Amerikai Magyar Szó, 1995. július-december (49. évfolyam, 27-47. szám)
1995-10-26 / 40. szám
6. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, Oct. 26, 1995 Claire Kenneth Az előcsarnok tömve volt. Még a fotelek karfáján is ültek, sokan hoztak virágot, a csokrokat az ölükben tartották, és várták, hogy végre három óra legyen. A nagy üvegajtó előtt egy Cerberus állt őrt,egy barátságtalan arcú néger ápolónő.- Sajnálom, de a látogatási idő háromkor kezdődik! Addig nem lehet a beteghez felmenni! Ezt ismételgette el mindenkinek, már szinte gépiesen. Mary is odament hozzá, megpróbált a kezébe csúsztatni egy ötdollárost, hátha akkor soron kívül beengedi.- Nem kivételezhetünk senkivel! - mondta elutasító hangon az ápolónő.- New Yorkból jövök, több mint másfél órát vezettem, kérem, legyen tekintettel!- Majdnem mindenki New Yorkból jön, a sebesültek nagy része odavalósi! Mary visszament a helyére, de közben már odaült valaki. Egy nagyon öreg bácsi, ennek nem mondhatta, hogy keljen fel. Körülnézett. Az egyik sarokban egy keskeny bőrdíványon egyedül ült egy nő, mellette nagy virágcsokor. Mary kérdően nézett a csokorra, mire a nő nagyon udvariasan, szinte bocsánat- kérőén mondta:- Csak tessék leülni! A virágját letette maga elé a földre. Mary is lerakta a csomagját, egy kis kofferben két pizsamát hozott Ryan- nak, és a szép, selyem házikabátját. Holnap már talán fel is kelhet, ne járkáljon abban a ronda, csíkos kórházi köntösben, olyanok benne a betegek, mint a rabok a Sing Singben. A másik csomagban sütemény volt, piskótatészta csokoládéval töltve, ezt ma hajnalban sütötte, már fél ötkor kelt. Ryan fog örülni, és különben is meg lesz lepve, mert úgy volt, hogy ma nem tud kijönni Stamfordba látogatóba. De a bankban olyan rendesek, valaki elvállalta, hogy helyettesíti, és kimehet a férjéhez.- Tudom, Mary, hogy a szíve odahúzza!... - mondta a főkönyvelő. - Maga valóban CLAIRE KENNETH: Két kávé mintafeleség, és tényleg, i- lyenkor Ryan mellett van a helye! De legalább egy New York-i kórházba vitték volna a sebesülteket! Na, de ha a vasúti baleset Stamford közelében történt! A fontos, hogy Ryan nem sérült meg súlyosan, két bordája tört el és a bal bokája, most röntgenezik összevissza, a lába gipszben van. A főorvos szerint pár nap múlva már hazamehet... Oh, istenem! Milyen üres a ház nélküle, milyen üres az élet!... Ma reggel, ahogy vasalta a pizsamákat, átvillant rajta, hogy meg is halhatott volna... Tizenöt halott volt. A könnyei ráhullottak a pizsamára, alig tudott uralkodni magán. Persze most, ha majd bemehet Ryanhoz, vidám lesz, és igyekszik nyugodtnak látszani. Tegnap, mikor itt volt, az volt a benyomása, hogy idegesíti Ryant. Elővette a tükrét, és megnézte magát. Nyúzott, fáradt és hervadt, állapította meg. És a szeme alatt ezek a sötét karikák. Nem csoda, hiszen azóta képtelen volt aludni, éjszakánként felriadt, és csak vergődött az ágyban hajnalokig. Egy kis rúzst tett a szájára, de ez se sokat használt... A szőke nő szintén retikül- jében matatott, mintha keresne valamit.- Nem tudna nekem egy dollárt felváltani. A folyosón van egy kávéautomata, ott ötven centet kell bedobni!- Nagyon szívesen! Máris odaadta az aprót. A nő hálás mosollyal köszönte meg, és megkérdezte, hogy hozzon-e neki is egy kávét.