Amerikai Magyar Szó, 1993. július-december (47. évfolyam, 26-48. szám)

1993-11-04 / 41. szám

5. Thursday, Nov. 4. 1993. AMERIKAI MAGYAR SZO Ismét ózonlyuk az Antarktisz fölött A nyár végén újból visszatért az Antarktisz napsütötte térségei fölé az ózonlyuk, állapították meg az ENSZ Meteorológiai Világszervezetének munkatársai. Az ózonmennyiség csökkenése több mint 35 százalékkal esett vissza, s legalább három héttel korábban következett be, a nyolcvanas évek közepén megfigyeltnél. A déli sarki ózonlyuk a múlt évben jelent meg és a legnagyobb kiterjedésekor 25 millió négyzetkilométeres volt. Tavaly a legriasztóbb értéket október végén mértek. Immár jól ismert tény, hogy a hetvenes évek vége óta minden szeptemberben, októberben a magaslégköri ózonmennyiség csökkenése figyelhető meg: gyorsuló ütemben fogy az ózon ezekben a hónapokban, eléri azt a minimális értéket, amiből az un. ózonlyuk keletkezik. Az elmúlt hat évből Ötben szeptember végén - októberben az ózon 14 és 20 kilo­méter közötti magasságban csaknem teljesen megsemmisült. Mint ismeretes, ma már ez a jelenség nem "csak" az emberi egészséget veszélyezteti, hanem ha folytatódik az ózonréteg elbomlása, akkor annak negativ következményei lehetnek a terméshozamokra, a vizek életére és változásokat idézhet elő a földi atmoszféra sugárzási viszonyaiban is.---------------------------------------!_________ * Újra csillog majd a Times Square New York városa úgy határozott, hogy visszaadja a Times Square régi fényét, és megakadályozza, hogy tovább pusztuljon a Manhattan szivében található negyed. A Broadway és a 42. utca sarkán található ter a New York-i éjszakai élet egyik leg­kedveltebb helye. Egymást érik a színházak, mozik, kabarék a csillogó villogó reklámok. A környéken azonban rendkívül megromlott a közbiztonság . A helyreállítási munkálatok során visszaadják több, múlt századi háztömb eredeti szépségét, amelyet jelenleg szexshopok rejtenek el a járókelők szeme elöl. New York városa 35 millió dollárt irány­zott elő arra, hogy visszavásárolják a 42. és 43. utcák által közrefogott telke­ket. 1990-tól mostanáig egyébként 185 millió dollárt költöttek az építési területek visszavásárlására. Elsősorban nem irodahá­zakat fognak építeni, hangsúlyt inkább a nézőtermekre, szállodákra és üzleti központokra fektetik. A Walt Disney társaság is jelezte, hogy fel szeretnék újítani a New Amsterdam színházat, a modern művészet gyöngyszemet. Szeretnénk egy olyan utcát létrehozni, amely láttatni engedi a különféle építészeti stílusban emelt házak sajátossá^ait,olvasható a terv mellé csatolt brosúrában, melyet Robert Stem építész készített. MAGYAR UROLÓGUS Dr. GEORGE KLEIN Comell-diplomas, urológus szakorvos RENDELŐK: 157 E 72 St. New York, N.Y. 10021 110-45 Queens Blv. Forest Hills, NY 11375 Mindkét office telefon: (212) 744-8700 Prosztata problémák * Vasectomy Húgyúti fertőzések * Impotencia Vese és hólyagdaganatok * Vesekő 24 órás díjtalan telefon-konzultáció Medicare-t és Blue Cross-Blue Shield biztosítást elfogadunk A LEGSZEBB KARÁCSONYÉ AJÁNDÉK AJÁNDÉKOZZA MEG MAGYAR BARATJAT RENDELJE MEG SZÁMÁRA A MAGYAR SZÓT! A MAGYAR SZÓ MINDEN SZÁMA FELVILÁGOSÍTÁST, TUDÁST, SZÓRAKOZÁST, MAGYAR KULTÚRÁT HOZ MINDEN HAZBA AHOVA JARATJAK! ÁRENGEDMÉNY KARÁCSONYI RENDELÉSEKRE! Ön is engedményt kap, ha megújtija előfizetését december 31. előtt! A Magyar Szó előfizetési ára 1994. január 1-tol 1 évre HARMINC DOLLÁR LESZ,ha december 31. előtt beküldi előfizetését, még a régi áron megújtijuk lapját $ 25.-ért. t Ha ajándékot akar adni barátjának, fizesse elő részére a Magyar Szót egy évre $ 20.-ért NAGY MEGLEPETÉST OKOZ EZZEL. Nagyon szép karácsonyi üdvözlő kártyát küldünk az Ón neveben mindenkinek, akinek megrendeli a Magyar Szót. KÜLDJE BE RENDELÉSÉT POSTAFORDULTÁVAL Magyar Szó 130 E 16th Street, New York, N.Y. 10U03 Karácsonyi ajándékként megrendelem a Magyar Szót egy évre 20.- dolláros kedvezményes áron a kővetkező cim(ek)re: NÉV: CÍM: NÉV; CÍM: . NÉV: CÍM: Az en nevem: Címem:......... Saját előfizetésemet is megújítom a régi áron $25.- ért és összesen csatolok: $...........t.

Next

/
Thumbnails
Contents