Amerikai Magyar Szó, 1996. július-december (50. évfolyam, 27-48. szám)

1996-10-31 / 41. szám

8. Thursday, Oct. 31, 1996 AMERIKAI MAGYAR SZO SZAKONYI KÁROLY A csend kertje Valahol Horvátországban Hajdanán, gyerekkorom­ban, vasárnap kora délután nagyanyámmal felkereked­tünk, hogy Pestről átmen­jünk Budára, a Farkasréti temetőbe. Akkor még járt a 75-ös villamos a Rákóczi úton; a Rottenbiller utcai járatról lehetett átszállni rá; a Baross térig egy kisszakasz is elég volt, a rácsos ajtó mellé akasztott perselybe kellett bedobni a pénzt. A 75-ös az Erzsébet hídon át a Böszörményi út végéig vitt; ott a Németvölgyi út sarkán felszállhattunk az 59-esre. A 75-ös a múlté, de az 5-ös ma is jár a temetőig. Azokon a vasárnap délutá­nokon özvegy nagyanyám férjét meg a korán elvesztett fiát látogatta, s ha vele mentem, különösen így őszidőn, mindig nagyon szépnek találtam a sírok fölé nőtt gesztenyefákat. Bokáig gázoltunk a sárga levelekben, és a krizantémok meg a gyertyák illata, a mécsesek lobogó lángja elkápráztatott. Nemigen féltem a halált. Nagyapámat szerettem, vári vendéglőjében sok szép évet töltöttem; rajzolni tanított; s ha kedve támadt, citerázott a bolthajtásos üzletben. De amikor meghalt, még kicsi voltam, s úgy véltem, az öregek meghalnak, ez a dolgok rendje. Anyám öccsét, akit tizenhat évesen vitt el a tüdőgyulladás, életé­ben nem ismerhettem; a terméskőből faragott kőke­reszten láttam emailírozott portréját; szelíd, kedves fiút ábrázolt az ovális, halvány­barna kép. Aztán elteltek az évtizedek, s amikor lejárt a sírok ideje, az exhumált csontokat más­hová vitettük, oda, ahol már nagyanyám, szüleim és más rokonaim nyugszanak. Később művésztársaim te­metésére jártam ki Farkas­rétre. Színészeket, írókat búcsúztattunk; egyre többet. És egyre megrendültebben álltuk körül a ravatalokat, mert már a mi kortársainkat láthattuk ott. De még otthagytam a csend kertjét. Még úgy me­hettem ki mindig a kapuján, mint aki végül is idegen itt. Most azonban immár több mint két esztendeje, hacsak nem vagyok vidéken, vagy nem akadályoz meg benne valami, naponta kijárok ide. Nyugtalan szívvel, de egyre idetartozóbban. Amint belépek a kapun, más világba érkeztem. Azok­nak a tartományába, akiket már nem háboríthat a világ mindenféle nyavalyája. És mintha magam is érezném ezt a védettséget. Fáj a veszteség, fáj, hogy akihez jövök, már soha nem szólhat hozzám, és én sem láthatom soha. így hát, hogy mégis vele lehessek, azokban az órákban, amikor a közelé­ben vagyok, átérzem a kert békéjét. November első napjaiban virágok borítják a hantokat, gazdag virágözönben tarkái­dnak a parcellák. Lángok vibrálnak, mint didergő lel­kek a hűvösödő estében. Most is avarral teli az út. A gesztenyék már megfakultak, s csak itt-ott hevernek a le­velek között. Ismerősöket látok. Nőket, férfiakat, akik ugyanúgy jár­nak ide, mint én. Nyáron gondosan öntözzük a virágo­kat alkonyaikor, hogy hajnal­ban frissen várhassák a na­pot. Most, ősszel elsöpörget­jük a leveleket, megbeszéljük az évelők sorsát, majd a fagy előtt befedjük a kővázakat. Itthon vagyunk. Bólintok a férfinak, aki tavaly vesztette el a felesé­gét; hosszan álldogál a sírnál, egyik kezét gyengéden a fej­fán nyugtatva. Egy idős pár egyetlen lányát siratja. Kö­szönnek, beszélgetünk, sok­szor látjuk egymást. Otthon érzem magam a csend kertjében. Ülök a kö­zeli pádon vagy elkószálok a hantok közötti utakon, elsza­kadva mindentől, ami a kerí­tésen túl létezik. Szoktatom magam ehhez a világhoz. Talán nem kellene, talán nem szabadna, de meg kell békülnöm vele. Mennyi harcot vívtak egy­mással azok, akik itt nyug­szanak! Mennyi ellenséges­kedés csitult el az utolsó perccel. Mennyi fájdalom, kétségbeesés, csalódás..., de persze mennyi remény, bol­dogság és szépség is. A magaá fák alatt most virágok halmai közt gyertyák lobognak a novemberi esté­ben. Halottak napja. Autók suhannak a máskor csendes utakon. Nyüzsög a tömeg a főkapunál. Árusok kínálják a csokrokat, mécse­seket. Ég az örökláng a tá­volban nyugvók, az ismeret­len helyen elföldeltek, a sen­kihez sem tartozók emlék­oszlopánál. Körötte olvadozó gyertyák, mécsesek, fonnya­dó virágok. Ysa pur es chomuv ougmuc... És fölötte a lángokból újjáéledő Fő nix... Most minden hantnál em­berek. De én ismerem a csend napjait is. Amikor alig látni itt valakit is, csak a ma­darak neszeznek az ágak kö­zött. És az esti csend. Sötéte­déskor zárják a kaput, utoljá­ra hagyod el a kertet. És ha visszanézel a fehér kövekre... Gyakran megyek el késő este a kerítés mellett. Mély­séges a csend. A némaság. Sehol senki. Csak ők. A többé már nem bánthatok. A küzdelmekben nem részt vevők. A soha többé nem zaklathatok. A kert békéjére gondolok. «I» *!