Amerikai Magyar Szó, 1993. július-december (47. évfolyam, 26-48. szám)
1993-11-11 / 42. szám
Thursday, Nov. 11. 1993. 7. AMERIKAI MAGYAR SZO Áttörés egy nagy csatában? Aszpirinnal az Alzheimer-kór ellen Az elmúlt hónapban tartották Budapesten az európai neuropszichofarmakológusok, azaz az ideg ás elmebetegségek,gyógyszerek kutatói hatodik kongresszusukat, amelyen az egyik kiemelt tárna az Alzheimer-kor elleni küzdelem volt. * Fokozódó iramú elbutulás, az emlékezőtehetség elvesztése, végül fokozatos ás teljes leépülés, ezek az Alzheimer-kór tünetei. Azé a betegségé, amelynek eredetét és gyógyításának lehetséges módját számos kutatócsoport vizsgálja szerte a világon. Az már régóta ismert, hogy a betegek agyában bizonyos területeken elpusztult idegsejtek, valamint egy fehérje- szerű anyag (a beta-amyloid) molekulái mutathatók ki. Több nagy laboratóriumban ezért olyan gyógyszer után folyik a nyomozás, mely megakadályozza ennek a vegyületnek a lerakodását. A betegség sokakat érint, leggyakrabban az idősebb középkorúaknál kezdődik, s néhány év alatt annyira súlyossá válhat, hogy a beteg a legelemibb szükséglétéit is csak segítséggel képes kielégíteni. Most szenzációs felfedezésről számoltak be észak-amerikai kutatók: ügy tűnik, megtalálták a gyógyszert, mely feltartóztathatja a betegséget. Ráadásul nem is valami ismeretlen vegyületrŐl, hanem az Aszpirinról, illetve annak származékairól van szó. Akiket reumával kezelnek, védettebbek. Rétegfelvétel egy Alzheimeres agyról Lehetséges, hojgy ilyen egyszerű lenne a megoldás? Tálán a felfedezés története megválaszolja a kérdést. A szakemberek, *akik az újfajta kezelést javasolják, nem ~kuruzslók, nem csodadoktorok, hanem elismert kutatók. Egyikük 1959 óta foglalkozik agykutatással, s a nyolcvanas években fordult az Alzheimer-kór felé. Abból a feltételezésből indult ki, hogy a betegséget valamilyen fertőzés okozza, ezért az utóbbi években azt vizsgálta, hogy fellel- hetók-e az agyban a szervezet védekező reakciójának jelei. Ennek során az agyszövet pusztulásának gócaiban olyan sejteket talált, melyek a gyulladásos reakciókban felszabaduló, a többi sejtet pusztító anyagokat termelték. Lehet, hogy nem a béta-amyloid okozza a idegsejtek pusztulását, hanem valamely gyulladásos folyamat során termelődő anyag? Ebben az esetben olyan betegek között^ akik más ókból hosszabb ideig gyulladásgátló kezelést kaptak, ritkábban szabadna előfordulnia az Alzheimer-kornak. folytatjuk November A novemberi jeles napok közül háromhoz fűződik időjárási jóslat: Marton-napján, november 11-en általában hagyományosan megérkezik az első hó, amint mondani szokás "Marton fehér lovon érkezik". Azt tartják, aki az első hóban megmosdik, meghempergözik, egészséges lesz. Ezen a napon hagyományosan libát vágnak, sütnek és megizlelik az új bort, mert " az új bor meg a liba borkóstoló Mártonra érik meg." Erzsébet napja november 19, annyiban időjósló nap, hogy ha hideget, fagyot hoz, enyhének ígérkezik a december. Katalin napja november 25, időjárási határnapnak számit: "ha Katalin kopog, a karácsony locsog". E napon az eladó leányok gyümölcs- faágat vágnak es azt vízbe teszik. Akinek az ága karácsonyra kivirágzik farsang idején férjhez fog menni. András napja november 30 i^en jelentős nap a falu életeben, hagyományosán ekkor kezdődnek a disznó vágások, mint mondják*" a hizó András napra lesz a legzamatosabb". Ez volt az advent előtti utolsó vigalom