Amerikai Magyar Szó, 1995. július-december (49. évfolyam, 27-47. szám)

1995-07-06 / 27. szám

Olvassa New York egyetlen magyar nyelvű hetilapját! Amerikai Ara: 75 cent Unabom A 17 eve folyó levélbomba gyilkossági sorozat elkövetője vagy elkövetői június 28-án bejelentették, hogy 6 napon belül felrobbantanak egy a Los Angeles-i Nemzetközi repülőtérről induló gépet. A foganatosított biztonsági intézkedések komoly fennakadásokat okoztak a világ ötödik legnagyobb légikikötőjében, ahol hetente egy millió utas fordul meg. Az 1978-ban kezdődött, eddig aló levélbomba merényletnek, 3 halálos áldozata és 22 sebesültje volt, többnyire nagyvállala­tok vezetői, tudósok. Az FBI nyilvántartás után Unabom-nak elnevezett gyilkosságsorozat elkövetője áprilisban levelet intézet a New York Times-hoz, hogy amennyiben közzéteszik megírás alatt álló követeléseit, akkor felhagy ezzel a terrorista akcióval. Június 28-án az írás megérkezett a Times-hoz, majd 29-én a Washington Post-hoz azzal a feltétellel, hogy három hónapon belül valamelyik lap teljes egészében közölje az írást, majd három folytatást tegyen közzé évente. Az anarchista írása Trotsky és Thoreau tanításainak keveré­ke, s forradalomra szólít fel, melynek keretében a gyárakat lerombolnák, a technikai könyveket elégetnék, a vezetőket félre állítanák, és visszatérnének az őstermészethez. A teljes írás a Times 7 oldalát töltené meg. Az FBI feltételezi, hogy egy emberről van szó, aki valahol Sacramento környékén Californiában él. Ellentétek Horn és pártja között Feszültségeket szült az MSZP és a miniszterelnök között az ipari miszter leváltása. Az MSZP választmányának június 24- i, szombati állásfoglalása, amit vasárnap az elnökség és a frakció is megerősített szükségesnek tartja, hogy a miniszterelnök, illetve a kormány lépéseit a párt előzetesen vitassa meg, lehetőséget hagyva az esetleges módosításokra is. Megítélésük szerint a kormány és a lakosság kapcsolata nem megfelelő, a társadalm támogatását nem sikerült megszereznie a kormánynak. Horn Gyula kijelentette, hogy miniszterelnökként és pártelnökként is vállalja a felelősséget a párt és a kormány elmúlt évben végzett tevékenységéért. Az ipari és kereskedelmi miniszter leváltására vonatkozóan aztválaszolta, hogy nem a párt elnöksége és parlamenti frakciója, hanem a kormány kormányoz. A SZDSZ is ülésezett a hétvégén, ők az 1996 évi költségvetés irányelveiről tárgyaltak. Az SZDSZ az önkormányzatiság védelmében, mindenféle centralizációs törekvéssel szemben fellép, a személyi jövedelemadóból befolyó összeg 35 százalékát javasolja az önkormányzatoknál hagyni. Véleményük szerint akár a költségvetés rovására is ösztönözni kell a gazdasági növekedést, s általában az adókulcsok szaporodása ellen foglaltak állást. (Meggyőződésünk, hogy az adók bizonyos mértékű csökkenése semmiféle költségvetési kiesést nem okozna az országnak, mert egy alacsonyabb adókulcs esetén nem érné meg az adócsalásra fordított energia. Magyarország gazdasági talpraállásának kulcskérdése, hogy a jelenlegi adóelvonást, amely összességében eléri vagy meghaladja a 80 százalékot csökkentsék. Ez a nagymérvű elvonás és a javak újraelosztása, pont a nemzetgazdaság húzó-ágazatait öli meg, amelyek nem tudnak kibújni az irreálisan magas adózás alól. Egy ilyen mértékű, adózás állampolgári oldalról teljes mértékben erkölcstelennek tartott, különösen egy olyan országban, ahol semmiféle korábbi kultúrája nincs az adófizetésnek és az állammal való szembenállás hosszú időn keresztül társadalmi elismerést jelentett - Szerk.) Jubilál az ENSZ Clinton elnök június 26-án a megalapítás helyén San Franciscóban