Amerikai Magyar Szó, 1997. január-június (51. évfolyam, 1-25. szám)

1997-05-29 / 21. szám

6. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, May 29, 1997 CLAIRE KENNETH: Beszámoló a Miss Universe választásról Ezúttal Miami volt a színhelye ennek a nagyon beharangozott cirkusznak. A producere nem más, mint Donald Trump és most tessék csodálkozni, hogy ki konferált? Na ki? Maria Maples, akitől éppen válik. Pertsze mikor ezt elhatározta, hogy Maria fog ragyogni a szépségek között - még válás­ról szó sem volt. Partnere Ge­orge Hamilton, aki mindig na­gyon elegáns és lesűlt arcához jól állt a fehér szmoking. Maria kissé nyamvadtnak tűnt, de érthető, hogy szánja-bánja, hogy Donald megunta és válni fog. A bevonulás a hatalmas színpadra, csodálatos volt. A lányok olyan jelmezekben, mely országukat képviselte, óriási fejdí­szekkel, amilyeneket csak párizsi revükben láttunk, vagy Las Vegasban, elkápráztatták azt a csekély 100 millió nézőt, aki a televízión nézte ezt a közvetítést. Hogy hány különböző országból érkeztek, 5 világrészből, hogy olyan ismeretlen szigetországból, amelynek eddig a hírét sem hallottam. Közben kitűnő zenekar játszott. Egy fél pillanatra láttam a magyar lányt is, de máris eltűnt a lengyel és más európai lányok között. Mikor 10 lány bejutott a döntőbe, azt hiszem mindenki meglepődött, hogy "Miss Italy" egy néger lány. Ezt senki sem értette. Az olasz nők arról híresek, hogy milyen szépek. Gondoljunk csak vissza, mily szép volt Sophia Loren fiatal korában és Lollobrigida, vagy Claudia Cardinale. Minden trattóriába ha bement az ember Rómától Nápolyig gyönyörű pincérlányok szervírozták a pizzát. Ez a néger lány még arrogáns is volt. Hetykén odaszólt a közönségnek: Yes, I am a negro!... A fürdőtrikó versenyen volt néhány tisztességes fürdőruha, de főként olyan bikinik, amihez képest egy fügefalevél is többet takar... Minden lány magas és hihetetlenül karcsú, ezek napok óta félig éhen halnak, de remélhetőleg a verseny után végre jól laknak. A tavalyi Miss Universe, Alicia Machado, tavaly óta 40 poundot hízott, amiért majdnem megfosztották szépségkirály­női rangjától. (Főleg Trump haragudott rá és nyilatkozott is ezügyben.) Mikor már csak hárman voltak a döntőben, nagyon drukkol­tam a szőke Miss Venezuelának, bájos, finom arcú, kedves mosolyú lány - de sajnos csalódtam. Miss USA lett a Miss Universe, egy fekete hajú Hawaii szépség, akitől nem kimon­dottan voltam elragadtatva. Már 26 éves, azt hiszem ő az eddig legidősebb Miss Universe. Valamikor réges-régen, volt egy sláger, azt dúdolták: Hawaii lány, te vagy az első nagy szerelmem... Hol vannak már azok az idők? Azok a szépségkirálynők valódiak voltak. A mosolyuktól kezdve a hófehér fogsorukig. A keblük nem szilikonból készült, a csillogó szemük nem élénkszínű contact lencse, az orrukról nem is beszélve, azokat nem plasztik sebész tervezte. Dehát megváltozott a világ és pont a szépségkirálynők ne változtak volna meg?... Végignéztük ezt a nagy parádét és ha nem tetszett, hát jövőre legföljebb nem nézzük meg. BUDAPEST. Elsőként Ukrajna nyerte Kelet-Európa országai közül a Miss Europe verseny megrendezésének jogát. Negy­venhárom hölgy érkezik Európa országaiból augusztus 24-én az ukrán fővárosba, ahol szeptember 6-án megválasztják a földrész szépségkirálynőjét. Az ukrajnai szervezőbizottság vezetője Szerhij Mátyás szerint az idei Európa szépe csak ukrán hölgy lehet. ^ BUDAPEST. A piros lámpás Magyarország fővárosa Budasex - írta a La Republica című tekintélyes olasz napilap, amely egy egész oldalas riportban számolt be arról, hogy Magyarország a pornófilmek gyártásában Európa első számú nagyhatalma lett. A lap szerint némi diszkrécióval Magyarországon bárhol lehet pornófilmet forgatni: a budapesti 18-as villamoson, vagy a keszthelyi Festetics-kastélyban, a Gellért Szálló termálfürdő­jében vagy a repülőtéren. CLAIRE KENNETH A szőke Carmen Április 17-én ünnepelte 85. születésnapját a harmin­cas évek egyik legnépszerűbb énekes csillaga, a budapesti születésű Eggert Márta, akit 