Amerikai Magyar Szó, 1997. január-június (51. évfolyam, 1-25. szám)
1997-05-15 / 19. szám
Thursday, May 15, 1997 11. AMERIKAI MAGYAR SZO Szemünk világa Az Egészségügyi Világszervezet főigazgatója Horoshi Nakajuma 1997 februárjában jelentést tett közzé a látási fogyatékosságról és ennek legsúlyosabb formájáról: a vakságról. Eszerint jelenleg a világon 15 millió ember látási fogyatékos és 38 millió vak. Évente 7 millió ember veszíti el látását, 80 százalékuk idős ember. Ebből adódik az ijesztő becslés: 2020-ra a látási fogyatékosok és vakok száma megduplázódik. A magyarázat az idős emberek arányának növekedése. 2020- ban 1,2 milliárd lesz a 60 éven felüliek aránya a világ lakosságán belül, ami a jelenlegi duplája. A vakság okai között az első helyen a szürkehályog áll a maga 16 milliós értékével. A második helyet a trachoma foglalja el, amely az emberiség egyik legősibb fertőző betegsége. Jelenleg már csak a harmadik világ országaiban honos. A harmadik helyen a zöldhályog (glaukóma) áll, 5.3 millió vakságot okozva. A negyedik a cukorbetegség okozta ideghártyaelfajulás - főleg a nyugati világban fordul elő -, s mintegy 2 millió ember lesz emiatt vak. A szem ideghártyájának génhibákra visszavezethető betegségei következnek a sorban. Végül az A-vitamin- hiány előidézte súlyos látási fogyatékosság jön, ez főleg gyermekekben fordul elő, a szegényebb országokban. A zöldhályog a 40 éven felüli emberek mintegy 1-2 százalékát betegíti meg. A szemben lévő folyadék áramlási zavara miatt jelentősen növekszik a szemnyomás, ami nemcsak igen fájdalmas, hanem tönkrenyomja a szem fontos alkotóelemeit, például a szemideget. A kutatóknak sikerült az adott gén hatására kialakuló úgynevezett TIGR-fehérjét megtalálniuk, ez a felelős a szemvízelvezetés zavaráért és ennek veszélyes következményeiért. E fehérje kimutatására alkalmas érzékeny módszerek, a szakemberek szerint lehetőséget kínálnak a zöldhályog nagyon korai felismerésére, amit azután követhet a hatékonyabb kezelés. így reményeik szerint a zöldhályog súlyos következménye, a vakság csaknem mindig kivédhető lesz. Régen a génekben a végzet megnyilvámulását látták, ma éppen végzetünk tudatos befolyására nyújtanak esélyt. Érdekességek, tanácsok * A magas vérnyomás ellen szedett gyógyszerek többnyire hatástalanok, ha velük egyidőben hormontablettát és fájdalomcsillapító szert is beveszünk. * A délvidéki népeknél az éghajlat miatt szokásos déli szieszta védi az egészséget. Görög orvoskutatók állítják: egy félórányi déli alvás erősíti a szívet és a vérkeringést, s ettől mintegy 30 százalékkal csökken az infarktusveszély. * Nincs olyan életkor, amelyben egy egészséges, de legalábbis mozgásképes ember sportolni ne kezdhetne. Érdemes előtte beszélni az orvossal, mit ajánl, tempós sétát, úszást, kerékpározást vagy éppen lépcsőjárást. Kezdetben tízperces mozgás javallott amelynél a pulzus 130-nál nem lesz magasabb. Ha rendszeres lesz az edzés, az erőkifejtés már nem esik nehezére, mint kezdetben. A jó vérkeringés, a szervezet salakanyagainak távozása szellemileg is testileg is felfrissít, idős korban is edzetté tesz. Magyar BELGYÓGYÁSZ specialista Dr. Daniel Klein Rendelők: 229 E 79 St. New York. N.Y.10021 (212) 737-2000 Hétfőn és csütörtök délelőtt 138-48 Elder Av. Flushing, N.Y. 24 órás díjtalan telefon konzultáció Rendelés előzetes bejelentéssel BIZTÓSÍTÁST ELFOGADUNK Túlsúly problémák*magas vémyomás*cukorbetegség Teljes kivizsgálás Szükség esetén házhoz megy A klasszikus pepita ( sQtűm-fözOm ) A divat az, amit tegnapelőtt mindenki kinevetett, tegnap mindenki irigyelt, ma mindenki visel és holnap mindenki kidob. Bár ez a tréfás mottó