Amerikai Magyar Szó, 1994. július-december (48. évfolyam, 27-47. szám)
1994-12-15 / 47. szám
Thursday, Dec. 15, 1994AMERIKAI MAGYAR SZÓ 7. Sztárparádé volt A New Yorki Magyar Színház legutóbbi előadása a szó szoros értelmében a sztárok felvonulása volt a Robert Wagner High School színháztermében. S mint ahogyan a szerencse is mindig a jókat segíti, úgy Cserey Erzsinek a színház igazgatójának ismét a legkiválobbakat sikerült szerződtetnie. Remek karácsonyi és újévi műsort láthatott a halas publikum. Az előadáson egyébként mindenki megjelent, aki valamit is számít a new yorki művészeti körökben. Jelen volt mindkét N.Y.-i televízió, a Hungária Rádió, a főkonzul és családja, Claire Kenneth, és még hosszan sorolhatnám. Egyben azonban mindenki megegyezett, hogy Cserey Erzsi emberfeletti munkát végez a színházzal, tehát megérdemli a teltházas tapsorkánt. A színház legújabb meglepetése Gregor József operaénekes elsöprő erejű bemutatkozása volt a Magyar Színház színpadán. Két áriát adott elő, Mozart Varázsfuvolájából, majd megadó- an tűrte a szerenádot, amit számára játszott Joe Murányi. Joe Murányi pedig nem kevesebbet tett csak szinte megállította az előadást, olyan vehemens ovációt váltott ki a nézőkből. Ő az a zenész, aki megteheti, hogy Louis Armstrongot Lajosnak mondja a nyilvánosság előtt. Nagy Lajos és Dómján Marika produkciója egy mini operett-színházat varázsolt New Yorkba. Remek hangjuk és kiváló humoruk sokáig kedves emlék marad azok számára, akik jelen voltak. S hogy Gregor József ne legyen "páratlan", a szoprán Lendvai Gabriella hangjában gyönyörködhettünk. Lendvai művésznő nemcsak énekel, hanem jó színésznő is egyben, amit be is bizonyított a műsort záró egyfelvonásosban. A könnyed pesti humort Mautner Mimi és Póta Kati képviselték igen kacagtatóan. Két erdélyi művésznőt üdvözöhettünk a színpadon Dukász Anna és Mendel Melinda személyében. Mindketten igen remek, speciálisan erdélyi produkciót hoztak a közönségnek. Természetesen az előadáson a Mikulás is megjelent Kátay Mihály személyében, aki nagyon kedves, személyre szóló bemutatást adott a közönségnek a színház társulatáról. A zenét a csodálatos tehetségű karnagy Siklós Tamás és a Miklós & Angelo duo szolgáltatta, megadva az ünnepi emelkedettséget. Berecz Kriszta és Gyukics Gábor a két fiatal tehetsége a Magyar Színháznak. Mindketten igen jó teljesítményt nyújtottak a Házasságszédelgő női,ill. férfi főszerepében. Gyukics Gábor külön érdeme, hogy konferansziének is remekül bevált. A kis Bollok fivérekről, akik a karácsonyi részben szerepeltek szintén szólni kell. Tisztán és gyermeki átéléssel regöltek a publikumnak. Nagy Árpád pedig olyan igazán alakította a tisztiszolgát, hogy bármelyik bíróság szívesen látná. Cserey Erzsit hagytam szokás szerint a végére, "mert ha a vége jó, minden jó". Cserey Erzsi ismételten egy nagyszerű, profi-előadást produkált. Tele ötlettel, szeretettel s féltő gondoskodással. Úgy látszik.neki adatott meg, hogy a színházra vigyázzon és felvirágoztassa. íróként, színészként egyaránt remek, és ha a szükség úgy hozza, rendezőnek is. Kedves Cserey Erzsi, mégegyszer gratulálunk a sikerhez. Boldog Karácsonyt és sikerekben gazdag újabb esztendőt kívánunk a New Yorki Magyar Színház egész gárdájának. Deák Pál Kellemes Ünnepeket kívánok minden kedves utasunknak. “Sr’ Utazási iroda 245 E. 81st Street CLAIRE KENNETH: Karácsony New Yorkban Azon a hóviharos hajnalon, amikor átvergődtünk a határon, és Isten csodája, hogy az őrtorony felől süvítő golyók nem találtak el, még megálltam egy pillanatra, és visszanéztem. Nem láthattam semmit, csak a gomolygó havat, de ott, valahol a nagy fehérségen túl volt a "vasfüggöny".- Szabad földön vagyunk - mondta a férjem. - Ez már Ausztria! 1956. december húszadika volt. Előző este még elbúcsúztam az édesanyámtól a budai lakásban. Imádtam az édesanyámat, mint ahogy a hazámat is imádtam. Hosszú éveken át a New Yorkból küldött karácsonyi lapokra mindig pontosan ráírtam, hogy ez hányadik karácsony az idegenben. Aztán már nem írtam, mert a Farkasréti temetőbe nem viszik ki a szép díszes karácsonyi lapokat. Az öreg postás mindig úgy csengetett be az édesanyámhoz, hogy vidáman lobogtatta a borítékot:- Levél gyütt Amerikából! A temetésre nem mentem haza, pedig abban az időben már megkezdődtek a hazautazások. Sokan nyaralni mentek, mások csak rokonokat látogatni, volt aki hencegni, a dollárból olcsón szórakozni. Már nem is volt olyan barátunk, ismerősünk, aki nem zengett volna dicshimnuszokat, hogy milyen ragyogó élet van Pesten. Új grand hotelok épültek, a