta - biztos itt lakik a Jézus Krisztus. Menyhárt király a nevem, Segíts édes Istenem! Adjonisten Megváltó, Megváltó! Jöttünk meleg országból. Főtt kolbászunk mind elfogyott, fényes csizmánk is megrogyott, hoztunk aranyat hat marékkai, tömjént egész vasfazékkal. Én vagyok a Boldizsár, aki szerecsen király. Istenfia, jónapot, jónapot! Nem vagyunk mi vén papok, Úgy hallottuk, megszülettél, szegények királya lettél Benéztünk hát kicsit hozzád, üdvösségünk, égi ország! Gáspár volnék afféle földi király személye. Irul-pirul Mária, Mária boldogságos kis mama. Hulló könnye záporán át alig látja Jézuskáját. A sok pásztor mind muzsikád Meg is kéne szoptatni már. Kedves három királyok, jóéjszakát kívánok!
