Amerikai Magyar Szó, 1992. július-december (46. évfolyam, 27-49. szám)
1992-12-17 / 48. szám
6. Thursday, Dec. 17. 1992. AMERIKAI MAGYAR SZO A karácsony fogalma valahogy mindig a hideg hó, a havas eső és a csontig ható szél, a "Ne menj ki kesztyű nélkül!" s a "Jajj, húzd be jól azt a sapkát!", valamint a sorban állás ezért-azért, a "Cukrot osztanak a sarkon...", "Beállók a sorba, hogy legyen az ünnepekre. Kell a kalácsba..." kép és hang-sorozattal vegyült emlékezetemben. Tizennyolc éven át éreztem a Nemere fogát. Decemberben a szél figyelmeztetően többször vonult végig a Három- széki medencén, mintha csak jelezni akarta volna, hogy^ a sok szellemi küzködés az ott- és megmaradásért a Keleti Kárpátok e legkeletibb csücskében nem az egyetlen gondja az ott lakóknak - ki kell védeniük a Nemerét is: ur ó ezen a vidéken. Ojtoz felól, keletről fújt át a SzépmezÓn; aztán hó hullt, beborította a Biróné pusztáját, s hullt, ami^ térdig ért s a házak előtt megindult a holapátolás. Egy későbbi kép az egyetemistákkal zsúfolt Rapid vonat keskeny folyosója, aminek padlóján saját csomagjainkon próbáltunk aludni e^y keveset, miközben társaink át-meg átugráltak rajtunk, hogy a vagon végeben lévő mosdóhoz, vécéhez jussanak. Igyekeztünk haza téli vakációra, karácsonyra... Aztán a csíki karácsonyok... Ha valaki nem félné eléggé a hideget, azt a Csíki és Gyergyói-medence telei belátásra bírják. Mert -20C alatt már mindegy, hogy mennyit mutat a hóm éró: ü^y érzed, hogy az orrod összeragadt, a szád fonnnyadt, az arcod piros és kémény, mint a frissen szedett alma. Karácsony táján, a 70-es években a hatalmas, tömött ( hótakaró gondosan borította be Csíkszereda környékét: a Kis-Somlyót, a Nagy-Somlyót, a Sutát és Zsögöd fürdÓt. S az angyal általában korcsolyát hozott, szánkót vagy sílécet a jjyerm ekeknek. Ezek nélkülözhetetlen kellékei voltak a csíki vakációnak. S végül egészen más karácsonyok egy más földrészen: Észak-Amerikában... Vibráló metropolisok foszforeszkáló, kompu- terizált fényreklámai: "Merry Christmas!" "Happy Holidays!" közt siető, hitelkártyás tömeg - másságában is mennyire nem össze- tartozó-partizó, vacsorázó hivatalnokok, családtagok. Minden szép. Csillogó! Zene szol. Az emberek igenis próbálnak jók íenni. És segítőkészek is. Az egész egy jól meg- rendezett eufória, s a hőmérő is csak 40F-ot mutat. A 80-as évek elején ezek mégis személytelenségükben sokkal hidegeblp, a ..."költsel, vásárolj minél többet!" szamomra idegen karácsonyai Washingtonban és New Yorkban. Tálán éppen a fájdalom, a nélkülözés hiányzik: mindent meg lehet szokni.Szííkteríi létemnek ott a többiekkel együtt, Erdélyben biztonságot nyújtó értelme volt. KARÁCSONY 1982 - WASHINGTON "Stille Nacht! Heilige Nacht!..." németül énekeljük a Csendes éjt Upendra és Mária házában, Virginiában. Maria német, Upendra indiai. Hatan üljük körbe a szép karácsonyfát, Aztán más nyelven is énekelünk, sőt Upendra egy hindu népdalt is előad. Az ajándék egy Indiát reklámozó T-shirt-ing- és mindenki boldog. Úgy ülök ott, mintha idegen szerző darabját