Amerikai Magyar Szó, 1993. július-december (47. évfolyam, 26-48. szám)
1993-11-25 / 44. szám
Thursday, Nov. 25. 1993. Amit odahaza láttam és hallottam Feketepiac Magyarországon Richard W. Bruno, a Christian Science Monitor budapesti tudósítójának jelentése. Magyarország 10.5 millió lakosságának 40 százaléka a fekete piacon vásárol vagy árusít. E piac forgalma a nemzet teljes jövedelmének 24 százalékát alkotja. Ekés Ildikó, a magyarországi szakszervezetek gazdasági kutató intézete szakértője szerint a fekete piac forgalma 550 milliárd forint (5.5 milliárd dollár) évente és ebből egyetlen cent adójóvedelme sincs a kormánynak. , A fekete piacot részeire bontva Ekés megállapítja, hogy 170 milliard forint (1.7 milliárd dollár) ebből törvényes kereskedelem vagy foglalkozás, amelyet nem jelentenek be a kormánynak és igy egyszerűen nem fizetnek rá adót. 264 millió dollár a különböző megvesztegetések összege. Az egykor állami tulajdonban lévő vállalatok eladása (privatizáció) alkalmat adott e vállalatok vezetőinek óriási mellékjövedelemre, amelyet természetesen nem jelentettek be az államnak ős igy nem fizettek rá jövedelmi adót. t ( 60 milliárd dollárrá becsüli Ekés Ildikó az ország viz és gázszerelőinek, asztalosainak, villanyszerelőinek jövedelmét, amelyet nem jelentenek be az adóhivatalnak. Orvosok, akiknek jövedelme sokkal kevesebb, mint nyugati kollégáiknak, jövedelmük nagy részét "hálapénz" formájában kapják. "Úgy érzem magam, mintha taxisofőr vagy pincér volnék" - mondta nekem egy orvos. A fekete piac 550 milliárd forintos összforgalma 220 milliárd forint adójövedelmet (2.2 milliárd dollár) nyújtana a kormánynak, ami kiküszöbölhetne az allami költségvetés deficitjét. Az eltitkolt jövedelmek Magyarország nemzeti termelésének (Gross National Product GNP) 23— 2 596—át alkotja. Ez túltesz a legtöbb más ország fekete piacain. Olaszországban például - ahol pedig köztudomású a nagy korrupció - 2096-os a fekete piac. A legtöbb más európai államban 10 százalékon aluli, az Egyesült Államokban 17%-os a fekete piac. Mi okozza a fekete piac roppant méreteit Magyarországon? Ékes szerint a lakosság egyre növekvő elszegényedése. A kormány jelenleg 40 százalékos adót vet ki egy személyre, akinek 438 dollár a havi jövedelme (43.800 forint). A kormánynak - mondja Ekés - változtatni kell eddigi politikáján. Csökkenteni kell a bürokráciát és át kell szervezni az egész adórendszert. , Ez nem lesz könnyű, hangoztatja Ekés. Az adó kikerülése vagy adócsalás magyar tradíció, amely történelmileg ama korszakig megy vissza, amelyben törökök uraltak az ország egy részét. MAGYAR UROLÓGUS Dr. GEORGE KLEIN Comell-diplomás, urológus szakorvos RENDELŐK: 157 E 72 St. New York, N.Y. 10021 110-45 Queens Blv. Forest Hills, NY 11375 Mindkét office telefon: (212) 744-8700 Prosztata problémák * Vasectomy Húgyúti fertőzések * Impotencia Vese és hólyagdaganatok * Vesekő 24 órás díjtalan telefon-konzultáció Medicare-t és Blue Cross-Blue Shield biztosítást elfogadunk Hazalátogatásomkor ezúttal nem a Ferihegyi repülőtere^ hanem Komáromban léptem hazánk földjére a Budapest-Varsó között közlekedő Báthory expresszról. A komáromi állomáson sivár látkép fogadott. Az állomásépület kopott külseje, valamint a szemetes, piszkos váróterem rossz benyomást tett rám. Úgyszintén az a személyvonat is, melyen Győrig utaztunk. A söpretlen padló és a tisztitatlan ablakok, melyeken átlátni alig lehetett, nem irhatő a MÁV dicséretére. A második világháború után újjáépített győri állomásépület, mely a város egyik büszkesége volt, szintén elhanyagolt és a cigányok miatt nem is nagyon biztonságos. De sötétedés után az utcákon járni sem az, főleg magányos nőknek, akik félnek is ilyenkor házon kívül tartózkodni. A városban helyenként egész utcasorokat tesz ki, a portól, koromtól bepiszkolódott; málladozó vakolatu ház. Azonban Pest és Sopron egyes kerületeiben sem különb a helyzet. Mindamellett a főváros szép és szépségét különösen kiemeli Buda es a Duna-part. De szép az ország is, mint ahogy mindig is az volt. A főváros utasforgalmát lebonyolító autóbuszok és villamosok is olyan jól néznek ki, mintha vadonatújak volnának egytól-e^yig. Ott tartózkodásunk alatt gyönyörű volt az idő. A Dunán vidám kirándulókat vittek fedélzetükén a sétahajók, a Halászbástyán egymást váltották a külföldi és hazai turistacsoportok, hogy