Amerikai Magyar Szó, 1994. július-december (48. évfolyam, 27-47. szám)

1994-11-17 / 43. szám

4. AMERIKAI MAGYAR SZÓ ■niursday, Nov. 17, 1994 f Levetek ) Sztárparádé Vállamon hetven esztendő van Lapozgatok a történelem sárga lapjaiban s felidézem nemcsak saját éveim számát, de a híres kassai marathoni futás hetven éves jubileumát is. Tizenkét nappal a születésem után - 1924. október 28-án indúlt el a hosszú útjára az első nyolc versenyzővel ez a marathoni futás, ma a legrégibb Európában és a bostoni (amely 1897-ben indult) után a második a világon. Ezért is büszke vagyok erre a városra, ahol már több mint három évtizede lakom. Minden évben október első vasárnapján a világ minden tájáról összegyűlnek itt a versenyzők, hogy túltegyenek sajátmagukon, de az időn is. A hetven év alatt ez volt a 64-ik verseny, mert a háború évei alatt nem volt mód a verseny megrendezésére. A hét évtized alatt többször változott a pálya, de a verseny elnevezése is. Futottak Tornáról Kassára, Kassáról Abaújszinára és vissza Kassáról Eperjesre, az utolsó években Kassa város utcáin zajlik le a verseny. Az utolsó évtizedekben a verseny hivatalos neve - Kassai Nemzetközi Békemarathon, s talán ez már végleges lesz. A 42.195 méter első győztese a csehszlovák Halla lett 3,01,35 órás idővel, amelyet azóta többször is megjavítottak s 1978 óta az eddigi legjobb eredményt a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság-beli Ko-Csohun-szon tartja 2,13,34,44 órás idővel. Ez a csúcs nem dőlt meg az ez évi futásnál sem. Kassa egyik terén - amely a Marathon-tér nevet viseli - Marathon szobrot állítottak, amelynek talapzatán (a képen) szerepelnek az eddigi győztesek nevei. A legtöbb győzelmet - négyet - Galambos nyerte Magyarországról, aki háromszor a második helyen is végzett. A magyarok közül ott van a neve még Királynak, Zelenkának, Tóthnak és Sinkónak is. Háromszor győzedelmeskedett itt dr. Pavel Kantorek Csehszlovákiából s az ez évi futást Peter Pipa nyerte Szlovákiából. A talapzaton rajta van a neve többek között az argentínai Zabalának, az etiopiai Bikilának, az USA-i Edelennek, az ausztráliai Farrizogtonnak és még sokan másoknak. Voltak olyan évek, amikor több mint húsz országból jötték el a versenyzők, viszont öt éven át külföldi részvétel nélkül folyt le a verseny. A Kassai Bekemarathon szobra Már tizenöt éve versenyeznek itt a női atléták is. Az első versenyt 1980-ban a csehszlovák Balcova nyerte, tíz év múlva az USA-i McLatohie volt legeredményesebb, ez évben pedig a szlovákiai Ludmilla Melicháova állt a dobogó legmagasabb fokán. A férfiak versenyének ez évi nagy esélyese a dzsibuti származású, de francia színekben induló Ahmed Salahvolt. A sport azonban ilyen is - a versenyző a 11 km-en megbotlott és leesett, s a versenyt kénytelen volt feladni. Pedig a rendezők csúcsjavítást vártak tőle. Talán majd jövőre!? PHILADELPHIA, Pa. Szeretném a Magyar Szót egy évreújra megrendelni. A késésért szíves elnézésüket kérem, de nem voltam itthon a nyáron. Otthon voltam Temesváron. Lám, milyen jó, akinek két otthona van. Otthon voltam és itthon vagyok. De végül is feltehetjük a kérdést, vajon hol is vagyunk mi igazán otthon"Erre a kérdésrenagyon nehéz a válasz. Az előfizetésen kívül mellékelek 20 dollárt az újság fenntartására. Mint már Írtam, az Amerikai Magyar Szó a kedvenc újságom. Értelmes és tartalmas, hasznos cikkek vannak benne. Munkájukhoz sok sikert, egészséget kívánok Szügyi Erzsébet NEW YORK,N.Y. Szeretném megköszönni, hogy kis versemet megjelentették a múlt heti Magyar Szóban, igazán nagy örömet szereztek vele. A jövőben is minden jót kívánok és szeretném a kapcsolatunkat megtartani és ma is egy verssel búcsúzom. „ ... .. .. Baclija Marija BRONX, N.Y. Szíveskedjék megújítani az újságot egy évre. Mellékelem az előfizetést. Sokat lehet tanulni belőle. Olvasói üdvözlettel Mikolinácz Anna Még alig hullott le a füg­göny a nagysikerű októberi premier után, máris új előadásra készülődik a New Yorki Magyar Színház. Cse- rey Erzsi, aki a new yorki Broadway és off-Broadway sztárja volt, most a budapesti színházi negyedbe hívja meg a kedves közönséget. A zenés, énekes, vidám program a Nagymező utcába repíti a jelenlévőket. Ez az előadás lesz ugyanis a karácsonyi és újévi meglepe­tése a társulatnak. Természe­tesen úgy a karácsony emelkedettségét, mint az újév féktelen vidámságát élvezhetjük majd a színpadon. Nem hiányozhat a vers, a