Amerikai Magyar Szó, 1997. július-december (51. évfolyam, 26-47. szám)

1997-07-03 / 26. szám

2. AMERIKAI magyar szó Thursday, July 3, 1997 Tőkés egyházi jóvátételt vár Az erdélyi magyarság szá­mára kollektiv jogokat, a romániai magyar történel­mi egyházak kisajátított javai után pedig teljes körű jóvátételt követelt Tőkés László Királyhágómelléki refor­mátus püspök élőadásában, az Erdélyi Magyarsá­gért Alapítvány budapesti rendezvényén. Tőkés László jelezte: az egyházaknak mindmáig teljesítet­len területi követeléseik vannak a román és a magyar kormánnyal szemben is, abban az értelem­ben, hogy tulajdonjogi igényeiket nem elégítették ki. • Béres-gyár Szolnokon Szolnokon készül valamennyei Béres-termék. A Béres Rt. a volt megyei gyógyszertári központ jogutódja, a Pharmasol Rt. részvénycsomagját vette meg 406 millió forintért, megelőzve egy holland érdeklődőt. A pályázatban azt is kikötötték, hogy a nyertesnek 100 millió forintos beruházást végre kell hajtania, amit a Béres Rt. eddig 20 millióval túl is szárnyalt. A beruházás nyomán a népszerű Béres-cseppből évente 5 millió üveggel többet gyárthatnak. BUDAPEST. Továbbra sincs előrelépés a Párkányt és Esztergomot összekötő híd újjáépítése ügyében. A munkálatok megkezdését célzó, Magyarország, Szlovákia és az Európai Unió közötti háromoldalú megállapodás tervezetét a magyar fél már aláírta, Szlovákia azonban a bős-nagymaros probléma rendezéséhez, a hágai per lezárásához köti a szerződés jóváhagyását. • OKUCAN Jugoszlávia. Új parancsnok érkezett a volt Jugoszláviába vezényelt magyar SFOR alaku­lat itteni táborába. Létai Attila alezredes június végén veszi át a Magyar Műszaki Kontingens parancsnoki tisztét Darók Józsefmérnök ezredes­től. Amerikai Magyar USPS 23-980 ISSN 0194-7990 Published weekly, exc. last week in July, first two weeks in August, last 2 weeks in Dec. by Hungarian Word Inc., 130 East 16th St. New York, N.Y. 10003 Second class postage paid at New York, N.Y. Edited by the Editorial Board Subscription in the USA: One year $30.- 6 Months $16.­in Canada $35.­Hungary and other foreign countries $42.­Postmaster: Send address changes to: Amerikai Magyar SzA, Hungarian Word Inc. 130 Elast 16th St. New York, N.Y. 10003 Telefon: 212-254-0397 Fax: 212-254-1584 * A névvel aláírt cikkek nem szükségképpen fejezik ki a szerkesztő-kiadó álláspontját, és azok tartalmáért mindenkor a cikkíró a felelős. Közlésre beküldött kéziratokat nem órzünk meg és nem küldünk vissza. C( f rr /}• / " * / / A postai címzésnél legfelül találják meg előfizetésük lejárati idejét. Kérjük, ne várjanak a felszólításra, hanem küldjék be a megelőző hónap utolsó napjáig az előfizetési díjat Köszönjük, hogy segítik és egyszerű­sítik munkánkat. Szerkesztőség Faludyjól van Faludy Györgyről nyugtalanító hírek érkeztek a? elmúlt fél esztendőben: betegségek, kórház, műtét. A 87. esz­tendejében járó mester ismét jól van, de mint el­mondta: "a sok nyavalya addig ra­gaszkodott hozzá", hogy nem tudta befejezni új szonettjeit. Már újra dolgozik és a könyvhéten találkozott az olvasókkal és dedikálta vaskos verskönyvét. Spanyolország: húsz éve demokrácia Az első szabad választások 20. évfordulóját ünnepelték Spanyolországban, miközben a sajtó megvonta a demokrácia elmúlt két évtizedének mérlegét. Felipe González exkormányfő, az ellen­zék vezére egy nyilatkozatban az évfordulót méltató szavaiban megemlítette, hogy