Amerikai Magyar Szó, 1992. július-december (46. évfolyam, 27-49. szám)
1992-07-16 / 29. szám
Thursday, July 16. 1992. AMERIKAI MAGYAR SZO 3. Ez a könyv nem fog tetszeni Lantos Tamásnak A nagy per Moszkvában MOSZKVA. A jogtudomány és az igazságszolgáltatás történelmében példa nélküli dráma színhelye lett a moszkvai Alkotmánybíróság. Afölöttt kell dönteniük, hogy joga volt-e Jelcin orosz elnöknek tavaly felfüggeszteni a 16 milliós tagságú Kommunista Párt működését, elkobozni vagyonukat és végül törvényen kívül helyezni az egész pártot. Jelcin jogásza azzal érvelt, hogy a kommunista párt alkotmányellenes, mivel nem is part, hanem állam. Roy Medvedjev, a hires disszidens aki egyáltalán nem barátja a kommunistáknak kijelentette, hogy a párt nem lehet alkotmányellenes, hiszen benne van az alkotmányban, amely pedig meg jelenleg is érvényben van az országban. Jelcinék 30 kötet titkos okmányt mutattak fel a tárgyaláson, melyekben többek között azt bizonyítják, hogy a KP támogatta a palesztinai terroristákat és hogy a párt vezetők jól megszedtek magukat állami penzbÖl. Stephen Cohen princetoni egyetemi tanár, aki megfigyelőként vesz reszt a tárgyaláson, kijelentette, hogy Oroszországban már épp elég politikai per volt, ez a per hátráltatni fogja a demokrácia fejlődését. Lényegileg - mondta, ez a per a kommunista párt egyik szárnyának küzdelme, a másik ellen, hiszen Jelcin is benne volt egyidőben a vezetőségben. A párt védelmében Zorkalcik tomski képviselő azzal érvelt a bíróság előtt, hogy a kommunista párt volt az, amely megvédte az országot a fasisztáktól a II. Világháborúban és amely a tudomány, kultúra és közoktatás magaslataira emelte az országot. Beismerte, hogy súlyos hibákat is követtek el, de a párt képes volt megreformálni önmagát. (Peresztrojka) A párt többsége nem vett részt tavaly az augusztusi puccskísérletben, hangoztatta Zorkalcik. WASHINGTON, D.C. A Bush kormány közbenjárására a Nemzetközi Pénzalap (IMF) 3 milliárd dollárral csökkentette Brazília adósságát a nagy amerikai bankoknál, a new yorki Citicorp, Chemical Banknál, és Chase Banknál, valamint a cali- forniai Bank of Americanal. Ez lényegesen javítani fogja e négy bank pénzügyi helyzetét, amely kezdett ingataggá válni az utóbbi hónapokban. NEW YORK, N.Y. Egy new yorki esküdtszék bűnösnek találta a Pan American repülÖ- vállalatot az 1988-i légikatasztrófa ügyében. A vállalat figyelmetlensége következtében terroristák képesek voltak egy bombát csempészni a repülőgépre, amely aztán Skócia fölött felrobbant. 270 utas és személyzet halálát okozva. A vállalat csődben van, de a biztosítási vállalatok kötelesek lesznek a 300 milliós kártérítést .az áldozatok rokonai kozott kiosztani. * BUDAPEST. A Zsidó Világkongresszus által készített közvéleménykutatás arra utal, hogy Magyarországon és Csehországban az antiszemitizmus erősen visszahúzódóban van, ami nem jelenti azt, hogy ne volnának ilyen megnyilvánulások. A mai ( Magyarország lényegesen élesebben reagal az antiszemita jelenségekre. Társadalmi nyomásról ilyen irányban nincs szó - jelentette Göncz Árpád köztársasági elnök. SZARAJEVÓ. Nem törődve a hét vezető ipari allam felszólításával, hogy szüntessék be a polgárháborút, szerb nacionalisták megkezdték Szarajevótól 50 mérföldre lévő Gorazde város ostromát. "Ez a könyv a legizgalmasabb beszámoló az Öböl-háboruról, amely valaha megjelent. Nagy meglepetésben lesz része annak, aki azt hiszi, hogy Amerikában teljes szólás-és irós szabadság volt a háború idejen". így kezdődik a beszámoló John R. McArthur Secont Front c. könyvéről, a N.Y.Times-ban. Egy olyan jelenet leírásával kezdi az iró a könyvet, amely Ökölbe szoríthatja minden amerikai polgár kezét. Azoknak az amerikai újságíróknak, akik haditudósító szerepet akartak vállalni a háborúban, nem a szokásos módon kellett szaudi vizűmért folyamodni, hanem, személyes kihallgatásra kellett menni "Őfelsége" Bandr bin Sultan, szaudi nagykövet elé és alázatosan kérni a vizűm kiadását. Hofjjy egy 280 milliós lakosú ország újságíróinak - amely ország háborúba küldte fiait, hogy megvédje ezt a 16 milliós országot - miért kell könyörögni vizűmért, nem lehet megérteni. Már számos szemle jelent meg a könyvről a N.Y.Times-ban, a Newsday-ban pedig Jim Dwyer külön rovatban foglalkozik vele. Bár mi már irtunk a háború legszégyenteljesebb epizódjáról, az első világháború propagandájára emlékeztető "kuvaiti csecsemögyilkosságokkal" kapcsolatban, most ismét felidézzük, mert ezúttal újabb részletek kerültek felszínre, amelyek ismét rámutatnak neves hazánkfia, Lantos Tamás, californiai demokrata képviselő szerepére e háborús propaganda gyártásában. 1990. okt. 10-én két hónappal Kuvait inváziója után egy 15 éves leány Narrja jelent meg egy képviselőházi bizottság előtt, amelynek Lantos Tamás volt az elnöke és elmondta, alig tudva visszatartani könnyeit, hogy ö is látta, amikor iraki katonák jelentek meg egy kuvaiti kórházban, elvitték az inkubátorokat, a 15 kisdedet a hideg padlóra tették es hagyták őket meghalni. Mr. Lantos megmagyarázta, hogy a leány családi nevét nem lehet említeni, mivel családja még mindig Kuvaitban van és ha kitudódik tanusagtétele, akkor bajba juthat. Azóta - írja Mr. McArthur - Narija családjának helyzete megjavult és a kisdedek csodálatos módon feltámadtak. Mert nem haltak meg. Mert nem vették ki ókét a inkubátorokból, Narija családja pedig nem Kuvaitban volt, hanem Washingtonban, mert Narija a kuvaiti washingtoni követ leánya és a Lantos bizottság előtti megjelenését a Knowlton és Hill nevű reklám- ügynökség "szerkesztette" több, mint egy millió dolláros fizetés elleneben. Ebből állítólag jutott még Lantos választási alapjára is. Sajnáljuk, hogy ismét Lantos úrral kell foglalkoznunk, de akkor, amikor John R. McArthur, a Harper havilap kiadójának Secont Front c. könyvevei elsŐ oldalon fogalkozik a N.Y.Times könyvszemléje, amikor a szemlét a Northwestern University ujságirási fakultásának professzora, Michael Janeway irta, ( úgy érezzük, hogy az esetre való visszatérés indokolt. NASHVILLE, Tenn. Az amerikai feketek országos szervezete az NAACP konvencióján mondott beszédében Perot elszólta magat. Úgy fogalmazott, hogy a munkanélküliségtől elsősorban a "ti népetek szenved". Szóval Amerikában van egy mi népünk es van egy "ti népetek". Minthogy a Kerner bizottság 25 évvel ezelőtt fogalmazott ebben az országban; "két nemzet él." Perot később bocsánatot kért gondatlansága miatt. Jackson sem ítélte el túl szigorúan. Henry M. Rowan egy gazdag New Jersey-i gyáros 100 millió dollárt adományozott a Glassboro, N.J. Állami Kollegium javára. A hálás egyetem erre azonnal megváltoztatta nevet "Rowan Egyetemre." Az egyetem eredetileg csak a könyvtár újjáépítésére kért pénzt Mr. Rowantol es megígérte neki, hogy ha hozzájárul ahhoz, akkor a könyvtárukat róla fogjak elnevezni. Ha a mi kedves olvasóink közül valaki akár csak egy millió dollárt adományozna lapunknak, mi is hálásan neveznénk el az illetőről lapunk könyvtárat. * BUDAPEST. Julius 1-én a negyedik szívátültetést hajtották t vegre a SOTE Er- és Szívsebészeti Klinikán. Május elsejétől ismét közvetlenül, leszállás A nélkül utazhat NEW YORK és BUDAPEST között a MALEV/DELTA közös járattal. a UTAZZON MALÉV VAL I LÉGITÁRSASÁG SOK VAN, DE MAGYAR.... CSAK EGY!!! I Hetente négyszeri indulás New Yorkból KEDD, SZERDA, PÉNTEK ÉS SZOMBATI NAPOKON I Vissza Budapestről minden SZERDÁN, CSÜTÖRTÖKÖN, SZOMBATON és I VASÁRNAP f További felvilágosítás és jegyvétel ügyében A hívja a MALÉVET, vagy Utazási irodáját! A MALÉV New York-i irodájának áLAQii telefonszáma: (212) 757“64o0 á New York államon kívülről: (800) 223-6884____________, LEGITARSASAG SOK VAN_____DE MAGYAR__CSAK EGY!!! A MALÉV 1993 tavaszától saját közvetlen járatot indít BUDAPEST és NEW YORK között Boeing 767-es repülőgépekkel. ’ A fedélzeti és földi szolgáltatás tervezésében a MALÉV mindent | elkövet, hogy európai járataira oly jellemző hagyományos mottóját: f “ Magyarország a ( MALÉV járaton kezdődik” j tengerentúli járataira is sikerrel alkalmazza. ^