mutatná be egy társulat. Ez mind nagyon szép, csak nem karácsony. Nincs hő, meleg van és senki nem beszél magyarul. De kedvesek, és megkérnek, hogy énekeljek magyar karácsonyi énekeket. Elkezdem a Mennyből az angyalt, aztán a Pásztorok, pásztorok-at, de nem tudom befejezni, mert a '"mi is áldjuk magasztaljuk" eszembe , juttatja Bikfalvát és elfog a sirás... Négy éves lehettem, amikor karácsonykor Édesanyám elengedett NagymamáékHarkó Gyöngyvér Erdélyi és amerikai karácsonyok Buday György: Tamási Áron: Ábel Amerikában (1937) hoz Bikfalvára. Előddel boldogan készülődtünk. Lelkünkre kötötték, hogy meg ne fázzunk, fogadjunk szót a nagyszülőknek és ne veszekedjünk.Uzonig vonattal mentünk; az állomáson vártak szekérrel. Vastag pokrócokba (csavartak, a lovak lehelete füstként szállt. Zötyögve, zakatolva haladtunk a Feketeügy irányába... "Még keskeny rajta a jég, nem, tart..." Átmentünk a hídon. Már látszottak a házak. Bikfalva egy kivételesen szép fekvésű falu Brassótól északra, a hegy oldalában fehér templom- toronnyal. A hideg kicsipte az arcunkat, mire megérkeztünk a mezőn keresztül a jól ismert házhoz. Itt született Édesapám. Nagy, régi( szürke ház, gyümölcsössel, kúttal az udvarán és eperfaval, és disznókkal, marhákkal, tyúkokkal, kutyával; mindennel, ami érdekes. Rákiné a szomszédból lelkendezve röppent be a kapun: "Na, Harkóné asszon', hát itt vannak a városi unokák! Na, lesz baja elég!" s ezzel hirtelen el is tűnt; sajnáltam, mert tőle mindig érdekes, ködös hírek jöttek. S bár nem értettem én akkor világosan, hogy kivel mi és miért történt a faluban, tudtam, hogy Ő fontos es vele jóban kell lenni, mert a tűzoltó- bálba is eljár. Már sötétedett és nagymama felcsavarta a petroleum lámpát. Finom hurkákat ettünk puliszkával és savanyú káposztával. "Hát te hova méssz?" Nagytata cigarettára gyújtott es közölte, hogy csak később jön haza. Kártyázni ment a faluba. Felesége dorgálása nem tartotta otthon. Érdekes ember volt. Csak később tudtuk meg, hogy titokban a padláson versírással foglalkozott. Petőfi verseket is átirt, "rend- szerellenesre" s várta, hogy egyszer minden visszaáll régi helyére - a senkik nem dirigálnak többé... Ezt sajnos nem érte meg... "Holnap templomba megyünk. Az egész falu ott lesz. Jók legyetek!" Nagymama megmosdatott a döngölt padlójú konyhában, ahol kemence is volt és éppen siílt az ünnepi kenyér. Ez volt a ház legérdekesebb része: a konyha. Sok év múlva is, amikor már deszka padló divatositotta az újuló házat, erre a döngölt, szürke, he- pe-hupás földre gondoltam legtöbb nosztalgiával és szeretettel. Mert ez csak ott volt., sehol máshol, csak Bikfalván. "Én Istenem, jo Istenem, becsukódik már a szemem..." imádkoztunk nagymamával a nagy szobában... "Ámen." "Előd nem mondta"... "Dehogy nem. Jo éjszakát!" Nehez takarok alatt, tiszta szagu, kemény feher ágyneműben aludtunk reggelig. Egész éjjel havazott. Hócipőt húztunk, kötött gyapjú nadrágot és mindenféle kényelmetlen, merev téli holmit vettünk magunkra, s próbáltunk mások lábnyomaiban haladva feljutni az emelkedőn a