a demokrá­ciát állandóan nevelni és ápolni kell, s a felejtés veszélyeket rejt magában. PRÁGA. A csehek nem értik, miként fordulhat elő, hogy a prágai tőzsde lefelé zuhan, a budapesti virágzik, a külföldi tőke Magyarországra megy és nem Csehországba, pedig Vaclav Klaus kormányfő liberális retorikája hallható, Budapesten pedig a posztkommunisták vannak hatalmon - írja a Die Presse. Az osztrák lap szerint emögött a magyar reformerek kemény munkája keresendő. A magya­rok nagylelkűbben adtak el nyugati beruházóknak, a közvetlen beruházás értéke 13 milliárd dollár, Csehországban pedig 7 milliárd dollár. BUDAPEST. A műszaki fejlődés és a társadalmi haladás állt annak a tanácskozásnak a homlokteré­be, melyet júniűs 21-én tartottak az MSZP tudo­mányos tagozatának plenális ülésén. Megállapítot­ták; a brutto nemzeti termék csupán 0.4 százalékát fordítják kutatásra és fejlesztésre. Az elmúlt években több mint háromezer, többségében fiatal tudós hagyta el az országot. KECSKEMÉT. Hatvan repülőgép és helikopter, köztük a vadászgéptender iránt érdeklődő cégek modelljei, valamint a Magyar Honvédség szárza- földi technikája mutatkozott be két napon át a kecskeméti nemzetközi repülőnapokon. Az ünnep­séget Göncz Árpád köztársasági elnök, a fegyveres erők főparancsnoka nyitotta meg. • BUDAPEST. Húsz százalékkal csökkent 1991 óta az ország közszolgálati intézményeiben dolgozók száma, így jelenleg 837 ezren vannak. Az elkövet­kezendő években további nagyobb arányú elbocsá­tások nem lesznek jelentette a Magyar Köztisztvi­selők Szervezetének főtitkára. • BUDAPEST. A felsőoktatásban a jövő évben másfél-két százalékos reálbér növekedést vár e testület dolgozóinakérdekeit képviselő szakszerve­zet. Ennek érdekében meg kell teremteni az összhangot az egyetemi, főiskolai oktatás normatív támogatási rendszere és a közalkalmazotti törvény között. PÉCS. A hét éve "haldokló" mecseki uránbányában szeptember végén megszűnik a termelés, a mintegy 1100 dolgozót pedig több lépcsőben december 31-ig elbocsátják Négyszáz bányásznak még évekig munkát ad=uÉfr terű let helyreállítása. £ Előnyben az európai import Magyarország júliustól tagja a 29 országot tömörítő páneurópai kumulációs övezetnek, amely szélesíti a szabadkereskedelmet a kontinensen. Ezzel összefüggésben korlátozzák azt a lehetőséget, hogy a cégek visszaigényelhessék az övezeten kívülről behozott, majd exporttermékbe beépített részegységek vámját, s ez hátrányosan érinti például a FÁK államaiból és a tengertúlról importáló cégeket. NEW YORK, N.Y. Az Egészségügyi Világszervezet jelentése szerint a jövő század első két évtizedében a fejlődő országokat legjobban sújtó betegség várhatóan az idegbetegség lesz, a haláleseték leggyakrabban közlekedési baleset miatt következnek be, ezt követi a ma is élenjáró szívkoszorúér betegségek. • MOSZKVA. Egy-kétmilliárd dollárra becsüli azt az összeget az Interpol orosz irodája, amely hónapról, hónapra külföldre szökik Oroszország­ból. A Szovjetunió összeomlása, azaz 1991 óta 150-300 milliárd dollár hagyta el az országot törvénytelenül. Moszkvát nagyon nyugtalanítja az illegális tőkekivitel, mert a kivitt pénzt külföldön ruházzák be. Akik e héten ünnepük névnapjukat: Sok jó egészséget és minden jót kívánunk! Boldog névnapot! Július 3. Annamária 4. Urlik 5. Emese, Sarolta 6. Csaba , , , ,,,, 7. Apolónia 8. Ellák 9. Lukrécia Q/áfíozó QÁfdq

Next

/
Thumbnails
Contents