Amerikai Magyar Szó, 1997. január-június (51. évfolyam, 1-25. szám)
1997-06-19 / 24. szám
Amerikai Olvassa New York egyetlen magyar nyelrú hetilapját! Ára: 75 cent Mandátum 2002-ig A korai eredmények azt mutatják, hogy a június 15-én megtartott horvátországi választásokon harmadik alkalommal is újraválasztották Franjo Tudjman-t, akinek mandátuma így 2002-ig szól. A választásokat demokratikusnak távolról sem lehet nevezni, hiszen az Franjo Tudjman állami kézben lévő hírközlő szervek szinte semmi lehetőséget sem adtak az ellenzék képviselőinek, akiket Tudjman "az állam ellenségeinek" nevezett. A helyzetet kellőképpen jellemzi, hogy Tornác autóját, aki a főleg volt kommunista párttagokból álló szociáldemokrata pártot képviselte, egyenruhás alakok két alkalommal is kővel dobálták meg. Zágrábban nem kapott engedélyt arra, hogy választási gyűlést tartson. A másik ellenzéki jelöltet, a szociális liberalisták képviselőjét, Vlado Gotovac-ot egy katonai egyenruhában lévő százados úgy fejbe verte, hogy a választások napjáig fel sem gyógyult A százados állítólag részeg volt és azonnal őrizetbe is vették. Az emberek elfordulását és kiábrándulását a haza atyjának kikiáltott Tudjmantól azért mutatja, hogy, míg az 1992-es választásokon a résztvételi arány 75 százalékos volt, ez most leesett 57-re. Az Egyesült Államok, amely szinte szövetségesként kezelte Zágrábot, főleg azért, mert átengedte az iráni fegyverszállításokat a boszniai muszlimoknak kezdi elveszteni türelmét. Madeleine K. Albright elmúlt havi látogatása során elégedetlenségének adott hangot a szerb kisebbségeket ért atrocitások, valamint a háborús bűnösök átadásának késleltetése miatt. Sajnos szinte semmi esély arra, hogy Tudjman és pártja változtatna vezetési stílusán, ami viszont egyértelműen Horvátországnemzetközielszigetelődésétfogjaeredményezni, amelynek negatív hatását a szomszéd államok, így Magyarország is érezni fogja. Franjo Tudjman horvát köztársasági elnök védnökségével június 16 és 22 között megrendezik Zágrábban a Magyarországi Horvátok Hetét. Mijo Karagic a Magyarországi Horvát Országos Önkormányzat elnöke zágrábi sajtóértekezleten emlékeztetett arra, hogy Magyarország terülétén 7 évszázada élnek horvátok, akiknek száma jelenleg mintegy 90 ezer Lemondott látogatás Az Izraeli Legfelsőbb Bíróság június 14-én 4:1 arányban visszautasította a miniszterelnök ellen benyújtott vádemelési kérelmet, ami egy kicsit enyhítette a Netanyahura nehezedő nyomást, aki amerikai útját kénytelen volt lemondani a benyújtott ortodox zsidó törvény miatt. Az amerikai zsidóság 84 százalékát kitevő reform és konzervatív zsidók fel vannak háborodva, hogy az új törvénytervezet szerint a zsidó vallásra való áttérés csak abban az esetben érvényes, ha azt ortodox rabbi végzi, mert úgy érzik, hogy ezáltal szerepük másodlagossá válik. Netanyahu számára e kérdésben csak kedvezőtlen megoldás létezik, hiszen, ha nem engedi törvényerőre emelni a javaslatot elveszti a vallásos pártok támogatását, ami kormányának megbukását is jelentheti, míg a másik oldalon kockáztatja az amerikai zsidóságnak az amerikai kormányra való befolyását illetve annak évi 230 millió dolláros anyagi támogatását. A palesztinokkal való ellentét közben egyre mélyül, Gazaban és Hebronban is súlyos összetűzésekre került sor. Egyiptom kísérlete, hogy visszahozza a tárgyaló asztalhoz a két felet mindezideig sikertelen maradt. A palesztinok az Egyesült Államokat is vádolják a kialakult helyzetért, mivel a konresz- szus az elmúlt héten javasolta az elnöknek, hogy hagyja jóvá azt, hogy Jeruzsálem az Izrael osztatlan fővárosa, s irányozzon elő 100 millió dollárt az amerikai nagykövetség Tel Avivból Jeruzsálembe való átköltöztetésére. Az ellenzék tíz pontja avagy megkezdődött a választási kampány Magyarországon Június 12-én Budapesten a Liszt Ferenc Zeneakadémián a Polgári Ellenzék Napja rendezvénysorozat keretében Orbán Viktor a Fidesz- Magyar Polgári Párt vezetője a 150 évvel ezelőtt megjelent Deák Ferenc által megfogalmazott Ellenzéki Nyilatkozatra emlékezve fejtette ki véleményét a jelenlegi kormányról. A rendezvényre meghívták az MDF elnökségét és frakcióját, valamint a KNDP több politikusát is. Orbán szerint az első demokratikus kormányt felváltó MSZD-SZDSZ koalíció a választási kampány során tett ígéreteiknek egyikét sem tudta beváltani, s közjogi értelemben tízmillió állampolgárt képvisel, de nem a nemzet kormánya. Szerinte a reáljövedelmek 20 százalékos csökkenésével, a közintézmények finanszírozásának drámai visszafogásával kettészakadt a