próza, sem az operett és opera pezsgő bizsergető hangulata. Aki valaha is hallott már a Nagymező utcai színházi eseményekről, biztos lehet egy kellemes ünnepi szóra­kozásban. Itt kívánom megemlíteni, hogy a legutóbbi előadást a New York Állam Művészeti Tanácsának élénk érdeklődése kisérte. Ez abban is megnyilvánult, hogy egyik magasrangú képvielőjük inkognitóban megtekintette a Bajor Gizi hires szerepei cimű előadást. Az illető, aki újságíró is, jelentésének leadása után telefonon felhívta Cserey Erzsit, a színház igazgatóját és elragadtatásának adott kifejezést az előadás művészi színvonalával kapcsolatban. Szerinte ilyen komoly munkára csak hivatásos színészek képesek. Azt hiszem, hogy akik a követke­ző előadást megtekintik, hasonlóan magas színvonalú produkcióra számíthatnak. Természetesen az új sztárok sem hiányoznak a műsorból. Hadd említsük itt meg Gregor József operaénekest, aki 1993-ban az "Év embere" címet nyerte el és akit most a new yorki Metropolitan Operaház szerződtetett. Mi­lyen gyönyörű és örömteli Konferencia a német-zsidó együttélésről A népek jövőjének útja nem a kisebbségek asszimilációja, hanem a nyílt és korrekt párbeszédet folytató együttélés lehet csak. Egyebek között ez hangzott el a Duna menti németség és zsidóság együttéléséről szóló konferencián, mely vasárnap kezdődött Pécsett. A tanácskozáson Schweitzer József főrabbi úgy vélekedett,hogy ha a zsidók csalódtak az együttélésben - ami gyakran megtörtént -,az talán nem az ő hibájuk. dolog, hogy ez a magyar tehetség ugyanazon a színpadon lesz látható és hallható, ahol Pavarotti és Domingo. Joe Murányi sztár vendég már nem ismeretlen a magyar közönség előtt. Fellépnek a "hazai" sztárok is Cserey Erzsi vezetésével. Láthatjuk Dómján Marikát, Nagy Lajost, Gyukics Gábort, Kátay Mihályt. Fellép Lendvai Gabriella a Miklós és Angelo duo. Újra színpadon üdvözöhetjuk a legútóbbi előadás egyik sztárját Berecz Krisztát. Vendégek lesznek Dukász Anna, Nagy Árpád, Mendel Melinda, valamint Barbara, Attila és Mark Bollok. Igazi kabaré-hangulatról a Mautner Mimi és Róth Carol duo gondoskodik. Ze­nei vezető a kivaló zongoraművész, Siklós Tamás. Az előadás dátuma december 4-én vasárnap d.u. 3 órakor, helye a Robert Wagner Highschool színház­terme, 226 E 76 St. a 2. és 3. Avenuek között D.P. Kiosztották az Eötvös- ösztöndíjakat A magyar fiatalok a XIII. századtól megfordultak külföldi egyetemeken, de csak a XX. században, Klebelsberg Kunónak köszönhetően épült ki a rendszer, amely révén a fiatalok legjobbjai tanulhattak nyugat-európai országokban. Ez az ösztöndíj 1949-ben megszűnt, és az idén áprilisban, kormányrendelettel éledt újjá magyar állami Eötvös- ösztöndíj néven. Az ösztöndíjat a miniszterelnök által megbízott tíztagú Magyar Ösztöndíjbizottság (MOB) ítéli oda, amelynek elnöke Kerkápoly Endre egyetemi tanár, a Műegyetem professzora. Az első nyilvános pályázat beadási határideje szeptember elseje volt. A béé rkezett kilencvenhét pályázatból a bizottság negyvenkettőt fogadott el, szigorúan ragaszkodva a meghirdetett követelményekhez. Az ösztöndíjat elnyert fiatal kutatók és művészek három hónapot tölthetnek külföldön. A MÖB a jövő évtől kezdve az eredeti célnak megfelelően hosszabb időtartamú ösztöndíjakat oszt majd ki. Kerkápoly professzor hangsúlyozta: az ország jövője szempontjából rendkívül fontos, hogy a mindenkori kormány hosszú távon is rendszeresen biztosítsa az ösztöndíj fedezetéül szolgáló összeget, / A N.Y.-i MAGYAR SZÍNHÁZ cs MŰVÉSZ EGYESÜLET k 1994* December 4-én vasárnap d.u. 3 órakor Robert Wagner High School Színháztermében 226 linst 76111 Slrect, 2nd & 3rd Avc. közölt ^SZTÁRPARÁDÉ I # ****##☆**#**•** * || * ■ ZENÉS - ÉNEKES - VIDÁM EST J % ELŐSZÖR NEW' YORKBAN!!! ■ \ Gregor Józsefét I a Metropolitan Operálni/ tagja /Vw u' s/.iim:n/i i iu koksiTa 9y ^23’ a PESTI HKOADWAYN V |JÉ| SZSnm ^USüRÁNYI JOE I ■ j Doniján Mária klarinét trtilvész ' -< Gyukics Gábor Berecz Kriszta | Kátay Mihály Bollok fivérek \ Lemlvay Gabriella Bollok K. Barbara .y; Mautner Mimi Jj ■ Mentlel Sz. Melinda Zenei vezető g Miklós & Angelo Duo Siklós Tamás Nagy Árpád Nagy Lajos Rendező: llotli Carole Cserey Erzsi Helyárak $20.- 15.- 10.- Jegyek elővételben: ——-i Carpathia Travel 737-2666 C Molnár Travel 535-3681 A vj-Á Corvin 876-8893 '-£* Videofelvétel csuk a 1^ \'—f j f \ *•' rendező engedélyével \ 9b \ Gabriella Gyorffy |"‘VVa

Next

/
Thumbnails
Contents