mondott beszé­dében kiállt a szervezet bírá­lóival szemben, ahol Frank­lin D. Roosevelt szavait idéz­te "Az Egyesült Államok jó­léte más államok jólétének a függvénye." Ezek a szavak ma talán még aktuálisabbak, mint ötven évvel ezelőtt vol­tak. Nem lehet és nem sza­badvisszatérni az elszigetelt­ség időszakába, de át kell reformálni ezt a világszerve­zetet, egy kevesebb vesztes­séggel, jóval hatékonyabban működővé. Ezért az USA tervezi, hogy csökkenti az ENSZ fenntartására fordított összeget. Jelenleg az Egye­sült Államok fizeti a 2,62 milliárd dolláros éves kiadás 30 százalékát, amit az elnök a tervek szerint 25 %-ra kíván csökkenteni. Jószándék korrupcióval és bürokratizmussal fűszerezve talán így lehetne nagy általá­nosságban az Egyesült Nem­zetek Sze rveze té ne k (ENSZ) elmúlt ötven évi tevékenysé­gét jellemezni. Programok csak születnek, de soha sem halinak meg tartják a belső berkeket jól ismerők. Egymással sokszor párhuzamos, egymással nem kooperáló programok száma igen magas. A vezetői kivá­lasztásnál nem a rátermett­ség fontos, hanem az, hogy a különböző földrajzi területek megfelelő arányban legyenek képviselve a szervezeten be­lül. A Szomáliái békefenntartó erők Mogadishu-i központjá­ból a vizsgálatok szerint,- valószínűleg belső segítséggel- eltűnt $3,9 mil­lió, mely az éhezőket volt hivatott megmenteni az éh­haláltól, vagy az elmúlt hó­napban $10 millió vesztes­séggel Kenyában működését megszüntető Világ Gyerme­kei Alapítvány, mind azt mu­tatják, hogy a szervezet, i- gencsak megérett már a megújulásra. Az alapokmányok mind a mai napig változatlanok, tehát Magyarország példáúl még mindig az ellenséges országok listáján szerepel. Egy határokon túli, az egész világot átfogó szerve­zetre ma még nagyobb szük­ség van mint valaha, nagyon reméljük, hogy az ENSZ érzi ezt a történelmi feladatot, s átreformálva magát, képessé válik ennek betöltésére. Együtt egy olyan jövőt építünk, amely a kölcsönös együttműködésen, barátsá­gon és az egymás iránti bizalmon alapszik mondta oroszul Gibson az Atlantis amerikai űrhajó parancsnoka június 29-én New York-i idő szerint délelőtt 10 órakor miután az Atlantist sikeresen összekapcsolaták a MIR orosz űrállomással. Ez a történelmi lépés mind technikailag mind politikai­lag jóval túlnő a húsz évvel ezelőtti Apollo és a Soyuz összekapcsolásának jelentő­ségén. A hidegháború megszűnését követően ezzel nemcsak egy ürkatasztrófa esetén való kölcsönös men­tésre és segítség nyújtásra kötött szövetséget, a két nem túl régen még egymást ellen­ségként kezelő ország, de lerakta az alapkövét egy közös űrprogramnak. A tervek szerint ennek első lépéseként futballpálya méretű nemzetközi űrállo­mást építenek majd, ami akár bázis létesítménye lehet a környező égitestek meghó­dításának. // Urrandevú Az összakapcsolás történelmi pillanata. Genf Az utolsó pillantban sikerült az amerikai és japán kereskedelmi képviselőknek megegyezésre jutniuk, s így elkerülni a japán luxus autókra kilátásba helyezett $5,9 milliárdos büntető vámot. A megállapodás értelmében Japán több amerikai autóalkat­részt fog vásárolni, támogatja az amerikai autók eladását, növelik ezek szerviz szolgáltatásait, s több Toyota, Honda és Mitsubishi autót fognak az USA-ban gyártani, mint korábban. A megegyezés mindenképpen politikai győzelem az elnök számára, mert úgy tűnik, hogy sikerült áttörnie egy olyan kereskedelmi korlátott, mellyel az előző öt elnök Richard M Nixonnal kezdődően hiába próbálkozott. AMERICAN HUNGARIAN WORD, Inc. 130 E. 16th Street, New York^íxlllTel: (212) 254-0397 Fax: (212) 254-1584 ISSN 0194-7990

Next

/
Thumbnails
Contents