magyar társadalom, s a kormány országlása alatt a közbiztonság romlott, s a korrupció soha nem látott méreteket öltött. A koalíció politikusait a nemzeti érzés honi és határon túli megerősödésének minden jelére görcsös félelem fogja e!, s a fiatal demokraták idézik a 150 évvel elhangzott nyilatkozat ítéletét "A magyar kormány alkotmányos törvényeink ellenére idegenszerű és nemzeti befolyás alatt áll." Az ellenzék tíz pontból álló nyilatkozatot tett közzé, mely a következőket tartalmazza: 1. Felszólítjuk a kormányt a választásokig hátralévő időben tartózkodjon minden olyan lépéstől, mely a következő kormány cselekvési lehetőségeit szűkíti! A választások utáni időkre kiható, az egész ország jövőjét alapvetően befolyásoló döntéseket csak az ellenzékkel egyetértésben hozzon! 2. Hagyjon fel az alkotmány egyoldalú módosításával! Csak abban az esetben terjesszen be törvényjavaslatot a választójogi törvény módosítására, ha annak tartalmával valamennyi parlamenti párt egyetért! 3. Haladéktalanul hárítsa el a koalíción belül lévő akadályokat az Állami Számvevő- szék élére megválasztandó, minden parlamenti erő számára elfogadható személy jelölése útjából! 4. Vessen véget az állami tulajdon gyorsított ütemű felelőtlen kiárúsításának! Ne akadályozza a privatizációt ellenőrző parlamenti bizottság felállítását! Gondoskodjék a privatizációs dokumentumok teljes körű megőrzéséről! 5. Szüntesse meg a költség- vetési pénzek különböző pártalapokon keresztül történő kampánycélú osztogatását! 6. A nyugdíjrendszer átalakítását illetően térjen vissza a 60/1991-es számú országgyűlési határozatban foglalt konszenzushoz! 7. Ne tegye törvénymódosításokkal lehetővé külföldiek magyarországi termőföldhöz való jutását! 8. Az ellenzékkel egyetértésben alakítsa ki az Európai Unióhoz való csatlakozási tárgyalásokon követendő stratégiát! 9. A NATO-tagállamok kedvező döntése esetén vonja be az ellenzéket a meginduló csatlakozási tárgyalásokba! 10. Felszólítjuk a Köztársasági Elnököt, hogy a lehetséges legkorábbi időpontra írja ki az országgyűlési választásokat. Mind az MSZP, mind az SZDSZ elutasította az Ellenzéki Nyilatkozatot. Az MSZP ügyvezető elnöke szerint ez az eddigieknél durvább hangneműválasztási "kampány hajrá" kezdete. Rámutatott, hogy a koalíciós pártok a jogszabályok által megkövetelt mértéken felül eddig is saját józan politkai belátásuk alapján önmérsékletet gyakoroltak. Önkorlátozásra azonban csak akkor számíthat egy 28 százalékos ellenzék, ha a politikai e- gyüttműködés szándékait mutatja. Ezt a Fidesz nem tette meg, ezért nincs erkölcsi és politkai alapja arra, hogy megkérdőjelezze a kormányzó pártok döntési jogo- súltságát. Az SZDSZ a múlt századi magyar szabadelvűség a nemzeti függetlenség hagyományainak megcsúfolását látja a Fidesz nyilatkozatában, amely Deák Ferenc nevét használja, de annak szellemiségétől távol áll. A Fidesz a kormányt "idegenszerűnek és nem nezeti befolyás alatt állónak" nevezve egyenlőségjelet tesz egy de- mokratkusan megválasztott, 72 százalékos a parlamenti többséggel rendelkező magyar kormány és az önkényuralmi Habsburg kormányzat között. "Azt gondoljuk, hogy senki sem kapott felhatalmazást arra, hogy kizárólag a nemzet nevében beszéljen, de mindenkinek kötelessége a nemzet érdekében cselekednie." Az SZDSZ visszautasítja azt az álláspontot, hogy a kormány a választásokig tartózkodjon a következő kabinet cselekvési lehetőségeit szűkítő lépésektől, mert ez azt jelentené, hogy a demokratikusan megválasztott kormányok csak három évre kapnak felhatalmazást, s minden három évet egy év anarchia követne. Orbán Viktor hatalmi törekvéseit gátlástalannak nevezve az SZDSZ folytatni fogja az MSZP-vel való közös munkát, amely Magyarországot visszahozta a gazdasági csőd széléről. ■ Osztrák-magyar futball EB? Az osztrák kormány bejelentette, hogy Budapest és Bécs közösen pályázik a 2004-es labdarugó Európa-bajnokság rendezési jogáért. A spanyolok is szeretnének EB-t rendezni, az Európai Labdarugó Szövetség jövő évben dönti el, hogy ki lesz a játékok házigazdája. Becslések szerint az osztrákok költségvetése 1,5-2 milliárd schilling lenne, de a magyar rész is több milliárd forint. A spanyolok is szeretnének EB-t rendezni. Az Európai Labdarugó Szövetség jövőre dönti el, hogy ki lesz a házigazda. , VOL. LI. No. 24. Thursday, June 19, 1997 ISSN 0194-7990 —==^===»g^. — — m ■ 1 " ■ —- ■■ a— -------- ----- -------- -■ ---■------------------------AMERICAN HUNGARIAN WORD, Inc. 130 E. 16th Street, New York, NY 10003 Tel: (212) 254-0397 Fax: (212) 254-1584