Amerikai Magyar Szó, 1995. január-június (49. évfolyam, 1-26. szám)
1995-04-27 / 17. szám
Thursday, April 27, 1995 AMERIKAI MAGYAR SZO 5. Dr. Nagyvárady Kirchmayer István Gondolatok az anyanyelv és egy második nyelv használatáról Megemlítem azt is, hogy sokszor elhangzik az a megállapítás, miszerint "a magyar nyelv a legszebb a világon". Magamból kiindulva az a legtermészetesebb, hogy nekem és nekünk szép és szeretjük, de ugyanakkor nehéz lenne objektiv módszerekkel bebizonyítani ennek az igazát. Emellett, ha ez számunkra így van, akkor az is természetes, hogy mások is éppen így éreznek a saját anyanyelvűkkel kapcsolatban. Ha egy amerikai azt mondaná, hogy az amerikai angol a világ legszebb nyelve, mert esetleg ezt ő úgy érzi, akkor ugyanolyan érzéseket váltana ki belőlünk, mintha a magyar nyelvről mondanánk neki ugyanezt. Ez a koncepció privilegizál, ami nem lenne hiba, sőt bizonyos fokig és körülmények között még dicséretes is, de kategorikusan kijelentve már diszkriminál és mint ilyen sértő és provokáló. Tehát jobb, ha valaki, szükség esetén, esetleg mindent elkövet a saját anyanyelve ápolásáért, mert ez számára egészen természetes anélkül, hogy hangoztatná, mennyire szereti azt. Ezekkel a gondolatokkal nem akartam meggyőzni azokat, akiket úgy sem lehet (mert nem akarnak) meggyőzni. Úgyszintén nem akartam elsorolni a kisebb-nagyobb praktikus, de sokszor elismételgetett érveket és tanácsokat az anyanyelv megtartásáról és ezzel kapcsolatos dolgokról, bizonygatni ezeket azoknak, akik már régen ismerik, mert sajnos azokhoz, akik nem ismerik, úgysem jut el ez az írás. Árnyaltabb megfogalmazásban kifejezve ésszerűbbnek tartom tudomasúl venni a való tényeket, ami többször fájó, mint nem, azt, hogy léteznek passzív emberek és lemorzsolódók és az ezekre fordítandó energiát inkább arra fordítani, akik nem ilyenek. Lehet néhány olvasó "kerek" befejezést várt a szokásos kijelentésekkel és szófordulatokkal, de mivel ennek a problémakörnek nincs befejezése, mert az élettel együtt folytatódik, így nem lehet "kerek" sem... Anyanyelvi Konferencia a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaság NYÁRI PROGRAMJA Az Anyanyelvi Konferencia - a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága ismét szervez nyári továbbképző tanfolyamot a határon túli magyar tanárok részére A tanfolyam helye: Hotel Hőforrás 5700 Gyula, Rábai u 2. Telefon: 00-36-66-361-544 Elhelyezés kétágyas, fürdőszobás szobákban. Ellátás: teljes ellátás (napi háromszori étkezés) Létszám: 30 fő (a jelentkezés sorrendjében. Részvételi díj: 590.- US dollár vagy ennek megfelelő bármilyen valuta A programot a jelentkezők igényeinek megfelelően alakítjuk ki. Délelőttönként neves szakemberek közreműködésével előadások, szemináriumok lesznek több témakörben (magyar nyelv és irodalom, történelem, földrajz, művészettörténet stb.) Két alkalommal táncház keretében a Körös Táncegyüttes tagjai a magyar néptánc alapjaival ismertetik meg a résztvevőket. Egy alkalommal városnéző séta idegenvezetővel (Vár. Erkel Ferenc szülőháza, 100 éves cukrászda, Ladics-ház, Kohán képtár felkeresése), színházi előadás a gyulai Várszínházban. Egy alkalommal kirándulás autóbusszal a kígyósi pusztába, a Galopp Szakcsoport lovasiskolájához (múzeumlátogatás, kocsikázás, lovaglás, vacsora-bográcsos étel.) Egy alkalommal kirándulás autóbusszal Szegedre (városnézés, múzeumlátogatás, hajózás a Tiszán, ebéd). Naponta fürdőjegyet biztosítunk a Várfürdőbe. Jelentkezési lapokat és a részvételi díjat (bankcsekken vagy átutalással) 1995 május 10-ig az alábbi címre kérjük megküldeni: Anyanyelvi Konferencia 1905 Budapest, Benczúr u. 15. telefon: 268-1059, telefax: 268-1054 Bankszámlaszám: Budapest Bank Rt 209-29772 Szeretettel várjuk kedves kollégáinkat Anyanyelvi Konferencia H-1068 Budapest Benczúr utca 15 Tel: 36-1-322-6663 36-1 268-1055-1059 Fax: 36 1 269-7950 SÜTŐ ANDRAS: "Vessünk, véget minden gyűlöletnek!" "Fogjunk össze, barátaim, vessünk véget minden gyűlölködésnek, hogy jobb életünk legyen Erdélyben" - írja levelében 1945-ben a gimnazista Sütő András, egy román diáktársához. Az azóta eltelt fél évszázadban ma, 1995-ben is erre az összefogásra buzdít, aki erdélyi magyar íróként, "kisebbségi sorsban élve keresi