Amerikai Magyar Szó, 1995. július-december (49. évfolyam, 27-47. szám)
1995-11-02 / 41. szám
Megújulnak a szakszervezetek Az amerikai szakszevezetek vezetői az elmúlt héten tartották meg országos kongresszusukat New Yorkban. Az American Federation of Labor and Congress of Industrial Organizations elnökévé Mr. John J. Sweeney-t a szolgáltatási dolgozók szakszervezeté - nekvezetőjétválasztották. Mr. Sweeney Ígérte, hogy egyesíti a szakszervezeteket, s sokkal többet fog költeni a szervezésre (az átlagos 5 százalékkal szemben a vezetése alatt álló szolgáltatási dolgozók összkia- John J. Sweeney dásaik 30%-t költötték erre), s ígéri hogy több nőt és kisebbségi képviselőt fog megnyerni a szakszervezeteknek, s főleg vezetőségben szeretné látni őket. A mozgalom jelképévé a felkelő napot választották. A szakszervezetekről szóló cikkünket a 4-ik oldalon olvashatják. Independence vagy Reform Ross Perot új politikai pártja Független, "Independence" nevet választotta. Azokban az államokban, ahol ez a név már foglalt» ott Reform Párt néven lépnek majd a politikai porondra. Perot bejelentését követően Californiában, mely választási szempontból a legfontosabb államnak számít, 18 napon belül gyűjtötték össze az induláshoz szükséges 89,007 aláírást. Perot,aki változatlanul azt mondja, hogy nem kíván indulni az 1996-os választásokon/nindent megtesz, hogy pártja a többi államban is felkerüljön a választási listára. Politikai elemzők úgy vélik, hogy az új párt meg fogja osztani a republikánus szavazatokat, ami a demokratákat fogja segíteni. New York-i vendégszeretet Giuliani, New York polgármestere, aki az ENSZ megalakításának 50 éves évfordulóján résztvevő állam és kormányfők részére fogadást és hangversenyeket adott, nem hívta meg Fidel Castrot és Yasir Arafatot. Arafatot, aki elment Beethoven 9-ik szinfóniájának előadására, a rendezők megkérték, hogy távozzon. Az esemény nagy politikai vihart kavart fel, s nagyon sokan bírálták őt, többek között New York két korábbi polgármestere is, mondván a viselkedés nem méltó New York vendégszerető hagyományaihoz. Giuliani válaszában azt mondta, hogy még egy béke Nobel-díj sem tudja vele elfeledtem, hogy a PLO amerikai állampolgárokat gyilkolt meg. Orosz katonák amerikai földön Ami néhány évvel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna, ma valóság. Orosz katonák lába tapossa az amerikai földet. A 27-es Motorizált Kézifegyveres őregység 150 katonája nem hódító szándékkal érkezett Orenburgból Kansasba, hanem azért hogy az amerikai partnerrel közösen a kétnemzetiségű békefenntartó erők kiképzésén vegyen részt. Jeltcin elnök, aki változatlanéi ellenzi, hogy orosz csapatokat küldjenek Boszniába NATO fennhatóság mellett, október 23- án, Clinton elnökkel való Hyde Park, New York találkozóján kijelentette, hogy hozzájárul ahhoz, hogy 2000 fős orosz műszaki alakulatok segítsenek a rendezésben. E lépésnek folytatás a 3. oldalon "A szívem igent mond, az eszem meg nemet" Montreai-i nagygyűlés a választás mindkét oldalon mély érzelmeket kavart fel A 7 milliós kanadai tartomány választóinak véleménye a függetlenné válás kérdésében talán a fenti dm mondattal jellemezhető leginkább. A Quebec-iek úgy gondolják, hogy nacionalista érzelmeiket visszautasító angol nyelvű kanadai többség le fogja nyelni őket, ha nem tesznek ez ellen valamit, s úgy érzik, hogy ennek most érkezett el az ideje. Jean Chrétian kanadai miniszterelnök azt hangsúlyozta, hogy a különválás nagyonkomoly veszteségeket fog okozni kanadaiaknak, beleértve ebbe a québecieket is. "Kanada Quebec nélkül megszűnik Kanadának lenni, de Quebec is megszűnik Quebecnek lenni Kanada nélkül" hívta fel a figyelmet a miniszterelnök. A közvéleménykutatók fejfej melletti eredményt jósolnak, melyet a jelenleg még bizonytalankodók szavazatai fognak eldönteni, akik között valószínűleg az elszakadást ellenzők vannak többségben, mert sokan a megitéltetés miatt nem fejtik ki ez irányú véleményüket. Amennyiben a tartomány a függetlenné válás mellett dönt, úgy a jelenlegi tartományi kormányzat egy e- gyenlő alapokon nyugvó együttműködést fog ajánlani a már Quebec nélküli kanadai kormánynak, melyet az minden valószínűség szerint elfogadhatatlannak fog majd tartani. Ez pedig egy új állam születését jelenti majd Észak-Amerikában, mely nem lesz vajúdásoktól mentes. Lapzártakor érkezett: Minden idők legnagyobb szavazáson való részvételével, a választásra jogosultak 92 százaléka járult az urnákhoz, a québeciek 50.5 - 49.5 a- rányban a Kanadához való tartozás mellett döntöttek. Egyensúlyban a költségvetés A Kongresszus mindét háza magszavazta azt a tervezetet, mely az elkövetkező hét éven a tervek szerint egyensúlyba hozza majd az állami költségvetést. A képviselőház 227-203 arányban, míg a szenátus 52-47 arányban szavazott. A két elképzelés alapjaiban alig különbözik egymástól mindkettő keményen megfaragja a szociális és egészségügyi kiadásokat. Az federális elkötelezettséget, mely 60 éven keresztül juttatást biztosított a szegényeknek, állami jogkörébe utalja át. A fesőlsoktatási intézmények hallgatóinak biztosított kedvezményes kölcsönöket mérséklik. A képviselőház 10,2 milliárd dollárt, míg a szenátus 5 milliárd dollár csökkentést javasolt e téren. Clinton elnök már jóval korábban kijelentette, hogy meg fogja vétózni a tervet. Javaslatában tíz év alatt kívánja a költségvetés e- gyensúlyát elérni, mely időszakot a kedvező gazdasági eredmények figyelembevételével 9 évre csökkentett. Nem nyúlna hozzá a Medicare kiadásaihoz, s más szociális kiadásokat is sokkal mérsékeltebben kívánna csökkenteni. A kongresszus mivel nem rendelkezik az elnöki vétó esetén szükséges két-harma- dos többséggel, egyezkednie kell az elnökkel, s egy mindkét fél számára elfogadható megegyezést kell maid találni. Mr. Newt Gingrich ünnepli képvislőház-beli győzelmét Amerikai Olvassa New York egyetlen magyar nyelvű hetilapját! Ára: 75 cent VOL. XLIX, No. 41. Thursday, Nov. 2, luu5 ISSN 0194-7990 AMERICAN HUNGARIAN WORD, Inc. 130 E. 16th Street, New York, NY 10003 Tel: (212) 254-0397 Fax: (212) 254-1584--------------------- . ------------------------- ————— *-----------------------------------------------------------------------------------------------