Amerikai Magyar Szó, 1993. január-június (47. évfolyam, 1-25. szám)
1993-05-27 / 21. szám
Thursday, May 27. 1993. AMERIKAI MAGYAR SZÓ 5. Mondatkoszorú Hatvan esztendeje halt meg Krúdy Gyula J t . Ábrándozva kell sorait olvasni, meg-meg- pihenve s eltűnődve az olvadt aranyként csordogáló sorokon, újra és újra megállni a pompásan tálaló hasonlatok szépségénél, elveszíteni tájékozódást térben és időben, együtt élni különleges regényhÓsökkel. Nem e világból való ember volt. Megtanította visszafelé pergetni az idót és alázatra szoktatta a valóságot. Az életet csak az emlékek visszképeiben látta. A tengerhez lehet csak hasonlítani. Végtelen és veszélyes. Befejezhetetlen, de egész. A kritika mindig bajban volt vele. Nem is írtak róla mást, mint föltétien magasztalást vagy töltetlen elutasítást. Nem vették komolyan, mert nem tartozott semmi komoly klikkhez, bohém emberalakjából hiányzott az önreklámozás. Pénzt akart keresni, és ahelyett remekműveket irt. Krúdy Gyula (Hatvanyné Marton Erzsébet rajza) Egész életében elkerülte a hatalmasokat és mindig lehajolt a szegényekhez. Pedig mindazzal rendelkezett, amelyet a hivatalos és félhivatalos Magyarország kegyeltjeitől megkövetelt, ősi nemesi családból származott, piarista szerzetesnek nevelték, és majd kétméteres mégis arányos termetével fejjel kimagaslott a sorból. Soha semmihez nem tartozott, irodalmi irányhoz vagy iskolához, párthoz, társasághoz ( - még az emberek társaságához sem. Élte a saját, maga alkotta életét, irt a saját maga alkotta módon, nem vegyült Össze senkivel és semmivel, valószínűtlen, ho^y szerelemben vagy barátságban valaha egeszen odaadta volna magát bárkinek is. A társadalmi morált nem ismerte el magára érvényesnek, de volt morálja, csinált magának egy saját testére szabott morált. Bátor volt, mert nem volt soha párt, irodalmi érdekszövetség kengyelfutója. Mindig az egészet irta, azt a Magyarországot, amely több és más , mint nép, osztály és haza. Bátor volt, mert nem volt világnézete, ö csak nézte a világot, és aztan leírta, amit látott. írásait bárhol fel lehet ütni és abbahagyni, soha nem marad hiányérzetünk, minden sora mögött az egész művet érezzük. Akármelyik könyvét nyitod ki, úgy érzed, hogy egy kisvárosi magyar temetőben jársz, az ákácok és sírok kozott, késÖ délután, ősszel. Dekadens és magyar. Magyarsága ősi, vérségi, a legjobb fajtából való szilaj és mégis európai magyarság. Életében nem volt soha különösebben népszerű, csak az irók szektája becsülte, s az a néhány olvasó, aki annyira ért a betűhöz, mint az irók közül is kevesen. Mindig az igazat mondja, oly kísérteties tudással, tárgyismerettel, mintha Valamilyen képtelen lexikon címszavait magyarázná. Dr. Bán Ervin St. István történelmi szerepe Olvastam a lapban a "kegyeletsértő cikk Szent Istvánról" cimü közleményt, amely az Új Világ nevű californiai újságban megjelent egyik Írást ismerteti és kommentálja. A bemutatott irás primitívsége és agresszív hangja megbotránkoztatott, de nem lepett meg. Régi ismerősöm. Mar 1940 előtt, kamaszfiuként, találkoztam vele, mert olvastam újságot, és olykor tanáraim is szóba hozták. A pogány magyar világ eszményített képe a régi nemesi gondolkodásban és költészetben is jelentős szerepet kapott, de nem járt együtt a kereszténység elvetésevei és Szent István elmarasztalásával. A két világháború között jelentek meg emberek, például Virrasztó Mihály villany- szerelő (átkeresztelte magát Koppánynak, ezen a néven emlegette a sajtó is), akik szerint a kereszténység megfosztotta a magyar népet erejétől és önazonosságától, mindmáig szerencsétlenné, idegenek játékszerévé tette, s ez István király bűne. Nem magyar gondolat volt. Német eszmei import. A német nacionalizmus egyik irányzata nyúlt vissza a pogány germán mítoszhoz, elátkozva a keresztenysé^et, amiért lefegyverezte a világ vezetésére "hivatott" németséget. Virrasztó "Koppány" és társainak pogány- kodása kellemetlenül érintette a keresztény kurzust. Igyekezett ókét elhallgattatni. "Eszméik" igy-úgy mégis besziiremkedtek a jobboldali mozgalmak és testületek ideológiájába. Nyíltan azonban még a nyilasok sem mertek velük közösséget vállalni. Ha a Magyar Szó szerkesztője és olvasói nem tudnak, közlöm velük: megszólalt a rohamra hivő pogány "magyar" kürtjei idehaza Budapesten is. Csurka István lapjában ugyanolyan tartalmú cikk jelent meg, mint Los Angelesben, mégpedig ugyanabban az időben. De már a keresztény (?) front soraiból is indult támadás az egyház ellen olvasói levelek és más irományok formájában, mégpedig egy fasizálő katolikus lapban: dorgálják az egyházat és vezetőit, amiért nem állnak ki a "magyar örökség'^ mellett: az egyik olyan "kegyes" felháborodás a papa