Amerikai Magyar Szó, 1997. július-december (51. évfolyam, 26-47. szám)

1997-11-27 / 44. szám

2. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday Nov. 27, 1997 A sorkötelesek hatoda alkalmatlan BUDAPEST. Pszichés vagy testi problémáik miatt Magyarországon ma a sorkötelesek 18-19 százalé­ka véglegesen alkalmatlan, 18 százalékuk pedig csak életmód-változtatással tehető alkalmassá a katonai szolgálatra. A kiskatonák számára a honvédség az utolsó lehetőség, hogy egészségüket hosszú időre, esetleg egy életre szólóan is javíthas­sák. <§> BUDAPEST. Valószínűsíthető, hogy az Európai Unió decemberi csúcstalálkozója meg fogja erősí­teni a bizottsági javaslatot, amely öt kelet-európai országot tart alkalmasnak a csatlakozási tárgyalá­sok megkezdésére - jelentette ki Brüsszelben Pataki István a külügyminisztérium államtitkársá­gának helyettes vezetője. # KECSKEMÉT. A Vállalkozók Pártja Kecskeméten tartja soron következő kongresszusát november 29-én. Fórumának legfontosabb napirendi pontja az elnökség kibővítése lesz. A kongresszus jogosult határozni arról a választási együttműködési tervről, miszerint Együtt Magyarországért elnevezéssel választási szövetségre lép öt parlamenten kívüli párt és 65 civil szervezet^ Hazatérnek Solti György hamvai BUDAPEST. Várhatóan jövő év márciusában hazaérkeznek Solti György hamvai. A világhírű karmester szeptember 5-én hunyt el a dél-francia­országi Antibes-ban. Az elképzelések szerint a temetéshez kapcsolódóan emlékkoncertet is tartanak a Zeneakadémia javára. A család később dönt arról, hogy a Farkasréti vagy a Kerepesi temetőben lesz-e a művész végső nyughelye. Vízi erőmű Bécs mellett Öt év építkezés után üzembe helyezték a Bécs- freudenaui vízi erőmű első turbináját: a 15 mil­liárd schillinges beruházás , amelyet Bécs lakossá­ga 1991-ben népszavazással erősített meg, 1998 áprilisra működik teljes kapacitással. Ekkorra a bécsi háztartások fele az itt termelt áramot hasz­nálja majd. Amerikai Magyar Szó USPS 023-980 ; ISSN 0194-7990 Published weekly, exc. last week in July, first two weeks in August, last 2 weeks in Dec. by Hungarian Word Inc., 130 East 16th St. New York, N.Y. 10003 Periodicals I postage paid at New York, N.Y. Edited by the Editorial Board Subscription in the USA: One year $30.- 6 Months $16.­in Canada $35.­Hungary and other foreign countries $42.- Postmaster: Send address changesto: Amerikai Magyar Szi, Hungarian Word Inc. 130 East 16th St. New York, N.Y. 10003 Telefon: 212-254-0397 Fax: 212-254-1584 * A névvel aláírt cikkek nem szükségképpen fejezik ki a szerkesztő-kiadó álláspontját,. és azok tartalmáért mindenkor a cikkíró a felelős. Közlésre beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. PÁRIZS. Kilencévi börtönre ítélte a párizsi külön­leges esküdtszék azt a francia atomfizikust, aki 1989 és 1990 között titkos dokumentumokat adott el pénzért a szovjet titkosszolgálatnak, a KGB-nek. »Francis Temperville elismerte tettét, de mint mondta, nem volt tudatában annak, hogy a volt Szovjetunió javára dolgozik Német kárpótlás kelet-európaiaknak | A német költségvetésben elkülönítették azt a 80 millió márkát, amelyet három részletben, 1998-tól fizetnének kelet-európai országok holocausttúlélői­nek. Bonn jelenleg a Nemzetközi Vöröskereszt ségítségével próbálja a jogosultak körét felmérni. Budapest várja a német megkeresést. Moszkva eladja olajipari érdekeltségeit Az orosz állam privatizálni kívánja a Rosznyeft olajipari konszernt, és ezzel egyúttal kivonul jelentősebb olajipari érdekeltségeiből. A kormány a tranzakció révén legkevesebb egymilliárd dollár bevételre számít. 