Amerikai Magyar Szó, 1995. július-december (49. évfolyam, 27-47. szám)

1995-09-07 / 33. szám

2. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, Sep- 7, 1995 Életfa Ezen a néven alakult újjá a "Zagyva Együttes". Vezetője ifj. Magyar Kálmán lett. Magyarország­ból visszatért Zagyva Natália és így az elmúlt hét végén már reggelig húzták a talpalávalót egy magyar esküvőn. New Yorkban szeptember 30-ára hirdetik meg az első Táncházat a Magyar Házban. MISKOLC. A Matáv Rt. miskolci igazgatóságához tartozó Heves Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Kecskemét és Cegléd területén befejeződött a térség teljes telefonautomatizációja. A miskolci igazgatóság a soproni után a második az ország­ban, ahol ez befejeződött. RÓMA. Olasz és orosz kutatók felfedezték, hogy III. Gusztáv svéd király 50 hadihajóból álló flottája a Balti-tenger fenekén fekszik. A flottát 1790-ben a viborgi csatában süllyesztették el az orosz hadi­hajók. A Szentpétervártól északnyugatra fekvő tengerfenéken 25 méter mélyen találtak a többi között egy 64 ágyúval ellátott fragettot. A hadihajó jó állapotban maradt fenn. B Igor Nemec tárcanélküli miniszter augusztus 30- án bejelentette, hogy a Cseh Köztársaság titkos információk kezeléséről és megvédéséről szóló egyezményt kíván aláírni az Egyesült Államokkal. Bizonyos amerikai technológiák eladásának és a két hadsereg közötti együttműködésnek előfeltéte­le egy ilyen jellegű egyezmény. William Perry amerikai védelmi miniszter szep­temberben tervezett cseh útja során közös ameri- kai-cseh-német hadgyakorlaton is részt fog venni. // A Kisgazdapárt augusztus 28-án arra kérte a Kormányt, hogy szakítsák meg a diplomáciai kapcsolatokat Romániával. A telefonhívás az ellenzéki pártokkal való hétvégi találkozón érte Horn Gyulát, aki a Romániával való párbeszéd folytatása és a diplomáciai kapcsolatok erősítésére mellett döntött. AMERIKAI , MAGYAR SZÓ USPS 23-980 ISSN 0194-7990 Published weekly, exc, last week in July, first two weeks in August, last 2 weeks in Dec. by Hungarian Word Inc. 130 E 16 St. New York, N.Y. 10003 Second class postage paid at New York, N.Y. Edited by the Editorial Board Subscription in the USA: One year $30.- 6 months $16.­In Canada and other countries: One year $35.- 6 mounths $18.­Postmaster: Send address changes to: Amerikai Magyar Szó, Hungarian Word Inc. 130 E 16th St. Hew York, N.Y. 10003 A névvel aláirt cikkek nem szükségképpen fejezik ki a szerkesztő-kiadó álláspontját és azok tartalmáért mindenkor a cikkíró a felelős. Közlésre beküldött kéziratokat nem őrziink meg és nem küldünk vissza. Kedves Olvasó! A postai címzésnél legfelül találja meg előfizetésének lejárati idejét. Kérjük, ne várjon a felszólításra, hanem küldje be az előfizetési díjai. Köszönjük, hogy segíti és egyszerű­síti munkánkat Szerkesztőség Nem emelkedik jövőre 62 évre a nyugdíjkorhatár FERENCZ BÉLA Kaliforniában élő, erdélyi születésű faszobrász fából faragott domborműsorozatot ajándékoz Sopronnak. Az alkotások többsége a magyar történelem kiemelkedő eseményeit, személyiségeit örökíti meg. A kompozíciók a soproni városháza belső tereit díszítik majd, avatásuk december 14-én lesz. A Transparency International ENSZ-megbízásból felmérte, mekkora a korrupció a világ 41 államában (jelesül központi kormányában és közigazgatásában): üzletemberek és újságírók osztályzatai alapján a legbecsületesebb ország Új- Zéland, s a legkevésbé korruptak közé tartozik Dánia, Szingapúr és Finnország. A vesztegetés Indonéziában a leggyakoribb. Magyarország a nem túl hízelgő 28. helyet kapta. B PEKING Mao Ce-Tung egyik unokája Mao Hszin- jü szerződést írt