Amerikai Magyar Szó, 1992. július-december (46. évfolyam, 27-49. szám)
1992-12-10 / 47. szám
Thursday, Dec. 10. 1992. AMERIKAI MAGYAR SZO 25. Lukácsy Sándor A Hymnii* koordinátái Ha film volna, Csajkovszkij zenéjével kellene kezdeni. Az 1812 cimü szimfonikus költemény utolsó ütemeivel, melyekben a cári himnusz elnyomja a Marseillaise forradalmi hangjait. A zene után csend következik, fejfák és tömegsírok csendje. A Szent Szövetség Európájának csendje. Becsben a csendet tánczene töri meg. A kongresszus - miközben országhatárokat szabdal, és hercegségeket ajandékoz- táncol. Tancol a magyar gróf; még nem tudja, hogy tiz év múlva néhány úgy-ahogy megtanult barbár szóval akadémiát alapit - táncol az erdélyi báró, még nem tudja, hog huszonegy év múlva kiadja, ismeretlen és visszhangtalan nyelven, az első magyar regényt. 1815: Kölcsey ekkor költözik Csekébe. Szépséges szatmári táj. "Mintegy jó remény foka- írja Halász József - , úgy tűnik fel Szabolcs untasztó sika s homokos lapályin nőtt nyirjesi megett Szatmár, melynek iszapos tereit keletről és kelet- délröl gyönyörű hegyláncqzatok kerítik. (...) Megállni az első dombon, végignézni Szatmár felé a tölgyes allén s a köröskörül óriás módra feltűnt hegyeket, bérceket, mint nemkülönben nyűgöt és északra a látkörrel együtt végződő gazdag síkságot látni elterülni; oly dicső látás, mely egyetlen a maga nemében. A hegynek alját aprós cserjék s szántóföldek lepik; völgyein szép, rétséggel elegyes úgynevezett lankák terjednek el, s ezek már azon gyümölcsösök, melyek a Szamos partja mentiben s egyebütt is szinte szakadatlanul folyó gyümölcserdóket formálván Szatmár vármegye kincsestárainak tartathatnak, úgymint melyekből csergedez kimeríthetetlen bŐségfi égetett itala, a szatmári hires szilvapalinka." Istenáldotta vidék, melyet azonban gyakran meglátogat Isten átka is. "A Szamos, Tisza, Túr, Batár folyók dühöngő árjai - olvassuk Fényes Eleknél - sokszor egyesülnek, s a Szamos-közi járásban alig lehet egy-két helységet számlálni, melynek határa az árvizektől mentesítve volna." A tipikus szatmári falut egy kecskeméti poéta, Mátyási ^ József irta le, amikor 1791-ben keresztülutazott a megyén: Nem láttam olt magos köépiileteket, Mellyek az essöben áztatnák fejeket. Egy fatorony gunnyaszt a falu-középen, Azt is egy ijedt tyúk átröpülné szépen. Nincs amire nyilát Jupiter eressze. Mert az alacsonyság lakik tőle messze, S tűzi játékának egy gazos föld-házat Szérűjévé tenni válna is gyalázat. Mindenütt a templom a legszebb épület, Pedig az is igen együgyű készület. Az alacsony falvak egyike Cseke. Magyar falu a vegyes lakosságú megyeben. A szatmári magyarok Szirmay Antal szerint "magas termetüek, ékes képiiek, fekete hajúak, merészek, makacsok, vígak és vendégszeretők, a feleségeik többnyire nagyon elhíznak". Fényes Elek statisztikája tizennégy sort ir a faluról: "...számlál 229 római, 18 görög-katolikus, 1006 református, 59 zsidó lakost, római katolikus és református anyatemplommal, zsinagóKölcsey Ferenc SZERETETTEL ÜDVÖZLÖM DEÁK ZOLTÁNT Dr. Neumark Zoltán ügyvéd New York, N.Y. gával. Szélesen kiterjedt határa csaknem mindennel megáldatott s igen termékeny. Földje többnyire sárga agyagos, a Tisza felé homokos; Őszit nemigen sokan vetnek, de tavaszi élet, különösen tengeri, felette gazdagon terem; rétje, legelője is sok es jó lévén, mind az uraságok, mind a jobbágyok szép szarvasmarhát tenyésztenek; a sertéstartás szinte nagy fontosságú; a Tisza mentiben igen jó'vedelmes szilvás, almás, kortvélyes kertjei vannak, de hajdani ritka szépségű erdeje elpusztult. FÖldesurak Kende Pálné, Kende Zsig- mond, a KÖlcseyek s néhány zálogosok." Kölcsey 1815 kora tavaszán költözött Almosdról Csekébe. A család birtokai Biharban és Szat marban voltak; az osztozkodásnál Ferencnek és öccsének, Ádámnak a csekei birtokrész jutott: az 1833. évi állapot szerint' kétszázötvenkét köblös szántó és gyümölcsös, valamint százötven boglyát termő kaszáló. A nőtlen költő a birtokot közösen használta, az udvarházat közösen lakta öccsével. Ádám rossz gazda volt, s az idősebb testvér - bármennyire