Amerikai Magyar Szó, 1997. július-december (51. évfolyam, 26-47. szám)
1997-11-20 / 43. szám
Thursday, Nov. 20, 1997 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 7. Fűszerek titkai A tárkony A klasszikus francia konyha kedvenc fűszere volt, régebben. Magyarországon - főleg Erdélyben - kedvelték, majd hosszú időre teljesen feledésbe merült. Az utóbbi évtizedekben ismét kezd divatba jönni - valószínűleg azoknak az ínyencéttermeknek köszönhetően, amelyekben elővették a régi recepteket, és újra kínálni kezdték a vendégeknek a tárkonyos vadragu levest, valamint a tárkonyos báránysültet. A tárkony latin neve Artemisia dracunculus, de sem ezen, sem azon a néven nem ismerték korábban - esztra- gonnak vagy esztergafűnek, esetleg dragonnak hívták. Őshazája Szibéria, és azon kevés jó dolog közé tartozik, amit a tatárjárásnak köszönhetünk - ők hozták el ugyanis Európába ezt a csodás fűszert (bár elterjedésében a későbbiekben a keresztes hadjáratok is segédkeztek). Joggal nevezhetjük csodásnak, hisz már Plinius is úgy ír róla, mint a kígyómarás ellen biztosan védő szerről; igaz, ő nem fogyasztását, hanem ruhába varrását javasolta. Az Avicenna néven híressé vált középkori arab filozófus és orvos, Ibn Sica sem ízesítőként, hanem mint étvágygerjesztő hatásúgyógy- füvet ismerteti. A XVI. századi Angliában viszont már a konyhakertek és a konyha kedvence volt: fagyálló, évelő, tőosztással szaporítható növény lévén akár az ablak virágosládáiban is megterem, ha kellőképpen locsolják és elég napot kap. A levélben lévő hatóanyagok valóban erősítik a gyomrot, elősegítik a jó emésztést, vesetisztító, epehajtó hatásúak, ráadásul magas A-vitamin-tartalmuk jót tesz a bőrnek, a hajnak, a szemnek. A levelek és a hajtásvégek azok, amik a jellegzetes, kesernyés, csípős ízt adják a mártásoknak, a fehér húsoknak, a tenger gyümölcseinek, a halaknak - különösen a lazacnak. Salátafűszerekben és ecetes savanyúságok levében páratlan ízesítő. Felaprítva gazdagítja a bableves és a krumplileves ízét is. Ecetbe áztatva egy-egy friss hajtást, különleges ízű tárkonyecetet nyerhetünk, amely a fenti ételek savanyítására a közönséges ecetnél sokkal alkalmasabb. Néhány ötlet, jótanács Currypor Indiai-angol fűszerkeverék. 15-20 különböző fűszert tartalmaz, fő alapanyaga a sárga színű kurku- magyökér, színező hatása miatt indiai sáfránynak is hívják. Gyömbér, fehér- és szekfűbors, paprika szegfűszeg, koriander, szerecsendió és - virág, fahéj, kömény és sok más fűszer az alkotórésze. Főzés után használják. Jó ízt ad a tojásos, rízses, paradicsomos ételeknek és halnak, mindenféle húsnak. Majoránna Főzelékek, levesek, töltelékek, mártások, húskészítmények, májgombóc, pástétomok ízesítője SZÁLLÍTÁS! i USA-MAGYARORSZÁG AUTÓJÁT, BÚTORAIT, INGÓSÁGAIT VAGY BÁRMILYEN MÉRETŰ ÉS SÚLYÚ CSOMAGJÁT ZÁRT KONTÉNERBEN A LEGKEDVEZŐBB ÁRON SZÁLLÍTJUK MAGYARORSZÁGRA HÁZTÓL-HÁZIG VAGY RAKTÁRTÓL-RAKTÁRIG SZOLGÁLTATÁS OVERSEAS CONTAINER SERVICES CALL TOLL FREE 1-800-349-8416 681 MAIN STREET BLDG. 66. BELLEVILLE, N.J. 07109 TEL: (201) 844-9020 FAX:(201) 844-9030 KÉRJÉK IMRÉT VAGY LÁSZLÓT CSOMAGFELVEVŐ IRODÁINK: MANHATTAN: 212-734-2809 CONNECTICUT: 203-459-8671 NEW BRUNSWICK: 908-846-3223 CLEVELAND: 216-651-1229 CARTERET: 908-541-1442 PENNSYLVANIA: 215-766-2597 FLORIDA: 561-744-0872 LOS ANGELES: 714-249-1547 Gombás morzsa Hozzávalók: 6 oz liszt, 1 pohár tej, 2 tojás, só, őrőlt bors, 1 kis fej fokhagyma, 3 evőkanál vaj, vagy margarin, 6 oz gomba, 1 csokor zöld petrezselyem. A lisztből, a tejből és a tojásokból habverővel csomómentes, vékony palacsintatésztát keverünk, megsózzuk, megborsozzuk. A hagymát megtisztítjuk, egészen kis kockákra vágjuk, és egy evőkanál vajban megpároljuk. A megmosott, megtisztított gombát vékony szeletekre vágjuk, a hagymához adjuk, és addig pirítjuk, amig zsírjára nem sült. Közben a petrezselymet apróra vágjuk, a kihűlt gombával együtt a kevert tésztához adjuk. A serpenyőt, amiben a gombát pirítottuk, konyhapapirral (vagy papirszalvatával) kitöröljük, a maradék zsiradékot