gyönyörködhessenek a szemük elé táruló panorámában. A Váci utcában, ahol valaha a vásárlók jól öltözött, jómódú emberekből tevődtek ki, több volt a farmernadrágos, atlétacipös fiatal, mint a vevő. De a gazdasági válság sokukat megfoszt a vásárlás örömétől, pedig az üzletekben udvarias elárusitónők várják a vásárlót. Most szinte kedvesen udvariasak, akármilyen nehezükre esik is, mert a kapitalista demokrácia átformálta körülöttük a világot és megtanította őket mosolyogni a kenyerükért. És egy másik tény, a kiskereskedelem a pénztelenség ellenére is virágzásnak indult. A Balaton mellett, valamint a budapesti-becsi országút mentén pedig az ajándék, illetve emléktárgyaktól az élvezeti és használati cikkekig mindent árusító, színes bazársorok láthatók. A legnagyobb, amit Észak-Dunántúlon láttunk a Győrtől hat kilométerre lévő abdai bazársor, amely legalább másfél kilométer hosszan (kinalja árúit. Vásárlói leginkább a hazafele tartó németek és osztrákok, akik márkás kocsijaikkal gyorsan eljuthatnak bárhová, mert a korábban durva bazalt kővel takart országutak helyett bituminburkolatu utak hálózzák be az egész országot. Azonban az étkeztető iparban az étterem tulajdonosai, menedzserei - tisztelet a kivételnek - nem Öregbítik a magyar konyha jó hírnevét, sót rontanak rajta. De a dohányipar annál nagyobb ambícióval igyekszik népszerűsíteni az egészségre káros, agyonreklámozott termékeit. A sok cigarettareklám mellett több helyen látható angol nyelvű felirat, főleg nyaralóhelyeken. Tihanyban például a visszhangra öles betűk hívják fel a figyelmet igy: ECHO, és csak alacsonyabban, oldalt szerénykedik a magyar felirat. ; Az üzletek polcain sok a nyugati, leginkább német árú. Ez azonban nem zavarna és nem tenne boldogtalanná senkit, ha a külföldi érdekeltségek, valamint a hazai tulajdonban lévő vállalatok nem bocsátanának el egyre több embert és az erkólcsromboló szellem nem áramlana be az országba egyre nagyobb mértékben éreztetve hatását, amely főképpen a járványszerilen terjedő bűnözésben, az alkoholizmusban, valamint időnként a nagy üzleti csalásokban nyilvánul meg, ami egyeseket olyan jövedelemhez juttat, melyre a két keze munkája által senki sem képes szert tenni. Hiszen az átlag kereset havi 15-16000 forint, ami elég egy három tagú családnak szerényen a megélhetésre, de többre nem futja belőle. A sorsukkal elégedetlenek tömegéből egy középkorú családos ember a helyzetről igy nyilatkozott: "A múlt rendszerben nem volt személyi adó és a gyermekeink taníttatása sem okozott különösebb gondot, habár akkor sem volt fejedelmi életünk és szabdságunk sem volt, de nem kellett félnünk, hogy ránk szakad a munkanélküliség." Egy lerokkantositott ember pedig, akit havi 7000 forinttal nyugdíjaztak, elkeseredett kifakadásban juttatta kifejezésre a kormányról alkotott véleményét. Tehat összegezve az egészet: rossz volt a múlt, de nem jobb a jelen sem. Az infláció leginkább az átlagon aluli jövedelemmel rendelkezők életét teszi nehezen elviselhetóve. A gyakori áremelések ellenére a cipőt vagy ruhaneműt árusító üzletekben láttam ugyan 20-30%-os árengedményt - élelmiszernél nem -, de a még igy is magas leszázalékolt árak nem nagyon vonzották az embereket. Sokkal inkább a lengyel piacon vásárolják meg a legszükségesebbet, ahol az árusok leginkább szegenyemberek és szegények a vásárlóik is, akik egyre többen lesznek, de velük együtt a nyomorgók is, akik már a lengyel piacon sem tudnak megvenni egy pár lábbelit vagy némi ruhaneműt. Edényt sem, mert minek az nekik, ha nincs mit sütni-fözni benne. A jövő látszólag sok jót nem igér szülőhazánkban sem, mégis abban a reményben tértem onnan vissza, hogy a kelet-európai országok között Magyarország lesz az első, ahol a műit bűneinek és a jelen hibáinak következményeitől megszabadulva, a nép megtalálja a régen óhajtott boldogulást. Takács Lajos A Demokratikus Charta nagygyűlése BUDAPEST. A Magyar Rádióban és a Magyar Televízióban kialakult helyzet miatt október végén és november 2-án tüntetést szervezett a Demokratikus Charta. A szónokok között volt Konrád György is, aki leszögezte: az alelnökok szégyent hoznak a magyar demokráciára Az egyetemisták jelszava: "Tiltakozzunk együtt a televízió urainak önkénye ellen!" "Független médiát!" A miskolci egyetemisták is megmozdultak a sajtószabadság védelmében. AMERIKAI MAGYAR SZÓ 5.