Amerikai Magyar Szó, 1995. július-december (49. évfolyam, 27-47. szám)
1995-10-19 / 39. szám
Thursday, Oct. 19, 1995 AMERIKAI MAGYAR SZO 7. Áz életet adó fény Dr. Mester Endre profesz- szor, a „lézer atyja”, akinek a biostimulációs hatás felfedezését köszönheti a világ A lézer, mint tudományos eszköz, az 1960-as évek elején született meg - tudtuk meg dr. Mester Adám egyetemi adjunktustól. Á lézerfényről ugyanakkor, amit leginkább tudni kell, hogy szemben a szokványos fénysugárral, nagyon rendezett. Mégpedig négyféle rendezettségi formát különböztetünk meg, s ezt azért fontos kihangsúlyozni, mert ezek igen fontosak a gyulladáscsökkentő, sebgyógyító hatás szempontjából. Először is a lézerfény teljesen egyszínű, minden fotonja azonos rezgésszámú, azaz úgynevezett monokromatikus. Kisér- letekbizonyítják, hogy e tulajdonsága serkenti a sejtek működését. A második rendezettségi forma, hogy polározott, s ennek a különleges tulajdonságnak is van úgynevezett biostimulációs (sebgyógyító serkentő) hatása. Ugyanakkor koherens is a lézerfény, azaz az összes foton egyszerre lép ki a fényforrásból, mintha katonák díszlépésben vonulnának. A negyedik különleges tulajdonsága a lézernek, hogy rendkívül erős a fényereje, egy öt milliwattos lézernek a 632.8 manométeres működési hullámhosszán nagyobb a fényessége, mint a Napnak. Az első lézeres orvosi közlemények 1963-64-ben láttak napvilágot, s ezekből kiderült: a nagy energiájú lézerek úgy pusztítják el a daganatokat, hogy a környező ép szövet nem károsodik, az elszíneződött daganatos sejtek viszont elnyelik a lézersugarat, és megsemmisülnek. Azóta már jóval előbbre tart a tudomány és mód van a rosszindulatú daganatok festésére, így téve még érzékenyebbé a szöveteket. Mester Ádám szerint ezek a közlemények eljutottak édesapjához, dr. Mester Endre professzorhoz is, aki SOTE 2-es sebklinikájának volt akkoriban az igazgatója. Egy ott fekvő bőrdaganatos beteget igyekezett kezelni Magyarország egyetlen kisteljesítményű rubinlézerével, azonban a kis energiaszint miatt nem sikerült elpusztítani a daganatot. Az azonban kiderült, hogy nemcsak elpusztítható egy szövet a lézen-el, ezért Mester professzor elkezdett egereken kísérletezni annak kiderítésére, vajon a röntgensugárzáshoz hasonlóan nem okoz-e súlyos betegségeket, szövődményeket a kis energiájú lézer. A megfigyelésekből egy új, világra szóló magyar tudományos eredmény született: kiderült, hogy nemhogy negatív hatása nincs a kis dózisú lézersugárnak, ellenkezőleg, a sejtek regenerációját segíti. Ezt a hatást Mester professzor biostimulációs effektusnak keresztelte el, azóta a világban biomodulációs effektusra változtatták. A lényeg azonban változatlan: nemcsak serkenti, stimulálni lehet egy kórosan alacsony sejtműködést, hanem a kórosan túlstimulált sejt működését is gátolhatja a lézer úgy. hogy működése visszatér a normális helyzethez. Ezt a magyar felismerést azóta a világ minden országában sikerrel alkalmazzák. It’s here. Just call. Zwack Unicum is back in the U.S.l Since 1790, Unicum has been the national drink of Hungary where It is again being distilled. You can now find Unicum at a store near you by just calling toll-free: 1-800-254-4702. Zwack is back! The Zwack family and BBI will donate $.50 to the American Hungarian Foundation from every bottle sold through 9/30/96. C Better Beverage Importers. 