Amerikai Magyar Szó, 1996. január-június (50. évfolyam, 1-26. szám)

1996-04-04 / 14. szám

Olvassa New York egyetlen magyar nyelvű hetilapját! Boldog Húsvétot és Passovert kívánunk olvasóinknak és hirdetőinknek Elfogadták az alapszerződést Több mint egy évvel a párizsi aláírás után a pozsonyi parlament március 26-án ratifikálta a szlovák-magyar alap- szerződést. Az erről szóló határozatot 119-1 arányban támogatták tizenkilenc tartózkodás mellett. Az alapszerződést módosító szlovák javaslatokkal illetve kiegészítésekkel kapcsolták össze és ezt követően szavaztak. Az "árú kap­csolást" a magyar kisebbségi képviselők nem fogadták el, ezért tartózkodtak a szavazásnál. A határozati javaslat mellé beterjesztett nyilatkozatot 89-16-24 arányban hagyták jóvá. Itt a magyarok nemmel szavaztak. A határozati javaslat az alapszerződés ratifikálásával váló egyetértést szorgalmazta, de kizárta a szlovák gyakorlatból a kisebbségek kollektív jogainak, illetve autonómiaelképzelései­nek bármilyen formában történő érvényre juttatását. Horn Gyula miniszterelnök kijelentette, hogy az alapszerző­dés ratifikálása valószínűleg kedvezően befolyásolja majd a magyar-román alapszerződés megkötését is. A Harmadik Párt Elcsendesült az előválasztás körüli hangzavar, s talán azt is hihetnénk, hogy biztosak lehetünk abban, hogy szep­temberben a szokásoknak megfelelően a végső versen­gésben már csak a két párt jelöltje, Dole szenátor és Clinton elnök vesz majd részt. Kifelejtünk azonban egy nagyon fontos tényezőt, azt, hogy a jelenlegi felméré­sek szerint az amerikaiak több mint kétharmada jónak látná, ha a két hagyományos párton kívül egy harmadik is alakulna.-Ez a harmadik pedig erő­teljesen formálódik, hiszen Ross Perot alapította Re­form Part mind az ötven ál­lamban szeretne felkerülni a választási listára. A felkerü­lés feltételei szinte államon­ként változnak, s a másik két párt mindent elkövet, hogy ezt megakadályozza. Ennek ellenére szinte biztosra vehe­tő, hogy szeptemberre min­den államban ott lesznek a választási listán, bár ez Pe- rotnak várhatóan legalább 20 millió dollárjába fog kerülni. A párt jelöltjének csak két feltételt kell teljesítenie, e- gyetért és támogatja a párt Ross Perot alapelveit és nem folytat ne­gatív kampányt. A texasi milliárdos, aki állandóan hangsúlyozza, hogy legalább öt jobb jelöltje van mint Dole és Clinton, s ő csak abban az esetben indul, ha erre pártja felkéri szinte biz­tos jelöltnek tekinthető. Más jelölt esetében, aki az előírások szerint maximum ezer dollárt, a párt pedig $20 ezret fogadhat el már nem lesz elegendő idő választási kampány pénzügyi hátteré­nek megteremtésére, Perot pedig annyit használ fel saját vagyonából, amennyit csak akar. Sokan úgy vélik, hogy miu­tán a költségvetés egyensúly­ba hozatalát a republikánu­sok programjukba iktatták Perot-nak nem sok mozgás­területe marad. Beszédeiből az tűnik ki, hogy magasnak tartja az adózást, katasztrofá­lisnak a kereskedelmi politi­kát, s szerinte a szociális jut­tatások rendszere elavult átszervezésre szorul, bár az egyenlőre nem száz százalé­kosan kristálytiszta hogy ezt miként is képzeli el. Perot 1992-ben újraindulá­sakor 7 százalékon állt, majd 34 nappal később 19 százalé­kot ért el, a felmérések sze­rint jelenleg a választók 