templomig. Az ajtóban fekete bunda-sapkás férfiak gyülekeztek. Bent a padokban fejkendős asszonyok, gyermekekkel Mindenki tudta, hova kell ülnie. Nagymama büszkén foglalta el helyét. Szép asszony volt, haját kontyba fogta, de rakoncátlan, göndör fehér tincsek bújtak ki a szorításból és vették körbe arcát, amiből szürkés-kék, megbékélt szemek néztek mindig. A jó akusztikájú templomban a tiszteletes hangja figyelmet követelt. Nagyapam arcát néztem. A férfiak padjaban ült. Hallgatta a papot, de lehet, hogy egészen másra gondolt. A bajuszos, huncut szemű arc nem árult el semmit. Pajkos természetű, de keveset beszélő Öregember volt. Tiszteltek a faluban. Körülnéztem. A szószékét, asztalt és padtámlakat vakító fehérre mosott kikeményitett hímzett teríték díszítették. Ünnep volt. "Kicsiny Bethlehemben megcsendült az ének... Megszületett megváltója e bűnös világnak!" A sokat megért falak közt álltak az emberek és énekeltek, megszokottan, egyszerűen. Valamikor Bikfalva nagyközség volt, számon tartották. Aztán minden megváltozott. A falu népe úgy állt a templomban, mint egymás mellé rakott játékdarabok, de elmozdithatat- lanul, méltósággal. "A kisded Jézuskát mi is áldjuk..." Mi is vagyunk... Upendra fekete szemei csodálkozva néznek rám. Mi történt? Szép ez az ének...Miért hagytad abba? Miért kezdeném neki magyarázni, hogy arra gondolok, vajon meddig vannak meg Bifalván, s hogy ez miért érint engem ennyire érzékenyen? Pezsgőt nyitunk. "Merry Christmas! Merry Christmas!" KARÁCSONY 1984- NEW YORK A Broadwayn sétálgatunk az öt éves Márkkal. Nézegetjük a fenyőfákat: ma innen egyet hazaviszünk. Mark boldog. Ragyogó szemmel forgatja a legnagyobbakat. Enyhe idő van, süt a nap és mindenki vásárol, mosolyog, rohan. Nagy szerencse folytán kerültem ehhez a családhoz. Unneplik a Hanukát, de mivel én is ott vagyok, s a gyerekek szeretnének egy karácsonyfát, karácsonyt is ünnepelhetek. Kiválasztjuk a legszebb fát, fizetünk es már vonszoljuk, cipeljük a házig. Frank áll az ajtóban, mosolyog, de int, hogy most ne szóljak semmit. "Nem raktad rendbe a játékokat, igy nem lesz karácsonyfa!" "De már megvettük. Itt van." "Akkor sem," Márk hisztérikus sírásba kezd: "I want my Christmas tree!" de nincs mit tenni. Aztán odasomDO- lyog az apjához: "Elrakom a játékokat, jó? Ugy-e akkor mégis lehet karácsonyfánk?" "Ha elrakod, akkor igen" szalad ki a számon, minden gondolkodás nélkül, de Frank bólint, hogy jól van. - Miért is szólok bele, hiszen megkért... Csak azért, hogy hadd legyen Márknak karácsonyfája! Itt lehet. Senki nem tiltja... Hirtelen egy rossz álom jut eszembe. Negyedikes voltam és nagyon vártam a karácsonyt. Új iskolában kezdtem az évet; mindent románul tanultam és sokszor késó estig tartott, amig elkészültem a leckével. Aztán végre vakációt kaptunk. Na, mit hozzon az angyal? Nem tudom..Hát karácsonyfát, s amit tud... Azok az évek nem voltak a bőség évei, igy, általában nem kértünk semmit, de karácsonyfa mindig volt. Anélkül nem karácsony a karácsony! Csendesen feldíszítettük a fát és felálli(folytatás a 12. oldalon)