- Igen, az nagyon jól fog esni! Addig vigyázok itt a helyére és a virágjára! AJiogy a nő felállt, Mary meglepve látta, hogy milyen magas. Mint egy modell, és milyen vékony. Kedves teremtés, már hozza is a kávét. Neki eszébe se jutott volna, hogy itt valahol egy automata lehet.- Egész jó kávé! Igazán hálás vagyok magának! Ez egy kicsit helyrehoz, nagyon kimerült vagyok. New Yorkból jövök, pokoli a forgalom a Connecticut Turnpike-on...- Én is New Yokból vagyok itt!- Szintén a vasúti szerencsétlenségnél sérült meg valakije.- Sajnos, igen...- A sors ostoba iróniája - mondta Mary -, hogy a férjem sosem jár vonaton! Ha messzebbre megy üzleti ügyben, mindig repül. Ha közelben van tárgyalása, az autót használja. Pont most, pont ezen a vonaton, ami kisiklott, ezen kellett utaznia! Még mindig nem értem, hogy mi okozta a kisiklást. Az újságokban mindent olvasok, de csak feltevések vannak... A szemtanúk szerint mintha egy nagy detonációt hallottak volna...- Igen! Egy mennydörgéshez hasonló robaj volt! Én a vonaton voltam, de megúsztam egy horzsolással... Nézzen ide! Könnyedén meglebbentette a szoknyáját, a térde felett volt egy ragtapasz. Hosszú és nagyon karcsú lábai voltak. Ez volt az, amit Mary mindig irigyelt, a saját combjait tömzsinek tartotta, és a bokáit túl vastagnak. A szőke nő arca is szép volt, és a modora közvetlen, megnyerő.- Hát igen, nagy szerencsém volt, mert például ha a jobb kezem sérül meg, nem tudom, mihez kezdek... Divatrajzoló vagyok.- Gondoltam, hogy a divatszakmában van, de azt hittem, modell!- Úgy kezdtem... De harmincöt felett ennek vége! Pláne manapság megvannak őrülve, 15 éves lányokat állítanak oda, mindenütt a Vogue címlapjától kezdve. Ez tisztán perverzió, mert drága ruhakreációkat csakis érett asszonyok viselnek, a teenagerek koszos farmer- nadrágokban járnak és olyan T-shirtben, amin valami ízléstelen felirat van.- Hála Istennek, nincs lányom!... - jegyezte meg Mary.- Nekem se!- És a kedves férje is divat- tervező? A szőke nő elnevette magát.-Maga viccel, asszonyom! Ezek nem nősülnek, majdnem mind csak a fiúkat szereti!- Legalább a férjének nincs oka féltékenységre, ha ezek között dolgozik!- Nincs férjem, elvált asszony vagyok! Egész fiatalon átestem egy házasságon.- Ezt úgy mondja, mintha egy kanyarón esett volna át!- Hát, ugyanaz! Gyermek- betegség!... Csillapíthatatlan lázzal kezdődik, aztán hamar el is múlik.- Nem mindig! Mi is szinte kölykök voltunk, amikor összekerültünk az egyetemen, és a házasságunk tökéletes! Most márciusban lesz az ezüstlakodalmunk... Már miiló tervem van, hogyan ünnepeljük meg! Egy utazási irodával máris tárgyalok, azt hiszem Hawaiiba fogunk menni, de ezt meglepetésnek szánom! Mindent előre elrendezek, hotelszoba Honoluluban, repülőjegyek... Azt tudom, a férjemet mindig vonzotta Hawaii...- Mindenkit vonz, engem is! És ha még egyszer férjhez megyek, csakis oda mennék nászútra!- És van már valaki? Úgy értem komoly? Nemcsak boyfriend?- Van... Azt hiszem, végre megtaláltam az igazit!... De még vannak akadályok, semmi sem megy simán az életben!