Amerikai Magyar Szó, 1992. január-június (46. évfolyam, 1-26. szám)
1992-03-12 / 11. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, March 12.1992 Szemelvények SINKA ISTVÁN: A fekete bojtár vallomásai c. müvéből 12. A tpnitónk felállt, sorba felolvasta a nevünket s elmagyarázta, hogy másnap kúplajbászt, meg kütáblát vigyünk. Amíg elolvasta a nevünket és magyarázott, én le nem vettem róla a szemem. Úgy néztem rá, mint az életem megrontójára. Vallom pedig, hogy amig el nem értem az iskolás kort, nagyon vágyakoztam, hogy elérjem. Ám nem azért, mintha püspök akartam volna lenni, hanem igy reméltem Berek Esztit véglegesen meghódítani. Azután azonban, hogy Eszti és Balog megcsúfoltak a Köles-ér bokra alatt s első szerelmem szagokba fulladt, számításaimból teljesen kiesett az iskola. S hogy ez mégis elkövetkezett, a tanítóban láttam azt az embert, aki az én szándékaimat erőszakkal összetöri. Az első nap szinte ténferegve mentem haza az iskolából. Azt hittem, valami rossz álom csak az egész, ami tovább úgyse folytatódik. Csak akkor ocsúdtam fel ebből a gondolkodásból, mikor másnap nehezen megint rátaláltam az első pad végire - Mi ez? Hat ezt csakugyan muszály!? Hazafele menet a nagy lábam ujjait belevertem a pallók végibe. Folyt a vér mind a kettőből. Felhasadtak. Gyámoltalan voltam s még a járásban is bizonytalan. Harmadnap a tanítónk rendezte a padokban az ülés sorrendjét. Odajött hozzám és megkérdezte, ki ültetett oda. Nem bírtam felelni neki. Szólott, hogy álljak fel. Felálltam. Akkor azt mondta:- Sinka István üljön az utolsó padba. A szemem se rebbent, pedig akkorára, harmadnapra, tudtam már, milyen különbség van első és utolsó pad között. Azt hittem, nem is élek, csak egy név ballag vigyorgó gyerekek között, szörnyű csendbén az utolsó pad felé. Arról tudtam, hogy i mégis yagyok, mert a két nagyla bújjam on láttám a két nagy piszkos bubát. Az utolsó pad ban magam ültem. Mikor végig tekintettem az előttem álló padsorokon, megrémültem. De most már akartam iskolába járni. A padsorokat le kellett győznöm. Csengetéskor az illemhelyen az első padosok oldalba vizeltek, hazafelé menet hátbavertek. Egy hónap múlva visszaütöttem. Két hónap múlva az én kütáblámon volt legszebb a betű, s ha valaki nem tudott felelni, helyette feleltem én. Karácsonykor a negyedik padban ültem. Mire nyár eleje lett, a vizsga napján a második padban első voltam. Egy számmal lejjebb az első padnál. Nem bírtam elérni azt, amit akartam, pedig a jogom már megvolt hozzá. A tanítómat Borbély Lászlónak hívták. El ma is. Mikor a nagytemplomba vizsgára mentünk, elhatároztam, hogy a jöv8 évben az első padosokat egyenkint győzőm le. folytatjuk r« ElfFIZITÉSI LEJÁRT ] A szíveskedjék annak meghosszabitásáról I f idejében gondoskodni » Egy évre $25,- Félévre: $14.- A Kánadába és Európába $30.- | » Megújításra: $ ............ ••••••••••••••••••••••••• A Naptárra: $ | Í Név:................................................... A Cim:................................................ f AMERIKAI MAGYAR SZÓ * A 130 E 16th Street, New York, N.Y. I CHOVAN A VILÁGJÁRÓ érdekes riport jelent meg jugoszláviai testvérlapunkban, a szabadkai "Magyar Szó"-ban egy kedves califomiai olvasónkról, Chován Lorántról. Ebből közöljük az »lanti érdekes részletet: Hetvennyolc évvel ezelőtt született a szeremségi városban, s 1942-ig itt élt. Tökéletesen beszéli a szerb, horvát nyelvet is, mivel szerb nyelvű gimnáziumba járt. Azután a háború viharában elkerült a szülőföldről. Pozsonyba ment festészetet tanulni. Onnan Budapestre, majd két évre Londonba. Tanult, állandóan továbbképezte magát. Nem voltam már "mai gyerek", amikor kijutottam Amerikába. Hatvanhárom éves koromban vettem nyakamba T , . „ <_. XT„,„ Chovan Lorant: a világot, es New pcnnAiotos éveket Yorkban telepedtem Csodalatos éveket le. Nem volt könnyű. 4l em,, m<*. u"‘2as~ Festettem, rajzoltam, sál, vdagarassal. portrékat készítettem hires emberekről, így azután valahogyan, szegényesen megeltem. De szerencsés ember voltam világéletemben: San Franciscoba kerültem, megnősültem, és a képeimet is másként értékelték már a kritikusok, a műértők. Hogy mindezt alátámassza elém tol egy ujságkivá^ást, amelyben (ottani lap) a következő áll: "Kalifornia kormányzója a közelmúltban magas szintű elismerésben részesítette Chován Lórántot. A hányatott sorsú remek művész ezúttal életének fontos állomásához érkezett, hivatalosan is felfedezték, és a világ tudomására hozták, hogy a művész munkásságával áttörte a tájékozatlanságnak a népeket, kultúrákat elválasztó falát!" Befutott tehát Chován Lóránt. Persze, további elete sem volt "zökkenőmentes". Nem sokat ült otthon papucsban a tévé előtt, hanem alkotott és dolgozott. Es utazott. Miután ismét egyedülálló