Amerikai Magyar Szó, 1994. július-december (48. évfolyam, 27-47. szám)
1994-10-06 / 37. szám
Thursday, Oct. 6,1994 AMERICAN HUNGARIAN WORD 5. Őrségváltás a MALÉV nél t I A MALÉV korábbi gyakorlatnak megfeleljen négy-ót évente cseréli Eszak-Ame- rikai kirendeltségének vezetőit. így a Fókonzulátuson az őrségváltás tiszteletére rendezett fogadáson Borsoss György búcsúzott, Kucsma Géza pedig bemutatkozott New York és környéke magyarságának, üzleti partnereknek. Borsoss György vezetése mellett az elmúlt évek során különböző fázisokon ment keresztül a MALÉV, amelyet valamennyien jól ismerünk, Panam, Delta, Alitalia házasságok, Newark, majd újból a JFK, egészen a máig a nonstop közvetlen napi járatáig. Kucsma Géza, aki korábban kereskedelmi igazgató, londoni, brüsszeli kirendelt- ség-vezetö volt, fő célja, hogy a MALÉV számára igen jelentős és sokat vitatott $150 milliós befektetést, ennyibe került a két Boeing gép, nyereségessé tegye, melyre úgy gondolja, hogy minden esély megvan. Szeptember hónapban is 90%-os kapacitással repültek, ami jónak számit. A nemzetközi légiközlekedés túl van a mélyponton s akik még talpon maradtak, nagyobb nyereségre számíthatnak - mondta az új MALÉV vezető. Kérdésekre válaszolva elmondta, hogy azért használják Ferihegy I repülőteret, mert a Delta csak abban az esetben lenne hajlandó átköltözni Ferihegy Il-re, ha valamennyi járata onnan indulna, s jelenleg ez még megoldatlan. Kívánjuk és a magunk erejéből messzemenően támogatjuk a MALÉV-et, annak vezetőjét, Kucsma Gézát, hogy sikeresen zárja új vállalkozását ezen az igen kemény, ócéanon-túli piacon. Garai József Reményik Sándor: CSENDES CSODÁK Ne várd, hogy a föld meghasadjon Es tűz nyelje el Sodomát. A mindennap kicsiny csodái Nagyobb és titkosabb csodák. Tedd a kezedet a szívedre. Hallgasd, figyeld, hogy mit dobog. Ez a finom kis kalapálás Nem a legcsodásabb dolog? Nézz a sötétkék végtelenbe, Nézd a kis ezüstpontokat: Nem csoda-e, hogy árva lelked Feléjük szárnyat bontogat? Nézd, árnyékod hogy fut előled, Hogy nő, hogy törpül el veled. Nem csoda ez? — s hogy tükröződni Látod a vízben az eget? Ne várj nagy dolgot életedbe, Kis hópelyhek az örömök, Szitáló, halk szirom-csodák. Rajtuk át Isten szól: jövök. TÁRLATVEZETÉS | SZAVOSZT KATALIN PORCELÁNKÉPEI Dicséretre méltók a New York-i Magyar Konzulátusnak, az utóbbi két évben egyre sűrűbben színesedő kulturális eseményei. Október 11-ig a Kossuth érem és bankjegy kiállítás mellett egy új formátumú porcelán- kiállítást, Szávoszt Katalin budapesti porce- lántervezö faliképéit ajánlom figyelmükbe. A művésznő az Iparművészeti Főiskola tanára, negyedszázada kísérletezik sikeresen az anyaggal. A világ számos területe - Prága, Ottawa , Moszkva, Varsó, Spanyolország, Olaszország, Németország s Skandináv államok után New Yorkban is gyönyörködhetünk lehelet- finomságú, lebegő domborműveiben. Sajátos bensőséges utat járó művész. Lírikus, érzékeny életérzéseit, újszerű kapcsolatban, szobrászi -keramikus formában alkalmazza. Megteremti a műfaj egyedi önmaga által kikisérletezett lehetőségeit. Meglepő asszociációban használja a porcelán a költészet, a dombormű az archiaizálás és posztmodern