- Csak nagyon akarni kell, és minden sikerül! Ha úgy érzi, hogy ezt a férfit rendelte magának az Isten, akkor ki kell harcolni a boldogságát! Ne legyen tekintettel semmire és senkire! Én annak idején szembeszálltam a szüleim akaratával, és nem bántam meg!... Olyan harmonikusan élünk, a férjem egy rendkívül fess ember, és bizony előfordul, hogy csinos, fiatal nők kikezdenek vele, de ő ügyet sem vet rájuk. Jó érzés, hogy bízhatom benne, hogy nem érhet csalódás... Azt hiszem, bele is halnék! Ha az ember a gyerekében csalódik, az nem fáj annyira! Van egy fiunk, Kaliforniában él, csak akkor telefonál, ha pénzre van szüksége. A születésnapjainkat többnyire elfelejti, csak karácsonykor szokott küldeni egy olcsó lapot.- Majd talán meg fog komolyodni!- Nem hinném, ő már ilyen marad, el van idegenkedve... De a férjem, az hozzám tartozik, még a gondolatait is igyekszem ellesni. Mire vágyik? Mit kíván?.. Egyszer éjfél felé, miközben a tévét nézte, azt mondta, enne egy kis fagylaltot. Tudtam, hogy nincs a frizsiderben. Anélkül, hogy egy szót szóltam volna, lementem a garázsba, beültem a kocsiba, és nekivágtam az éjszakának, hogy keresek egy fagylaltozót, amelyik még nyitva van. De ezek 11-kor zárnak. Végre egy vendéglőből hoztam, ő észre sem vette, hogy közben elmentem otthonról, úgy elmerült a televízióba.- Az én párom sosem nézi a televíziót. Unja. Itt is van a kórteremben, de ő inkább olvas. Hoztam is neki egy könyvet, azt hiszem, fogja élvezni, szerelmi regény.- A férjem csak újságot olvas, vagy a Time magazint. Milyen különbüzőek a férfiak! Virágot se hozok neki, mert haragudna, hogy kidobott pénz! A nörszök sosem találnak elég vázát vagy vizeskancsót, és elhervad másnapra. Inkább csokoládés roládot hoztam neki, már hajnalban sütöttem. Imádja az édességet!- Az én párom nagyon vigyáz, hogy ne hízzon, még vendéglőben sem nyúl a desszerthez.- Mi sosem járunk el vacsorázni, a férjem, ha nincs üzleti úton, legszívesebben otthon eszik. Minden férfi más!... Ami az egyiknek szórakozást jelent, a másiknak fárasztó és csak strapa! Persze a maga vőlegénye bizonyára még egészen fiatal ember, az én férjem negyvenhat éves!- A vőlegényem is pont ennyi! De kevesebbnek látszik... .ai- Meddig kell neki még a kórházban maradni.- Azt még nem mondták meg!-Sajnos ezek semmit sem mondanak meg, és a bizonytalanságnál nincs idegölőbb! Mikor felhívtak a stamfordi rendőrségtől, hogy a férjem a kisiklott vonaton volt, hiába kérdeztem, milyen állapotban van, egyáltalán él-e, semmi pozitív választ nem kaptam! Azt hittem megőrülök... Kinyitottam a rádiót, ott drámai hangon ecsetelték, hogy mennyi halott van és mennyi súlyos sebesült... Csak kértem Istent, hogy ne veszítsem el őt..., mert akkor én se akarnék élni...- És a fiára nem gondol.- Neki már nincs szüksége rám... Felneveltük, kész ember, megy a saját útján!- Megható ez a nagy, örök szerelem! Eddig azt hittem, ilyen csak a romantikus, régi regényekben van. Mary az órájára nézett, négy perc múlva három.- Azt hiszem, mehetünk, nézze, máris tolakodnak az ajtónál! Jól elbeszélgettünk, legalább gyorsabban telt az idő! A néger nörsz kitárta a nagy ajtót, és mindenki rohant a liftek felé. Marynek sikerült bepréselni magát az első liftbe, de a szőke nő a hatalmas virágcsokorral lemaradt. Ryan a hetedik emeleten volt egy elég tágas kórteremben. Külön szobáról szó sem lehetett, a kórház alig tudta elhelyezni a rengeteg sebesültet, még pótágyakat is be kellett állítani. Mary örömmel látta, hogy Ryan meg van borotválkozva, határozottan jobban néz ki, mint tegnap. Meglepve bámult Maryre.- Azt mondtad, hogy ma lehetetlenség, hogy kigyere hozzám! folytatás a 7. oldalon