is, hiszen az András naphoz legközelebbi vasárnap az advent első vasárnapja is. Ilyenkor már nincsenek táncmulatságok, esküvők,de a leányok jósolgatják a jövőjüket: este piros almát tesznek egy pohár vízbe, hajnalban kiisszák, majd kiszaladnak a házból s amelyik legényt először meglátják, az lesz a mátkájuk. Estefelé a leányok megrángatták - az akkor még zsúpfedelű - házak ereszét és azt tartották: ha búzaszem esik a kötényükbe, gazdalegény, ha rozs, akkor zsellérlegény lesz a jövendőbelijük. Voltak vidékek, ahol a lányok a favágó tökére kendert tettek, s elmondták a varázsigét: "András neked kendert vetek, mondd meg nekem, kihez megyek." ÜNNEPI VÁSÁRLÁSOKRÓL ( sütühk-főzümk) GOMBÁS BROKKOLI TEKERCS Hozzávalók: i font brokkolirózsa, i font gomba, 5 tojás, 6 oz sajt, 4 oz krémsajt, 1 evőkanál liszt, 2 evőkanál olaj, só, Őrölt bors. A brokkolirózsákat bő sós vízben megfőzzük, majd alaposan lecsöpogtetjíik és villával szétnyomkodjuk. Hozzáadjuk a tojások sárgáját, a lisztet t a fűszereket, majd a keményre felvert tojáshabot. Vastagon kiolajozott sütőpapirra kenjük a masszát es . forro sütőben kb. 10-12 percig sutjuk. Közben olajon addig sütjük a megtisztított, felszeletelt gombát, amig a leve el nem párolog. Levesszük a tűzről, majd hozzáadjuk a darabokra tördelt sajtot és a krémsajtot. A megsült brokkolis tésztáról óvatosan lehúzzuk a sütöpapirt, rásimitjuk a tölteléket és - konyharuha segítségével - feltekercseljük. Ha szükséges, átmelegeitjük és felszeletelve tálaljuk. FOKHAGYMÁS BURGONYA Hozzávalók: 1 font burgonya, kevéske vaj, 3 gerezd fokhagyma. Az apró burgonyákat megtisztítjuk és nagyságtól függően félbe vagy negyedbe vágjuk. Lábasba helyezzük, rámorzsoljuk a vajat, meglocsoljuk kevés vízzel és meghintjük a zúzott fokhagymával. Megsózzuk és lefedve megpároljuk, majd fedő nélkül megpirítjuk. A margarinnal készült sütemény vajizű- vé válik, ha a tepsit sütés előtt vajjal kenjük ki. * Ha családja tagjainak, barátainak vagy sajatmaganak elektronikus készüléket kíván vásárolni, helyesen teszi, ha figyelembe veszi a Service and Parts Group of Sharp Elektronics Corporation tanácsait. Mindig tartsa meg a nyugtát, amely bizonyítéka annak? hogy hol és mikor vásárolta az árut. Ilyen nyugta nélkül igen nehéz egy árúcikket megja- vittatni, vagy kicserélni a szavatosság (warranty) alapján. Ha ajándékba adja az árúcikket, adja at a nyugtat az illetőnek, hogy ó is birtokában legyen annak, ha szükség van rá.. Mielőtt vásárol ilyen árút, tudja meg, mit foglal magában a szavatosság? Meddig tart? Az egész árucikkre vonatkozik-e vagy csak részeire? Ha javításra van szükség, kell-e valamiért fizetni? Azt is meg kell tudni, hogy az árút a gyároshoz kell-e visszaküldeni, vagy egy helyi javítóhoz? TERJESSZE LAPUNKAT Izesebb a virsli, ha nem vízben, hanem gőzben főzzük. FAMILY PRACTICE Dr MOLNÁR TAMÁS Általános, családi orvos. 83 39 DANIELS St. Briar wood (Queens) NY. 11435 Tét (718) 291-5151 One block East of Main St. <5c two blocks South of Grand Cent. Pkw. Bus: Q 44 Main St. & Grand Centr.Pkw. Q 60 Queens Blv.A Van Wyck Mr. Subway: F Van Wyck Blv. Station. Magas vérnyomás, cukorbetegség, kisebb sérülések, baleset, oltások, cholesterol, izületi bántalmak korszerű diagnózisa és gyógykezelése EKG, röntgen, laboratóriumi tesztek a helyszínen Gondos orvosi kivizsgálást és kezelést nyújt az egész család számára. Szükség esetén kórház biztosított Biztosítást elfogadok