igaz, de mint minden alól, ez alól is van kivétel. Egy nőnek tudnia kell, mégis mi az, amit nem szabad kidobnia ruhatárából, amit a divatáramlatok nem mosnak el, mert az idők folyamán már kiérdemelték a klasszikus jelzőt. Ilyen a pepita. Mint tudjuk, a kisebb-na- gyobb kockák variációit nevezik pepitának. Klasszikus színösszeállítása a fekete-fehér. A kockák mérete, formája szerint nevezik Eszter- házy-kockásnak, tyúklábmin- tásnakvagy kockásnak. Ezek a kockák megannyi variációi, akár egy anyagon belül is, különleges optikai hatást adhatnak. A divattervezők fantáziájával együtt az ötletek variálhatósága szinte kimeríthetetlen. Nem véletlen, hogy a legnagyobb vezető divatházak kollekcióiban is évszaktól függetlenül mindig megtalálhatóak, akár klasszikussá vált kosztümök (Chanel) vagy illatok csomagolási formájában (Dior). Mindenkinek azzal kel tisztában lennie, hogy az egyéni alkati adottságaihoz, melyek azok a megoldások, amelyek előnyösek számára. Anyagminőségtől függően a nyár öltözete éppúgy lehet, mint a hűvösebb időszakoké. A plasztik anyagú esőkabát csizmával, esernyővel éppúgy dekoratív, mint a fehér szőrmeszegéllyel téliesített szö- vetkabát-kösztüm összeállítás. Ruhák, kosztümök, szoknyák, kabátok alapanyagait nagyon hatásosan kellékezik a fekete, fehér kiegészítők. Ezek jelenthetnek kontúrozással, paszpolózással hangsúlyos szabásvonalakat, kiegészítőket, táskák, cipők, kendők, kalapok, masnik, sálak, övék, bizsuk formájában. Miután a kiegészítők teszik komnpletté az összeállítást, erre nemcsak nagy hangsúlyt kell helyezni, hanem igényesen össze is kell válogatni. A hatás nem marad el, ha tetőtől talpig pepitába öltöztetjük magunkat. Ez a stílus sok variációs lehetőséget ad mindazok számára, akik, szeretik a nőies rafinériát. jó, ha tudjuk Ha gyakran hideg a keze s nehezen mozognak az ujjai, nagy valószínűséggel érrendszeri problémája van. A fokhagyma természetes hatóanyaga, az alliin jót tesz, folyékonyabbá teszi a vért, csökkenti a koleszterinszintet, megakadályozza az érfalban lerakodások keletkezését. Sokan szednek fokhagyma drazsét, melynek nincs átható illata, hogy állandó szinten legyen a fontos hatóanyag. Emellett feltétlen át kell térni a zsírmentes táplálkozásra. Rakott káposzta Lévardy módra Hozzávalók: Fél fej közepes nagyságú káposzta, 6 oz rizs, 4 oz főtt, vagy sült hús, 2 pár virsli, 1 fej vöröshagyma, 1 nagy pohár tejföl, 1 kis pohár joghurt, 3 evőkanál zsemlyemorzsa, majoránna, kevés pirospaprika, 2-3 ge. rezd fokhagyma. Előkészítése: a rizst kevés vízben fedő alatt majdnem puhára pároljuk. A káposztáról néhány nagy levelet leveszünk a többit csikókra vágjuk és kuktában néhány perc alatt ugyancsak megpároljuk. A hagymát felaprítjuk. A húst és a virslit apró darabokra vágjuk és kevés olajon pörköltet készítünk belőle. Elkészítése: egy közepes nagyságú tepsit kibélelünk alufóliával. A fóliát olajjal bekenjük, meghintjük zsemlyemorzsával, beletesszük a párolt káposzta nagyobbik felét, rá egy réteg rizst majd a pörköltet. Közben majoránnával ízesítjük. Ezután ismét káposzta következik, majd az egészben hagyott káposztalevelek, amelyekre ráöntjük a joghurttal felhígított tefjölt és megszórjuk zsemlyemorzsával. A fóliával befedjük és kb. fél órát előmelegített sütőben pároljuk. M COMPUTER & NETWORK SERVICES CoMgffite TRAINING CENTER J Y ' 212-736-1312 PC-COMPUTER TRAINING REPAIRS WINDOWS/95 UPGRADES WORDPERFECTAVORD HARDWARE LOTUS123 / EXCEL SOFTWARE INTERNET Beszélünk és oktatunk magyarul... COMPULINK, INC /] 4217th AVE. 10 Floor » / T New York, NY 10001 f”““! Tel:212-736-1312 I Fax: 212-736-0580 I j fi E-mail: compuline@worldnet.att.net