Amerikai Magyar Szó, 1997. július-december (51. évfolyam, 26-47. szám)

1997-12-18 / 47. szám

2. Amerika! Magyar Szó Thursday, Dec. 18,1997 Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy legközelebbi lapunk január 8-ání jelenik meg. Amerika legnagyobb karácsonyfája Egy egész éven át keresték helikopterrel, s decem­ber elején New Yorkban végre felállították: a hagyományos "mindenki karácsonyfáját", amely minden évben milliókat vonz a Rockefeller Cen­terhez. A Hudson folyón ötórányi hajózás után ért a héttonnás, húszméteres, 60 éves fa New Yorkba. Magassága egy hatemeletes épületével vetekszik. A felállítás után két hétig 25 villanyszerelő 26 ezer színes égőt helyezett el rajta hét kilométer hosszú­ságú kábelen. ^ BUDAPEST. Az egyes fon­tos tisztségeket betöltő sze­mélyek ellenőrzésére létre­hozott bizottság felszólítot- ta Gál Zoltánt, a parlament elnökét, hogy a testület határozatának közlésétől számított 30 naporTbelül mondjon le képviselői tisztségéről. Ellenkező esetben a bíróság a határozatot nyilvánosságra hozza. A szocialista politikust azért marasztalták el, mert korábbi állami tisztségét ellátva tájékoztatást kapott a volt III/-as csoportfőnökség feladatkörébe tartozó adatokról <§> Kadhafi megharagudott Ausztriára Moamer el-Kadhafi líbiai elnök rendkívül megha­ragudott Ausztriára, mert fiának nem akarták meghosszabbítani a tartózkodási engedélyt. Az osztrák hatóságok végül beadták a derekukat és az eredetileg "veszélyforrásként" kezelt Kadhafi fiú mégis folytathatja tanulmányait egy bécsi főisko­lán. Az ügy előzménye: amikor kiderült, hogy a fiú nem maradhat Ausztriában, Kadhafi sem engedte be az osztrákokat Líbiába s több nemzetközi konszern osztrák nemzetiségű képviselőjét érvé­nyes vízummal visszafordították a líbiai határon. <§> Az Ópusztaszeri Nemzeti Emlékparkban leemel­ték talapzatáról az Árpád szobrot, mert olyannyira megviselte az idő, hogy új szobrot kell helyette felújítani. A fejedelem új szobrát, amely tavasszal kerül a helyére Buzár Károly szobrászművész faragja. v Békés, boldog Chanukát kívánunk minden kedves zsidó vallású olvasónknak és hirdetőnknek RÉTEGES ÖLTÖZET Vasasok a rövidebb munkahétért A Vasasszakszervezet úgy véli Magyarországon is időszerű lenne a törvény előírta 40 órás munkahét t helyett hosszú távon az egészségre ártalmas l munkakörökben a heti 34. egyéb helyeken a 38 : órás munkahetet bevezetni - mondta Hódi Zoltán, az érdekvédelmi szervezet alelnöke. Ez távlati cél. ■ Egyelőre a Vasasszakszervezet azzal is elégdett t lenne, ha egyetlen munkahelyen sem lépnék túl a t Munka törvénykönyvébenelőírt maximális munka- t időt. A szakszervezet szerint először a nők számá- ; ra lehetne kedvezményeket kiharcolni továbbá az t évi 9 munkaszüneti nap helyett 11 fizetett ünnep , lehetne. (§) Nincs ok aggodalomra Az ukrán kormányfő budapesti látogatásán hat megállapodást írt alá. Pusztovojenko a kisebbségi nyelvtörvény esetleges korlátozó hatásáról amellyel kapcsolatban a kárpátaljai magyarság képviselői aggodalmuknak adtak hangot elmondta: aggodalomra nincs ok, a törvénytervezet megfelel a két ország közötti megállapodásnak, de hazatérve újra megvizsgálja az ügyet. <§> BUDAPEST. December elejétől telefonon is beszélgethetnek a gyerekek a magyar Mikulással, aki karácsonyig ismét a nagykarácsonyi Mikulás­házat lakja. Az igazi eseményre azonban decem­ber 6-án került sor: a finn Mikulás látogatott el Nagykarácsonyba egyenesen Rovaniemből. Nem két szarvas, hanem, valamelyik légitársaság (Finn- air) repítette Magyarországra. <§> A piarista tanítórend ünnepe BUDAPEST. Az idén ünnepük a piarista tanító­rend megalakulásának 400. évfordulóját. A névadó volt az a szerzetes (Kalazanci Szt. József), aki annak idején Rómában maga köré gyűjtötte a kallódó utcagyerekeket, és oktatni kezdte őket. Magyarországon jelenleg Budapesten és Kecske­méten működik piaristák által irányított középis­kola. 1991-ben Gödön egy régi üdülő átalakításá­val piarista szakmunkásképző iskola kezdte meg a működését ahol 214 diákot készítenek fel a kőműves, a díszműasztalos, az ács, az asztalos és a kőfaragó szakmákra. Magyar elnök® az UNESCO végrehajtó tanácsában Komoly nemzetközi si­kerként könyvelhető el, hogy Párizsban Pataki Pál nagykövet személyében magyar elnököt választott az UNESCO legjelentő­sebb politikai testületé, a végrehajtó tanács. Pataki Pál elmondta: ez azt mutatja, hogy a tagországok értékelik a magyar külpolitika kiszámíthatóságát azt a nyitottságot, amellyel más régiók sorsát figyeli. Áprilisban választanak Ausztriában várhatóan a jövő év április 19-én választják meg az ország elnökét. A végső döntést egyébként az osztrák kormánynak és a parlament házbizottságának együtt kell meghoznia. Amerikai Magyar Szó USPS 023-980 ISSN 0194-7990 Published weekly, exc. last week in July, first two weeks in August, last 2 weeks in Dec. by Hungarian Word Inc., 130 East 16th St. New York, N.Y. 10003 Periodicals postage paid at New York, N.Y. Edited by the Editorial Board Subscription in the USA: One year $30.- 6 Months $16.­in Canada $35.­Hungary and other foreign countries $42.- Postmaster: Send address changes to: Amerikai Magyar Szo, Hungarian Word Inc. 130 East 16th St. New York, N.Y. 10003 Telefon: 212-254-0397 Fax: 212-254-1584 * A névvel aláírt cikkek nem szükségképpen fejezik ki a szerkesztő-kiadó álláspontját, és azok tartalmáért mindenkor a cikkíró a felelős. Közlésre beküldött kéziratokat nem „ őrzünk meg és nem küldünk vissza. Q/áfiozó QSifácj Legelőször a golyóálló mellény...­Randevú a iövővel Skordai Annamáriának, a budapesti Körösi Csorna Gimnázium második osztá­lyos tanulójának egyedülál­ló élményben lehet része: az osztrák telekommuniká­____________ ciós vállalat, a Kapsch AG Randevú a jövővel elnevezésű bécsi konferencián élő beszélgetést folytathat a Mir űrállomás sze­mélyzetével. Az űrtalálka során a négy diáklány (cseh, lengyel, osztrák, magyar) tizenöt percig kérdezheti a Miren dolgozókat, A magyar kislányt magas szintű orosz és német nyelvtudása miatt választották. <§> Szabó Magda kitüntetése A Köztársasági elnök Szabó Magdának irodalmi életműve elismeréseként a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal kitüntetést adományozta. Az elismerést a 80. születésnapját ünneplő Kossuth-díjas írónőnek Göncz Árpád a Parlamentben nyújtotta át.

Next

/
Thumbnails
Contents