egyúttlétezeset a kézzel préselt agyaglapon. Az álomszerű női formák a képeken más-más változatban feltűnő, véletlenszerűen ismétlődő Gioconda mosolyé barokk angyalarcok, «. leheletfinomsá^ú porcelán- redŐk, a kék szin hullámzó játékai a légies mozgás benyomását keltik. "A higgadt négyzetes alapra vagy ovális mezőre illesztett figurák áttörik a kereteket, s a háttér oly tiszta, áttekinthető rendjét, megjelenését mozgalmasságukkal szétrombolják. A gyönyörű női testek hol feltárulkoznak, hol drapéria zuhataghan rejtőznek". Ferencz István szerint: képei olyanok, mint a miniatűrök, mint a régi családi képek a falon, egy belső otthonosság kifejezői, amelyhez jó lenne mindannyiunknak egyszer visszatérni. Varga Erzsébet Oscar ’95-ben is A világ összes filmgyártó országa meghívást kapott, hogy nevezzen a 67. Oscar- dijért folyó versenybe a legjobb külföldi film kategóriában. Az amerikai filmakadémia évente kilenc héten át nyolcvanöt órát tölt azzal, hogy a filmek közül kiválasztja azt az Öt alkotást, mely végül jelölést kap. A kiválasztott film címét és alkotóinak nevét a hivatalos jelentkezési lapon 1994. november elsejéig kell beküldeni az amerikai filmakadémiának. A film kópiáját 1994 november 21-ig kell eljuttatni ugyanerre a címre. Csak az a külföldi film jogosult a részvételre, amelyet 1993. november 1 és október 31 között kereskedelmi moziban vetítettek a gyártó országban. A jelöléseket 1995. február 14-én hozzák nyilvánosságra az amerikai filmakadémia Beverly Hills-i székházában. BUDAPEST. Az Országgyűlés szeptember végi ülésén módosította 7 a Honfoglalás 110ú évfordulójának megünnepléséről szóló kormányhatározatot. Az ünnepségsorozat négy fő helyszíne* a budapesti Nemzeti Múzeumban kiállítás mutatná be Magyarország történetét, jelezPusztaszer ve, hogy mennyire fontos számunkra a Honfoglalás. .Székesfehérvár mint nemzeti emlékhely, Ópusztaszer pedig mint a felújított Feszty körkép helyszíne NON STOP JÁRAT NEW YORK (JFKl-BUDAPEST KÖZÖTT MÁJUS 2-TÓL KEZDŐDŐEN NAPONTA MA091 IND. JFK 17:45 ERK. BUDAPEST 08:50+1 MA090 IND. BUDAPEST 11:50 ERK. JFK 15:25 UTAZZON KÉNYELMESEN, ÁTSZÁLLÁS NÉLKÜL BUDAPESTRE /VtdLHi/'Hungarian Airlines^ USA BELI IRODAINK TELEFONSZXMAI EAST COAST MIDWEST WEST 212-757-6480 312-819-5353 310-286-7980 800-223-6884 800-877-5429 800-262-5380 csatlakozna a rendezvénysorozathoz. Pannonhalma a Magyar Iskola millenniuma című ünnepségsorozat kapcsán épülne bele a programba. A Magyar ipari és kereskedelmi minisztérium betiltotta az őrbit paprika forgalmazását, mert minium (ólom tartalmú alapozó festék) találtak az ellenőrzött esetek 15%-ánál. Korábban több ember betegedett meg “őrölt paprika" fogyasztása miatt. A Mezőgazdasági Minisztérium ellenőrizte az országban működő 74 paprika malmot. s megállapították. hogy a szennyeződés nem innen ered. Dunai Imre államtitkár úgy nyilatkozott, hogy a betiltás 10 napos ellátási szünetei fog okozni, de ez szükséges ahhoz, hogy a kormány teljesen tiszta helyzetet teremtsen ez ügyben. Segítsen terjeszteni lapunkat Küldje be olyan magyar ismerőse nevét és címét, aki még nem olvassa a MAGYAR SZO-t Hálónk jeléül küldünk Önnek egy szép magyar könyvet i i