létének értelmét, s aki a közösségi közdelemből nem vonhatja ki magát" - amint vallja magáról Sütő András. Különösen is fülünkbe cseng, s szívünkig hat a szó. Nem véletlen ez, hiszen gondolatban fölsejlik előttünk az az öt évvel ezelőtti "marosvásárhelyi március", amelyet a még szinte a győztes forradalom utórezgéséiben élő, lehet apát-fiat sirató, de mégis a jövőben reménykedő erdélyi magyarság oly keserves tragikumként élt meg. Sütő András akkor is így kiáltott: "Vesszünk véget minden gyűlölködésnek!" Vajha lehetett volna szavai szerint cselekedni, temetni a gyűlöletet, s ünnepelni a szeretet születését... Hiszen 1989 decemberében "új reményekkel nézett az égre az erdélyi magyarság" - amint írja Sütő, Szemet szóért című művében, majd így folytatja: "E több mint kétmilliós nemzeti közösség erejét a folyaSütó András matos menekülés vérveszteségei ellenére is növeli egy történelmi felismerés: nevezetesen, hogy 1989 véres karácsonyán maga is a halál szakadékából szabadult meg, hiszen félig-meddig elnyele- tett már, ott fulladozott a kisebbségeket fölzabáló nagynemzeti-kommunista óriáskígyó torkában." Mégis mindennek ellenére, a fönt említett műben is - csakúgy, mint más munkáiban -, s egész életével arról tesz hitet, hogy az erdélyi magyarságnak "történelmi esélye" van a megmenekülésre. Igaz ugyan, ez áldozatot kíván - némelykor talán véreset is - de mégis, talán egyszer mégis véget lehet vetni a gyűlöletnek... Noha "omló egek alatt" és "reménységtörmelékben" é- lünk, de a parányi szikra reményt gyújt a szívünkben - s különösen is az erdélyi magyarság szívében. Csak így tudjuk szavainkkal és tetteinkkel munkálni a remény beteljesülését. Amint oly nemes egyszerűséggel megfogalmazta azt Sütő András az "Advent a Hargitán" című drámájában" "Segíteni kell azt, aminek a jövetelét várjuk!" Talán éppen csak a várakozásunkkal, ha egyebünk már nincsen. Mert - és csak - Isten csodája segíthet rajtunk, amint bízott benne 1990 tavaszán is. Jack Hahn: Az emlékezés fontos, a feledékeny ség kellemetlen, de nem vétek Fiatal komikusok, TV-irók szeretnek tapintatlan vicceket gyártani, írni az öregekkel, öregséggel kapcsolatban. Az orvostudósok, akik a megöregedés folyamatát vizsgálják, tanulmányozzák, gerontológia-néven illetik munkájukat. A felelőtlen cinikus egy szóval adja kritikáját: szenilis. Az egyszerű haiti-i megértő melegséggel azt mondja: megrepedt a lelke. A rómaiak azt hitték, hogy az öregség betegség. Ezt az orvosok és főleg sarlatánok sikeresen hirdették, mert nem találtak elfogadható magyarázatot. Évszázadok múltak el, amíg a társadalom ráeszmélt, hogy több ostoba, zavartagyu, fiatal dilis létezik, mint öreg. Az is kitudódott, hogy a fiatalok és erősek közti nézetszakadék áthidalhatatlan, mert az idős bevallja, hogy nem tud mindent, a fiatal viszont rendületlenül hiszi. A fiatal gondolkodás nélkül hibázik, kockáztat, az idős is teszi, - de óvatosan. A kedvesen vicces manhattani fűszeres így hirdeti kávéját: Ne szidd a kávénkat, mert egyszer te is öreg és gyenge leszel. A helyzetnek kiapadhatatlan változatai vannak. A 68 éves páciens szomorúan meséli orvosának, hogy 78 éves barátja hetenként kétszer öleli feleségét. Az idősöket megértő orvos azt tanácsolja: Mondja maga is. A fiatal gyerkőc régen az első hosszúnadrágról ábrándozott, ezért szeretett volna pár évvel idősebb lenni. Sok idősebb szeretne pár évvel fiatalabb lenni, de sajnos, elfelejtette miért? Nem szeretem az "öreg" jelzőt, mert a 70 éves, aki nem csinál semmit, órákon át ül a karosszékben, - az öreg ember. Az a 80 éves, aki tesz-vesz, társalog, olvas, politizál, gondolkodik, kritizál, dühöng, megnyugszik - nem öreg, csak lesz. Sok művelt, sikeres fiatalember kedvesen kezeli idős szüleit és dicséretre vár. Elfelejti, hogy tudásának értékes részét a szüleitől tanulta. Konfliktus helyénvaló. Jó reményben, színdarabban, de szomorú a családi életben, ha a családfőről van szó, aki évtizedeken át első volt, majd második, harmadik helyre süllyedt... Mi a megoldás? Nem adok tanácsot, csak hangosan gondolkodom. Ki a fiatal, öreg, idős, szenilis? Utóbbiról könnyű beszélni, mert aki az, szerencsére nem tudja. Az idősebbek megnyugtatására: Méltóságos megöregedés- hez nem kell tehetség, csak jó ízlés.
