Amerikai Magyar Szó, 1993. július-december (47. évfolyam, 26-48. szám)
1993-07-15 / 28. szám
Thursday, July 15. 1993. A szerkesztünk észrevételei Most, hogy már kikerültem a kórházból, elmondhatom olvasóinknak és barátaimnak, hogy volt egy kis "problémám" a szivemmel, amiért orvosom megfigyelésre kórházba küldött. Mondták, hogy esetleg egy szívritmust szabályozó műszert (pacemaker) kell használnom, aminek persze nem nagyon örültem. De végül megállapították, hogy gyógyszerrel fognak kezelni és kiengedtek a kórházból. A minap a New Rochelleben lakó orvosomhoz kellett mennem. A feleségem, aki egy közeli kórházban dolgozik - ahova mindennap autóval megy - azt mondta, hogy "majd ő hazajön és elvisz az orvoshoz"^ Mondtam neki, hogy erről szó sem lehet, veszek egy taxit, és úgy megyek az orvoshoz. Az irodájából, ahol dolgozik, háromszor telefonált, rimánkodott, hogy engedjem, hogy Ő vigyen az orvoshoz. En erélyesen tiltakoztam, hangsúlyozva, hogy July 4 után főnőkének sok diktálni valója lesz, szó sem lehet arról, hogy munkáját én miattam megzavarja. Ahol lakom, a Coop Cityben házhoz lehet rendelni a taxit. Jött is egy a vállalattól, amelyet jól ismerek. Útban New Rochelle felé, át kell haladni egy utón a Coop City Boulevard és Baychester Avenue között. Ez főútvonal, amelyre mindkét oldalán "Stop" jelzés van, és csak óvatosan lehet rámenni, megállás után. A taxisofőr kb. 35 mérföld sebességgel hajtott ezen az utón, amikor az egyik mellékutcából szépen kigördül egy autó a taxi elé. Sofőrömnek egy másodpercnek talán egy ezrednyi ideje volt az autónkat éles kanyarral baloldalra hajtani, hogy kikerülje azt, hogy a gondtalanul hajtott autót derékbe erje, ami gondolom,nem lett volna jó nekem. Az életnek vannak néha különös» sok tekintetben érthetetlen, majdnem misztikusnak tűnő mozzanatai. Most mar értem, hogy a feleségem miért rimánkodott annyira, hogy ö hajtson orvosomhoz. Pentagon*! pazarlások. WASHINGTON, D.C. Fantasztikus részletek kerültek napfényre az utóbbi hetekben Glenn ohioi és Cohen Maine állami szenátorok nyilatkozataiból, valamint a Szövetségi Számvevő Hivatal (General Accounting Office) jelentéseiből arról, hogy mily kolosszális összegeket pazarolt a Pentagon a nagy municiógyárak kívánságára fegyverkezésekre. "Hazudtak nekem - jelentette ki Glenn szenátor, aki pedig eredetileg támogatta úgy a B1B valamint a B2 un. "lopakodó bombázógépeket -> követelem azok megbüntetését, aki hamis adatokat tárták elém." A 80-as évek folyamán a szovjet veszélyre hivatkozva a Pentagon né^y (trillió dollárt pazarolt fegyvervásarlásokra. A Pentagon azt állította Glennek, hogy a B1B százszorta hatékonyabb a radárral szemben, mint a meglevő, de régibb B52 bombázógép. Ez nem volt igaz, ennek ellenére 60 billió dollárt költőttek( B1B bombagépek tervezésére. Az igy gyártott B1B gépek most használatlanul és hasznavehetetlen ül rostokolnak a hadirepülŐtereken. SZARAJEVÓ. A hírek szerint szerb nacionalista erők ágyűtüzet nyitottak férfiakra, nőkre és gyermekekre, akik sorban álltak ivóvízért a város Dobrinja negyedében. 12 halott és 15 sebesült volt a támadás szörnyű eredménye. WASHINGTON,D.C. Az Országos Egészségügyi Statisztikai Központ (National Center for Health Statistics) jelentése szerint a különbség egészségi szempontból a jómódú és szegénysorsú amerikaiak között nagy mértékben nőtt az utóbbi három évtizedben. 1986-ban például az évi 9000 dollárnál alacsonyabb jövedelmű családok halálozási arányszáma háromszor magasabb volt a 25.000 dolláros vagy annál magasabb jövedelmű családokénál. WASHINGTON.D.C. Az FBI vezetősége ú^y döntött, hogy támogatni fogja a lőfegyverek ellenőrzését szolgáló törvényjavaslatokat minden államban. MIAMI, Fia. Kuba kétharmadára készül csökkenteni hadseregét, jelenti egy magasrangü nyugalmazott tiszti delegáció kétnapos kubai látogatása után. Ez újabb érv amellett, hogy az USA baráti kapcsolatot létesítsen Kubával. A delegáció tagjai kozott ott volt Carroll, altenger- nagy, Kermit Johnson, nyug. vezérőrnagy és Jack Kidd, vezérőrnagy az amerikai légierő volt főparancsnoka. Az Egyetlen Légitársaság Amellyel Abban A Pillanatban Magyarországon Érezheti Magát, Amikor A Fedélzetre Lép: MALÉV Hungarian