Amerikai Magyar Szó, 1996. január-június (50. évfolyam, 1-26. szám)

1996-04-18 / 16. szám

Menekült áradat Libanonban Izrael, melynek északi része Libanonból hosszabb ideje folyamatos rakétámadásoknakvan kitéve, április 10-én válasz­képpen megtorló akciókkal válaszolt, mely több százezres menekült áradatot indított el. A Libanon elleni katonai akció célja, hogy teljesen megszüntesse a rakétabelövéseket Izrael területére Libanonból. A magukat "Isten Pártjának” nevező terroristák változatlan sűrűséggel, körülbelül 45 katyusha rakétát kilőve naponta folytatják harcukat. Az izraeliek állítják, hogy maximális óvatossággal járnak el, s csak azokat az épületeket lövik közvetlenül, ahonnan a rakétákat küldték, illetve, ha nagyobb településeket támadnak meg ott előtte felszólítják a lakosságot a távozásra, s ez okozta a többszázezres menekült áradatot. Az invázióval a libanoni és a szíriai vezetést kívánják a gerillák elleni határozottabb fellépésre rákényszeríteni. Szíria, mely 35 ezer katonát állomásoztat Libanonban politikailag nagy befolyással rendelkezik az országban. Új központi nyomozóhivatal BUDAPEST A Miniszterelnöki Hivatal április 10-én közle­ményt juttatott el a Magyar Távirati Irodához, mely szerint a kormányfő megbízása alapján a hivatal folytatja a gazdasági bűncselekmények felderítésével foglalkozó központi hivatal létrehozásának szakmai előkészítését. Ennek megfelelően a szükséges jogszabályok tervezetét tárcaközi egyeztetésre bocsátotta és a kormány elé terjeszti a szervezet felépítésére vonatkozó javaslatát. A koalíciós partnert, az SZDSZ-t eddig az MSZP hivatalos úton nem tájékoztatta, hogy ez az új központi nyomozóhivatal mennyi pénzből és milyen hatáskörrel működne. Kuncze Gábor belügyminiszter a sajtónak nyilatkozva elmondta, hogy nem tartja szükségesnek az új központi nyomozószervezet létrehozását, mert rendőrség, vámőrség és az adóhatóság rendelkezik a gazdasági jogsértések feltárásá­hoz nélkülözhetetlen eszközökkel. Szerinte az új szervezet csak elszipkázná a szakembereket innen, gyengítve hatékonyságukat. Clinton elnök látogatásai Clinton elnök a héten Dél- Koreába, Japánba és Orosz­országba látogat. Megbe­szélni, egyeztetni való bőven akad mind a három helyen. Dél-Korea választások előtt áll. s úgy tűnik Észak-Korea eltanulta a kínai leckét, s katonai provokációkkal pró­bálja a választások eredmé­nyeit befolyásolni. Az elmúlt héten észak-koreai katonák több alkalommal behatoltak a két országot elválasztó de- militarizált övezetbe. Hogy mit szeretnének elérni, vagy kit támogatnak a választáso­kon az nem tiszta. Az is lehet, hogy az ország nehéz gazdasági helyzetből adódó belpolitikai feszültségeket akarják ily módon levezetni. Az Egyesült Államok vi­szonylatában egyértelműen azt szeretnék elérni, vagy kiprovokálni, hogy közvetlen tárgyalások kezdődjenek a két ország között. Dél-Korea nélkül. A japán kapcsolatokban a hangsúly a gazdaságról átto­lódott az amerikai katonai jelenlétre az országban és Ázsiában általában. A ko­rábbi kereskedelmi egyezmé­nyek eredményeként az ápri­lis 11-én közzétett jelentés szerint 50 százalékkal több amerikai autót adtak el Ja­pánban, mint korábban. A két ország közötti kereske­delmi mérleg is jobb képet mutat, bár a japán cégek távolkeleti beruházásai foly­tán sok japán cég által gyár­tott termék maláji vagy thaiföldi címkével érkezik az Egyesült Államokba. Az elmúlt év szeptemberé­ben, amerikai katonák által megerőszakolt iskoláslány esete Okinawában igen erős tiltakozási hullámot váltott ki a szigetországban tartózkodó amerikai katonák ellen. A japánok megkérdőjelezik, hogy miért kell még mindig több mint ötven évvel a Má­sodik Világháború