Amerikai Magyar Szó, 1993. január-június (47. évfolyam, 1-25. szám)
1993-03-04 / 9. szám
nuirsday, March 4. 1993. AMERIKAI MAGYAR SZÓ 3. Petras Imre: Ahogyan én látom A szerkesztünk észrevételei Három héttel ezelőtt egy szombat este telefonhívást kaptam egy kedves washingtoni olvasónktól, személyes jóbarátomtól. Tudatott, hogy egy Pesten lakó rokona telefonon arról értesítette, hogy a bÓrfejűek megtámadtak és leszúrtak egy zsidó diáklányt. Ugyancsak leszúrtak két keresztény leányt is, akikről azt hitték, hogy zsidók. Ha ez igaz, gondoltam magamban, úgy ez a magyarországi neo-náci mozgalom új vészterhes fejezetének kezdetét jelentheti. Első dolgom volt, hogy leellenőrizzem a hir hitelességét. Másnap reggel felhívtam több budapesti olvasónkat, mit tudnak az incidensről? Egyik sem hallott róla. Egy barátom, aki a rendszerváltás előtt külügyi téren dolgozott, csupán arról értesített, hogy a vasárnapi újságban és rádióban bombariadóról jelentettek. Valaki azt hiresztelte, hogy a Petőfi Csarnokban, ahol a Demokratikus Charta gyűlést tartott, négy bomba van elhelyezve. Ez a hir valótlannak bizonyult. A diáklány leszúrásáről érkezett hirt tehát nem tetettem be lapunkba, mivel nem akartam, hogy bárki azzal vádolhasson bennünket, hogy rémhíreket terjesztünk Magyarországról. Ezt követőleg azonban láttam, hogy clevelandi laptársunk első oldalon hozta a hirt, hogy leszúrtak egy zsidó diáklányt. Feltételezem, hogy ők is ellenőrizték a hirt es bizonyítékot kaptak annak valóságáról. Lehetséges, hogy miután Antallék leváltották a rádió igazgatóját, az új igazgató megbízatása kedvezőtlen hírek elkendőzése lett? Reméljük, nem ez a helyzet! New York felfalja gyermekeit Petras Imre a New Yorki Állami Egyetem szociológiai fakultásának professzora Binghamtonban. Hosszú ideig a Monthly Review nevű progresszív havilapnak volt külmun ka társa A nyolcvanas evekben politikusok egyetemi tanárok, újságírók derűlátóan írtak egy új kor eljöveteléről, az un. posztindusztriális társadalomról, amely mentes lesz a szennyeződéstől, a munkanélküliségtől, az ipari ( társadalom jellegzetes sajátosságaitól. Úgy vélték, hogy ebben az új, az informatikára épülő társadalomban ismeretlen lesz a túltermelés, hogy az a társadalom dinamikusan hoz majd létre új munkalehetőségeket. A fejlődés eme útjának szószólói arra számítottak, hogy a gyengén fizetett munkaalkalmak korszakát immár a magas bérek korszaka fogja követni. Ezek a remények sajnos nem valósultak meg. Az amerikai gazdaság és különösen New York városa még mindig olyan válságot él át, amely súlyosabb, mint a harmincas évek óta bármelyik is. A posztindusztriális gazdaságok nagyrészt a pénz- és ingatlanpiacra, valamint a biztosítási szektorra épülnek, amelyeknek fellendülését a csúcstechnológia^, az informatika és a kommunikáció rohamos fejlődése tenne lehetővé. Ez nem valósult meg New Yorkban, 1969 ^és 1991 között csak 75.000 új állás létesült, ami csupán töredéke a más iparágakban megszűnt 500.000 állásnak. Dinkins polgármester legújabb tokiói útjának pontosan az volt a célja, hogy rábeszélje a japán pénzügyi érdekeltségeket, hogy ne csökkentsék igen számottevő new yorki hivatalaik személyzetét. A fentieknek tudható be, hogy New York gazdasága napjainkban a harmadik világ ama banánköztársaságaihoz kezd hasonlítani, amelyeknek gazdasága monokultúrán (egy vagy két ipari, vagy termelési ág) alapszik, mindazzal a társadalmi rákfenével, ami ennek velejárója. Bangladesben nagyobb az ember eselye arra, hogy 40. életévét megérje, mint a new yorki Harlemben. Ott a férfiak 55 százaléka éri el 65.életévét, mig Harlemben csupán 40 százaléka. New York feketék által lakott környékein a gyermekhalandóA LEGSZEGENYEBB KABINET-TAG WASHINGTON, D.C. A Clinton - kabinet tagjai meglehetősen jómódú amerikaiak. Egyedül egy "szegény" van közöttük, aki senki mas. mint Ms. Janet Reno az uj igazságúgyminiszter-jelölt. A kormány többi tagjaihoz viszonyítva Ms. Reno szegény, mint a templom egere. Tavalyi évi fizetése 91.000 dollár volt. Ő az egyedüli a kabinetben, akinek 100.000 dolláron alul volt tavaly a fizetése. Vagyona 557.000 dollar, amelynek több mint a felét a háza képviseli. Van aztán egy 15.000 dolláros autója. Amikor 60 éves lesz, havi 2000 dollár nyugdijat fog kapni. Ez azonban csak 2000-ben lesz! ság rátája ugyanolyan, mint Malájföldön és tanúi vagyunk a 19. században szokványos betegségek újbóli feltűnésének: New Yorkban 1990-ben 2545 tüdőbajos beteget regisztráltak, 1978-ban 1034-et. Akárcsak a többi amerikai nagyvárosban, növekszik a hajléktalanok, a szegények és a bűnesetek száma. 