lett, (elvált feleségétől) szavaival elve: csavarogni kezdett. Nemcsak az Államok területén, hanem azon kívül is. Egy évig élt a csodálatos Hawaii-szigeteken, Honoluluban. Regéket adott elő erről a földi paradicsomról. S arról is, hogy miként jutott oda. íme:- Egy régi ismerős zsidó házaspárral jöttem Össze San Franciscóban - emlékezik Lóránt bácsi. - Ok érdekes emberek voltak. Például azért is, mert mindketten a buddhizmus híveivé váltak, ezt a vallást és életformát követték. Dúsgazdagok voltak. Honoluluban volt egy házuk. Pontosabban palotájuk. S mivel nem tartózkodtak mindig ott, hanem Indiában, Japánban mászkáltak, megkértek engem, hogy költözzem be a házukba, és kizárólag én vigyázzak a fekete macskájukra! Kellemes két évet töltöttem el a cica társaságában és persze közben festegettem is... Azután továbbfűzi az életéről szóló mon- dókáját. Mert, ugye ezzel mégj nem ért véget, holott hány ember számara Hawaii elérhetetlen álomnak tűnik... Egyik nap az említett házaspár arról beszélt, hogy a Hawaiihoz tartozó egyik szigetecskén, amelyet a japánok vettek "birtokukba" és ők üzemeltetik a játékkaszinókat, nyaralókat szállodákat - fiatal csinos lányokat keresnek háziasszonynak meg társalkodónőnek. Egy hirtelen fordulattal a ház asszonya ezt mondta:- Küldjük oda Lórántot!- Ugyan, kérlek! - akadékoskodott a férj. - Lóránt nem felel meg a fenti "feltételeknek", hiszen nem is fiatal, nem is csinos, de főleg nem lány! Gyűlöletszitás és hajsza BUDAPEST. Jelentés a demokrácia helyzetéről címmel tették közzé elemzéseiket s ismertették azokat az újságírók előtt a Kossuth Klubban a Demokratikus Charta '91 szóvivői. Mint Farkasházy Tivadar elmondta, a mozgalomhoz csatlakozók létszáma elérte a húszezer-kétszázat. "Mi vagyunk a nyugodtabb erő" - hangsúlyozza a helyzetjelentés bevezetője - annak ellenére, hogy az országban fokozódik a hisztéria, a demagógia, az idegengyűlölet, kisebbségekkel szembeni türelmetlenség és hogy erőfeszítések történnek a sajtó visszaállamositásara, a televízió és a rádió szétverésére, a klientúra kiépítésére, az eszelősök felpiszkálására." "Gyülöletszitás és hajsza" folyik a Charta aláírói ellen - állítja elemzésében Vásárhelyi Miklós. A hatóságok tétlenek, közömbösek a rasszista diszkrimináció megnyilvánulásaival szemben, miközben a kormánypárti sajtóban "antiszemita uszítás folyik". Pomogáts Béla példaként említi a Magyarok Világszövetségének decemberi közgyűlését, ahova csak a kormány számára "megbízható" szervezeteket hívtak meg, s amelyen egyébként az egyik felszólaló hazaárulónak minősítette Pomogáts Bélát a Chartához való csatlakozása miatt. A Charta három szülője: a"tenyek, a csalódottság és a fenyegetettség" - mondta hozzászólásában Kiss Endre. "A tények címszavakban: etatizmus, demokratikus pártállam, keresztény kurzus, hideg polgárháború, populizmus, kiszorítósdi" - tette hozzá, majd arról a csalódottságról szólt, hogy ma újra kell küzdeni "az európa stílusú nyugatiasán demokratikus magyar társadalomért." Konrád György azt hangoztatta, hogy a társadalomban feltűnő szélsőjobboldali attitűdökkel szemben minden felelős politikai erőnek meg kellene határoznia álláspontját. Lehetséges —tette hozzá - hogy például Franciaországban legalább annyi fasiszta megnyilvánulás tapasztalható, mint nálunk, de ott nem késlekednek néven nevezni azokat. Itt a politikában eluralkodó "zavaros moralizáló kenetteljesség" fokozza a szélsőségek hatását. AGDAM. Azerbadzsan Elkeseredett harcok folynak a közeli Nagorno-Karabak tartományban, amely Azerbadzsan középén terül el és ahol a lakosság többsége keresztény vallásu Örmény. Amióta a Szovjetunió felbomlott és úgy Örményország, mint Azerbadzsán független és demokratikus állam lett, szüntelen vérontás folyik a két nemzetiség között. Legújabb jelentések szerint az Örmények ezen a vidéken több, mint 200 azerbadzsánit Öltek meg, sokat közülük leírhatatlan kegyetlenséggel. Mint kiderült, portréfestŐkre is szükség volt, és igy eltekintettek az említett "követelményektől". Mi több, beszélgetőtársunk két évet ott is lehúzott. Békében, nyugalomban, anyagilag is megerősödve (napi 100 dollárt keresett!). Most ismét San Franciscóban él. Meg New Yorkban. S több hónapot Európában. Nemcsak Magyarországra jár, ahol a rokonai élnék, hanem hazaruccan szülőföldjére, de gyakori vendég Belgiumban, Angliában, Franciaországban is.- Utazom, mert ez az élet. Imádom azt, amikor a sokszori látogatás után is valami újat tudok felfedezni a tájban, a városokban, az emberekben. Ide is el fogok még jönni. Ha nem zavarok... Nem. Sőt. Szeretettel várjuk, látjuk. Mint ahogyan köszönettel vettük kedves invitálását is, hogy látogassuk meg San Francisco-i otthonában. Ez utóbbi azonban egy kicsit nehezehb lesz... Kisimre Ferenc
