Amerikai Magyar Szó, 1993. január-június (47. évfolyam, 1-25. szám)
1993-02-18 / 7. szám
2. Thursday, Feb. 18. 1993. BUDAPEST. A Demokratikus Charta tartott egész napos randevút a Petőfi Csarnokban, február 7-én. A politikai vitában részt vett többek között Demszky Gábor főpolgármester, Konrad György, a Charta egyik alapitója es Haraszti Miklós (SZDSZ) országgyűlési képviselő. A jelenlévők vitát folytattak a sajtószabadságról a nyilvánosságról, a szociális biztonságról, illetve az állampolgári és kisebbségi jogokrol. Döntöttek arról, hogy a Demokratikus Charta tavaszi megmozdulását március 14-én rendezik meg. A zsúfolásig megtelt csarnokban a rendezvényt incidens zavarta meg: déli 12 órakor egy női hang telefonon közölte, hogy a teremben négy bomba fog robbanni. Ez azonban csak vaklárma volt, s a tűzszerészek ellenérzése után folytatódott a rendezvény. .® ‘ JERUZSÁLEM. Nyolcvankét éves korában szívroham következtében meghalt Szaad Eddin el-Alami, Jeruzsálem fómuftija, Izrael es a megszállt területek első számú iszlám vallási méltósága. ® Amerikai katonák maradványai Vietnamban? A múlt hetekben Vietnam hét ládában olyan, a vietnámi háborúban elpusztult emberek maradványait adta át az Egyesült Államoknak, akikről feltételezhető, hogy az amerikai hadsereg katonáiként estek el. Ezzel egyidőben átadtak a washingtoni illetékeseknek egy, a vietnámi háborúban lelőtt amerikai katonai repülőgép adatrögzítő dobozát. ® BOGOTA^ Colombia. Két/bombákkal felszerelt autó robbant fel a város szivében. Négy ember meghalt és több, mint százan megsebesültek. A hatóságok szerint a Medellin drogvezér, Pablo Escobar a felelős a szörnyű tettért. ® HAMIS DOLLÁROSOK millióit gyártják a Közel-Keleten európai terjesztésre, a kábitószer-kereskedelem és a terrorizmus finanszirozásara. A veszedelmesen jó minőségű hamis bankjegyek két éve tűntek fel először Londonban. DRAMA AZ OCEAN FÖLÖTT (folytatás az 1. oldalról) egy kelekótya személy képes bejutni egy repülőgépbe és egy játékpisztollyal terrorizálni közel száz embert, koztuk a repülőgép pilótáját. A vizsgálat elsősorban most a frankfurti repülőtérre irányul. Valami nincs ott rendjén. Ne felejtsük el, 1976-ban szintén onnan szállt fel egy Pan Am gép, amelyen bomba volt elrejtve és amely felrobbant Skócia fölött 203 amerikai életét követelve. ESZMÉNYI PRIVATIZÁCIÓ- Ha mi, dolgozók vesszük meg a gyárat, végre jo magas fizetést adhatunk magunknak! Tomlinson a privatizációt sürgeti Az amerikai kormány által felállított, 1990 julius óta működő magyar-amerikai beruházási alap idén kimeríti teljes, 60 millió dolláros keretét, de remélhető, hogy tevékenységéhez Washington újabb támogatást biztosit. Ez tűnik ki az alap éves jelentéséből, amely egyúttal bírálja a privatizálás lassú ütemét, a bürokráciát. Alexander Tomlinson, az alap elnöke a jelentésében rámutat arra, hogy az elmúlt két és fél évben mintegy 130 kis- és közepes méretű magyarországi magán- vállalkozást segítettek ó’sszesen több mint 30 millió dollár értékben. Emellett külön Ötmillió dolláros program keretében száznál több kisvállalkozást. A gazdaság nehézségei, a növekvő munka- nélküliség kis körre kiterjedő, de hangos nacionalizmushoz vezetett, amely a külföldiek beruházásait is aggodalmasnak tartja - olvasható a jelentésben Tomlinson szerint a kormány túlzott óvatosságot tanúsít a nagyvállalatok privatizációjánál s igy a beruházók kedvet lehütötte a bürokratikus eljárás. ® Az OECD jelentése szerint 1994-ig tovább romlik a svéd gazdasági helyzet. Növekvő munkanélküliség mellett arra lehet számítani, hogy az állami költségvetés hiánya a GNP (bruttó nemzeti termék) 10 százalékára emelkedik. AMERIKAI , ' MAGYAR SZ0 USPS U-OM ISSN 0194-7990 Published weekly, exc. last week in July and first two weeks in August last week in Dec. by Hungarian Word Inc. 130 E 16 St. New York, N.Y. 10003 Second class postage paid at New York, N.Y. Edited by the Editorial Board Subscription in the USA: One year $25.- • months $14.In Canada and other countries: One year $30.- 6 months $16.Postmaster: Send address changes to: Amerikai Magyar Szó, Hungarian Word Inc. 130 E 16th St. New York, N.Y. 10003A névvel aláirt cikkek nem szükségképpen fejezik ki a szerkesztÓ-kiadó álláspontját és azok tartalmáért mindenkor a cikkíró a felelés. Közlésre beküldött kéziratokat nem örzünk meg és nem küldünk vissza. BUDAPEST. A 16 éves Polgár Judit, a világ legfiatalabb sakknagymestere győzött abban a versenyben, amelyet Spasszky- val, a volt világbajnokkal vívott. Polgár Judit 110 ezer dollárt kap a kitűzött díjból, Spasszky 90 ezret. ® UJ MAGASLATOKON A NEW YORKI MAGYAR TV Feledhetetlen élményben részesültek azok a New York és környéki magyarok,, akik Balint napján, február 14-én figyelték a 25-ös csatornán közvetitett magyar TV programot, amelyet oly rendkívülinek, oly értékesnek tartunk hogy róla a jövő heten részletes beszámolót fogunk közölni. Addig is ajánljuk, hogy aki teheti, figyelje vasarnap délutánonként 2:30-kor a magyar TV programot. ® Temetőgyalázás a lengyel fővárosban Több mint ötszáz sírt gyaláztak meg ismeretlen vandálok egy varsói katolikus temetőben. A bűncselekmény elkövetői a lengyel főváros északi részén a zolibori temetőben kereszteket törtek Össze, feldúlták a sírokat, és letépték a halottak neveit megörökítő feliratokat. A rendőrség beszámolója szerint semmi nem utal arra, hogy a sírokat kifosztották volna. ® A Der Standard értesülése szerint a Mazda ausztriai leányvállalata importval- lalati központot épit ki Budapesten. # BUDAPEST. A Tunis-Air légitársaság március 27-től kezdve közvetlen járatot indít Tunisz és Budapest kozott. Joseph A. Fernandez NEW YORK, N.Y. "Isten veled, nem érdemeltünk meg!" E szavakkal búcsúztatta Carl McCall, a new yorki iskolaszék elnöke Joseph A. Fernandezt, a város iskolarendszerének igazgatóját viharos viták után. Az iskolaszék begyöpösödött fejő tagjainak többsége tűrhetetlennek tartotta azt, hogy Fernandez igyekezett a mai iskolásgyermekek százezrei problémáinak megoldásában segíteni, hogy csökkentse az AIDS betegség terjedését. Egyetértünk a N.Y. Times ama véleményével, hogy nem Dr. Fernandezt, hanem az iskolaszék szűklátókörű tagjait kellett volna meneszteni, magát az iskolaszékét pedig át kell szervezni. GYŐZÖTT POLGÁR JUDIT! AMERIKAI MAGYAR SZÓ