befejező­dése után amerikai katonák­nak tartózkodni az ország­ban. A két ország rögtön reagált a közvélemény nyo­mására és április 12-én beje­lentették, hogy hét éven belül az amerikaiak kivonul­nak Okinawáról, de ez nem jelenti az amerikai haderő csökkentését a távolkeleti térségben, mert ez viszont éppen Dél-Koreát nyugtala­nítaná a legjobban. Bár Ja­pán, ahol egyébként 47 ezer amerikai katona tartózkodik maga is szeretné, ha legalább százezer amerikai katona tartózkodna Ázsiában lega­lább az évezred végéig. Moszkvában az elnök való­színűleg kifejezésre juttatja majd, hogy az Egyesült Álla­mok messzemenően támo­gatja Oroszország demokrati­kus átalakulásait, s piacgaz­daságra való áttérését, amit a Zyuganov által ajánlott ag­resszívnosztalgiával sze mbe n sokkal inkább biztosítottnak lát Jelcin elnök újraválasztá­sával. Clinton elnök a nyu­gati országok vezetőivel e- gyütt résztvesz az atomener­gia biztonságosságáról Moszkvábanmegrendeze ndő konferencián is. Ötnapos körútjáról, április 21-én va­sárnap érkezik majd vissza az elnök Washingtonba. ■ Pontosan száz évvel ezelőtt, 1897-ben a bostoniak az o- limpiai eszme újraéledésének jegyében, egy évvel az első athéni újkori olimpia meg­rendezése előtt, marathoni futóversenyt rendeztek. A porba húzott kis startvonal­tól tizenöten vágtak neki a távnak és tizen értek célba. Az azóta minden évben meg­rendezett Bostoni Marathon neve fogalommá vált a hosz- szútávfutásban A világ e- gyetlen más marathonja sem rendelkezik oly gazdag ha­gyományokkal mint a bosto­ni. Filmet készítettek, könyvet írtak róla, s rangját jól jelzi, hogy a győztesnek járó díj itt a legmagasabb a világon, mind a női, mind a férfi győztes, százezer dollárt kap. A képen látható, a bostoni marathoniak talán leglegendásabb alakjának Johnny A. Kelley-nek a szobra, melyet a táv legkriti­A 100-ik Bostoni Marathon kusabb pontjának tartott, szívtörőnek elnevezett emel­kedő tetején állítottak fel. Kelley 61 alkalommal futotta végig a 42 kilométeres távot, s kétszer elsőként érve a cél­ba. A szobrot 1991-ben min­tázták róla, amikor 83 éve­sen futotta végig a versenyt. Érdekes, hogy a nők sokáig ki voltak zárva a versenyből 1972-ben indulhattak elő­ször. A bostoni ellentétben a new yorkiakkal mindig a verseny jellegre koncentrál­tak, s így a nevezés feltétele életkor függvényében megha­tározott szintidő lefutása, mely 30 éves férfiaknál pél- dáúl három óra tíz perc, míg az ugyanilyen korú nőknél 3:40. Az évfordulóra rekordne­vezést kaptak a szervezők, s így 38500 hivatalos indulója van a versenynek. Több mint harmincezer jelenkezőt kellett visszautasítaniuk. Körülbelül 20 ezer banditára számítanak , így hívják azo­kat, akik rajtszám nélkül csak beállnak és végigfutják a versenyt. így április 15-én több mint ötvenezer részt­vevővel a világ minden ed­digi legnagyobb maratonját rendezték meg Bostonban. A verseny útvonalán másfél millióan buzdították és ün­nepelték a futókat (ez Bos­ton lakosságának majd há­romszorosa), s ezért sokan a hosszútávfutók Wood- stockjának nevezték el az eseményt. A férfiaknál az első helyet Moses Tanúi, kenyai versenyző szerezte meg két honfitársa előtt 2:09:16 idővel, míg a nőknél 2:27:12 idővel Uta Pipping, német versenyző bizonyúlt a legjobbnak. Ő az első női versenyző, aki három alka­lommal nyerte meg a Bosto­ni Maratoni. Olvassa New York egyetlen magyar nyelvű hetilapját! Ara: 75 cent VOL. L. No. 16 Thursday, April 18, 1996 ____________________________________________________________________ISSN 0194-7990 AMERICAN HUNGARIAN WORD, Inc. 130 E. 16th Street, New York, NY 10003____________Tel: (212) 254-0397 Fax: (212) 254-1584

Next

/
Thumbnails
Contents