Amerikai Magyar Szó, 1994. július-december (48. évfolyam, 27-47. szám)
1994-11-03 / 41. szám
2. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, Nov. 3, 1994 A NEW YORKI MAGYAR TV PROGRAMJA Érdekes, de nyugtalanító romániai riportot közölt a new yorki magyar TV (Channel 25) a múlt vasárnap. Egy Pasku nevű román képviselő, akarva vagy akaratlanul nyilvánosságra hozta, hogy a román parlament egyik bizottsága a román hadsereg előkészületeiről tárgyalt egy "esetleges magyar felkelés" megakadályozására, vagy elnyomására. A hír nemcsak Erdély magyar lakosságában, köztük a Romániai Magyarok Demokratikus Szövetségében okozott érthető* felháborodást, hanem a román politikai élet liberális tagjaiban is. Az ellenzék egyik vezető képviselője kijelentette, hogy az erdélyi magyarok békés, demokratikus eszközökkel küzdenek jogaik biztosításáért. Ha van katonai veszély, az inkább keletről Moldavából jöhet. Iliescu köztársasági elnök Pasku nyilatkozatát "elméleti elképzelésnek" minősítette. A program egy másik érdekes számában Petrányi Judit jelentett a népszerű énekesek, Simon és Garfunkel dalainak magyar bemutatásáról. A MALÉV JFK repülőtéri kirendeltségével folytatott interjú fontos és megnyugtató információt tartalmazott az óhazába utazni készülő vagy gyakran utazó new yorki és környéki magyarok számára. BUDAPEST. Az 1956-os forradalom és szabadságharc harmincnyolcadik és a köztársaság kikiáltásának ötödik évfordulója alkalmából október 23-án országszerte megemlékezéseket tartottak. Budapesten a( Kossuth téri ünnepségen részt vett Göncz Árpád köztársasági elnök és Horn Gyula miniszterelnök. A rákoskeresztúri temetőben Gál Zoltán arra kérte az egykor szembenállókat, hogy hagyják el az ellenségeskedést s együtt forduljanak a jö'vŐ felé. Koszorúkat helyeztek el a mártírok emlékművénél és Nagy Imre egykori miniszterelnök és az áldozatok sírjánál. Október 23-án este a Operaházban ünnepi hangversennyel emlékeztek az 1956-os eseményekről. AMERIKAI , MAGYAR SZÓ USPS 23-980 ISSN 0194-7990 Published weekly, exc. last week in July, first two weeks in August, last 2 weeks in Dec. by Hungarian Word Inc. 130 E 16 St. New York, N.Y. 10003 Second class postage paid at New York, N.Y. Edited by the Editorial Board Subscription in the USA: One year $30.- 6 months $16.In Canada and other countries: One year $35.- 6 months $18.Postmaster: Send address changes to: Amerikai Magyar Szo, Hungarian Word Inc. 130 E 16th St. New York, N.Y. 10003 Telefon: 212-254-0397 Fax: 212-254-0397 A névvel aláirt cikkek nem szükségképpen fejezik ki a szerkesztő-kiadó álláspontját és azok tartalmáért mindenkor a cikkíró a felelős. Közlésre beküldött kéziratokat nem érzünk meg és nem küldünk vissza. TSZ-IRODA Emberek, itt a munka dandárja! Többmilliós megrendelést kaptunk Kuwaitból szelepgyü- rüre. Michel Camdessus BUDAPEST. Magyarországra érkezett Michel Camdessus, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója. Mr. Camdessust fogadta Horn Gyula miniszterelnök. A találkozón részt vett Békési László pénzügyminiszter és Kopits György, az IMF magyarországi képviseletének vezetője. ❖ BUDAPEST. (A N.Y. Times tudósítójától). Csökken az exportból származó jövedelem, az infláció növekszik, a külföldről származó befektetések