1930-ban Kálmán Imre ma­gával vitt Bécsbe, abba a városba, ahol később legna­gyobb sikereit aratta. A kö­vetkező években fellépett Hamburgban és Berlinben is. 1934-ben filmforgatás közben ismerte meg leendő férjét, Jan Kiepurát, akinek partnereként egész sor film­operettben, köztük A mosoly országában kápráztatta el a közönséget. A "szőke Car­men" 1938-ban férjével e- gyütt kénytelen volt Párizson keresztül kivándorolni az Egyesült Államokba, ahol immár második, hasonlóan sikeres karrierjük kezdődött el. A világháború éveiben három éven át ünnepelt sztárjai voltak Lehár: A Vígözvegy című operettjének: Eggert Márta kerek kétezer­szer énekelte a Broadwayn Hanna Glawari szerepét. Férje halála óta visszavonul­tan él New York mellett. 1979-ben azonban szenzációs visszatérést ünnepelt. És még merje valaki azt monda­ni, hogy az operett nem ö- rökzöld műfaj. Renoválják Mao mauzóleumát A "nagy kormányos", az 1976-ban elhunyt kínai vezető Mao Ce-tung pe­kingi mauzóleumát renoválás vé­gett bezárják - jelentette a hírügynökség a kínai főváros­ból. A hivatalos közlemény szerint a mauzóleum az év végéig tart zárva. Arról a bejelentést tevő szóvivő nem hajlandó nyilatkozni, hogy vajon csak az épületet újítják-e fel, vagy Mao bebal­zsamozott holtteste is felújí­tásra szorul-e? Barna bombázó Az agyon­reklámozott hajfestékek idején igazán nem megle­pő, ha egy hölgy egy szép napon más hajszínt választ magá­nak. De vannak nagy nyilvá­nosság előtt szereplő nők, akiknek a hajszíne szinte közügynek számít. Ilyen volt a világ egyik legfelkapottabb modelljének, Claudia Schif- fernek szőkésége is. Nos a szép Claudia megunta erede­ti sörényét. A Dior-ház tava­szi bemutatóján a nézőkből döbbent sóhaj tört fel, ami­kor barnán jelent meg a ki­futón. Aztán persze kiderült, hogy csak parókát húzott - és csak átmenetileg lett sző­kéből barna bombázó. Károly angol trónörökös szenvedélyes, de nem a legjobb ama­tőrpilóta. 1994-ben az Insel Islay skót sziget felett Graham Laurie-t, a brit légi­erők pilótáját rávette, hogy adja át neki a kormányt. A hercegnek néhány perc repü. lés után, kényszerleszállást kellettvégrehajtania. Szeren­csére nagyobb baj nélkül megúszták a landolást, de a repülőgépben elég komoly kár keletkezett. A légierők gazdasági igazgatósága Lau- riet kártérítésre kötelezte. Károly nem vállalta a cechet. *** Nevessünk ***- Te, mi az anatómia?- Olyasmi, ami mindenkinek van, de a nőkön jobban látszik * Tanító: - Mivel foglalkozik a fogorvos? Tanuló: - A fogorvos olyan ember, aki mások fogait húzza ki, hogy saját magának legyen harapnivalója. * Tanító: - Mondj egy ragadozó madarat! Marci: - Keselyű. Tanító: - Jól van, most egy éneklőt. Marci: - Kántor uram. * Orvos: - Gyuri mutasd a nyelvedet! Gyuri: -Nem én. Orvos: - Miért? Gyuri: Mert tegnap a tanító úrnak megmutattam és megvert érte, * Nyelvtanórán Magdi néni a következőképpen ragoz:- Én fázom, te fázol, ő fázik. Milyen időben vannak ezek az igék Pisti?- Hideg időben - hangzik a felelet. Brrr! Cech Királyi ötlet Károly Gusztáv svéd király szenve­délyes kör­nyezetvédő. A Metro című stock­holmi újságnak adott interjúban követelte, hogy tiltsák meg a festékszórók árusítását. Sze­rinte ezzel megakadályoznák, hogy a svéd házak falait min­denféle szöveggel és ábrák­kal csúfítsák el. Egy másik javaslata szerint úgynevezett szemétfelvigyázókat kellene alkalmazni, akik megfigyel­nék, hogy például családi piknikek alkalmával kik hagynak maguk után szeme­tet. Feljegyeznék a bűnösök autóinak rendszámát, megál­lapítanák, hogy hol laknak és a hátrahagyott szemetet a házuk elé szállítanák, és ott kiszórhatnák. Fenséges ötlet! INNEN—ONNAN Magyar BELGYÓGYÁSZ specialista Dr. Daniel Klein | Rendelők: 229 E 79 St. New York. N.Y.10021 (212) 737-2000 Hétfőn és csütörtök délelőtt 138-48 Elder Av. Flushing, N.Y. 24 órás díjtalan telefon konzultáció Rendelés előzetes bejelentéssel BIZTÓSÍTÁST ELFOGADUNK Túlsúly problémák*magas vérnyomás*cukorbetegség I Teljes kivizsgálás Szükség esetén házhoz megy

Next

/
Thumbnails
Contents