alá egy kínai zeneműkiadó vállalattal arról, hogy olyan műsoros kazettát készítenek, amelyen az unoka dalokban zengi el nagypapája dicséretét. A kazetta piacra dobását decemberre tervezik. * INGVAR CARLSSON svéd kormányfő bejelei ;tte, hogy jövő márciusban lemond miniszterelnöki posztjáról és a kormányzó Szociáldemokrata Párt vezető tisztéről A tavaly szeptemberben megválasztott 60 éves kormányfő hangsúlyozta nem fáradt bele a politikába, csupán több időt szeretne tölteni családjával, VARSÓ. Bydgoszez lengyel városban egy 33 éves asszony hármas ikreknek adott életet, de újszülött fiai közül ketten sziámiak, vagyis össze vannak nőve. Ez egy ritka eset, hogy a sziámi ikrek mellett egy egészséges gyermek is a világra jött. Gyakorla­tilag nincs esélyük a túlélésre, mivel nincs mód a szétválasztásukra. ^ BUDAPEST. A múlt héten debütáltak az OTP részvények a Budapesti Értéktőzsdén. Huszonki­lenc üzletkötésben ötmillió forint értékű papír cserélt gazdát. BUDAPEST. Kizártnak nevezte Szabó György népjóléti miniszter a jövő évi második felétől egységesen 62 évre emelkedjen a nyugdíjkorhatár. A miniszter szerint valóban voltak ilyen pénzügy­minisztériumi tervek, de ezek már csak alkotmá­nyossági okokból sem válhatnak valóra. A nőknél a törvény szerint kétéven. egy évvel emelkedik a nyugdíjkorhatár, jelenleg 56 évesen nyugdíjazhatok, de már 55 évesen is nyugállo­mányba vonulhatnak - saját elhatározásuk alapján. A férfiaknál legkorábban 1997-1998-ban emel­kedhet a korhatár, és a miniszter ott is hasonló megoldást szorgalmaz, mint a nőknél, vágj is a kétévente egy évvel való növekedést. így az ezred­forduló után lehet a korhatár egységesen 62 év. * BUDAPEST. Idén 87 ezer 100-an jelentkeznek a felsőoktatási intézményekbe és közülük 36 ezer fiatalt vettek fel. Ez a jelentkezők számát tekintve öt-hét százalékos, míg a felvettek arányát nézve 10-15 százalékos növekedést jelent a tavalyi évhez képest. A pótfelvételiken 1500 hely vár gazdára. Harminc százalékkal nőtt a felvettek száma a gazdasági képzettséget nyújtó intézményekben és a jogi karokon; tíz százalékot meghaladó volt az emelkedés a bölcsész és természettudományi karokon és az agrárintézményekben; elérte a tíz százalékot a tanárképzésben, ennek alatta maradt az egészségügyi, a műszaki és a művészeti felsőoktatásban. B BUDAPEST. Ősszel feltehetően újrakezdődnek a hatpárti tárgyalások a pártingatlanok újraelosztá­sáról. Az SZDSZ-nek legalábbis az a szándéka, hogy a nyári szünet után kezdeményezze a tárgya­lások folytatását. Az újraelosztás a gyakorlatban azt jelentené, hogy öt parlamenti párt az MSZP- ingatlanokból jutna újabb székházakhoz. Értesülé­sek szerint az MSZP-nek 360 ingatlana van. * Jeruzsálem. Az iraki diktátor két lánya magas állami beosztásban lévő férjeikkel és családjukkal együtt rejtélyes módon Jordániába szöktek át s ott azonnal politikai menedékjogot kértek, Ez a fordulat súlyos csapás Szaddam Husszein zártkörű, családi vállalkozáson alapuló diktatúráján­FAMILY PRACTICE Dr. MOLNÁR TAMÁS Általános, családi orvos. 83-39 DANIELS St. Briarwood (Queens) N.Y. 11435 Tét (718)291-5151 One block East of Main St. & two blocks South of Grand Cent. Pkw. Bus: Q 44 Main St. & Grand CentrPkw. Q 60 Queens Blv.& Van Wyck Bhr. Subway: F Van Wyck Blv. Station. Magas vérnyomás, cukorbetegség, kisebb sérülések, baleset, oltások, cholesterol, izületi bántalmak korszerű dugnozisa és gyógykezelése EKG, röntgen, laboratóriumi tesztek a helyszínen Gondos orvosi kivizsgálást és kezelést nyújt az egész család számára. Szükség esetén kórház biztosított Biztosítást elfogadok Q/áÍLozó n/ifág

Next

/
Thumbnails
Contents