személyét is elérte. Ki a felelős ezért az esztelenségért? Ki tehet róla, hogy az eszmékkel is az történik, ami a silány árúval: ami Németországban már eladhatatlan, azt a magyarokra próbálják ráerőltetni? Nyilvánvalóan az Antall-rendszer. Igyekszik intakt formában visszaállítani a Horthy-világot. Túl jól sikerült, Visszatért az is, amit a hivatalos politikai vezérkar kívánt. Virrasztó "Koppány" hŐbörgése is. (Ót magát annakidején fogházra ítélte a bíróság.) A hazugság akkor a legveszélyesebb, ha van valamilyen részleges vagy látszólagos igazságfedezete. Itt, sajnos, erről van szó. A Szent Istvánnal kapcsolatos kenetes és hivatalos tannal szemben nemcsak a pogány ultrafajvédő, hanem a demokratikus gondolkodásnak, a liberalizmusnak, sót a baloldali nacionalizmusnak (létezett mar ilyen is) volt és van kritikája. A protestánsok próbálták kikerülni a kultuszt, mert az államalapító magasztalása ideológiai előnyhöz juttatta a katolikus egyházat. Szemlátomást nem lelkesedtek Szent Nem volt szerepe. Beérte azzal, hogy iro, akinek egyetlen rangja van a társadalomban: neve a könyv címlapján, amelyet irt. Átgázolt, a nagy mocsáron, de makulatlanul került a túlsó partra. Úgy ment el, miként jött: tisztán és ártatlanul. ( A halottak mostanában sokat és jól írnak. Kelecsényi László István tanért a népi irók sem. (L. az öreg remete panaszdalát Kodolányi Julius barát c. regényében.) Még a papköltó Sik Sándor István király c. drámájában is érződik a kétely. Nemrég egy görögkatolikus pap irta katolikus lapban, hogy a magyarság számára kevésbe tragikus és kevésbé kegyetlen lett volna a hittérités, ha a bizánci kereszténységet fogadhatja el. Hasonló gondolat kiolvasható Németh László elmélkedéseiből is. Mindennek van oka, nem lehet jeles magyarokat kötekedéssel vádolni. Az államalapítás végrehajtásának hátborzongató eseményei megfeleltek a középkor és a feudalizmus szokásainak. Mégis kételkedhetünk, hogy szükség volt-e ennyi vérre, felnégyelésre, nem ment-e túl a szigor a szükséges mértéken, és főleg: szükség volt-e idegenek asszisztenciájára. Számos, a hivatalos értékelés iránt lojális honfitársunk gondol keserűen arra, hogy a király német fegyveresekre támaszkodott (bár a német agresszió visszaveréséhez is felhasználta őket)- Olvashatunk olyan véleményeket, amelyek szerint Szent István német feleség^ volt a rossz fő forrása (nemcsak az Uj Világ toliforgatójának jutott eszébe), az ő befolyása nélkül a király nem lett volna ennyire kegyetlen magyarokkal, köztük rokonaival szemben ( akiknek többsége meg volt keresztelve). Kinos gondolatok, még ha tudjuk is, hogy a nemzetellenesség fogalma a XI. század elejére vonatkoztatva értelmetlenség, és Szent István újítását nem lehet a Habsburgok magyarellenes reformjaival összehasonlítani. Végtére azonban mégis a Magyar Szónak van igaza, barbár kegyeletsértés történt. Szent István országszervezése elkerülhetetlen volt. Végzetes lett volna, ha nem vállalja valaki, vagy nem kivételes adottságú ember kísérli meg. Ami pedig a reformban és módszereben vitatható, annak megítélése nem a feltámasztott civilizálatlan pogányság feladata, hanem a tudományé. Azoknak a királyi döntéseknek a megszelídítése, amelyek az államalapítás idején traumatizálták a magyar lakosságot, nem várt a Magyar Útra és az Új Világra. Megtörtént sokszáz évvel ezelőtt, Szent László király müve volt. ö elfogadtatta a kereszténységet a néppel. (Megjegyzés: neki nem német, hanem szláv felesége volt.) Aki európai esszel gondolkodik, tudja, hogy Szent István megkapja a neki járó nemzeti tiszteletet akkor is, ha tevékenységéről lehántjuk a hivatalos kenetességet és számításba vesszük negativ következményeit. Franciaországban jártam, amikor Nepoleon születésének kétszázadig évfordulóját ünnepelték. Meghatott az a tisztelet, ragaszkodás, amellyel a franciák egykori császárukra emlékeztek, az a nemes hazaszeretet, amelyet az ünnepi légkörben érezni lehetett. Pedig Napoleon lelkét számos nagy bűn terhelte. A franciák nem ködösítették el, nem hallgattak róla; a valóságos, a bűnösen zseniális nagyságnak adóztak emlékünneppel. így tiszteli nagyjait a nyugati civilizáció. A Szent István történelmi detronizálását szolgáló "átértékelés" nem neonácizmus.- Mert nem új. Innen hurcolták ki Amerikába csaknem fél évszázaddal ezelőtt. Az Új Világnak nincs stilusérzéke. Ha eszméinek megfelelő nevet viselne, Regi világnak kellene neveznie magát. BUDAPEST. Az osztrák-magyar monarchia 123 katonájának csontvázára bukkantak a dél-itáliai Crotone temetőjének tömegsírjában. A hetven éve feledésbe merült hadifoglyok földi maradványait a kihantolás után a dél-tiroli Teltre első világháborús katonai temetőjébe szállítják át.