szeretett volna városba, könyvkereskedés, nyomda, iró barátok közelébe kerülni - nem hagyhatta el gazdaságát, amikor pedig 1827-ben Öccse meghalt, Ferenc az elárvult család - Szu- hanyi Jozefin és Kálmán fia - gondviselőiéként továbbra is a faluban maradni kényszerült. Most, 1815-ben még csak ismerkedik a vidékkel:"A korny. melyben lakom, el van dugva szem elöl, de vad s felette magányos. Egyfelől a Tisza foly, másfelől a Túr, mely itt amabbá szakad, s minket a torkolatban hagy laknunk. Egyfelől nagy erdők kö'ritnek, másfelől nyílás esik, s láthatárainkat a máramarosi höbércek határozzák. Nem poétái hely-e, edes barátom? Csak az a baj, hogy nekem emberek kellenek, nem lélektelen szépség." Rossz sejtelmeit már április 8-án, első csekei levelében elpanaszolja Kazinczynak: "Itt lakom, édes Uram Bátyám, s itt fogok, a messzeségben a világtól s barátaimnak nagyobb részétől..." A filológusok már régebben fölfigyeltek arra, hogy a Hymnus soraiban régi protestáns énekeink szavai csendülnek meg. Hozzáteszem: a Biblia és a katolikus prédikációk gondolatai és kifejezései is. Ezek a találkozások jórészt véletlenszerűek, hiszen Kölcsey a párhuzamba állítható szövegeket, kiadatlanok lévén, nem ismerhette; de az mégsem véletlen, hogy a Hymnus, valamilyen titkos hajszálcsoves- ség utján, oly sok régi elemet magjaba szívott. Az egész magyar költői hagyománynak, évszázadok hazai sorsfilozófiájanak gyűjtőmedencéje ez a vers, olyanféle összegezés, amilyenre - különös empátiával - csak a legnagyobbak képesek. őseinket felhozád Elpusztitád néped elöl Kárpát szent bércére Pogányokat lám ez főidről, Gyökerinket Scitiából Hogy kihozád a vakságból. (Bakos János, XVII. sz. eleje) Értünk Kunság mezein mennyi kalászt érlel Ceres a Ért kalászt lengettél kunsági mezőkön (Baróti Szabó Dávid) Hajh, de bűneink miatt Nagy haragja vagyon istennek Gyűlt harag kebledben mirajtunk, Bűneink ostora elhatalmazott rajtunk (Ismeretlen énekszerző, 1600 körül) Vert hadunk csonthalmain ha most a te népedet vagy tűzzel megemészted, vagy döghalállal pusztítod és koporsókba rakod, a testhalmokat szemlélvén a pogányok mit mondanak? (Csete István: Prédikáció, 1703) Hányszor támadt tenfiad Minden ország, az melly maga Szép hazám kebledre, ellen meghasonlik, elpusztul. S lettél magzatod miatt Magzatod hamvvedre! (Lukács evangéliuma) Akármely ország is elpusztul, ha magában belől meghasonlik. (Kecskeméti Alexis János, 1721) S elsújtád villámidat Az felhők essőt ejtének. Dörgő fellegedben, És nagy menny dörgések lőnek, Most rabló mongol nyilát Az magas ég harsaga, Zúgattadfelettünk Széllyel minden csattaga. Sűrő nyilak röpülének, Sebes kőessők esének, Olly villámások lőnek, Hogy az egész föld fénlék. (Szenczi Molnár Albert: 77. zsoltár) Bújt az üldözött sfelé Lappangunk, az ünnön ha- Kard nyúl barlangjában, zánkban is bujdosunk Szertenézett s nem leié Honját a hazában. (Laskai János, 1641) A ard nyúl barlangjában És bemennek a sziklák barlangjaiba és a föld hasadékai- ba az Úr félelme elől (Ézsaiás próféta) ki a föld alatt való lyukakban bocsátkozik, ki a magas kősziklák barlangjában, ki a sűrű erdőkben, a bokrok között lappang (Landovics István: prédikáció, 1689) Szánd meg Isten Szánjad meg Úr Isten mi nyoa magyart morúságinkat (Bornemisza Énekeskönyv, 1582) A Hymnus sorai alatt a "Cseke, 1823 jan. 22." dátum áll, de semmi sem szol amellett, hogy Kölcsey, aki - tudjuk - lassan, gyötrődve dolgozott, ezen az egy napon irta volna meg; ez csak a befejezés dátuma lehet. A versnek nagy múltja van Kölcsey saját költészetében. Az ifjúkor versei egyes szám első személyben ontották a keserűséget, a panaszt, szemben a süket és visszhangtalan, durva és reménytelen társadalommal. A Hymnusban fordulat történik; most először megváltozik a nyelvtani alak, a költő nemzeti többes számot használ: "őseinket" , "értünk", "bűneink" és igy tovább. A költő a hazában, a nemzetben, a közösségben immár otthonra talált. Többé nem fog elvágyódni, dolga itt van, s mert tudja már ő is, hogy "itt élned, halnod kell", itt fog élni, itt fog meghaln1’ is. 1838. augusztus 24-en.