* *!* «1* «X# 4* 4* 4* 4* *1* 4* 4* 4* 4* 4* 4* 4* 4* #1% 4« 4* 4* v 4* 4* 4* 4* 4* 4* "S* 4* 4* 4* 4* Biblia-sarok 4« 4* 4« *1* 4« 4* 4* 4^ 4* 4f 4* 4* 4* 4* *1* *1* 4* <rj> 4% 4* 4> 4* v 4* 4* 4* "Vajon a forrás ugyanabból a nyílásból árasztja-e édes és keserű vizét?" (Jakab 3, 11) Gyermekkorom nagy élményei közé tartoztak a kirándulá­sok, főleg azok, melyeket szüleimmel, testvéreimmel, vagy barátaimmal, osztálytársaimmal a hegyekben tettem. Leírha­tatlan élményt jelent, amikor egy hosszabb túra megtétele után egy kis kirándulócsoport elérkezik egy forráshoz és annak hűsítő, frissítő vizével olthatja szomját, annak ízéből nyerhet jókedvet és energiát a hátralévő út megtételéhez. Vigyázni kell azonban arra, hogy a kulacsban lévő vizet ne szorítsuk magunkhoz, a folyadék ne vegye át a test melegét, vagyis ne poshadjon meg, ne váljon ízetlenné. A langyos kellemetlen íz megkostolása után senki nem a forrást okolja, hanem magát, mert nem ügyelt kellőképpen a víz állapotára, arra, hogy órák után is épp" olyan örömet jelentsen inni belőle, mint amilyet az első, még a forrásnál lenyelt kortyok vételekor érzett. Október 31-én ünnepeljük a Reformáció napját. Azt a napot amikor évszázadok levert megmozdulásai gondolkodó szerze­tesek eltüntetése, elhallgattatott római katolikus papok után egy lelkigyakorlatok és kemény testi sanyargatás után hitében megtisztult erfurti szerzetes és tanárWittenberg városában, a templom ajtajára kiszögezte tételeit. Ezeknek minden betűje a Szentírásban fogantatott: ember részérőlmegtámadhatatlan volt. A középkor sötét gondolat-celláiba berobbant az evangé­lium világossága, Krisztus igazsága, az uralkodó, intézménye­sített egyház béklyóival szemben. És az Isten hatalmát elfogadó. Tőle nyert emberi bölcsesség, végre kiterjeszthette szárnyait! Guttenberg nyomdájából ezrével repülhettek ki a humanista írók művei, a sokáig sanyarú sorsot viselő népek bibliai igazolást nyertek szabad­ságharcaik megindításához. Skócia, a Németalföld, Magyaror­szág és Svájc vezető szerepet vállaltak az új, immár újkori gondolkodás megindításában, terjesztésében. A gyermekcipő­ben járó gazdaság európaivá nőtte magát Kálvin tanításai által. A langyos, keserű vízből, frissítő, népeket, tudatot, igaz- istenismeretet adó édes forrás vált.' "Egyedül a Szentírás! Egyedül hit által! Egyedül kegyelemből!" - fogalmazta meg zászlajának feliratát a Reformáció és lengeti azóta is ezt a lobogót, mindenhol, ahol az Isten által adott szabadságot, igazságot keresik, vágyják a béklyóba kötött emberi lelkek. Kedves újságolvasó! Édes, vagy keserű víz folyik belőled? Milyenek a szavaid, hova visznek lábaid? Mit nem tesznek meg kezeid és mire készek bármikor? Milyen gondolataid vannak? Mit mondanak a hozzád legközelebb állók? Édes az életed vize? Áldd érte az Istent és továbbra is járj azon az úton, melyet Ő adott neked! Keserű? Mibe keseredtél bele? Mi az amiért oly sokszor kimondod: "Itt már az Isten sem segíthet"? Édes és keserű egyszerre? Mivel kevered azt a tisztaságot, melyet szüléidtől, tanáraidtól, lelki vezetőidtől tanultál? Mitől poshadt meg életed vize? Térj vissza a forráshoz, az Igéhez, ahhoz a közösséghez, mely ÚRának vallja Jézus Krisztust. Engedd, hogy Isten alakítson vissza. RE-FORMALJON olyanná, amilyen te magad is lenni szeretnél, amilyen állapotban kedves vagy Oelőtte, mely hittel, Hozzá való közelséggel már ez az életed is közelébe jut annak az örömtelinek, eljövendőnek, melyre mindazoknak Ígérete van, akik odamennek, visszatérnek Hozzá. Isten segítsen e döntés megtételében! Ámen. K.S. Dr. SZABÓ ENDRE BELGYÓGYÁSZ SZAKORVOS ENDOKR1NOLÓGUS v. new yorki orvostudományi egyetemi tanár Cukorbetegség, pajzsmirigy problémák és egyéb hormonzavarok diagnózisa és kp7pl pcp 220 East 69th Street NEW YORK^N.Y. 10021 Telefon: (212) 628-5626 Appointment csak előzetes bejelentéssel

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents