Amerikai Magyar Szó, 1992. július-december (46. évfolyam, 27-49. szám)
1992-12-10 / 47. szám
24. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, Dec. 10. 1992. MIKES GYÖRGY MINDENKI MAGYAR! Egy nap hazaérkezvén, közöltem a feleségemmel, hogy mily érdekes^ az egyik hires és nagyon angol kabinetminiszter- röl kiderült, hogy a családja magyar. Feleségem felnézett a könyvből, amelyet olvasott es röviden, de nagyon tömören csak ennyit mondott: "No és?" "Hogy-hogy no és?" - kérdeztem kissé ingerülten, látván, hogy szenzációs kijelentésemnek semmi hatása nem volt. "Miért ne lenne magyar?"- kérdezte feleségem is. "Mindenki magyar." És továbbolvasott. Számára a kérdés lezárult. Angliában, Amerikában (és Hollandiá“ ban, Stockholmban, Buenos Airesben) minden kivándorolt magyar közölni fogja a látogatóval, hogy Ő alig ismer magyarokat, teljesen angol (amerikai, holland, svéd, argentin, stb.) környezetben él, az ember elvégre messze került Magyarországtól, ez egy idegen világ és idegen társadalom. Némelyik hozzáteszi, hogy 8 ugyan nem kerüli a magyarokat, de hát igy alakultak a dolgok, egy másik hozzáteszi, hogy Ó szándékosan és tudatosan kerüli a magyarokat, mert mind megbízhatatlan és hencegős. Az ember azt hinné, _ hogy ha "mind" megbízhatatlan és hencegés, ez a beszélőt is magaban foglalja, de ezt nem illik említeni. Az ember tehát egyszerűen tudomásul veszi, hogy barátai úgy elangolosodtak, elamerikaiasodtak elsvédesedtek, vagy eldánosodtak, hogy mar nem is igen emlékeznek rá, merrefelé is van Magyarország. (Ezután felüliünk és elmegyünk együtt vacsorázni a város magyar vendéglőjébe. "Ja, öregem, a magyar koszt az más...Gyomorilag persze mindig nagy hazafi maradok...") Ha kéred, hogy ajánljanak egy orvost, f magyar orvost ajánlanák, és magyar ügyvédet, és fogorvost és ingkészitÖt. Kacsintanak és közlik: "Öregem, tudok ee^ kis magyar cipészt a sarkon. Kincs. Aranyat ér az ember. Csak nala lehet dolgoztatni. Tudod, hogy az angoloknak fogalmuk sincs a cipŐcsinálásról..." Avagy: "Kérlek, van itt egy magyar szabó, hat olyat Budapest óta nem láttál. Tudod, hogy a norvégek milyen ruhákat csinálnak. Brrr..." Aztán ajánlanak egy magyar fűszerest, ahol lehet gyulai kolbászt vásárolni, egy magyar italkereskedőt, aki kecskeméti barackpálinkát árul és amúgy mellékesen megtudja az ember télük,hogy a skót whisky, a Saville Row-n készült ruha, a Fifth Avenuen csinált ing, az argentin roast beef, stb. stb. mind vacak, mert semmi magyar dolognak parja nincsen ezen a kerek világon. Végül a magyar vendéglőből az ember ismét visszamegy barátai lakására, ahol megjelennek a barát barátai: négy-Öt házaspár. Az egyiknek van egy svéd felesége, a másiknak volt egy, de már elvált tőle. Különben a többiek magyarok. Az est folyamán, ha szerencséd van,csak Ötször fogod még hallani: "Ó, mi nem ismerünk magyarokat...Tudja, mi ágy el vagyunk finnesedve (vagy franciásodva, spanyolosodva), hogy egyszerűen nem is tudjuk, miféle magyarok élnék itt. Higyje el, Sárika, nem arról van szó, hogy kerüljük Őket. Ó, dehogy. Csak valahogy ebben a nagy városban az ember nem akad Össze velük. Őszintén szólva, nem is hiszem, hogy vannak itt még magyarok..." ( A Tetei azonban úgy is igaz, ahogy egyszerűen, magátblértetŐdŐen hangzik, hogy mindenki magyar. Mindenki tudja, hogy a legtöbb foglalkozási ágban és művészetben mennyi a magyar. Százszor hallott mindenki arról a hires tábláról is, amit az egyik hollywoodi filmgyárnak kellett kifüggesztenie a portásfülke közelében és amelyen ez áll: " NEM ELÉG, HA VALAKI MAGYAR." (Ez a tábla nem volt egészen hü az igazsághoz. A legtöbb esetben elég volt.) Kicsit kevesebben tudják, hogy ha egy magyar találkozott Mary angol anyakirály- nó'vel, az nyomban büszkén közölte vele, hogy az ő nagymamája is magyar volt. Nemrégiben meghalt Leo Amery, Churchill hires barátja és fegyvertársa az angol birodalmi gondolat egy hajthatatlan és büszke propagálója. A nekrológokból megtudtuk, hogy az édesanyja magyar volt. Magyar volt ezen kivül például Leslie Howard, a színész is,, az angol férfi, az angol bűnök és . erények, az élű angol nyelv, röviden a modern angolság megtestesítője. De a felsorolásnak semmi értelme sincsen. Az alaptételben - Mindenki Magyar - egyszerűen mindenki benne van. Éppen ezért a Tétel igazolására még csak két rövid történetet szeretnék elmondani. Nemrégiben Párizsban voltam és közöltem a Mikesne-tételt egy amerikai magyar barátommal ("mert bár én is teljesen el vagyok angolosodva"). Barátom azt felelte: "Nemcsak hogy mindenki magyar, de mindenki losonci is." Mivel