1970 és 1984 között az amerikai városok központjaiban a szegény lakosság lelekszáma 5.7 millióval volt magasabb, mint 1970 előtt. A hajléktalanok több . mint 50%-a a munkanélküliek, a bérből és fizetésből élők soraiból kerül ki, akik alacsony jövedelmükből képtelenek az emelkedő lakbéreket fizetni. Az évi 10.000 dollárt,vagy ennél is kevesebbet keresők szama 9-ről 12 millióra emelkedett. A hajléktalanok kategóriájában a leggyorsabban a családok száma növekszik. Ezt a helyzetet egyrészt a n^m ellenőrzött pénzügyi és ingatlanspekulációk, másrészt azok az állami döntések eredményezték, amelyek a támogatásokat inkább az üzleti vállalkozások részére, mint a szociális célú lakások építésére fordították. Hajléktalanok, szegények fizetik meg az árát annak, hogy a munkás és ipari zónák több százezer négyzetméterét jómódú lakósok, turisták és pénzügyi szolgáltató cégek: luxusingatlanainak szánt negyedekké aiakitjék át. Mint pl. Manhattan déli részének, a Battery Parknak a környékét. A válságnak az Egyesült Államok egészében ugyanazok voltak az okai, mint New Yorkban. A spekulativ magántevékenységet egy felelőtlen regulációs politika bátorította. Egy fölötte sajátos válságról van itt szó. A roppant államadósság gátolja az olyan összegek szabaddá tételét, amelyek elegendők lehetnének a gazdaság fellendítésére. A magánberuházások jelentős csökkenése pedig (1991-ben a bruttó nemzeti termék 1.8 százaléka, szemben az 1948—i 8.4 százalékkal) aligha nyüjt reményt arra, hogy a fellendülés egyhamar bekövetkezzék. JELCIN FENYEGET MOSZKVA. Jelcin orosz elnök kijelentette, hogy nem tűrheti tovább a "konzervatív" parlament túlkapásait, mivel az romlásba viszi az országot. Ugyanakkor felhatalma- zast kér arra, hogy leverje a nemzetiségek konfliktusait a volt Szovjetunió egész területen. Talán a parlament is egyik célpontja lehet ebbeli törekvésének? TRAVEL GUIDE PRESENTS TOUR OF HISTORICAL HUNGARY AND VIENNA Departing September 14 from NEW YORK, Returning September 28 1993. TOTAL TOUR PRICE from $ 2499.00 Price of tour includes: Air transportation from New York on KLM Royal Dutch Airlines. All transfers, Touring by delux motorcoach, 13 nights accommodations at first class hotels with private bath, 13 breakfasts, 9 lunches, 12 dinners, ( One night at concert or theatre, Horse Show in Hortobágy. Visiting: Vienna, Budapest, Sopron, Szombathely, Nagycenk, Pannonhalma, Ják, Tihany, Sümeg, Fertőd, Zalaegerszeg, Herend, Székesfehérvár, Visegrád, Esztergom, Szentendre, Eger, Debrecen. For information and brochure please caH The famous Historian, Dr. Julius Afonyi twavft rnmr will be your Tour Director. y 1085 Raritan Road CL ARK,NEW JERSEY 07066 Tel: 908 381-0260 WASHINGTON, D.C. Az Eisenhower elnök fivére, Milton által letesitett Milton Eisenhower Alapítvány most kiadott jelentese szerint az a jóslat, amelyet 25 évvel ezelőtt az akkori nagy városi zavargások után adott ki az un. Kerner- Bizottság, es amely szerint az amerikai társadalom a kettéoszlás irányába fejlődik, megvalósult. Az Alapitványazt javasolja, hogy a kormány tiz milliárd dollárt fektessen be( a szegénysorsú gyermekek es csaladok segélyezésére és egy másik 30 milliárdot a kis- és kózepes jövedelmű családok számára lakások létesítésére. Dr. GEORGE KLEIN CorneU-diplomás, urológus szakorvos ! | < RENDELŐK: !; ÚJ című! !; 157 E 72 St. New York, N.Y. 10021 !; 110-45 Queens Blv., Forest Hills, N.Y. 11375! * MINDKÉT OFFICE TELEFON: (212) 744-8700 Prosztata problémák * Vasectomy ■ j Húgyúti fertőzések * Impotencia Vese és hólyagdaganatok * Vesekő 24 órás díjtalan telefon-konzultáció Medicare-t és Blue Cross-Blue Shield ! biztosítást elfogadunk . > WWWSIVWWWMWWWWWWWWWWW»