Airlines. Bemutatjuk a MALÉV Hungarian Airlines Közvetlen, Napi*Járatát Budapestre, Az Új Boeing 767-200ER-onr Sohasem volt olyan egyszerű visszajönni Magyarországra, mint május 29-töl. Mert ettől a naptól fogva a Malév Hungarian Airlines közvetlen, napi* járatot indít Budapestre. Hogy biztosan megfeleljünk az Ön időbeosztásának, járatunkat mindennap* este fél nyolckor indítjuk Newarkról. Kedvező, bevezető árunkkal, ($769), Önt is várjuk a fedélzeten. A Maiévvel Ön egyszerre élvezheti az Ó- és az Újvilág.elönyeit. Új Boeingjeink elegáns kényelemben repítik el Önt Budapestre. A magyar vendégszeretet és kedvesség már abban a pillanatban kezdődik, amikor Ön a fedélzetre lép. Sky Club osztályunk utánozhatatlan luxust és izgalmas különlegességeket kínál azoknak, akik egyedi kényelemben szeretnek utazni. Itt a várva várt pillanat, amikor visszatérhet Magyarországra-velünk. Fedezze fel újra a feledhetetlen Budapestet, a római kori műemlékeket, régi falvakat, borvidékeket és a varázslatos Dunát. Hívjon még ma és foglalja le helyét annál a légitársaságnál, amely a legjobban ismeri Magyarországot. BEVEZETÉSI KEDVEZMÉNYEK + -F 4Túrista osztályra jegyek már $769-tól. Sky Club jegy: $3027 Valamint egy kedvezmény a következő3 közül. 1. Az utitárs a Sky Club jegy 50%-t fizeti, úgy maga is Sky Clubon utazhat. 2. Egy európai szabadjegy** 3.3 szállodai éjszaka büfé reqgelivel. Helyfoglaláshoz, kérjUk, hívja utazási ügynökét, vagy a 800-223-6884-es telefonszámot, vagy a 212-757-6480-t (New Yorkon kívül) (New Yorkban) vVldLEI/'Hungarian Airlines^ Az új tradíció. Az európai szabadjegyet annak a személynek lehet kiállítani, aki a Newark-Budapest jegyet vette. Az európai szabadjegy Budapest és egy másik európai város közötti repülőútra jogosít, érvényessége a kiállítástól számított 1 év A földi szolgáltatáscsomagot csak a jegy vásárlója veheti igénybe kizárólag az adott utazás során. Teljes áru jegy vásárlása esetén az 50 %-os utitárs kedvezmény csak egy személy részére szól. Az utitársnak ugyan azon az útvonalon kell repülnie mint a teljesárú jegy vásárlójának. Szállodai elhelyezés során mindig egy kétágyas szobán osztoznak. A megadott árak nem tartalmazzák az érvényben lévő adókat. Függenek továbbá az utazási ügynökök üzleti feltételeitől, valamint a kedvezményes jegyek korlátozott számától. ^Járatok minden nap, kedd kivételével. **Ennek az ajánlatnak az ára $3026.00. é JERUZSÁLEM. "Minden cent számit" - mondja az izraeli telefonvállalat - a "Bezek" vezetősége. Miután a fax-el való imakózvetités a Sirató falhoz sikeresnek bizonyult - pénzügyileg - most bevezettek egy új szolgálatot: "Telefonálj egy imát Jeruzsálembe!" Vallásos zsidók, akik nem engedhetik meg maguknak az Izraelbe való utazás költségeit, de szerettek volna a Sirató falna! imádkozni, most fax-en küldhetnek egy imát, amelyet elhelyeznek a Sirató falban. A fax-szám: 011-9722-612222. Vallásos keresztények, akik ugyancsak szerettek volna Jeruzsálemben a Kálvária közelében imádkozni, most telefonon küldhetik imájukat e számon: 1-900-4HOLYLAND Az üzenetküldés minden perce 1 dollár 99 centbe kerül. A jövedelmen az izraeli telefonvállalat, a Bezek és az amerikai AT&T osztozkodik. A telefonon való ima küldést meggyőződéssel támogatja Reagan volt elnök. "Higgyétek el nekem - állítja - az ilyen ima valóban hatásos", Hasonló értelemben nyilatkozott Jeane J. Kirkpatrick, aki Reagan elnöksége idején az USA ENSZ nagykövete volt: "Ez egy fontos vállalkozás - mondta - és én boldog vagyok, hogy részt vehetek benne." Rév. James Kennedy» Fort Lauderdale-i református lelkész a következő telefonimát küldte Jeruzsálembe: "Köszönjük Urunk, hogy a modem technológiával is lehetővé tetted, hogy hozzád forduljunk." A telefonüzeneteket egy a Getsemáni- kerthez közel lévő szállodában rögzítik. HA ELŐFIZETÉSE LEJÁRT szíveskedjék annak meghosszabbításáról idejében gondoskodni Egész évre $25.- Felévre $14.- Kanadába és Európába $30.Megújitásra:............ $ Név:.............................................................. Cim:............................................................ AMERIKAI MAGYAR SZÓ 130 E 16th Street, New York, N.Y. 10003 Ahogyan én látom AMERIKAI MAGYAR SZÓ Mill, FH« ÉS TELEFOnOfl 3.