Gerbeaud elfoglalja már az egész Vörösmarty teret, sikkes "maszek" üzletekkel van tele a Belváros, a Váci utcában hangulatos kis eszpresszók, sőt a Várban is. Na és a Balaton... egész Európa oda jár nyaralni. A Balaton nekem fájó, borzalmas emlék... A két évig tartó kitelepítés után, amikor amnesztiát kaptunk, de nem mehettünk vissza budai otthonunkba, ahonnan elhurcoltak 1951 májusában, egy Balaton-parti villában húzódhattam meg. A kihalt fürdőtelepen télen nem volt senki, a villák zsa- lugáterszemei lehunyva, ott fagyoskodtam és éheztem. Férjem börtönben, nem tudtam, él-e még, vagy agyonverték a márianosztrai szigo- rítóban, ahol kenyéren és vizen, megbilincselve tartották, néha hetekig sötétzárkában. A fiamat elvitték Szta- linvárosba, iskolába. Hogy bírtam ezt elviselni öt éven át? Mi adott erőt? Miért bűnhődtünk? Csupán mert tragikus történelmi nevet viseltünk? Ezt az öt évet, a fiatal éveimet nem adhatja vissza soha senki. Nézegetem a régi, megfakult fényképeket, az édesanyám küldte a leveleiben. Gondosan őrizgette, nekem nem maradhatott meg semmi. Mikor feldobtak minket a vonatra, hogy az ismeretlen kitelepítésbe vigyenek, nem tudtuk, nem Oroszországba visznek-e. Bethlen Margit ült mellettem, ő folyton azt mondogatta, hogy legalább viszont fogja látni Istvánt, akiről akkor az a hír terjedt el, hogy Moszkva közelében van egy internálótáborban. Persze ez sem volt igaz, gróf Bethlen István volt miniszter- elnök akkor már régen nem élt. Egyetlen kis koffer volt nálam, abban nem hozhattam el az emlékeimet, semmit. Mindenünk ott maradt az Attila utcai lakásban. A kolopi romos házban a rizsföldek között, ahová száműztek minket a szomszédos matracon, a földön Ambrózy Gyula feküdt, a kabinetiroda volt főnöke. O, aki megszövegezte a különbéke prokla- mációt, amit 1944. október 15-én Horthy kormányzó felolvasott a magyar rádióban. Tehát nem volt "fasiszta bitang", ahogy minket neveztek röviden munkahajcsára- ink, akik trágár gorombaságokat üvöltöztek, ha képtelenek voltunk teljesíteni a normát a rízsföldeken. Ambrózy Gyula felesége is ott volt, báró Kaas Klementina, nagyon öregen. A sors fonák iróniája, hogy az apja, Kaas Ivor nevét utca viselte a pesti belvárosban, miközben ő itt sínylődött. Mikor Ambrózy Gyula meghalt, és csomagolópapírral takartuk le a holttestét, Klementina félőrülten vádolta a rizsőröket, és gyilkosoknak nevezte őket, mert nem engedtek hozza orvost hívni. Ilyen emlékeim vannak, és ez az oka, hogy ha bármennyire is gyötört a honvágy, nem mentem haza. Itt, Riverdale-i otthonomból, az ablakból látom a George Washington hidat, kivilágított íve a Láncúidra emlékeztet... Ha van időm, előkeresem a régi fényképeket. Ez a szőke kisfiú a pónilován - háttérben a Bárdossy-kastély tornya látszik ez volt az én aranyhajú babám... Ma professzor a Kingsborough Collegeban, már ő is családapa. Egy másik kép: a fiatal, délceg testőr főhadnagy, akivel először a Krisztina-téri August cukrászdában randevúztam. Úristen, milyen rég volt az a tavasz... Azt hallom, a cukrászda most is megvan, csak a régi szép tavaszok süllyedtek el a múlt ködében. Ebben a pillanatban belép a living-roomba egy magas, hófehér hajú, szemüveges úr, szájában az elmaradhatatlan pipájával. Még mindig szálfaegyenes, beül a fotelbe, és olvassa a New York Timest. Ő az. O, az egykori testőrtiszt, a nagy szerelem, akivel leéltük együtt az életünket. Most felnéz az újságból.- Kitűnő hirdetést láttam. Közeleg a karácsony, itt megvehetjük a sífelszerelést az unokáknak.- Igen! Mind a ketten sífelszerelést kértek, Tomika és Christopher is! Hát így elszaladtak az évek? Mintha tegnap lett volna, hogy hintalovat vettünk nekik meg mackót, amelyet átölelve aludtak el rácsos ágyacskájukban. Izgatottan lesték, mikor szólal meg az ezüstcsengettyű, mikor jön a Jézuska. Most eszembe jut egy interjú, amit a Szabad Európa Rádiónak adtam. Minden kérdésre spontán válaszoltam, óvatosan, hogy ne okozzak bajt Magyarországon élő rokonaimnak, majd az utolsó kérdés következett.- Mire a legbüszkébb itt, Amerikában? Sok nyelven megjelent bestseller regényeimre, őfelsége, az angol királynő elismerésére, kinek magánkönyvtárában, a Buckingham-palotá- ban ott vannak Londonban megjelent angol könyveim, vagy holland nyelvű könyveimre, melyekért Julianna holland királynő dicséretét nyertem el? Legyek őszinte? Egy pillanatig sem gondolkoztam. Könnybe lábadt a szemem, és azt hiszem, megcsuklott a hangom.- Az unokáimra, akik itt születtek New Yorkban, de holnap, szentestén magyarul fogják énekelni a Mennyből az angyalt..
