Amerikai Magyar Szó, 1996. január-június (50. évfolyam, 1-26. szám)

1996-02-22 / 8. szám

Lemondott Bokros Lajos BUDAPEST. Suchman Lajos pivatizálási miniszter nem fogadta el a Pénzügyminisztérium javaslatát, mely a privatizálási többletbevételek sorsáról dönt, mert keveselte a 10-12 milliárdos kamatmegtakarítást. A kormányülésen, ahol a kompromisszumos döntés megszületett, a pénzügyminiszter 35-40 milliárdos összegről beszélt, s ennek felhasználásáról döntöttek. Nyilvánvaló, hogy az ott hozott döntések az infrastruktúrális fejlesztésre és az államháztartás reformjára nem elegendőek. Komolytalan dolgokhoz nem vagyok partner, - jelentette ki a privatizációs miniszter. Február 20-án lemondott Bokros Lajos pénzügyminiszter. A hír egyáltalán nem meglepő, mivel parlamenti egyeztetési viták hevében már többször felajánlotta lemondását, ami újdonság, hogy a lemondást Horn Gyula miniszterelnök el is fogadta. Horn Gyula a Vatikánban RÓMA. II. János Pál pápa február 15-én magánkihallgatáson fogadta Horn Gyula miniszterelnököt a Vatikánban. A pápa jó vélemélnyének adott hangot a magyar kormány és a katolikus egyház között kialakult együttműködésről, s elismerését fejezte ki a demokratikus átalakulásban elért eredményekért. Horn miniszterelnök megköszönte az európai kisebbségvédelmi egyezmény létrehozásáért tett vatikáni kezdeményezést, s konkrétan felvetette a magyarság helyzetét Szlovákiában, megemlítve, hogy a püspöki karban nincs magyar püspök, vagy segédpüspök. A Szlovák Kultúrális Minisztérium nyilatkozatában visszautasít minden kísérletet, mely külföldről diktálná a püspöki posztok betöltésének személyi kérdéseit. Sakkvilágbajnokok játszmái PHILADELPHIA. Kaszparov a férfi világbajnok, 4:2 arányban legyőzte a "Mély Kéknek" elnezezett IBM számítógépet, s elnyerte a győztesnek felajánlott 400 ezer dolláros díjat. A győzelem igazolja az emberi elme jobb kombinációs képességét, de ______________________szinte mindenki biztosra veszi, hogy csak idő kérdése, hogy egy gyorsabb és tökéletesebb számítógép változat legyőzze a világ legjobb sakkozóját. Folyik az elvi vita, hogy a mesterséges intelligenciának nevezettszámítógépes feladatmegoldó képességintelligencia-e vagy a gép az mindig csak gép marad. A Spanyolországban folyó Női Sakkvilágbajnoki Párosmérkőzésen Polgár Zsuzsa a 11-ik mérkőzés után 7,5:3,5 arányban vezet a kínai Xie Juan ellen, s így már csak 1 pont választja el a világbajnoki címtől. Garri Kaszparov Welfare korlátozott ideig New York, New Jersey és Connecticut kormányzói egyeztetik a három állam welfare programját. A tervek szerint, melyhez kongresszusi és elnöki jóváhagyás is szükséges a welfare-re való jogosultságot New York államban és New Jersey-ben öt évben, míg Connecticut-ben 21 hónapban tervezik maximalizálni. Ki lesz a kihívó? Teljes gőzzel halad a két párt elnökválasztási kampá­nya. Clinton elnök ellenje­lölt nélkül, könnyedén szerzi meg pártja jelölését, a kérdés csupán az, hogy a támogatás milyen mértékű, azaz hányán mennek el szavazni. A hangsúly inkább azon van, hogy kellően felkészülve várja majd a republikánus ellenjelölt kihívását. A republikánusoknál a helyzet sokkal többszínűbb. Igaz, az esélyesnek kikiáltott Dole szenátor vette az első akadályt, s megnyerte a feb­ruár 12-én megtartott iowai jelölést, de