lelassultak, még Soros György is visszalépett attól az ajánlattól, hogy 80 millió dollárig terjedhető befektetést eszközöljó'n Magyarországon. Ugyanakkor az új szocialista kormány fenntartotta, sót növelte a társadalmi juttatásokat. Minden újszülött után háromféle segélyt kap az anya, a nyugdíjak nőknél 55 évtől, férfiaknál 62 évtől kezdődnek. Munkanélküli segély azonnal az állás- vesztéstől kezdődöleg jár és egy évig terjedhet. A Kelet-európai országok között Magyarországon van a legmagasabb átlagos havi jövedelem, 300 dollár. Ezt tűrhetetlennek tartja a nemzetközi pénzalap vezér- igazgatója, és kijelentette: lassabban az agarakkal! A kormánynak csökkenteni kell a társadalmi juttatásokat. 4? Egy kétmotoros repülőgép ( útban íiidianapolisból a chicagói O'Hare repülőtérre Rose- lawn, Indiana közelében egy kukoricásban lezuhant. A gépen lévő 64 utas és négytagú személyzet közül senki sem maradt életben. A repülőgép, az American Eagle 4184-es járata volt. BUDAPEST. Göncz Árpád köztársasági elnök meghívására november 1-én és 2-án hivatalos látogatást tesz Magyarországon Vaclav Havel cseh államfő. A cseh elnöki hivatal és a nagykövetség szerint a mostani látogatás során a kétoldalú viszony, az európai és a regionális integráció időszerű kérdései lesznek napirenden. ♦ NAGYBAJCS, Kisalföld. Október 18 óta szünetel a hajózás az Öreg-Dunán Nagybajcs térségében, ahol egy holland önhajó zátonyra futott és teljesen elzárta a hajózóutat. A rakomány egy részét daruval emelik ki a vizi járműből, majd megkísérlik a hajót lehúzni a zátonyról. Egy román tolóhajó, és egy másik holland hajó várakozik a továbbhaladásra, melyek több napja vesztegelnek a térségben az alacsony vízállás miatt. ♦ BUDAPEST. Kovács László külügyminiszter bejelentette, hogy Horn kormányfő december 13-án Franciaországba látogat, s a budapesti EBEÉ-csúcson várhatóan Mitte- rand államfő és Balladur miniszterelnök is részt vesz. Franciaország biztosította hogy Párizs semmivel sem nyújt kevesebb támogatást Magyarországnak az EU csatlakozás terén, mint Bonn és természetesnek tartja a magyar igényt, hogy a kelet-európai országok EU csatlakozására ne egy tömbben kerüljön sor. A közép-európai stabilitás szempontjából Franciaország nagyon fontosnak tartaná a magyar-szlovák es a magyar-román viszony rendezését. NÉPSZAVAZÁS AZ EXPÓRÓL BUDAPEST. Ha érvényes az expó megrendezésevei kapcsolatos népszavazási kezdeményezésre összegyűlt több mint százezer aláírás, akkor a hatályos törvények értelmében ki kell írni a népszavazást, hangzott el a koalíciós egyeztető tárgyalás október 24—i ülésén. Pető Iván hangsúlyozta: senkinek - beleértve a kezdeményezőket is - nincs mérlegelési joga; ha érvényesek az aláírások, ki kell írni a népszavazást - mondta az SZDSZ elnöke. , A népszavazásról Göncz Árpád kifejtette, hogy ez ismét megosztja az országot és ennek nem örül, de ha törvény van rá,meg kell tenni - mondta. NEW YORK, N.Y. Pearl Primus, híres táncosnő, koreográfus 78 éves korában elhúnyt. Dr. SZABÓ EBDRE BELGYÓGYÁSZ SZAKORVOS ENDOKRIN OLÓGUS V. new yorki orvostudományi egyetemi tanár Cukorbetegség, pajzsmirigy problémák és egyéb hormonzavarok diagnózisa és kezelése 220 East 69tä Street NEW YORK. N T 10021 Telefon: (812) 688 5626 Q/áHozó ^Vítácj