beletesszük,jólfelforrósítjuk. A gombás masszát beleöntjük, pár percig közepes tűzön sülni hagyjuk, majd két villával darabokra széthuzigáljuk, és további 5 percig Fortóly A gombát addig kell sütni, amig a lé, amit eresztett, el nem párolgóit. A gombát csak akkor keverjük a tésztamasszához, ha már kihűlt! Ha a gombás morzsát teflonedényben sütjük, favillát használjunk. Magyar híreket a Magyar Szó-ból Ennyit megtehet a szívéért Mi a szívkoszorúér-betegség és hogyan alakul ki? A szívhez az oxigént a szívkoszorúér juttatja el. Ha ennek falára a vérből rendszeresen zsír rakódik le, az betegséget okozhat. Ahogy szűkül a szívkoszorúér, úgy csökken a szívizomba kerülő vér és oxigén mennyisége. Amikor a zsír nagyobb erőfeszítésre kényszerül, például fizikai munka során vagy stresszes állapotban, megnő az oxigénhiány. A károsodott érrendszer erre nem képes, emiatt mellkasi fájdalom, angina következhet be. Ha már olyan fokú a szűkület vagy egy vérrög elzárja a vér áramlását, infarktus következhet be. Ilyenkor a szívizom egy része nem kap vért, tehát elhal. A roham során az addigi ritmusos működés ritmustalanná válhat. Sőt a szív meg is állhat. A szívbetegséget sok kockázati tényező befolyásolja. Van, amire tudunk, s van, amire nem tudunk hatással lenni. A nem befolyásolható rizikófaktorok közé tartozik a családi háttér és az, hogy férfinak vagy nőnek születtünk. Régebben férfiak betegségének hitték az infarktust, de mára egyre több nő is szenved ettől. A befolyásolható tényezők: dohányzás, magas vérkoleszterinszint, magas vérnyomás, elhízás, testmozgás hiánya, stressz, cukorbetegség. Csökkenthető-e a koleszterinszint a helyes táplálkozással? A válasz egyértelmű a kutatások szerint mindenki vérében van zsír és koleszterin, s nem annyira az étel koleszterintartalma, mint az elfogyasztott zsír mennyisége a meghatározó. Az ételek három zsírfajtát tartalmaznak: telített, egyszeresen telítetlen, többszörösen telítetlen. A telített zsírok növelik a vér koleszterinszintjét. Az állati eredetű ételekben nagy mennyiségben fordulnak elő. A többszörösen telítetlen zsírok hozzájárulnak a koleszterinszint csökkentéséhez. A növényi olajok - napraforgó-olaj, margarinok - ilyenek. Az egyszeresen telítetlen zsírok nem növelik a koleszterinszintet, bizonyos esetekben viszont segíthetnek a csökkentésben. Például: olívaolaj, repceolaj. Milyen ételek fogyasztását nem javasolják a szakemberek? Fehér kenyér, fehér péksütemény, többtojásos, világos színű tészták, fényezett rizs, zsiradékban sütött burgonya, zsiradékban sütött zsírosabb halak, panirozott húsok, vaj, sertészsír, töpörtyű, tejszín, magas zsírtalmú italok. És mi az, amit ajánlanak? Teljes őrlésű gabonafélékből készült kenyerek, péksütemények, barna, korpás, száraz tészták, barna rizs, zabpehely, búzakorpa, friss gyümölcsök, zöldség- és salátafélék, nyersen párolva, főzelékek, halak elsősorban tengeri halak, csirkehús, pulykahús a bőre nélkül, borjúhús, sovány marhahús, margarinok, olajok, alacsony zsírtartalmú tej- és tejtermékek, zöldséglevesek, víz, alacsony energiatartalmú üdítőitalok, hozzáadott cukrot nem tartalmazó gyümölcslevek, mértékkel kávé és tea. ✓ Értesítem kedves vendégeimet, hogy a LOMBARDY HOTEL éttermében és drink báljában lépek fel műsorommal. Cím: 109 East 56th Street New York, N.Y. 10022 (Park Avenue-nál) asztalfoglalás: (212) 750-5656, vagy (212) 750-5701 Szeretettel várom vendégeimet. DR. HÁMORI PÉTER zongoraművész i--------------------------------------------------——I Irodánk képviseli az Ssszes repüld és hajó társaságot H Jegyeket azonnal kiadónk, úgy belföldre, mint külföldre. | H Package túrák, hotel és kocsi foglalás a világ minden részére. | H Gyógyfürdő beutalás kedvezményes áron. | Rokonkihozatal a legelőnyösebb áron. Íj 3 hetes gyógyfürdő kezelés $1,964.-tól | ^ NYC - Budapest - NYC Speciális átj $ 495-tól | Indulás most már Newark-ból is. | DUNA UTAZÁSI IRODA 215 East 82 Str., New York, NY 10028 | Telefon: (212) 737-0150 * FAX: (212) 861-6829 | ^4.clÍ!cícLl cz/f-ímcincL