14- 19 százaléka támogatja, s sokak szerint a rendelkezésé­re álló 60 nap alatt akár 40 százalékot is elérhet, mivel legutóbb sokan esélytelennek minősítették és ezért nem szavaztak rá. Csak emlékez­tetőül Clinton elnök 43 szá­zalékkal nyert 1992-ben. Egy biztos, ha elindul a választásokon és hajlandó erre körülbelül 100 millió dollárt költeni, akkor telje­sen felboríthatja a kétpárti egyensúlyt és teljesen bizony­talanná teheti a választások végeredményét. Marhavész Angliában BUDAPEST A hétvégén tar­totta meg ötödik kongresszusát a szocialisták pártja. A három napos találkozón a résztvevők szinte teljesen egyöntetűen támogatták a kormány eddigi munkáját és a végrehajtott gaz­dasági reformokat. Horn Gyu­lát megerősítették pártelnöki tisztségében, s még helyettest sem választottak mellé. Kilépett viszont a pártból Suchman Tamás privatizálási miniszter, aki posztjának to­vábbi betöltéséről nem nyilatkozott. Horn Gyula miniszterelnök a megtartott sajtó- konferencián azt mondta, hogy Suchman maradhatna a kor­mányban, mivel jó munkát végzett. KITÜNTETÉS Dr. Farkas Ervin a Magyar Zsidók Világszövetsége alelnöke és a New York-i Figyelő c. lap vezetője az észak-amerikai magyar nyelv, sajtó demokratikus hagyományainak fenntar­tására és a felekezeti hovatartozástól független konstruktiv párbeszéd állandó biztosítására tett erőfeszítései elismerése­ként a Magyar Köztársaság Érdemrend kiskeresztje kitüntetés­ben részesült 1996. március 15-e alkalmából. Suchman Tamás Két héttel ezelőtt egy angol tudósokból álló csoport beje­lentette, hogy a Creutzfeldt- Jakob betegségnek nevezett teljes agyi degenerálódáshoz vezető megbetegedést, amit eddig 10 embernél diagnosz­tizáltak, valószínűleg, az őrült marha betegség néven ismert kór okozta, s a betegek szarvasmarha termé­kek fogyasztásán keresztül kapták meg a fertőzést. Ezt a feltételezést korábban az angol kormány tíz éven ke­resztül visszautasította. A fertőzés a feltételezések sze­rint a birkáktól terjedt át a marhákra, mivel 1989-ig, amíg be nem tiltották angli- ában proteinként feldolgo­zott birkát etettek a tehe­nekkel. A betegség csak abban a tíz országban je­lentkezett, ahová a britek a 80-as években marhákat ex­portáltak. Ezek közül hat országban, beleértve Kana­dát is a betegség nem terjedt át az ott élő állatokra. Az Egyesült Államokban a betegséget eddig nem észlel­ték. 1990-95 között 2,600 marha agyát ellenőrizték, s a betegség egynél sem volt kimutatható Az Európai Közösség or­szágai március 27-én tilalmat rendeltekéi a brit szarvas- marha és szarvasmarhából készült termékek exportjára, beleértve a gyógyszer-, koz­metikai szereket, zselatint. A tilalmat hat héten belül újraértékelik, s kilátásba he­lyezték nagyobb segély meg­szavazását is. A gyógyítás jelenlegi egyet­len lehetősége, a fertőzött állatok levágása. Mivel az idősebb állatoknál sokkal nagyobb az esély arra, hogy fertőzött proteint ettek ezek levágását tervezik. A kriti­kus életkor megállapításának függvényében ez 850 ezer - 4,5 millió állatot fog érinteni. VOL. L. No. 14. Thursday, April 4, 1996 ISSN 0194-7990 AMERICAN HUNGARIAN WORD, Inc. 130 E. 16th Street, New York, NY 10003_____________Tel: (212) 254-0397 Fax: (212) 254-1584 ✓ Ara: 75 cent MSZP kongresszus

Next

/
Thumbnails
Contents