42% Ale. by Vol. A mindentudó só Az odakozmált étel maradékát legkönnyebben úgy távolíthatjuk el a lábas aljáról, ha az edénybe tömény sósvizet öntünk. Az oldatot néhány órán át hagyjuk állni az edényben, majd erős tűzön forraljuk fel. Ezután hagyományos módon mossuk el az edényt. A bolyhos textíliától elpiszkolódott vasaló talpát legegyszerűbben úgy tisztíthatjuk meg, hogy vékonyan bekenjük olajjal, majd sóval ledörzsöljük a szennyeződést. A vízből, sóból és ecetből készíthetjük azt a tisztító folyadékot, amellyel az elszíneződött virágcserepeket újjávarázsolhatjuk. Ezzel a keverékkel keféljük át erősen a cserepeket. A friss vérfoltokat legkönnyebben úgy lehet eltávolítani, hogy hideg vízbe áztatjuk a textíliát. Az áztatóvízbe tegyünk sót. Kevésbé rongálja az anyagot, mint az erősen lúgos mosószerek. A vörösborfoltok e ltávolítá- sára is alkalmas a só: hintsük a szennyezett felületre. Öntsünk rá friss ásványvizet. A felesleges nedvességet itassuk fel, és csepegtessünk citromlevet a foltra. A kezelés után mossuk ki a textíliát. A szőnyegen ejtett vörösborfolttal is így járunk el, de citromot ne használjunk. A só és ecet keveréke az oxidálódott, elszíntelenedett réztárgyak tisztítására is alkalmas. A fonott kosarat, a vesszőből készült, testetlen bútort újjávarázsolhatjuk, ha konyhasó és víz oldatával keféljük át. A megtisztított kosarat, bútort szárítsuk levegőn, de ne tegyük tűző napra. A porcelánedények megszépülnek, ha először nedves sóval dörzsöljük be őket, és csak ezután mosogatjuk el mosogatószerrel. A divatos márvány asztallapokról sós, enyhén ecetes vízbe mártott ronggyal távolíthatjuk el a foltokat. Az így kezelt felületet tiszta vízzel öblítsük le, majd töröljük szárazra. A bársonnyal kárpitozott bútorokat a sós vízbe mártott kefe tisztítja meg a legjobban a portól. Ha sót teszünk a már megrepedt tojás főzővizébe, nem fut ki a tojás belseje. A spárga sokáig friss marad, ha nedves, sós kendőbe csavarva tároljuk a hűtőgép zöldségtartó rekeszében. A megmaradt, félbevágott hagymát újabb felhasználásig frissen tarthatjuk, ha a vágott felületet kissé megsózzuk, és alufóliába csomagolva tesszük a hűtőgépbe. * (^sűTűm-főzűm) Nagymama csokoládéja 6 oz vajat 4 oz valiliás- cukorral habosra keverünk, majd hozzáadunk 14 db tojássárgáját, 4 és fél szelet puhított csokoládét. A 14 tojásfehérjéből kemény habot verünk, melybe két részben 4 oz porcukrot belekeverünk, majd a habverőt fakanállal felcseréljük és könnyeden Összevegyit- júk 4 oz liszttel, 2 oz hámozatlan őrölt mandulával. A tepsit papírral kibéleljük, vajjal megkenjük, beleöntjük a keveréket elsimítjuk és lassú tűznél 45 percig sütjük. Lisztezett deszkára borítjuk kettévágjuk, lekvárral megkenjük, visszahelyezzük ra a másik lapot es az egeszet csokoládéval leöntjük. Figyelje árainkat, velünk olcsóbban repülhet $ SAVER APEX jegyek Októberben (10/16-tól) New York - Budapest - New York direkt $599.00-tol 30 nap (*) New York - Budapest - New York átszállással 499.00 30 " (*) New York - Becs - New York » 499.00 30 " (*) Chicago - Budapest es vissza » 499.00 30 " (*) Chicago - Becs es vissza » 499.00 30 " (*) Miami - Budapest es vissza »» 729.00 30 " (*) New York - Budapest /Becs/Praga »» 579.00 60 " (*) Budapest - New York es vissza " 569.00 60 " (*) i (*) plus applicable taxes - az árak időközben változhatnak EGYIRÁNYÚ JEGY ÉS SPECIALIS New York - Budapest átszállás $393.00 (*) New York - Becs oneway $393.00 (*) Miami - Budapest " $474.00 (*) Chicago - Budapest " $393.00(*) N.Y.-ból BUDAPEST HOLIDAY 6 éjszaka 2 utas, 1 fő $699.00-tol/ 1 hét Repulojegy/szalloda/reggelivel/ adó NOVEMBER HÓ SPECIÁLIS (11/1-tól) N.Y. - Budapest és vissza $479.00 30 nap(*) N.Y. - Budapest oneway $333.00(*) N.Y. - Bécs " $ 479.00 30 " (*) N.Y. - Bécs " $333.00(*) Miami - Budapest " $ 599.00 30 " (*) Miami Budapest " $393.00(*) Kedvező jegyek Budapest - Bostosn - Miami es más varosokba kaphatók Hívjon vagy írjon STAR TREK TRAVEL 117 SOUTH MAIN ST. FREEPORT, N.Y. 11520 Tel: (516) 868-5544 Fax: (516) 546-8690 (2á,aLddi z^ftniancLoJz 3GGGGGGGGGGGGGGGGGGI