1998 nyaráig az állami részesedés 100 százaléka magánkézbe kerül: 33 százalékát egy szakmai invesztornak szánják, a maradék pedig kisbefektetőkhöz kerülhet. <§> BUDAPEST. Románia új budapesti nagykövete szeretné fenntartani és tovább fejleszteni mindazt, ami az utóbbi időben a kétoldalú kapcsolatokban megvalósult. Petru Cordos ugyancsak segítséget kíván nyújtani a magyarországi románságnak kulturális identitásuk megőrzéséhez. <§> Fergie vissza vágyik | II. Erzsébet királynő középső fiának, András ! yorki hercegnek az elvált felesége Fergie a The Sun című bulvárlap első oldalas riportja szerint érzelmes húrokat pengető levelekkel bombázza a | királyi családot, és azt kéri, hogy bocsássák meg a szabados kilengéseit, fogadják vissza. Elképzelhe­tő, hogy a 38 éves hölgy szeretné, ha az egy évvel fiatalabb András herceg újra elvenné feleségül. A herceggel ugyanis újabban gyakran mutatkoznak együtt. A királynő azonban annak ellenére ellenzi az újraházasodást, hogy ez talán kívánatos lenne András és Fergie két cseperedő kislánya miatt. Magyar híreket a Magyar Szó-hői BUDAPEST. A Felső-Tisza vízgyűjtőjét Szlovákia, Ukrajna, Románia és Magyarország természetvé­delmi társdadalmi szervezetei "ramsari területté" kívánják nyilvánítani. Az indiai Ramsarban a vizes élőhelyekés madarakvándorlási útvonalának védettségéről szóló nemzetközi egyezményt írt alá száz ország. ^ Az egyház és a világi média A katolikus püspöki kar médiabizottsága a pan­nonhalmi főapátsággal közösen háromnapos továbbképzést szervezett a világi írott és elektroni­kus sajtó munkatársainak. A programon a média képviselői felfrissíthették ismereteiket a katolikus egyház felépítéséről, liturgiájáról és vitát folytat­hattak az egyházi oktatás, valamint az egyházfinan­szírozás szakértőivel. Ugyanakkor betekinthettek a bencés szerzetesek életébe, megismerkedhettek a pannonhalmi monostor könyvtárával és levéltá­rával. @ A pápa jövőre ismét Ausztriában II. János Pál pápa jövő év június 19-21 között Ausztriába látogat - jelentette be Johann Weber grazi püspök. A pápa harmadik ausztriai útján felkeresi a salzburgi egyházmegyét és St. Pöltent. Négyszemközt Schmitt Pállal BUDAPEST. Schmitt Pál, a hajdani olimpiai világbaj­nok párbajtőröző, jelenleg , madridi nagykövet és a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke egy interjúban el­mondta, hogy 2001-ben megpályázza a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöki posztját. De a budapesti főpolgármesterség is érdekelné. Szerinte jót tett a magyar sportnak, hogy kényte­len alkalmazkodni a piaci viszonyokhoz, a verseny­helyzethez, de hatalmas állami erőfeszítésekre is szükség van ahhoz, hogy felszámolódjon az adós­ság amely iszonyatosan nyomja a sportmozgalmat. <§> BUDAPEST. Az első közvilágosításul szolgáló repceolajlámpákat Budán gyújtották 1777. novem­ber 9-én. Napjainkban a főváros éjszakai megvilá­gítását mintegy 220 ezer lámpa biztosítja. Buda­pest közvilágítási villanyszámlája évi 2 milliárd forint. Ezért az összes főútvonalon és a kis kerüle­ti utcákban is összesen 4 ezer órán át, mintegy 120 ezer magawatt-órát fogyasztva világítanak a higany-, nátrium és fénycsőégők. <§> ***************************** Akik e héten ünnepük névnapjukat: Sok jó egészséget és minden jót kívánunk! Boldog névnapot! November 17. Virgil 28. Stefánia 29. Taksony 30. András, Andor December l Elza 2. Melinda, Vivien " “'yf n. 3. Ferenc, Olivia **^*****V****************** innmi.ihfnnFinnnnnmFiFiniranFiRnnnnr Q/áitozó Q/iüdß A postai címzésnél legfelül találják meg előfizetésük lejárati idejét. Kérjük, ne várjanak a felszólításra, 1 hanem küldjék be a megelőző hónap utolsó napjáig az előfizetési díjat. Köszönjük, hogy segítik és egyszerű­sítik munkánkat Szerkesztőség ________________________________ II

Next

/
Thumbnails
Contents