Amerikai Magyar Szó, 1996. január-június (50. évfolyam, 1-26. szám)

1996-02-08 / 6. szám

Thursday, Feb. 8, 1996 AMERIKAI MAGYAR SZO Évfordulónaptár 1875 január 20-án született Jean Francois Millet francia festő. Tagja volt az un. bar- bizoni iskolának, melynek tagjai azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy képeiket a természeti benyomások alap­ján fessék meg. Nevezetes tájképei: Tél, Tavasz, Burgo- nyaültetők, Marokszedők (kép) 1965 január 24-én hunyt el Sir Winston Churchill angol államférfi, a Hitler ellenes koalíció megteremtője, a sző vetségesek második viághá- borús győzelmének meghatá­rozó egyénisége. 1953-ban Nobel-dyjal tüntették ki mesteri történeti és életrajzi műveiért Világhírű hatköte­tes A második világháború története című műve 1953- ban jelent meg. 1809 január 19-én született Edgar Allan Poe amerikai költő és novellista. Tizen négy éves unokahugát vette feleségül, s annak korai halá­la gyógyíthatatlan sebet ejtett szívén. Ő teremtette meg a novella eszményi formáját. O írta a világirodalom egyik legnagyszerűbb versét, A hollót, melyből egy verssza­kot idézünk: "Látnok!" búgtam, ."ször­nyűlátnok! Ördög légy, madár vagy átok! Hogyha Istent úgy félsz, mint én és van hited, mely égre száll, Mondd meg e gyászterhes órán: messze mennybe vár-e jó rám, Angyal néven szép Lenórám, kit nem szennyez földi sár, Átölel még szép Lenórám, aki csupa fénysugár?" S szól a Holló: "soha már!" Az amerikai film úttörője Sam Goldwyn 1974 jan 31-én hunyt el. Alkotásai közt sze­repel: "Nyugaton a helyzet változatlan, az Elfújta a szél." Ő fedezte fel Gary Coopert és Danny Kaye-t. Millecentenáriumi menetrend „’96: Magyarország!” PERCENKÉNT G47-ERT MAR HÍVHATJA MAGYARORSZÁGOT A Legjobb ár Amerikában 47i percenként a hét minden napján 24 órán kérésziül- nincs átiratkozási díj- nincs havidíj- kristály tiszta hangminőség, 100%-ban üvegszálas hálózat Csehország 050/perc Szlovákia 050/perc Németország C41/perc Ne mulassza el az alkalmat! Hívja: 1-800-377-0773 TTB Communications A szolgáltatás korlátozott New York City, Long Island és Westchesterben lakók részére akik a 212; 718; 516; 914 NYNEX service területén laknak Gazdag kulturális és turisz­tikai programsorozattal ké­szül az ország a honfoglalás 1100. évfordulójának megün­neplésére. Számos művészeti esemény - koncertek, kiállítások - sportversenyek,helytörténeti és népművészeti bemutatók, tudományos és szakmai kon­ferenciák is helyet kapnak a rendezvények sorában. Ma­gyarországra látogat a pápa, és itt tartják a katolikusok és reformátusok világtalálkozó­ját is. A ’96 Magyarország!" ren­dezvénysorozat házigazdája és koordinátora az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium turisztikai főosztály és a Ma­gyar Turisztikai Szolgálat. 1996 augusztus 19-ét nyil­vánították a millecentená- rium emléknapjává, munka­szüneti nappá. Az ünnepségsorozat január 18-án kezdődött a Parla­mentben, ezt követte a Ma­gyar Állami Operaház gálaest­je, melyen Göncz Árpád mondott ünnepi köszöntőt. Az Országgyűlés február 5- én, a tavaszi ülésszak első plenáris tanácskozásán emlé­kezik meg a millecentená- riumról. A Magyar Nemzeti Mú­zeum ez alkalomra felújított épületében március 16-án megnyílik a honfoglalás korát bemutató reprezentatív időszaki kiállítás, október 22- én pedig a XX. század tortá­imé a történelmi megemlékezéseket és a turizmust egybefogó programok "gondolatiságát" kifejező, a "barátságos nemzet, barátságos emberek" szlogen, a rendezvénysorozat szimbóluma. netét bemutató időszaki kiál­lítás. A pannonhalmi apátság épületében március 21-étől tárlaton elevenítik fel a ben­cés rend magyarországi tör­ténetét. A magyar iskola- rendszer ezeréves évforduló­ja alkalmából márciusban a győri Xantus János Múzeum­ban, júniusban a debreceni Déri Múzeumben és a Re­formátus Kollégiumban, au­gusztusban pedig a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban nyitnak a magyar oktatás különböző időszakát áttekin­tő kiállítást. A városligeti kultúr ális programok sorozata a nyár elején a felújított hét vezér szoborcsoport átadásával veszi kezdetét a Hősök te­rén. Ópusztaszere n június végén megrendezik a megyék má­sodik országos gyűlését, ezzel egy időben pedig régészeti és viselettörténeti tárlatot nyit­nak. Ugyancsak Ópusztaszer, valamint Budapest ad ott­hont június 14-16 között a magyarok IV. világkong­resszusának. A Magyar Tudományos Akladémia május 6-8 között idei közgyűlésen emlékezik meg a millecentenáriumról. A központi megemlékezések december 10-én a Magyar Állami Operaházban dísz- hangversennyel zárulnak. Európa Budapestet választotta ennél nagyobb sportesemény Magyarországon századunk­ban. Budapest a harmadik euró­pai főváros Athén és Hel­sinki után, amely másodszor adhat otthont a legrangosabb európai versenynek. A hazai szervezők már számtalanszor bebizonyították, hogy jó há­zigazdák és jó rendezők. Az ismételt bizonyításra igen nagy szükség lesz, hiszen leül­és belföldről egyaránt hatal­mas érdeklődésre lehet szá­mítani. Tizenöt-húszezer kül­földi néző lesz jelen. A sikerhez természetesen nem elegendő a verseny gör­dülékeny megrendezése, szükség van a magyar atléták jó szereplésére is. A nézők bizonyosan örömmel nézik majd Európa legjobbjainak vetélkedését, de joggal várják el saját atlé tárnék jó eredmé­nyeit is. Hiszünk abban, hogy egyre többen felismerik: az Eb nem csupán a Magyar Atléti Harminckét esztendővel a nagy sikerű 1966-os atlétikai Európa-bajnokság után ismét Budapest lesz a sportág eü rópai fővárosa! 1998 augusz­tus 16-án a Népstadionban elkezdődik a kontinens leg­jobb atlétáinak egy héten át tartó vetélkedése. A négyévente rendezendő kontinensbajnokság óriási lehetőség, hatalmas, de meg­tisztelő feladat a magyar at­létika számára. Nyugodtan nevezhetjük az Eb-t az év­század legnagyobb hazai sporteseményének, hiszen nem volt és már nem is lehet Schulek Ágoston, kai Szövetség, a szervezőbi­zottság vagy az atléták ügye, hanem egyben olyan nagy horderejű esemény, amely egész országunk, népünk megítélését befolyásolja. Legyünk együtt Európában, és tegyünk meg mindent a- zért, hogy az oly sokat szen­vedett népek, barátságban ünnepelhessék a sport, a fia­talság nemes vállalkozóját. Ehhez az összefogáshoz hí­vunk és várunk mindenkit, aki segíteni akar és tud. Schulek Ágoston a szervezőbizottság elnöke 3.

Next

/
Thumbnails
Contents