Ő volt az egyetlen losonci, akit ismertem, a Teteinek eme tökéletesítése kissé meglepett. Aznap délután elmentem egy házaspárhoz: a férfi (azt hittem) francia volt, a nŐ felig indiai, félig angol. Beszélgetés közben a férfi egyszerre magyarul kezd hozzám beszélni. Kiderült, hogy tulajdonképen horvát gróf. És meglepett volna, ha akkor már nem hittem volna vakon feleségem Tételében. Nemsokára bevittek egy másik szobába, hogy megmutassák a háziasszony egy új portréját. A hölgy Angliában nőtt fel és "teljesen el volt angolosodva". De ezen a képén sari-t hordott és igazán gyönyörű volt. t "Ki az a magyar festő" - kérdeztem, aki ezt a képet festette?" "Honnan tudod, hogy magyar?" ~ kérdezte a házigazdám. "Feleségemnek van egy Tétele, amely szerint mindenki magyar. Ezek szerint a festő is magyar." Itt megálltam egy piUanatra, majd csevegve hozzátettem: "Ma hallottam egyébként, hogy nemcsak hogy mindenki magyar, de mindenki loson«“ ci is." E kijelentésemet dermedt csend fogadta. Házigazdám nagy nehezen összeszedte magát és ezt felelte: "Nem tudom, hogy mindenki losonci? De az a magyar festő, aki ezt a képet festette, az losonci." A történelmi hűség kedvéért, kénytelen vagyok a fenti történetet kissé elrontani. Én akkoriban nem tudtam, hogy amerikai magyar barátom és a horvát gróf ismerik egymást. Nem tudtam, hogy a Párizsban élű egyetlen losinci festönöt éppen amerikai magyar barátom ajánlotta a horvát grófnak. Mindez azonban csak logikussá teszi a dolgot es kissé megmagyarázza az összefüggéseket. Sem a válasz - számomra - frappáns voltából, sem nejem Tételének igazságából nem von le semmit. A második történet, amely idetartozik, késő este kezdődött. Egy barátom (véletlenül magyar, bár igazán "alig ismerek magyarokat") felhívott, hogy azonnal beszélnie kell velem. Ha "kell", mondottam, akkor jöjjön ide most, noha mar elmúlt a látogatási idő. Amikor megérkezett, adtam neki egy italt, rágyújtott egy cigarettára és kissé feldúltan utalt elméletimre. Bólintottam, de sejtelmem sem volt, hogy mi volt ebben annyira izgalmas, hogy e késői órában el kellett hozzánk rohannia. De nem kellett kérdezősködnöm. Vendégem lánya Izraelben élt és időnként szokott izraeli barátokat és ismerősöket küldeni hozzá. Nemrégiben is megérkezett egy izraeli, volt magyar tanítónő, akit Örömmel fogadott és szívesen látott. Ez a tanítónő néhány nappal ezelőtt elutazott Cardiffba és most, egy-két órával ezelőtt jött onnan vissza. Ismét bólintottam es nem szóltam köz- be. ( Amikor az izraeli tanítónő megérkezett Cardiffba, az állomáson egy városi küldöttség várta. Köztük két apáca is. A városi nevelésügyi bizottság alelnoke bemutatta a magyar-izraeli tanítónőt a küldöttség különböző tagjainak, köztük Immaculata nővérnek is, aki kedvesen bólintott es ezt mondta magyarul: ( < "Örülök hogy találkozunk. Már regen nem volt alkalmam magyarul beszélni." Barátom elhallgatott. Érdekes, gondoltam magamban, de távolról sem olyan erdekes, hogy ezért ide kellett rohannia. Barátom azonban folytatta: "Izraeli ismerősöm majdnem minden idejét Immaculata nővérrel töltötte. Két nap után kiderült, hogy Immaculata nőver nemcsak magyar, hanem zsidó születésű is. Grün Immaculata a becsületes neve. Baratom közölte a részleteket is> hogyan lett egy szabadszállási fűszeres leányából apáca Wales fővárosában. Feleségem - a Tétel Anyja - komolyan bólintott, majd igy szólt: "Mindenki magyar." Tudom, hogy még ezek után is akadnak kételkedők, sajnos az emberiséget ( nem könnyű meggyőzni az igazságról. "Es mi van azokkal", kérdi ez a kis kételkedő réteg, "akik mégsem magyarok?" Azokat el magyarosi tjük. KRÓNIKÁS DICSÉRET Fut az idő! Vagy talán csak Mi változunk benne? És az évek, mikkel mérünk A nagy végtelenbe? Változunk biz, és változnak Velünk dolgok, eszmék.— Erősödnek a erősök, Kihalnak a gyengék. Ez az élet igazsága, Folyása a rendnek . . . Mik évekkel öregedtek, Erőt jelképeznek . . . ötven éve erősödik A sajtó, az eszme S hogy Szabadság a legszebb kincs S napfény az életbe. Volt kiáltó öklös vész jel És szerény tanitó, Próféta, jövőbe látó, Apostol, hitvalló. Volt pörölyös büszke kovács — Szikrát vert az éjbe, Volt szelíd és jóságos Pap, Erényeket mért le. De ostor volt, hogyha kellett, Sebet vágott arra, Ki a jogot, Szabadságot Nyirbálni akarta . . . Sok bátrat már elfujt a szél, A. gyengék kidültek, De bástyázzák körül, körül, Kikért LETT — Szegények. A népért kiáltott mindig, Kik dolgozva élnek, — S szivük, lelkűk melegében Élt meg ÖTVEN ÉVET. Olexo Endre Egy dicséret 1952-bÓl, amikor 50 éves jubileumunkat ünnepeltük