győzelme nem volt elsöprő. A republikánu­sok 26 százaléka szavazott rá, míg Buchanan 23, Alex­ander 18, Forbes 10, Gramm 9 százalékot ért el. Phil Gramm szenátor, aki alulma­radt Buchanan-al szemben a párt konzervatív szárnyáért való versengésben, visszalé­pett a jelöléstől. Kérte híve­it, hogy támogassák Dole szenátort, mert benne látja azt a személyt, aki képes Clinton elnök maga mögött a párt teljes egészét felsorakoztatni. Phil Gramm Forbes, aki hirdetésre $400-t költött minden szava­zatáért Iowaban, változatla­néi hiszi, hogy a médián ke­resztül elérve a szavazókat, sikerül támogatásukat meg­szerezni. Az általa javasolt egységes adózás és egyéb gazdasági javaslatok miatt a téma központi kérdéssé vált a jelöltek vitájában, bár sokan támadják őt, hogy egy ország vezetése más mint egy üzleti vállalkozásé. Steve Forbes A február 20-i New Hamp- shire-i választások után való­színűleg tovább tisztul a kép, hogy ki lesz Clinton elnök végleges kihívója. Egyelőre korai lenne bármit is jósolni, sok függ attól, hogy ki-kivel társul majd, s ki lesz az alel- nök jelölt. Egy békeszerződés több arca Február 18-án, az olasz fővárosban Rómában talál­kozott a három balkáni állam vezetője, hogy a Day- ton-i konferencia óta felme­rült problémákat egymással és a rendezésben résztvevő államok Egyesült Államok, Franciaország, Nagy Britan­nia, Németország,Oroszország képviselőivel megvitassák. Á békeszerződés feltételei­nek teljesítése mindhárom fél részéről kívánnivalókat hagyott maga után. A szerbek megszakították kapcsolatukat a NATO egy­ségekkel, mert két vezetőjü­ket átadták a Hágai Nemzet­közi Bíróságnak. A bosnyákok nem küldték haza az iszlám harcosokat. A NATO erők február 15-én bizonyíthatóan a bosnyák kormány tudtával működő terrorista kiképző bázist ta­láltak többek között két iráni katonával. Alija Izetbegovic elnök szerint a katonák iráni diplomaták és a szarajevói nagykövetségnek alkalma­zottai. SLOÍEN1A Danube R. SERBIA MONTENEGRO, Areas Set Out Under Peace Accord Muslim-dominated Q Serbs ■ Government and ™ _ Croats J Croats Bobani A körülbelül 45 ezer fős boszniai horvát hadsereg, nem fogadja el a bosnyák kormány fennhatóságát. A i megállapodás szerint minden külföldi katonának január 19-ig el kellett volna hagynia az országot, a horvátok csu­pán az egyenruha feliratát cserélték horvátról boszniai- horvát-ra. Szóval volt miről tárgyalni az érdekelteknek az elmúlt hétvégén. Mindhárom veze­tő ismételten elkötelezte ma­gát, hogy teljesíti a békeszer­ződés feltételeit, így valószí­nűleg az egyezmény üteme­zésének megfelelően még ezen a héten feloldják a gaz­dasági embargót a boszniai­szerbek ellen. Jelcin indul az elnökválasztáson Jelcin szülővárosában Yekaterinburg-ban bejelentette, hogy indul a júniusi elnökválasztáson. Oroszország reményének nevezte önmagát, aki folytatni kívánja, de nem minden áron az ország demokratikus átalakítását és a gazdasági reformokat. Sokan úgy vélik, ha Jelcin meg akarja nyerni a választásokat, akkor vissza kell lépnie meghirdetett reformjaitól. Olvassa New York egyetlen magyar nyelvű hetilapját! * Ara: 75 cent VOL. L. No. 8. Thursday, Feb. 22, 1996 ISSN 0194-7990 AMERICAN HUNGARIAN WORD, Inc. 130 E. 16th Street, New York, NY 10003 Tel: (212) 254-0397 Fax: (212) 254-1584

Next

/
Thumbnails
Contents